Többek ​között (Többek 3.) 4 csillagozás

Nem vagyok jó passzban mostanában a könyveket illetően. Nem kötik le a figyelmemet, nem érdekelnek és nem akarom tovább olvasni őket. És erre jött Ő, a Többek között!

„.. és mindazoknak, akik képesek a szeretetre.”

A könyv befejeztével egy szó jutott eszembe: hiányérzet. Nem akartam még elengedni a szereplőket. Hétköznapjaim részévé váltak, jó barátaim lettek.
Egyszer csak vége lett a soroknak, ültem magam előtt és felhúztam a szemöldököm, ami arra adott célzást, hogy: „Ez most mi? Máris vége? De hát miért? Nem lehet még vége, hisz én tovább akarom olvasni!”

Annyira emberi maga a történet és a mondanivaló, hogy észre sem vettem, hogy a könyv végére értem. Olvasás közben nem is agyaltam a történteken, de amikor szembesültem azzal, hogy vége lett, akkor állt össze az egész történet. Szerettem volna bemászni a könyvbe és egy-két szereplőt néha jól helyrerakni. Igen-igen! Pl. drága Fecót is megrángattam volna. Ezt mindaddig éreztem, még meg nem ismertem az ő igazi életét! Amikor azt hiszed, hogy ismersz valakit, aztán rájössz, hogy mégsem… „Nem hagyhatták, hogy bárkinek is feltűnjön a zavar a tökéletes kis életünkben.”

Ez a könyv megint megmutatta nekem azt, amit az írónő első könyve, a Többek által. Akkor ezt írtam: „Köszönöm szépen ennek a történetnek, hogy bizonyossá tette számomra, hogy miért is érdemes mindennap hálád adnom a jó életemért! ❤”Most ugyanígy érzem.

Nagyon tetszett a váltott szemszög, és a múlt-jelen megjelenítése is. Élvezetes olvasni, izgalommal és érdeklődéssel várod, hogy mi lesz a következő fejezetben.

Ahogy eltelt jó pár év a szereplők életében, úgy a miénkben is. Változtunk a szereplőkkel együtt … Erről egy kedvenc Ossian idézetem jut eszembe:
„Utazunk akkor is, ha egy helyben állunk,
Belülről változunk.”

Szeretet, szerelem, remény, múlt elfogadása, kaland, izgalom, vicces szócsaták! ❤ Ezek – és még ennél is több – mind megjelennek a történet során.

Mennyit írtam már, és mégis semmit! Nézzétek el nekem, de még most sem vagyok képes a történetről és szereplőkről írni. Én csak azt tudom megosztani veletek, hogy milyen érzést váltott ki belőlem a könyv.

Hogy milyen a szereplők? Fantasztikusak! Imádom a megformált karaktereket, olyanok, mintha köztünk járnának! ❤

Akarva akaratlanul a kedvenc idézeteim jutottak eszembe Fecó és Clau esetében:

Fecóról ez:
„Eltakartam az arcomat
Belém már nem látsz
Ne add ki soha önmagad
Mert védtelenné válsz”
(Kalapács)

Clau „tanácsa” Fecónak:
„Hogy az új eljöhessen, A múltnak múlnia kell” (Kalapács)

Ui.: Látjátok? Én megmondtam, hogy Boriszban sokkal több minden van, mint amit a Többek szerint megmutatott. És erre Csilla már rájött.:) ;) Szívesen olvasnék róluk külön történetet. De jó hosszú legyen!!!

Köszönöm @Tünde_JLT, hogy megírtad nekünk ezt a könyvet (is)! Jó volt együtt változni a szereplőkkel, örülök, hogy részese lehetettem a te, a szereplők és mindannyiunk fejlődésének! ❤
Mikor jön a következő???

Nem vagyok egy több száz ember által követett blogger, csak szeretek olvasni. Ezért is volt hatalmas öröm számomra, hogy megkaptam még megjelenés előtt a könyvet, és elolvashattam. Boldoggá tett, hogy Tündi ennyire megbízott bennem és kíváncsi volt a véleményemre az új könyvéről. Sőt rendesen izgult, hogy vajon tetszeni fog-e egyáltalán. Nagyon sokat vártam arra, hogy Fecó történetét is megismerhessem, de megérte. ;) Imádtam Anna és Maxim könyvét is. Szerencsére ez a kötet sem okozott számomra csalódást. Mindhárom kötet különböző volt, mindhárman történet szereplői más-más egyéniségek, más-más problémával, életúttal. Ebben a kötetben kaptam egy seggfejet… aki igazából nem is seggfej. Gyermekkora óta annyi fájdalom, csalódás érte, hogy ez a „bunkóság”, távolságtartás, mogorvaság egyfajta védelmi mechanizmusként működik az életében. Ha mindenkit távol tart magától, akkor nem bánthatják többet… Pedig Fecó valójában egy csupaszív, sebzett oroszlán, aki hűséges ahhoz a pár emberhez, akinek meg mer nyílni. Anna és Maxim ezek az igazi barátok. Ezekért az emberekért Fecó bármit megtenne, bármilyen veszélyes küldetést bevállalna… Mikor Clau belép az életébe majd észrevétlenül elkezdenek közeledni egymáshoz, akkor szegény lány kap hideget-meleget… attól függően, hogy Fecónak éppen a reménykedő, boldogságra vágyó, vagy a megtört, minden jóról lemondó énje kerekedik felül. Az ember a szívének nem parancsolhat. A szív sokszor észrevétlenül átveszi a testünk felett az irányítást, nem hagyja az eszünket gondolkodni… de ez jó, mert ha nem így lenne, akkor Clau nem tudná áttörni a Fecó szíve körüli jégpáncélt, és nekik kettejüknek esélyük nem lett volna a boldogságra… De szerencsére az a páncél összetörik.
Ha kíváncsiak vagytok, hogy hogyan férkőzött Clau Fecó szívébe, akkor olvassátok el a könyvet. ;) :D
Nagyon remélem, hogy épp annyira szeretni fogjátok, mint én.

A várakozás olyan, mint a lassan izzó parázs. A szíved – lelked melegíti a pislákoló fény. De közel sem olyan, mintha a lobogó tűz melegíti a tested…

Huh… hát ez volt az a könyv, amit már akkor nagyon vártam, amikor még el sem kezdték írni… XD

Fecó volt az örök rejtély, a mogorva és mindig a háttérben maradó, de örökké jelen lévő jó barát, aki csendes és morcos… Rockzenész, aki imádja a zenét, a barátait, van humora és piszok jól néz ki!! ^^

Aztán megszületett a történet… és valami egészen más derült ki az én várva várt álompasimról.
A közösen megélt tragédiák sok mindenki életében törést okoztak. A banda felbomlott, a zene háttérbe szorult. Jött a másik szenvedély, ami tagadhatatlanul benne él Fecóban. Bárcsak minden programozó ilyen jó pasi lenne…! XD

Aztán jött a vihar, egyre több csontváz esett ki a szekrényből és már nem tudtam érzelmek nélkül élni a történetben. Hiába volt mellette egy erős és határozott nő. Clau fantasztikus! Nem is tudom, hogy képes lehetett volna-e bárki más elérni, hogy ez a szakállas félisten végre bízni tudjon valakiben…
Én azt vártam, hogy egy erőteljes, határozott és szenvedélyes rockzenész találkozik egy vagány csajszival, akit nem akar közel engedni a szívéhez, de persze nem akarásnak nyögés lesz a vége… ;P
…és kaptam egy szenvedélyes, érzelmes, ezer sebből vérző férfit, aki küzd a démonaival és alig meri elhinni, hogy van valaki a világon, aki segíteni szeretne neki ebben a küzdelemben… pedig van. Mindig van!

Azt hitte, képtelen a szeretetre. Adni is és kapni is. Pedig mindig ott volt vele, a barátaival, a második családjával, akiket gondolkodás nélkül indult megmenteni, ha éppen arra volt szükség. Akikért aggódott és akiket szeretett. Amit persze észre sem vett. Amíg meg nem jelent valaki, aki nem engedte visszahúzódni a csigaházába, felszította a pislákoló parazsat és megmutatta neki, hogy attól, hogy a tűz vadul lobogva ég, még nem kell hogy sebeket ejtsen rajta.

Fecó inkább a lelkemre hatott, mint a szívemre. Bár igaz, utóbbi már rég az övé volt.
Valamiért azt vártam Maxim után, hogy majd inkább lesz olyan, mint ő. Erőteljes, határozott és hangos. De persze ő magasról tett az elvárásaimra XD és bedobta az ő kis előre összegyúrt bombáját. Összetörte a szívem. Aztán banális módon új programot írt rá…

„És ezúttal is csendben hagytam, hogy a szívem még apróbb darabokra törjön.”

Ez a történet érzelmes volt. Szenvedélyes, néhol tragikus és fájdalmasan őszinte. Nem számítottam rá, hogy a szívem beleremeg, mire a könyv végére érek, de megtörtént. Aztán olyan hirtelen vége lett… pedig úgy olvastam volna még. Végre minden sínre került, mindenki ott volt, ahol lenni szeretett volna. Akarom a folytatást!! Kell, hogy legyen folytatás…

Nagyon jó volt a régi barátokkal találkozni, és az ő életükbe is újra belefonódni picit. És imádtam az újakat is, az ikrek imádni valóak, Csilla… Csillát nem tudom kiismerni, és Borisz… nem is tudom, mit mondjak, ha az előző rész végén azt mondtam, hogy benne ragadt a történetben és millió lehetőséget hagyott előttünk, akkor most nem tudom, hogy erre mégis mit mondhatnék… XDD

Egyszóval, Fecó magával vitte a lelkem egy darabját. Na jó, ezt nem lehet egy szóval elmondani. De nem is akarom. Fecó csupa meglepetés. Fájdalmas múlttal, bosszantó seggfejálarccal és elveszettnek hitt reménnyel. Megint egy kőbunkó, akit csak szeretni lehet…! ♥

„Szeretetre mindenkinek szüksége van.”

Múlthéten hétfőn, kora reggel kopogtattak nálam, mikor kinyitottam az ajtót meglepődtem a látogatómon :) A várva várt jött. Akiről már sokat hallottam, aki már ismeretlenül is felkeltette az érdeklődésem. Én olyan nagyon örültem/örülök neki, hogy itt van és kifaggathattam :)

Megismerhettem a múltját.
Beleláttam a jelenlegi életébe.
Sejthetem a jövőjét.

Fecó…
Egy magányos, tetovált rosszfiú. Aki alig-alig mosolyog. Aki meg van győződve arról, hogy őt nem tudja senki se szeretni. De miért is gondolná ezt másként?!
Most írhatnék a múltjáról, de nem fogok. Még nem tudtam elengedni a dühömet. Mert mérges vagyok, hogy miként is történhet ilyen, tudom, ez „csak” egy könyv. De azt is tudom, hogy naponta sok-sok gyermek, férfi, nő él át hasonlót. Hogy megmérgezik az életüket az ilyen emberek. Mert hisznek nekik, elhiszik, hogy értéktelenek. Sajnálatos módon az ember a családját nem választhatja meg, de önmaga dönthet később, hogy miként él. Kilépni és feledni nehéz ugyan, de szerető/ támogató barátok segítségével meg lehet tenni. Meg kell tenni!

Clau…
Kedves lányok, ti akik olyan sokat vártok egy-egy kapcsolattól de az első apró akadálynál hátat fordítotok és továbbálltok. Igen, TI. Kérlek vegyetek példát Clauról (C -vel és nem K-val) , így kell szeretni. Nem hangzatos szavakkal, hanem egyszerű, ösztönös cselekedetekkel. Beszélgetni, csendben lenni, ölelni, kiabálni, meghallgatni, egyszerűen csak, szeretni.

Próbáltam lassan olvasni a történetüket, nem ment.
Az első oldalon már rabul ejtett és csak olvastam és olvastam. Nagyon jó volt a váltott szemszög. Jó volt belelátni Fecó és Clau gondolataiba. Olvasni a múltat, megismerni Őket. A magányos, befelé forduló programozót és a nagyszájú Arielt :)
A vonzás hatalma nagy, még ha nem is akarsz engedni neki akkor se ereszt könnyen. Így volt ezzel Fecó és Clau is. Az érzés, a szeretet érzése csodás dolog. Akkor is, ha nem tudod mit is érzel, csak szép lassan, apránként fogod fel, érted meg.
Hiányérzetem van most, hogy vége. Annyira jó lenne belelátni a jövőjükbe.
Remélem még fel fognak bukkanni a következő kötetekben. Úgy mint Annáék és Maximék :)
Na meg a nagy megosztó személyiség, Borisz. Már az előző kötetben se utáltam és most se tudom. Oké, nem a szívem csücske, de vannak igazán szerethető tulajdonságai. Egyre kíváncsibb vagyok rá.
Ha már szerethetőség. Eddig Tamás volt az abszolut kedvencem az írónő karakterei közül, most már osztozik Fecóval. A mogorva, befelé forduló programozóval.

Köszönöm, hogy megírtad @Tünde_JLT, hogy így írtad meg. Ilyen szívet tépően csodálatosan. Kedvenc kötet, ez is :) Már nagyon várom, hogy a dedikált példányom fent legyen a polcomon, a többiek között.