Grant ​kapitány gyermekei (A nagy trilógia 1.) 88% 317 csillagozás

Nem gondoltam volna, hogy egy Verne könyv, ami kívül esik totálisan a komfortzónámon, így leköt. Pedig csak egy kihívás miatt kezdtem el elolvasni az összes Verne könyvet, főként hogy magamnak bizonyítsak. Tetszettek a kalandok, a rejtvényfejtések. Paganel meg egyszerűen hihetetlen. Pozitív értelemben.

Kínosan sokáig tartott elolvasnom, de hát így jár az, aki elutazik, és hátrahagyja a könyvét!
Nagyon tetszett ez a könyve is Vernének! Az útleírás, a tájleírás, mind rendben voltak, viszont a történelmi háttér néha rém unalmas volt. Vagy éppen gyomorforgató.
A tűzhányó, mint figyelemelterelés, elég meredek volt.
A kalandjaikon izgultam, velük kínlódtam, velük sírtam, de mindenképp kiemelném a két lányt/nőt, nem semmi, amit végigcsináltak a férfiakkal.
Milyen jó karakterek voltak a Glenarvan házaspár!

Egy országokon és földrészeken átnyúló lebilincselő vérbeli ifjúsági regény, melyben Verne ismét megcsillogtatja óriási földrajzi, történelem és társadalomismereti tudását, amikhez az akkori időkben rengeteg könyvet kellett átolvasson. Elsőre kicsit soknak tűnik a sok felfedező említése, de szerencsére ez olyan jól van elosztva a történet egészében, hogy nem érezni ezekben a részletekben sem a tankönyvekre jellemző szárazságot.
A történet megmutatja, hogy vannak önzetlen emberek, akik egy számukra ismeretlen hajóskapitány felkutatásáért mindenféle nehézséget és veszélyt vállalva képesek útra kelni. Szerencséjükre egy félreértés folytán melléjük szegődik a francia földrajzi társaság egy tagja is, akinek óriási tudása sokszor jól jön a kutatócsapatnak a nagyrészt addig feltáratlan és az emberek nagy része által ismeretlen területeken való nagyobb baj nélküli átkeléskor.
A szereplők majd mindegyike szerethető, a címszereplő gyermekei a korukhoz képest felettébb érett gondolkozásúak. Egyedül az őrnagy számomra néha faragatlan, kicsit fennsőbbséges viselkedése idegesítő volt.
Verne eme kalandregénye sem mentes a csavaros történetszövéstől, és a véletlenen múló eseményektől, amit még átsző egy csöppnyi romantika is.

Nagyon kalandos egy könyv. Kölyökkoromban nem olvastam Vernet, a Willy Foggot néztem a tévében, folytatásos rajzfilmként ment, többször is, azt imádtam.
Örülök,hogy ezt kaptam egy kihívásra. Mert közhely,de szerintem nem olvastam volna különben.
A kötet csodálatos, modern kiadás, klasz a borító, szèp a betűtípus, de azért gondolom eltántorítja a mai pörgös élethez szokott fiatalt, hogy 700 oldalt leemeljen a polcról.
Egy percig nem unatkoztam közben, nagyon izgalmas végig, nagyon ötletes, kidolgozott, és hatásos. Jó alakokkal, nyilván Paganel megvett hamar, általa elvégzünk olvasás közben egy biológia és földrajzszemináriumot.
Minden gyerek kezébe mehet!

Nekem a kedvenc Verne könyvem. A kaland, a rejtvényfejtés, az úti események, a szándék, a két gyerek, a főszereplő pár, a klipper, az egzotikum, a szárazföld és az óceán s végül a megoldás, mind egyedülálló, életteli, elragadó. Ennyi mindenhez igencsak passzol a terjedelem, mert mindezt nem lehetett elkapkodni. És Paganel fenomenális. Még a szovjet gyártású tévéfilm sorozat is majdnem méltó lett a műhöz, köszönhetően a Paganelt alakító, korábban a zseniális Tyl Ulenspiegel sorozat címszerepét is kiválóan hozó Lembit Ulfszak játékának.

A csillagozás a történetnek szól, nem a formának, amiben olvastam. Mert abban sajnos nagyot csalódtam (Hachette, 2021; az egyik legrégibb, ám sajnos csonka szöveganyagot vették át, Mikes Lajos jogdíjmentes fordítását, és fogalmazták át itt-ott a túl régies szóhasználatokat – kifogásaimat itt foglaltam össze, összevetve egy másik kiadással: link – a fordításokat pedig itt hasonlítottam össze: link).

Igazi kalandregény, ami már az első fejezetekkel bevont, felnőttként is lelkes érdeklődéssel elemezgettem a kirakós darabkáit, amiből a szereplők aztán összeállították a megfejtést, és elindultak útjukon, hogy az eltűnt címszereplő nyomára bukkanjanak. Számtalan helyszínen zajlik a cselekmény, de nem egymástól független történetszálakként, hanem egy amolyan világkörüli utazásként (Amerikától Új-Zélandig), helyzetből helyzetbe keverednek a szereplők – mind a tengeren, mind a szárazföldön. Vadállatokkal néznek szembe, az időjárással küzdenek, de még gonosztevő is kerül a mesébe, aki a főhősök ellen szervezkedikspoiler. A szereplők felfedezései, őslakosokkal való találkozásaik, a veszélyek, eltévedéseik talán nem olyan ütősek mai szemmel, de azzal, hogy az olvasót végig bevonja a fejtegetésekbe, az örökzöld élményt nyújt. Élveztem, hogy gondolkodásra késztetett a rejtvények, rejtélyek kapcsán. Szerencsére nem vette túl tudományoskodóra a magyarázó-leíró nyelvezetet; főként földrajzi ismeretek elsajátítását és alkalmazását teszi élménnyé azzal, hogy a kalandosság adja a fő mozgatórúgóját. Helyzeteken és párbeszédeken keresztül mutatja be egy-egy tájegység érdekességeit, sajátosságait.

Hosszú és sokszor elnyújtottnak érződik, de érdemes végigolvasni. Tetszettek az utalások (pl. Cooperre), mai szemmel még mókásabbnak ható megfogalmazások ("vegetáriánus egyesület", ami ugye mára már egész iparrá nőtte ki magát), a több könyvre kiterjedő világépítés (spoiler).

Nagyon régóta szeretném újraolvasni ezt a könyvet, de valamiért halogattam is. Talán féltem, hogy a gyerekkori kedvenc nem fog tetszeni 20 év múlva. Ez volt az első igazán hosszú könyv, amit elolvastam annakidején és nem kötelező olvasmány volt. És talán itt használtam olvasás közben először térképet is. :)
Sok mindenre már nem emlékeztem, csak hogy meg kell menteni a kapitányt, Paganel spoiler és hogy sok-sok kalandon át keresik a gyerekek az apjukat.
Kalandos könyv, ami rengeteg érdekességet közöl a tájról, a földrajzi alakzatokról, felfedezőkről, népekről. Talán túl sokat is… Paganel úgy ontja az adatokat magából, mint egy élő lexikon és képtelenség ennyi mindent felfogni. Rengetegféle kalandon esnek át a szereplők, szinte nincs is olyan, amin nem. (földrengés, tűzvész, árvíz, vadálltok, fegyencek, csak hogy párat említsek)
Úgy a könyv felénél le kellett tennem pihenni a könyvet emiatt (20 éve is itt tartottam 2 hónap pihenőt az olvasásával). El kellett telnie 2,5 hétnek, hogy újra kézbe vegyem a könyvet. Túl van írva a könyv, a kevesebb több lett volna egyértelműen. A kedvencek között marad, mert mindig jó szívvel emlékszem vissza erre a könyvre, de felnőttként már nem tetszett annyira.

A kedvenc Verne történetem, már legalább háromszor olvastam. Gyerekkoromban volt belőle egy szovjet minisorozat, ami nagyszerű adaptáció volt, minden szombat reggel izgatottan ültünk az Öcsémmel a tévé előtt, és vártuk a folytatását. Aztán a könyv is ugyanolyan remek élmény lett, a szereplők telitalálatok, és a földrajzi kalandozások izgalmasak, tanulságosak és rendkívül érdekesek. A humor sem hiányzik belőle, amit legfőképpen a francia földrajztudósunk szolgáltat a szórakozottságával. Plusz szerelmi szál is szövődik itt titokban. Egyszóval tökéletes!

Ez aztán az igazi, klasszikus léleksimogató történet! Még kislánykoromban olvastam valamikor, ha jól emlékszem, könyvtárból kölcsönöztem ki.
Nagyon szerettem! Akkor és most is.
Igencsak a szívemhez nőtt ez a kis társaság, ez az összekovácsolódott csapat. Az őrnagy és Paganel szócsatározásain igen jókat derültem (pláne Paganel szórakozottságán.)
Ezenkívül rendkívül informatív is volt, hiszen nagyon sok mindent megtanított a felfedezőkről, a gyarmatosítókról és úgy általában a földrajzi ismereteimet is szélesítette ez a remek „kis” könyvecske.
Egy élmény volt! Biztosan újra fogom olvasni, sőt, a lányomnak is a kezébe adom, és remélem, Őt is beszippantja ez a nagyszerű történet.

Őszintén azt hittem, hogy ez nem fog annyira tetszeni, de hála az égnek pont az ellentéte következett be. Nagyon tetszettek a különböző tájleírások, a történet és a karakterek is. Nem hittem, hogy ennyire le tud majd kötni, de így lett.:))