Utazás ​a Föld középpontja felé 83% 203 csillagozás

Szórakoztat, kikapcsol. Nekem nagyon tetszett, elvarázsol a történet, egy teljesen más világot tár elénk. Szükség van Verne könyveire. Annyi, hogy a tudományokat nem ebből a könyvből kell megtanulni.

Itt aztán volt minden, izgalom és tudomány.
Én nem vagyok tudós, de ettől függetlenül, vagy épp ezért, úgy éreztem geológiát, tektonikát, paleontológiát, hidrogeológiát, szedimentológiát, geofizikát, izotópgeokémiát, hidrogeokémiát, agrogeokémiát, geográfiát, limnológiát, glaciológiát, biogeokémiát, paleooceanográfiát, paleoklimatológiát, geodéziát, geokémiát, geomorfológiát, geostatisztikát, meteorológiát, mineralógiát, oceanográfiát, petrológiát, archeológiát, szeizmológiát, és vulkanológiát ne ebből a könyvből tanuljon az ember.
Egyébként jó volt.

„Történetünkben biztosan kételkedni fognak még olyanok is, akik általában nem lepődnek meg semmin. De én előre is felvérteztem magam az emberi hitetlenkedéssel szemben."

Hát igen, eléggé meglepő és meghökkentő történet ez, amit korábbról már ismertem, viszont itt teljesen máshogyan történnek az események, mint a filmben. Helyenként poénos (sőt többnyire) ez a kötet, ugyanakkor érdekes és izgalmas is. A vége fele azért már kissé untam, emiatt is vontam le egy csillagot. De egyébként kellemes, pozitív csalódás volt.

Inkább ismeretterjesztő jellegű, mint kaland. A professzor túl rideg és zsörtölődő, sokszor elborult. Axel nyafogós, nyámnyila, esetlen, igaz jó is volt, mert rámutatott néhány veszélyre. A legszimpatikusabb szereplő Hans :) A vihar utáni jelenetsor izgalmas volt, és még többet vártam volna tőle, de azon siklottunk át a leghamarabb.
Bár elég lassan halad a történet, ettől függetlenül élveztem ezt a merész utazást

Már annyi feldolgozását ismertem, hogy nagyon kíváncsi voltam az eredeti műre.
Vernéhez híven kreatív és érdekes, korához szokatlan fantáziával átitatott kalandban volt részem. Kicsit sci-fi, kicsit utazás a múltba, érdekes és izgalmas, viszont a keletkezésének ideje miatt, nyilván nem tudja felvenni a versenyt a mai kalandregényekkel. De a saját környezetében nézve kimagasló alkotás.

Akarok de egyszerűen nem tudok róla normális értékelést írni. Megpróbálom pontokba szedni az érzéseimet amik vegyesek de inkább pozitívak…
▶ Eszembe sem jutott volna elolvasni a könyvet… Csak egy házidoga miatt választottam spoiler és azért pont erre a Verne könyvre esett a választásom mert ez jó rövid… Jó oké jöhetnek a kövek de mentségemre legyen mondva hogy 2 hetem volt/van/lenne elolvasni ezért egy Grant kapitány gyermekei vastagságúval nem mennék sokra
▶ Full véletlen egybeesés hogy megnéztük a filmet a nővéremmel. Semmi de semmi nem egyezik spoiler hisz nyilvánvalóan ez nem egy adatpáció de attól még az sem volt rossz
▶ Nagyon jól bele lehet képzelni magad és/vagy a szereplőket az élethelyzetekbe, helyekre. Mint a „labirintusba" mind a tengerre. Ez nagyon tetszett benne
▶ Az hogy folyamatosan számoltak valamit engem nem zavart hagy tegyék. Bár egy mukkot sem értettem belőle de most ezzel én mit csináljak?
▶ A nagyon részletes leírások nem jöttek be. Nem szoktam meg Verne stílusát spoiler de ebben a könyvben kicsit túltolta a leírásokat. Az még oké hogy a spoiler leírja egyszer (!EGYSZER!) de az hogy azt is elmondja hogy milyen színűek voltak a levelek spoiler az nekem sok…
▶ Hans… Nem mondom hogy jelentéktelen karakter nélküle szerintem az első kavicsnál meghaltak volna főszereplőink spoiler de már-már túlságosan semmilyen volt spoiler. Nem azzal volt gond hogy nem beszélt spoiler hanem hogy nem volt személyisége… Legalábbis számomra
▶ A csontváz az Emberi koponya című fejezetben… Jelentéktelen volt legalábbis a tudatlanabb embereknek ki lehetett volna törölni… Az egész fejezetet meg az utánna következőt is
▶ spoiler
▶ A végén a spoiler jelenetet nehéz volt elképzelni nekem de lehet ez csak az én hibám
▶spoiler
▶ spoiler
▶ A viharos fejezet nagyon jól le lett írva de szerintem fullra el lett utánna felejtve… Sajnos :(
Összességében ennyi… Nem bántam meg hogy elolvastam remélem jó házidogát írok majd belőle holnap. Nem mondom hogy ki van zárva az hogy Vernétől olvassak majd mert kifejezetten tetszik a stílusa spoiler de szerintem nem most fogok…

spoiler

@Ákos_Tóth képregényolvasása kapcsán gondoltam: megnézem én is, mit írt kamaszkorom bálványozott mestere első regény gyanánt.

Mivel a MEK-ben szinte minden Verne-mű fellelhető, nem kellett sokáig keresgélnem. A párbeszédek ritkás szedése révén gyorsan peregnek a fejezetek: a karakterek darabszáma alapján ez inkább kisregény mint regény.

És – sajnos – nem csak terjedelmét, hanem a szerző életművében őt illető rangját tekintve is kicsi. Az egy dolog, hogy – a Grant kapitány gyermekeit nem számítva – ebben az írásban találtam a legtöbb lexikális ballasztot, de sajnos a jellemek is kétdimenziósak. Verne módszere, hogy egyéni, humoros vonásokkal gazdagítja, s teszi emlékezetesebbé szereplőit, itt még gyerekcipőben jár, pontosabban: jóformán nincs is rajta cipő.

A Mester elkötelezett hívei, akik minden írására kíváncsiak, elfüstölhetnek néhány szemer tömjént az első regény kissé már roskatag oltárán, de akik eleven, jó történetre vágynak, kb. ugyanezt a sztorit érdekesebb formában megtalálják Obrucsev Utazás Plutóniába c. munkájában.*

Ez persze nem azt jelenti, hogy Verne felejtésre ítéltetett. A helyzetkomikumot és/vagy a kalandot sokkal szerencsésebben ötvöző regényei ma is élvezetesek. A Nemo kapitány, a Cirkuszkocsival a sarkvidéken át, vagy a Sztrogof Mihály (hogy a legismertebb Nyolcvan nap alatt a Föld körül-t már ne is említsem**) szerintem mindig meg fogják találni ifjabb (sőt öregebb) olvasóikat.

* Norbert Casteret, a neves francia barlangász regénye, A földkéreg-akció kicsit más, de szintén szerethető
** most bevallom: az én titkos favoritom az Hector Servadac

Nem tudom, néhányan miért kritizálják a könyvet. Tökéletesen betölti azt a szerepet, amelyre hivatott. Szórakoztat, kikapcsol. Nekem nagyon tetszett, elvarázsol a történet, egy teljesen más világot tár elénk. Szükség van Verne könyveire. Sajnálom, hogy ma egyre kevesebb diák ismeri a nevét.

Ez a mű számos ponton nem teljesíti a manapság egy ifjúsági – vagy akármilyen – regénnyel szembeni kívánalmakat:
– A cselekmény lineáris, mondhatni egyenes vonalú egyenletes mozgással haladunk végig a questen;
– A karakterek egysíkúak: a prof az „őrült tudós” alapesete, közveszélyesen bogaras, de valójában arany szíve van; Axel az eseményekkel jobbára passzívan sodródó narrátor prototípusa, aki szerepének megfelelően többnyire naiv; Hans meg a kalandozó csapat harmadik tagjaként a tápos NPC, aki nem beszél ugyan sokat, viszont mindig van nála/neki az az eszköz/skill, amelyre a szereplőknek épp szükségük van;
– Hajlamos a mutatás helyett magyarázni: Axel „fél”, a prof meg „dühös lesz”. Siccc.
– Szerelmi szál az gyakorlatilag nincs, a nemi és egyéb szerepek terén pedig ultrakonzervatív. A kissrác naiv, a prof álmából felébresztve is kivág egy pöpec kiselőadást bárminő -lógia témában, a szófukar északföldi meg jön és megoldja a megoldani valót. Hát nem ilyen karaktereket gyártott mindenki kezdő szerepjátékos korában?;
– Rengeteg a szakduma. Manapság ez élből kizárná a versenyképes ifjúsági irodalom soraiból, noha nekem bejött;
– A cselekmény olyannyira lineáris, hogy egy kósza mellékszálacska nem sok, annyi sincs, de még időbeni ugrálásról sem igen beszélhetünk, hacsak nem egy-két, tőmondatokban lerendezett emlékről Axel szerelmének kontextusában;
– A végét a 44. fejezet címében elszpojlerezi;
– A lezárást kurta másfél oldalacskában lezavarja.

Hogy a kortárs ifjúsági irodalommal mennyire képes felvenni a versenyt – hiszen bőven vannak rajta erre utaló címkék, egyébként indokoltan –, nem tudom, én azonban maradéktalan gyermeki lelkesedéssel olvastam az első szótól az utolsóig. A kezdő szerepjátékos első kreációit idéző karakterek, a szerelmi szál gyakorlatilag nemléte és a többi inkább pozitívumként csapódott le nálam. Még sok ilyen ifjúságit, és amondó vagyok, rászokom.

Bár ifjúságom már majdnem olyan messze van, mint a föld középpontja, arra még emlékszem, hogy sok Vernét olvastam anno tizenegynéhány éves koromban. Arra már nem esküszöm, hogy ez is köztük volt, vagy csak számtalan feldolgozásának valamelyikéből volt ismerős a cselekmény. Mindenesetre nem csalódtam, szerintem mai szemmel is érdekes, izgalmas kötet, ha elengedjük a néha kissé James Bondosra vett történéseket, és nem akarjuk tudományos magyarázatok korlátai közé szorítani az eseményeket. A bogaras, és elismerésre vágyó hamburgi Lienbrock professzor, málé, és szerelmes unokaöccse Axel, és kedvencem, az izlandi dunnalúdvadász, Hans kalandos története remélem, még sokaknak okoz örömöt akkor is, ha nem mindenben felel meg a modern ifjúsági irodalommal szemben támasztott igényeknek. Lehet, hogy ezen felbuzdulva más művek is előkerülnek majd a szerzőtől, felelevenítve a rég olvasott kalandokat.