Önmaga ​tükrében idegenként 0 csillagozás

Julia Kristeva: Önmaga tükrében idegenként

Színház, ​történelem, szociológia, film, zene – és ami mindegyik tudományterületet összekötheti: az irodalom. A Kútfő Bibliotéka sorozat nem egyébre vállalkozik, mint az előbb felsorolt diszciplínák területén elért eredmények összefogására és bemutatására. A történeti és elméleti munkákat tartalmazó sorozat azonban nem csupán a tudományok többnyire zárt határain belül elért eredményekből kíván meríteni, hanem nyitni szándékozik a határterületek felé is. Kitekintéssel a világban zajló folyamatokra is, az egymást követő könyvek sora megkísérli frissen elénk tárni azokat a kérdésfeltevéseket, amelyek a magyar művelődés jelenkori alakulását jelentős mértékben befolyásolhatják.

Julia Kristeva az együttélés formáinak és az azokat jellemző korlátoknak a felismerésére, újragondolására invitálja az olvasót. A szerző az európai civilizációban mindig is jelenlévő idegen sorsát rekonstruálja a történelem, az irodalom és a ­filozófia talapzatán állva: hogyan érkezhetett el az európai… (tovább)

>!
Napkút, Budapest, 2010
216 oldal · ISBN: 9789632631233 · Fordította: Kun János Róbert

Várólistára tette 9


Hasonló könyvek címkék alapján

Maurice Druon: Az elátkozott királyok IV-VI.
Philippe Brenot: A szex hihetetlen története
Georges Minois: Az életfájdalom története
Tim Marshall: Falak
Juliette Benzoni: Kék csillag
Jacques Barzun: Hajnaltól alkonyig – A nyugati kultúra 500 éve
Robert Merle: Francia história
Theresa Révay: Párizs fehér fényei
Komlós Aladár (szerk.): Külföldi versek könyve
Domokos János (szerk.): A világirodalom legszebb elbeszélései I-III.