Többek ​között (Többek 3.) 94% 31 csillagozás

Le a kalappal az írónő előtt. Rengeteget fejlődött az első könyve óta. Nagyon szerettem az előző kettőt is, de itt már sokkal jobb lett az írásmód. Érezhetően jobban ki lett dolgozva a történet, részletesebb, de nem túlírt. Látszik, hogy sok munka van ebben a könyvben.
2 idősík jelenik meg, az egyik Fecó múltja, a másik a jelen.
Fecó gyermekkora borzalmas lehetett. Nem hinném, hogy épen fel lehet így nőni. Nagyon örültem, hogy nem vett 180 fokos fordulatot a személyisége. Bár spoiler, mégis ugyanaz a személy maradt, csak annyit változik, amennyi még hitelessé tesz egy olyan embert, aki úgy nő fel, mint ő. spoiler
Clau pont az a nő, akire Fecónak szüksége van, hogy kirángassa a maga köré húzott magányból.
Hamar kedveltem őt, kitartó, talpraesett lány.
Nagyon örültem a visszatérő szereplőknek is, különösen Szásának, nekem ő marad mindig is a nagy kedvenc. Bárcsak lenne saját könyve! Á, ez nem célzás… Dehogy… Tündi, figyelsz? :D Téli fagyiii! Szépen kidolgozott, kerek történet, változatos karakterekkel. Néhol nagyon nehéz volt olvasni, ahogy azt már az írónőtől megszokhattuk, de azért egy kis humor is megbújt a sorok között.
Alig várom a következő Julia Lewis Thomson kötetet! ;)

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2019/06/julia-lewis-tho…

"Szépen formált szavak, jól átadott gondolatok jellemzik a Többek között című regényt. Élvezetes olvasmány, amely hamar magával ragadja az olvasót. Végigvezeti egy megtört lélek darabokban heverő életszilánkjain, megmutatva, ahogy a szereplők vérző talppal, de egyenes háttal haladnak a bizonyosság felé, miszerint az életben elszenvedett negatív hatások csak akkor befolyásolják tartósan az életet, ha elnyomásra kerül a továbblépés gondolata. Az író felhívja rá a figyelmet, hogy nem érdemes megragadni a múlt árnyai között, mert akkor elszalad mellettünk az élet, a boldogság lehetősége.
Fecó sok mindenen ment keresztül, s igazán mérgező kapcsolatokból származó problémákkal kell megbirkóznia, ami túllépi az akarata határát. A regény folyamán többször is megtapasztalhatjuk, ahogy a saját bizonytalansága legyűri, s emiatt olyan döntéseket hoz, ami szembe megy a vágyainak. A kérdés csak az: vajon képes lesz-e túllépni a saját korlátain, hogy elfogadja a szeretetet, amit oly sokan közvetítenek az irányába? Képes lesz-e elvonatkoztatni a múltbéli sérelmektől, hogy egy új, teljes életet kezdhessen?
A Többek sorozat méltó lezárást kapott. Mindig örömmel fog eltölteni, ha a polcom előtt bóklászva rávetül a tekintetem, mert a fejlődés fog elsőként eszembe jutni róla. Az íróé és a sajátom egyaránt. "

Végre a főszerepben a várva várt csendes, titokzatos Fecó. A történetben két idősík jelenik meg, Fecó múltja és jelene, valamint kapunk egy Clau szemszöget is. A múltban megtudhatjuk, miért ilyen kőbunkó Fecó, mik az okai ennek, valamint jelen van a könyvben még András is az első kötetből, ami miatt elég nagyot dobbant a szívem. A Maxim imádók is örülhetnek, hiszen szinte végig kíséri Fecót a múlttól kezdve a jelenig az útján, ismeri a múltját és igaz barátként mellette áll.

Csodálatos történet volt a szerelemről, a családról, a múltunk elengedéséről. Az írónő lenyűgözően ír, rengeteget fejlődött, ez érződik az írásmódján, a stílusán, a karakterein. Sokkal kidolgozottabbak, a történet szépen felépített, az érzelmek gyönyörűen átjönnek a lapokon keresztül. Egyszerűen csak odáig vagyok az egészért, amit az írónő itt művelt. Ez egy új szint, amire ő most felküzdötte magát és én csak azt kívánom, hogy ne hagyja abba és hozzon nekünk még ilyen fantasztikus történeteket. Tudom, hogy nehéz leásnunk a saját sötétségünkbe és ihletként átadni őket a karaktereinknek, de ilyenkor látszik, hogy megéri, mert létrejön belőle egy ilyen csoda. Számomra letehetetlen volt a könyv, csak sodort magával, minden egyes szóra éheztem. Ha éppen nem olvastam, akkor is a fejemben voltak a karakterek és a történet.

Bővebben a blogomon: http://konyvmaniablog.blogspot.com/2019/10/julia-lewis-…

„Át akartam ölelni és szorosan a karomban tartani. Azt a mesét akartam, amit a szeme ígért, ha rám nézett. El akartam hinni neki, hogy a mesék valóra válhatnak, és az elveszett lelkek is tartozhatnak valahová.”

Sok olvasóval egyetemben én is nagyon vártam a Többek között megjelenését. Illetve az írónő jóvoltából azon szerencsés olvasók közé tartozok, akik még a megjelenés előtt elolvashatták. Köszönöm az írónő, @Tünde_JLT bizalmát és nagy hálával tartozom érte. ❤❤❤

A sorozat első része is tetszett, a második rész pedig egyenesen kedvenc volt. Ezért is vártam szinte epekedve Fecó könyvét, mert borzasztó kíváncsi voltam, hogy mit lehet kihozni ebből a csendes, inkább háttérbe húzódó és háttérben maradó pasiból. Nem titok, hogy nagyon magas elvárásaim voltak ezzel a résszel kapcsolatban, de erről csak és kizárólag az írónő tehet! :-)

Az előző két részben, mint mellékszereplő jelent meg Fecó. Bevallom őszintén, nekem amolyan semleges karakter volt, nem igazán váltott ki érzelmeket belőlem. Illetve, ha mégis valamelyik oldalra kellene tennem, akkor inkább a negatív oldalra tenném, mert elkövetném azt a hibát, hogy a külső alapján ítélek. És így utólag már rájöttem, hogy hatalmasat tévednék és tévedtem vele kapcsolatban.

Mindig is jobban szerettem az egy könyvön belüli váltott szemszögű történeteket. Ebben az esetben is egy ilyen történetet kaptunk és erre már csak ráadás, hogy a jelen mellett a múlt is megjelenik, ami kifejezetten tetszett. Annak ellenére, hogy olvastam az előző két részt és ismertem a szereplőket és a történetet, jó volt feleleveníteni ezeket a múltbéli eseményeket. Nagyon profi és összeszedett módon oldotta meg az írónő az idősíkok váltásait.

Mint azt már írtam, Fecót elkönyveltem valamilyennek… és nagyon rosszul tettem.
Most, hogy jobban megismertem és bepillantást engedett Többek között a gyerekkorába is, őszintén megmondom, hogy a szívem szakadt meg sokszor ezért a fiúért és szinte nekem is fájtak azok a dolgok, amik neki fájtak. Így, hogy ismerem a múltját, meg tudom érteni a zárkózottságát és mostanra már azt is tudom, hogy miért emelt olyan magas falakat maga köré.

A másik főszereplőnk, Clau…
Az első pillanattól szimpatikus volt számomra ez a lány. Egy belevaló, tökös csajt ismerhettem meg benne. Egy teljesen más családi környezetből jött, mint Fecó. Szívet melengető volt olvasni a családjával való kapcsolatáról. Amikor a családja körében volt, szinte én is éreztem azt a szeretetet és összetartást, amik ezt a családot jellemezték.

Nem szeretném túlzottan elnyújtani az értékelésemet, ugyan lehet, hogy már most is bő lére eresztettem, de ezt a regényt sem lehet „elintézni” két odavetett mondattal.

Összességében egy nagyon jól összeszedett és kidolgozott, kerek, egész történetet olvashattam, ami szórakozásra és kikapcsolódásra 100%-ban alkalmas. A letehetetlen könyvek közé sorolnám mindenképpen, ezt talán az olvasási időm is hűen tükrözi.

Kedves leendő olvasó!
Ha egy igényes, érzelmekkel teli, romantikus művet szeretnél olvasni, akkor ez az a könyv, amit a kezedbe kell venned! Bátran állíthatom, hogy nem fogsz benne csalódni!

„Szeretetre mindenkinek szüksége van.”

Múlthéten hétfőn, kora reggel kopogtattak nálam, mikor kinyitottam az ajtót meglepődtem a látogatómon :) A várva várt jött. Akiről már sokat hallottam, aki már ismeretlenül is felkeltette az érdeklődésem. Én olyan nagyon örültem/örülök neki, hogy itt van és kifaggathattam :)

Megismerhettem a múltját.
Beleláttam a jelenlegi életébe.
Sejthetem a jövőjét.

Fecó…
Egy magányos, tetovált rosszfiú. Aki alig-alig mosolyog. Aki meg van győződve arról, hogy őt nem tudja senki se szeretni. De miért is gondolná ezt másként?!
Most írhatnék a múltjáról, de nem fogok. Még nem tudtam elengedni a dühömet. Mert mérges vagyok, hogy miként is történhet ilyen, tudom, ez „csak” egy könyv. De azt is tudom, hogy naponta sok-sok gyermek, férfi, nő él át hasonlót. Hogy megmérgezik az életüket az ilyen emberek. Mert hisznek nekik, elhiszik, hogy értéktelenek. Sajnálatos módon az ember a családját nem választhatja meg, de önmaga dönthet később, hogy miként él. Kilépni és feledni nehéz ugyan, de szerető/ támogató barátok segítségével meg lehet tenni. Meg kell tenni!

Clau…
Kedves lányok, ti akik olyan sokat vártok egy-egy kapcsolattól de az első apró akadálynál hátat fordítotok és továbbálltok. Igen, TI. Kérlek vegyetek példát Clauról (C -vel és nem K-val) , így kell szeretni. Nem hangzatos szavakkal, hanem egyszerű, ösztönös cselekedetekkel. Beszélgetni, csendben lenni, ölelni, kiabálni, meghallgatni, egyszerűen csak, szeretni.

Próbáltam lassan olvasni a történetüket, nem ment.
Az első oldalon már rabul ejtett és csak olvastam és olvastam. Nagyon jó volt a váltott szemszög. Jó volt belelátni Fecó és Clau gondolataiba. Olvasni a múltat, megismerni Őket. A magányos, befelé forduló programozót és a nagyszájú Arielt :)
A vonzás hatalma nagy, még ha nem is akarsz engedni neki akkor se ereszt könnyen. Így volt ezzel Fecó és Clau is. Az érzés, a szeretet érzése csodás dolog. Akkor is, ha nem tudod mit is érzel, csak szép lassan, apránként fogod fel, érted meg.
Hiányérzetem van most, hogy vége. Annyira jó lenne belelátni a jövőjükbe.
Remélem még fel fognak bukkanni a következő kötetekben. Úgy mint Annáék és Maximék :)
Na meg a nagy megosztó személyiség, Borisz. Már az előző kötetben se utáltam és most se tudom. Oké, nem a szívem csücske, de vannak igazán szerethető tulajdonságai. Egyre kíváncsibb vagyok rá.
Ha már szerethetőség. Eddig Tamás volt az abszolut kedvencem az írónő karakterei közül, most már osztozik Fecóval. A mogorva, befelé forduló programozóval.

Köszönöm, hogy megírtad @Tünde_JLT, hogy így írtad meg. Ilyen szívet tépően csodálatosan. Kedvenc kötet, ez is :) Már nagyon várom, hogy a dedikált példányom fent legyen a polcomon, a többiek között.

ui: újraolvasás 2019 év vége, még mindig imádom és továbbra is kedvenc :)

Nem vagyok jó passzban mostanában a könyveket illetően. Nem kötik le a figyelmemet, nem érdekelnek és nem akarom tovább olvasni őket. És erre jött Ő, a Többek között!

„.. és mindazoknak, akik képesek a szeretetre.”

A könyv befejeztével egy szó jutott eszembe: hiányérzet. Nem akartam még elengedni a szereplőket. Hétköznapjaim részévé váltak, jó barátaim lettek.
Egyszer csak vége lett a soroknak, ültem magam előtt és felhúztam a szemöldököm, ami arra adott célzást, hogy: „Ez most mi? Máris vége? De hát miért? Nem lehet még vége, hisz én tovább akarom olvasni!”

Annyira emberi maga a történet és a mondanivaló, hogy észre sem vettem, hogy a könyv végére értem. Olvasás közben nem is agyaltam a történteken, de amikor szembesültem azzal, hogy vége lett, akkor állt össze az egész történet. Szerettem volna bemászni a könyvbe és egy-két szereplőt néha jól helyrerakni. Igen-igen! Pl. drága Fecót is megrángattam volna. Ezt mindaddig éreztem, még meg nem ismertem az ő igazi életét! Amikor azt hiszed, hogy ismersz valakit, aztán rájössz, hogy mégsem… „Nem hagyhatták, hogy bárkinek is feltűnjön a zavar a tökéletes kis életünkben.”

Ez a könyv megint megmutatta nekem azt, amit az írónő első könyve, a Többek által. Akkor ezt írtam: „Köszönöm szépen ennek a történetnek, hogy bizonyossá tette számomra, hogy miért is érdemes mindennap hálád adnom a jó életemért! ❤”Most ugyanígy érzem.

Nagyon tetszett a váltott szemszög, és a múlt-jelen megjelenítése is. Élvezetes olvasni, izgalommal és érdeklődéssel várod, hogy mi lesz a következő fejezetben.

Ahogy eltelt jó pár év a szereplők életében, úgy a miénkben is. Változtunk a szereplőkkel együtt … Erről egy kedvenc Ossian idézetem jut eszembe:
„Utazunk akkor is, ha egy helyben állunk,
Belülről változunk.”

Szeretet, szerelem, remény, múlt elfogadása, kaland, izgalom, vicces szócsaták! ❤ Ezek – és még ennél is több – mind megjelennek a történet során.

Mennyit írtam már, és mégis semmit! Nézzétek el nekem, de még most sem vagyok képes a történetről és szereplőkről írni. Én csak azt tudom megosztani veletek, hogy milyen érzést váltott ki belőlem a könyv.

Hogy milyen a szereplők? Fantasztikusak! Imádom a megformált karaktereket, olyanok, mintha köztünk járnának! ❤

Akarva akaratlanul a kedvenc idézeteim jutottak eszembe Fecó és Clau esetében:

Fecóról ez:
„Eltakartam az arcomat
Belém már nem látsz
Ne add ki soha önmagad
Mert védtelenné válsz”
(Kalapács)

Clau „tanácsa” Fecónak:
„Hogy az új eljöhessen, A múltnak múlnia kell” (Kalapács)

Ui.: Látjátok? Én megmondtam, hogy Boriszban sokkal több minden van, mint amit a Többek szerint megmutatott. És erre Csilla már rájött.:) ;) Szívesen olvasnék róluk külön történetet. De jó hosszú legyen!!!

Köszönöm @Tünde_JLT, hogy megírtad nekünk ezt a könyvet (is)! Jó volt együtt változni a szereplőkkel, örülök, hogy részese lehetettem a te, a szereplők és mindannyiunk fejlődésének! ❤
Mikor jön a következő???

Nem vagyok egy több száz ember által követett blogger, csak szeretek olvasni. Ezért is volt hatalmas öröm számomra, hogy megkaptam még megjelenés előtt a könyvet, és elolvashattam. Boldoggá tett, hogy Tündi ennyire megbízott bennem és kíváncsi volt a véleményemre az új könyvéről. Sőt rendesen izgult, hogy vajon tetszeni fog-e egyáltalán. Nagyon sokat vártam arra, hogy Fecó történetét is megismerhessem, de megérte. ;) Imádtam Anna és Maxim könyvét is. Szerencsére ez a kötet sem okozott számomra csalódást. Mindhárom kötet különböző volt, mindhárman történet szereplői más-más egyéniségek, más-más problémával, életúttal. Ebben a kötetben kaptam egy seggfejet… aki igazából nem is seggfej. Gyermekkora óta annyi fájdalom, csalódás érte, hogy ez a „bunkóság”, távolságtartás, mogorvaság egyfajta védelmi mechanizmusként működik az életében. Ha mindenkit távol tart magától, akkor nem bánthatják többet… Pedig Fecó valójában egy csupaszív, sebzett oroszlán, aki hűséges ahhoz a pár emberhez, akinek meg mer nyílni. Anna és Maxim ezek az igazi barátok. Ezekért az emberekért Fecó bármit megtenne, bármilyen veszélyes küldetést bevállalna… Mikor Clau belép az életébe majd észrevétlenül elkezdenek közeledni egymáshoz, akkor szegény lány kap hideget-meleget… attól függően, hogy Fecónak éppen a reménykedő, boldogságra vágyó, vagy a megtört, minden jóról lemondó énje kerekedik felül. Az ember a szívének nem parancsolhat. A szív sokszor észrevétlenül átveszi a testünk felett az irányítást, nem hagyja az eszünket gondolkodni… de ez jó, mert ha nem így lenne, akkor Clau nem tudná áttörni a Fecó szíve körüli jégpáncélt, és nekik kettejüknek esélyük nem lett volna a boldogságra… De szerencsére az a páncél összetörik.
Ha kíváncsiak vagytok, hogy hogyan férkőzött Clau Fecó szívébe, akkor olvassátok el a könyvet. ;) :D
Nagyon remélem, hogy épp annyira szeretni fogjátok, mint én.

Hali!

Én voltam olyan idegállapotba a történet alatt. Ne tudd meg! @NaNa_88 tudja mibe voltam, mert a 70%-ánál mellettem ült a vonaton. Szerintem csak azért nem robbant fel a fejem, mert közben neki kifakadhattam. :D

Két szereplőt legszívesebben eltapostam volna, mint egy csikket. Vagy mint egy nagyon gusztustalan bogarat. Tudod, mikor rálépsz, de az nem elég, boogie-woogiezol is rajta egy kicsit, biztos ami biztos alapon. Na azzal a két nőszeméllyel, pont így tennék. Főleg spoiler értve, de spoiler se sokkal maradt le az első helyről. Mondjuk úgy, rohadt szoros volt a befutó.
A legrosszabb lelki terroristák.
Szerintem ennyire még nem utáltam könyvszereplőt, mint ezt a h*lye pic*át. Már az előző részekben se volt szimpatikus valamiért, úgyhogy csak egy kicsit lepődtem az intenzív kvaanyád-érzéseimen. :D

Na de a főhősünk a bájos modorával, a nagymamáknak megnyugvást okozó megjelenésével és stílusával, igazi női szívek elrablója. ;D
Küzdött mint oroszlán, de szőke herceget nem tudta kilökni a szívemből.
Maxim bebetonozta magát. Szerintem még vasalatot is tett magára, nehogy véletlenül is legyen esélye Fecónak.

Clau nagyon jó fej csajszi, olyan mint Te vagy én. Nincs elszállva magától, de azért van önbizalma. Csak a konyhába ne engedd egyedül. :D

Elképzeltem, hogy milyen lenne, ha a történet valósággá válna:
Jövő pénteken elmennénk Clauval Second Hand Dogs koncertre.
Mindenki ott lenne.
Még Borisz is. Pedig hidegrázásom van még mindig a pasitól.
De Szása biztos azt mondaná, hogy ne mutassam ki az érzéseim, mert annak a baromnak pont ez tetszik.
Anna is eljönne, ráférne már egy kis tombolás…

Imádom ezt a sorozatot, minden elcseszett szereplőjével együtt. Tőlük is olyan életszagú.
Nem is írok mást, olvasd el! Szerintem tetszeni fog. Tényleg jó szívvel ajánlom.
Nekem kedvenc lett ez a rész is.

Majd írj, hogy milyen volt! Á

Mostanában csak a romantikus, szívszaggató kötetekhez tudok nyúlni. Ez is egy ilyen volt. Már nagyon régóta terveztem olvasni, de mindig valami közbe jött, vagy arrébb tettem más kötetért…de azt hiszem a Többek között tudta, mikor lesz rá szükségem.
A könyvet a bemutatón vettem meg, ahol végre sikerült találkoznom az írónővel is személyesen. Egy végtelenül kedves, aranyos nőt ismertem meg a személyében. Nagy hatással voltak rám a korábbi regényei is. Nem az elcsépelt romantikus szerelmi történetek, nem tökéletes életű hősök alakítják a történetet…mindennapi gyarló, hibázó emberek, akik sokszor rosszul döntenek de keresik a boldogságot.

A Többek által és a Többek szerintben is felbukkant a Többek között szereplője, vagyis Fecó. A tetovált, és túlontúl is csendes rosszfiú…vagy mégsem. Bevallom Maxim után engem az ő élete, az ő sorsa érdekelt a leginkább. Hogy miért ilyen antiszociális, miért ilyen magába forduló….és ebben a részben megkaptam minden kérdésre a választ. Egyszerre élhetjük át a múltban, és a jelenben zajló eseményeket, mégpedig váltott szemszögben. Az írónő nem kertelt, az arcomba nyomta a valóságot, megmutatva milyen szánalmas a külsőségek alapján ítélő világunk. Hogy mennyire adunk arra mit mond rólunk a környezetünk. Hogy tökéletesnek tűnjön kívülről minden, holott belülről minden rohadt és férges. Fecó élete gyermekkorától maga a pokol. Borzalmasan fájdalmas volt nekem ezt olvasni. Azt hogy egy anya, egy szülő hogy bánhat így egy gyerekkel, a saját gyerekével. Hogy hogyan hibáztathatja olyan dologért, amről nem tehet. és hogy ez mennyire megnyomorítja lelkileg felnőtt korára. Ezeket az embereket szülőnek nevezni maga a sértés, embernek nevezni is túlzás. Mert még az állat is gondokosik a kölykéről. Undorító, visszataszító volt olvasni a múltban játszódó eseményeket. Gyomorforgató volt, és a lelkem-szívem szakadt meg a kis Fecóért, akinek megannyi fájdalmat- fizikait és verbálisat egyaránt- el kellett viselnie. És akkor még rossz lányt is választ, aki szintén csak kihasználja, megtapossa. Fecónak hatalmas szeretéhsége van, amit felnőtt korára maximálisan elnyom. De gyerekként szinte szomjazik arra, hogy emberszámba vegyék, hogy érezze hogy tarozik valahova, hogy kell valahova. Ezért ki is használható. Ennyi fájdalommal és szenvedéssel felnőni kész borzalom lehetett, és az a csoda, hogy még képes volt valamennyire is érezni. Nagyon sok idő kellett, mire képes lett nyitni, mire elhitte, hogy őt lehet szeretni, mert szeretnivaló. Nem rossz, nem gonosz, nem bűnös.

És sokszor sebzett, elveszett lelket csak egy másik lélek tud meggyógyítani. Fecónak ugyanakkor a szerelemben sem volt szerencséje. Ott is csak fájdalmat, durva és sértő szavakat kapott. Léna csak kihasználta, akit egyszerre téptem volna meg és pofoztam volna fel. Ennyire egy gerinctelen, sekélyes nőszemélyt rikán látok. Ocsmány egy nő, és mégis csak úgy vonzza magához szerencsétlen srácot. Aki majdnem mindig belesétál a csapdába, de aztán jön Ariel és elűzi a kis kígyót. Clau felbukkanása a legjobbkor jött Fecó életében. A vagány, tetovált szőkseség nem fél kimondani amit gondol, és móresre tanítja a bunkóságáról híres „hősünket” is. Clau az egyik kedvenc női karakteremmé vált. Bátor, erős nő, aki nem fél megküzdeni a szerelemért megannyi kígyóval, démonnal és Fecó lelkében lakó sötétségeel. Vidám természetével, csilingelő hangjával, nevetésével és egyre fokozódó érzelmeivel fokozatosan oszlatja el a sötétséget. Igaz, hogy számtalanszor akadályokba ütközik, amelyek feltartóztatják..és el is gondolkodik azon, megéri-e, hogy tovább harcoljon…de nem adja fel. Nem adja fel, nem menekül el..és ez ami manapság nagyon ritka. Mert sokan az első problémánál húzzák nyúlcipőt és viszlát. Calud, azonban nem. Az ő legnagyobb fegyverei a remény és az érzelmek. Érzelmekkel hat Fecóra, szenvedéllyel, vággyal, majd szerelemmel. És a fiú egyre jobban enged a fénynek, engedi be Claut a lelkébe, a világába. Számtalanszor meginog, és visszatérnek a démonok, de a lány nem hátrál…és Fecó ebből is erőt merít, hogy folytassa a sötétség elleni harcot. Gyönyörű szerelmi történet. Szívettépő, lélekszaggató, és fájdalmas. A lelkem és a szívem darabokban hevert olvasás közben, mindig egy újabb és újabb rész szakad ki belőle, és potyogtak velük együtt a könnyeim is. Az írónő összezúzott lelkileg, de ugyanakkor fel is épített. Mindig adott egy kis reménysugarat, ami megmutatta, hogy mindig van amiért lehet küzdeni, mindig van cél.

Visszatértek ebben a részben is a már jól ismert kedvencek: Anna, Tamás, Maxim, Nastya, Dima, Szása. És Borisz. Ő nem feltétlenül tartozik a favoritok közé, de ebben a részben megmutatta, hogy benne is több van, mint az kívülről látszik. Ember, nemcsak egy hidegfejű maffiavezér. Ugyanakkor ezt azért jobb lesz ha titkolja. De én ebben a részben Csillával együtt nagyon is megkedveltem. Szívesen olvasnék még róluk, Boriszban még mindig több van..hiába mutatott most magából nem keveset, benne van még potenciál az biztos.
Maxim hozta a szokásos formáját, amiért ismét imádtam. A kis moszkavai kaland pedig tökéletes megkoronázása lett a történetnek, hiszen nincs Julia Lewis Thomson történet orosz szál nélkül. :)

A Többek között egy lélektani regény, számos fontos mondanivalóval. Az írónő ha lehet tökélyre fejlesztette ebben a műfajban az írói stílusát. Ennyire kidolgozott, alapos, lelkileg megrázó mégis egyszerre reményteli történettel ritkán találkozom. A neve garancia arra, hogy nem mindennapi regényt kap az olvasó. Bebetonozta magát a kedvencek közé, mert a lécet egyre és egyre magasabbra tette minden megjelent regényével és olyan magasan ugrotta meg őket, hogy az én szám is tátva maradt.

Nekem erre a könyvre most nagy szükségem volt, és remélem még nagyon sok kötetedet fogom olvasni @Tünde_JLT. Erre a pályára születtél, hogy olyan regényt írj, amely az olvasókat kiszakítja a valóságból, elmenekülhetnek a minndenapi problémák és borzalmak elől és tudjanak abban hinni, hogy a remény tényleg nem hal meg…ott lesz mindig, csak hinni kell benne és tenni érte.

A várakozás olyan, mint a lassan izzó parázs. A szíved – lelked melegíti a pislákoló fény. De közel sem olyan, mintha a lobogó tűz melegíti a tested…

Huh… hát ez volt az a könyv, amit már akkor nagyon vártam, amikor még el sem kezdték írni… XD

Fecó volt az örök rejtély, a mogorva és mindig a háttérben maradó, de örökké jelen lévő jó barát, aki csendes és morcos… Rockzenész, aki imádja a zenét, a barátait, van humora és piszok jól néz ki!! ^^

Aztán megszületett a történet… és valami egészen más derült ki az én várva várt álompasimról.
A közösen megélt tragédiák sok mindenki életében törést okoztak. A banda felbomlott, a zene háttérbe szorult. Jött a másik szenvedély, ami tagadhatatlanul benne él Fecóban. Bárcsak minden programozó ilyen jó pasi lenne…! XD

Aztán jött a vihar, egyre több csontváz esett ki a szekrényből és már nem tudtam érzelmek nélkül élni a történetben. Hiába volt mellette egy erős és határozott nő. Clau fantasztikus! Nem is tudom, hogy képes lehetett volna-e bárki más elérni, hogy ez a szakállas félisten végre bízni tudjon valakiben…
Én azt vártam, hogy egy erőteljes, határozott és szenvedélyes rockzenész találkozik egy vagány csajszival, akit nem akar közel engedni a szívéhez, de persze nem akarásnak nyögés lesz a vége… ;P
…és kaptam egy szenvedélyes, érzelmes, ezer sebből vérző férfit, aki küzd a démonaival és alig meri elhinni, hogy van valaki a világon, aki segíteni szeretne neki ebben a küzdelemben… pedig van. Mindig van!

Azt hitte, képtelen a szeretetre. Adni is és kapni is. Pedig mindig ott volt vele, a barátaival, a második családjával, akiket gondolkodás nélkül indult megmenteni, ha éppen arra volt szükség. Akikért aggódott és akiket szeretett. Amit persze észre sem vett. Amíg meg nem jelent valaki, aki nem engedte visszahúzódni a csigaházába, felszította a pislákoló parazsat és megmutatta neki, hogy attól, hogy a tűz vadul lobogva ég, még nem kell, hogy sebeket ejtsen rajta.

Fecó inkább a lelkemre hatott, mint a szívemre. Bár igaz, utóbbi már rég az övé volt.
Valamiért azt vártam Maxim után, hogy majd inkább lesz olyan, mint ő. Erőteljes, határozott és hangos. De persze ő magasról tett az elvárásaimra XD és bedobta az ő kis előre összegyúrt bombáját. Összetörte a szívem. Aztán banális módon új programot írt rá…

„És ezúttal is csendben hagytam, hogy a szívem még apróbb darabokra törjön.”

Ez a történet érzelmes volt. Szenvedélyes, néhol tragikus és fájdalmasan őszinte. Nem számítottam rá, hogy a szívem beleremeg, mire a könyv végére érek, de megtörtént. Aztán olyan hirtelen vége lett… pedig úgy olvastam volna még. Végre minden sínre került, mindenki ott volt, ahol lenni szeretett volna. Akarom a folytatást!! Kell, hogy legyen folytatás…

Nagyon jó volt a régi barátokkal találkozni, és az ő életükbe is újra belefonódni picit. És imádtam az újakat is, az ikrek imádni valóak, Csilla… Csillát nem tudom kiismerni, és Borisz… nem is tudom, mit mondjak, ha az előző rész végén azt mondtam, hogy benne ragadt a történetben és millió lehetőséget hagyott előttünk, akkor most nem tudom, hogy erre mégis mit mondhatnék… XDD

Egyszóval, Fecó magával vitte a lelkem egy darabját. Na jó, ezt nem lehet egy szóval elmondani. De nem is akarom. Fecó csupa meglepetés. Fájdalmas múlttal, bosszantó seggfejálarccal és elveszettnek hitt reménnyel. Megint egy kőbunkó, akit csak szeretni lehet…! ♥