Életem ​Franciaországban 92% 66 csillagozás

Julia Child a vaj a kenyeremen!

Elolvastam angolul és magyarul is egymás után, és legszívesebben rögtön kezdeném elölről.
Rajongó lettem. Ennyi.

Julia és az ő csodálatos élete! Julia és az ő csodálatos főztjei! Már a filmet is szerettem, bár azt elsősorban Meryl Streep miatt, de a könyv teljes felüdülés volt. (Nagy igazságtalanság egyébként a sorstól, hogy pont betegen kellett olvasnom, s közben csak pirítóst meg háztartási kekszet morzsolgathattam!*nyüssz*)

Én csak 155 cm magas vagyok, a lábam 37-es, és nem szeretem sem a fácánt, sem a borjúhúst és a különleges tengeri herkentyűket sem. Tehát semmi közös nem volt Julia és köztem. Az ő élete az állandó utazás, újabb és újabb emberekkel való ismerkedés, és persze a főzés, amiből viszont a maximumot akarta kihozni. Napló jellegű önéletrajzi könyve pedig egyrészt bámulatos alaposságáról tesz bizonyságot, másrészt bemutatja saját kétségeit is. Mindenekelőtt a francia élet és ételek szerelmeseinek ajánlom ezt a könyvet. Nekem egy picit nehéz volt a rengeteg francia ételnév között kiigazodnom, főképp, hogy annyira nem hoztak lázba az ételek sem.

Ez a könyv egy memoár, melyben az író Julia Child szemszögéből emlékszik vissza annak életére, és ezen belül is kiemelve a Franciaországban töltött éveit, s hogy miként vált belőle diplomás séf, szakácskönyvíró, majd főzőműsorok sztárja. Egy érdekes személyiségnek legtöbbször érdekes az életrajza is, ez talán nem is annyira meglepő. Ami ezt az élettörténetet mégis különlegessé teszi, az Julia lelkesedésének részletes taglalása az evés és a főzés iránt. Szögezzük ugyanis le, ez a könyv nem a francia konyháról szól, sőt, néhány, kisebb-nagyobb részleten kívül nem is kifejezetten egy élettörténet. Sokkal inkább annak a története, hogy Julia Franciaországban miként kezdett el érdeklődni a finom ételek és a főzés iránt, és mindez milyen irányba vitte az egész életét. A könyvön átsüt, mennyire szeretett főzni és étterembe járni, illetve részletesen ki van fejtve, mi mindenre volt képes annak érdekében, hogy bármilyen körülmények között tökéletes ételt készítsen, illetve hogy művét aztán jóízűen el is fogyassza. Életének kivételes szerencséje volt, hogy csak azzal foglalkozhatott, ami igazán érdekelte, ráadásul ebben a férje is messzemenőkig támogatta. Tekintve, hogy az emberek többsége addig se jut el, hogy megtalálja, amit szívesen csinál, ezért neki duplán szerencséje volt: nem csak hogy megtalálta, de pluszban minden körülmény adott volt, hogy teljes egészében a francia konyhának szentelje az életét. (Kicsit irigylem is ezért.) Mindenesetre Julia élettörténete egy jó példa arra, hogy ha valamit komoly elszántsággal, tiszta szívből és örömmel csinálunk, akkor az olyan perspektívákat nyithat meg, amelyekről még csak nem is álmodunk. Szóval már megérte elolvasni a könyvet csak amiatt, hogy elmerengjek: nekem mi lehetne hasonló flow élmény. Az meg csak a ráadás, hogy a könyv lazán olvastatja magát, néha alig bírtam letenni. (Mondjuk bevallom, kicsit elfogult vagyok, mert én is imádok jókat enni és a konyhában tüsténkedni.:)

Ha ennek a könyvnek az elolvasása után azt érzem, hogy nem akarok semmi mást csak főzni, főzni, főzni! Akkor mit fogok érezni [[http://moly.hu/konyvek/julia-child-mastering-the-art-of-french-cooking|ennek]] az elolvasása után!?

Imádtam ezt a könyvet. Julia Child egy csodálatos asszony, akinek életét nyomon kísérhettük és lehettünk „tanúi”, hogyan halad azon az úton, hogy megvalósítsa álmát, hogy a hobbijának, a főzésnek éljen. Vidám, tudja mit akar, és lelkiismeretesen dolgozik azon, hogy a legjobbat hozza ki abból, amibe bele kezdett.
Igazán mozgalmas élete volt, és hm… azok az ételek, amelyeket megemlített…
Ha lehet így mondani, engem is „megfőzött”.

Nem szeretek főzni. Nem szeretem a puccos ételeket sem. Ez a könyv mégis nagyon olvasmányos volt számomra. Jól be tudta mutatni, milyen rajongani egy nemzetért, és annak gasztronómiájáért. Ugyanakkor bepillantást engedett egy 50-es évekbeli diplomata élet mozgalmasságába is.

Nem áll hozzám különösebben közel a memoár műfaja, de Julia olyan könnyedén és élvezetesen ír, hogy meglehetősen kellemes olvasmánynak bizonyult ez a kötet. Minden tiszteletem az övé, én ezt a fajta gasztronómiát sosem fogom tudni itthon művelni, de nagyon szívesen elüldögélnék azokban az éttermekben, amelyekről ír.

Julia Child egy hihetetlenül jó természetű nő, pozitív, nyitott, kitartó és fülig szerelmes Franciaországba. Mindig örülök, amikor lelkes emberekről/től olvashatok, kicsit kizökkent a magyar valóságból, a búskomor, negatív energiák világából.
A francia konyhát nem ismerem különösebben, nem is áll túl közel hozzám, és most sem kaptam hozzá kedvet, de azt mindenképp érdekes volt végigkövetni, hogy hogyan született meg Julia első szakácskönyve.

Madame Síld, ön fantasztikus! :)
Első szabály, amit megtanultam: Ne olvasd üres gyomorral! Máskülönben a pocakod azonnal reagál (értsd: eszeveszett korgással sztrájkolni kezd) a legkülönfélébb, leggusztább ételek leírására. Mikor elkezdtem, még sokszor lusta voltam hátralapozni a francia nevek magyar fordításáért, aztán rájöttem, hogy (mivel nem tudok többet franciául, mint oui, merci, zsöszví don papa) anélkül nem megy.. végül pedig jól elszórakoztam, ahogy megpróbáltam magamban kimondani a rengeteg idegen szót.. :D
Julia tényleg regényes életet élt, és már annak is örülnék, ha fele annyit tapasztalnék, mint ő. Bár nekem valószínűleg nem menne ilyen könnyen az állandó költözködés.. mert menthetetlenül tudok ragaszkodni dolgokhoz..xD