Mostanában csak a romantikus, szívszaggató kötetekhez tudok nyúlni. Ez is egy ilyen volt. Már nagyon régóta terveztem olvasni, de mindig valami közbe jött, vagy arrébb tettem más kötetért…de azt hiszem a Többek között tudta, mikor lesz rá szükségem.
A könyvet a bemutatón vettem meg, ahol végre sikerült találkoznom az írónővel is személyesen. Egy végtelenül kedves, aranyos nőt ismertem meg a személyében. Nagy hatással voltak rám a korábbi regényei is. Nem az elcsépelt romantikus szerelmi történetek, nem tökéletes életű hősök alakítják a történetet…mindennapi gyarló, hibázó emberek, akik sokszor rosszul döntenek de keresik a boldogságot.
A Többek által és a Többek szerintben is felbukkant a Többek között szereplője, vagyis Fecó. A tetovált, és túlontúl is csendes rosszfiú…vagy mégsem. Bevallom Maxim után engem az ő élete, az ő sorsa érdekelt a leginkább. Hogy miért ilyen antiszociális, miért ilyen magába forduló….és ebben a részben megkaptam minden kérdésre a választ. Egyszerre élhetjük át a múltban, és a jelenben zajló eseményeket, mégpedig váltott szemszögben. Az írónő nem kertelt, az arcomba nyomta a valóságot, megmutatva milyen szánalmas a külsőségek alapján ítélő világunk. Hogy mennyire adunk arra mit mond rólunk a környezetünk. Hogy tökéletesnek tűnjön kívülről minden, holott belülről minden rohadt és férges. Fecó élete gyermekkorától maga a pokol. Borzalmasan fájdalmas volt nekem ezt olvasni. Azt hogy egy anya, egy szülő hogy bánhat így egy gyerekkel, a saját gyerekével. Hogy hogyan hibáztathatja olyan dologért, amről nem tehet. és hogy ez mennyire megnyomorítja lelkileg felnőtt korára. Ezeket az embereket szülőnek nevezni maga a sértés, embernek nevezni is túlzás. Mert még az állat is gondokosik a kölykéről. Undorító, visszataszító volt olvasni a múltban játszódó eseményeket. Gyomorforgató volt, és a lelkem-szívem szakadt meg a kis Fecóért, akinek megannyi fájdalmat- fizikait és verbálisat egyaránt- el kellett viselnie. És akkor még rossz lányt is választ, aki szintén csak kihasználja, megtapossa. Fecónak hatalmas szeretéhsége van, amit felnőtt korára maximálisan elnyom. De gyerekként szinte szomjazik arra, hogy emberszámba vegyék, hogy érezze hogy tarozik valahova, hogy kell valahova. Ezért ki is használható. Ennyi fájdalommal és szenvedéssel felnőni kész borzalom lehetett, és az a csoda, hogy még képes volt valamennyire is érezni. Nagyon sok idő kellett, mire képes lett nyitni, mire elhitte, hogy őt lehet szeretni, mert szeretnivaló. Nem rossz, nem gonosz, nem bűnös.
És sokszor sebzett, elveszett lelket csak egy másik lélek tud meggyógyítani. Fecónak ugyanakkor a szerelemben sem volt szerencséje. Ott is csak fájdalmat, durva és sértő szavakat kapott. Léna csak kihasználta, akit egyszerre téptem volna meg és pofoztam volna fel. Ennyire egy gerinctelen, sekélyes nőszemélyt rikán látok. Ocsmány egy nő, és mégis csak úgy vonzza magához szerencsétlen srácot. Aki majdnem mindig belesétál a csapdába, de aztán jön Ariel és elűzi a kis kígyót. Clau felbukkanása a legjobbkor jött Fecó életében. A vagány, tetovált szőkseség nem fél kimondani amit gondol, és móresre tanítja a bunkóságáról híres „hősünket” is. Clau az egyik kedvenc női karakteremmé vált. Bátor, erős nő, aki nem fél megküzdeni a szerelemért megannyi kígyóval, démonnal és Fecó lelkében lakó sötétségeel. Vidám természetével, csilingelő hangjával, nevetésével és egyre fokozódó érzelmeivel fokozatosan oszlatja el a sötétséget. Igaz, hogy számtalanszor akadályokba ütközik, amelyek feltartóztatják..és el is gondolkodik azon, megéri-e, hogy tovább harcoljon…de nem adja fel. Nem adja fel, nem menekül el..és ez ami manapság nagyon ritka. Mert sokan az első problémánál húzzák nyúlcipőt és viszlát. Calud, azonban nem. Az ő legnagyobb fegyverei a remény és az érzelmek. Érzelmekkel hat Fecóra, szenvedéllyel, vággyal, majd szerelemmel. És a fiú egyre jobban enged a fénynek, engedi be Claut a lelkébe, a világába. Számtalanszor meginog, és visszatérnek a démonok, de a lány nem hátrál…és Fecó ebből is erőt merít, hogy folytassa a sötétség elleni harcot. Gyönyörű szerelmi történet. Szívettépő, lélekszaggató, és fájdalmas. A lelkem és a szívem darabokban hevert olvasás közben, mindig egy újabb és újabb rész szakad ki belőle, és potyogtak velük együtt a könnyeim is. Az írónő összezúzott lelkileg, de ugyanakkor fel is épített. Mindig adott egy kis reménysugarat, ami megmutatta, hogy mindig van amiért lehet küzdeni, mindig van cél.
Visszatértek ebben a részben is a már jól ismert kedvencek: Anna, Tamás, Maxim, Nastya, Dima, Szása. És Borisz. Ő nem feltétlenül tartozik a favoritok közé, de ebben a részben megmutatta, hogy benne is több van, mint az kívülről látszik. Ember, nemcsak egy hidegfejű maffiavezér. Ugyanakkor ezt azért jobb lesz ha titkolja. De én ebben a részben Csillával együtt nagyon is megkedveltem. Szívesen olvasnék még róluk, Boriszban még mindig több van..hiába mutatott most magából nem keveset, benne van még potenciál az biztos.
Maxim hozta a szokásos formáját, amiért ismét imádtam. A kis moszkavai kaland pedig tökéletes megkoronázása lett a történetnek, hiszen nincs Julia Lewis Thomson történet orosz szál nélkül. :)
A Többek között egy lélektani regény, számos fontos mondanivalóval. Az írónő ha lehet tökélyre fejlesztette ebben a műfajban az írói stílusát. Ennyire kidolgozott, alapos, lelkileg megrázó mégis egyszerre reményteli történettel ritkán találkozom. A neve garancia arra, hogy nem mindennapi regényt kap az olvasó. Bebetonozta magát a kedvencek közé, mert a lécet egyre és egyre magasabbra tette minden megjelent regényével és olyan magasan ugrotta meg őket, hogy az én szám is tátva maradt.
Nekem erre a könyvre most nagy szükségem volt, és remélem még nagyon sok kötetedet fogom olvasni @Tünde_JLT. Erre a pályára születtél, hogy olyan regényt írj, amely az olvasókat kiszakítja a valóságból, elmenekülhetnek a minndenapi problémák és borzalmak elől és tudjanak abban hinni, hogy a remény tényleg nem hal meg…ott lesz mindig, csak hinni kell benne és tenni érte.