Cirkuszkocsival ​a Sarkvidéken át 86% 74 csillagozás

A könyv címe alapján kicsit szkeptikusan vettem a kezembe a könyvet, de kellemesen csalódtam, tetszett a könyv. Amire különösen kíváncsi voltam, az a bonyodalom volt, ami miatt kialakult ez az utazás. Tetszett az is. A könyvben viszont volt pár elírás, ami néha kizökkentett az olvasásból.

Verne könyveit olvasva gyakran van olyan érzésem, mintha a Királyi Földrajzi Társaság előadóülésén ülve hallgatnám valamelyik tag beszámolóját a legutóbbi kalandos útjáról.

Szintén kamaszkori kedvenc , akkor tetszett minden, ami utazás. Most is élvezem, mert itt Verne nem tömte tele a regényt ismeretterjesztéssel. Szépen komótosan halad a cirkuszkocsi és a történet. A Cascabel család – és persze társaik – rokonszenves emberek, ügyesen oldják meg az úton felmerülő problémákat.

Egy izgalmas, akciódús regény – legalábbis reméltem, hogy az lesz, a fülszöveg alapján!
Izgalmas volt (amennyire egy Verne könyv izgalmas lehet), érdekes volt, de akciódúsnak legfeljebb a megírása idejében mondtam volna. Voltak benne történések, de inkább kalandosnak mint akciódúsnak mondanám. Ettől függetlenül tetszett!
Cesar Cascabel 20 évvel történetünk kezdete előtt elhagyta Franciaországot, és Amerikában próbált szerencsét. Mivel vándorkomédiás volt, ebből próbált ott is megélni. Összeismerkedett a Barnum-cirkusz egyik tehetséges előadójával, akivel összeházasodott, és önálló “cirkuszt” alapított. Történetünkkor a Cascabel-társulat tagjai: Cesar Cascabel, a neje, a gyerekeik: 2 fiú, akik zsonglőr és akrobata és egy kislány, aki tornász. Tagja még a társulatnak egy amerikai bohóc, egy beszélő papagáj, 2 idomított kutya és egy majom. A család úgy dönt, hogy visszaköltöznek Franciaországba, és elindulnak az USA nyugati partjáról New Yorkba, ahol hajóra szándékoztak szállni. Útközben még előadásokat akartak tartani, hogy gyarapítsák pénzüket. A nagy echós szekér, ami nem csak szállítójármű, hanem egyben az otthonuk is, megindul tehát kelet felé. Az első napokban összeakadnak két vándorral, akik felajánlják segítségüket. Azonban már az első éjszaka ellopják a társulat összes pénzét. Mivel nem maradt pénz a hajójegyre, nincs értelme New Yorkba menni. És ekkor jön Cascabel-nek a korszakalkotó ötlet: kelet helyett észak-nyugatra kell menni, és Alaszkánál télen, a befagyott Bering-szoroson keresztül átkelni Szibériába, majd az Ural hegységen átkelve, átszelni Európát és elérkezni Franciaországba.
spoiler
Nem mondom, hogy ez a legjobb Verne könyv, de a jobbak között van. Az alapsztori nagyon jó, csak néha túl sokáig nem történik semmi – pl. amikor hetekig sodródnak az úszó jégtáblán, és csak annyi történik, hogy jön-e hóvihar vagy nem :)

Verne utaztatós regényei nem egyformán érdekesek a mai – főleg ifjabb – olvasóknak. Ez a könyv gyermekkorom kedvence volt, és ma sem tagadom meg. Egyrészt felkeltette az érdeklődésem a északi vidékek iránt (Kanada, Szibéria), másrészt a főszereplő mutatványos család humora és optimizmusa nagyon tetszett. A szerző e könyvében sikeresen fékezte meg enciklopédikus hajlamait, és nem csinált belőle lexikont (ami engem pl. a Grant kapitány gyermekei-ben nagyon zavart). Még a lányaim – akik amúgy nem lettek Verne-rajongók – is szívesen olvasták 'Gázkábel Cézár' történetét.

Szerintem Verne egyik legidőtállóbb munkája.

Az jutott eszembe, hogy szinte minden Verne regényt „felnőtt” fejjel olvastam.
Bár az ismerőseim szerint ma is csak egy nagy gyerek vagyok :-)
Mindegy.
Ez is nagyon tetszett, mint annyi más könyve.
Gondban voltam, milyen könyvet adjak a nagyobbik fiam kezébe.
A Harry Potter könyvekben vannak olyan részek, amiktől esetleg rosszat álmodna. Ezekben nincs.

Szegény könyvet nem sok bizalommal kezdtem olvasni annak idején, de éppen nem volt más.
De már az eleje megfogott, aztán az érdekes kis történelem lecke ami bele lett csempészve még pluszban dobott rajta.
És ahogyan haladtam előre a történetben egyre jobban tetszett, mire a végére értem már bántam, hogy elfogyott.
Azóta az egyik kedvenc Vernétől.

No,ez tényleg remek ifjúsági Verne regény! Azt kapja az olvasó,amit a cím és a fülszöveg sugall,egy fotelból könnyed kalandokkal teli útleírást északon nyugatnak vándorolva.. Tulajdonképpen az Észak-nyugati átjáró reciprok szárazföldi változata fantázia dús sztorival megspékelve. Az érdekesség a történetben,hogy anno akár valós is lehetett volna,ahogy egy kitalált emigrált mutatványos személynek a pereputtyával honvágya támad,de pénze nincs az útra vissza a tengeren túlról,így vargabetűt tesz hazafelé a globális felmelegedés előtti időkben….Abszolút szórakoztató irodalom fordulatokkal!

Nagyon bizakodva kaptam le szüleim könyvespolcáról ezt a regényt egy „uhh, egy Verne!” felkiáltással, de talán nem ezzel a művével kellett volna kezdenem.
Ez az első olvasásom jelenleg az írótól, ráadásul ahogy tudom, nincs is közte az ismertebb alkotásai között, talán okkal.

Gyorsan megkedveltem a Cascabel családot az apától kezdve a papagájon keresztül mindenkit. Adott volt egy cél, egy utazás, amire vállalkoznak, hogy visszatérjenek a családfő szülőföldjére. Tetszett az a kis romantikus szál, az aranyrög sorsa, a két befogadott „tengerészhez” kapcsolódó Szergej úr története, de ami miatt csak három csillagot tudok adni: az a temérdek nem-történés.
Megértem, hogy ez egy kalandregény, egy utazás leírása, de mégis feleslegesnek éreztem azt a sok tájleírást, helyleírást, amit hiába írt le Verne, nem igazán tudtam betájolni pontosan. Nem is kellett, mert nem kapcsolódott szorosan az előbb leírt pár cselekményszálhoz, ráadásul ezzel kicsit megszakította a történet menetét, lehangolt. Mellesleg gyakran megesett, hogy tényleg semmi nem történt, pihentek valahol vagy éppen sodorta őket a szél a jégtáblákon több oldalon keresztül.

Nem tetszett ez az „utazós” kaland történet, kevés hangsúly volt magukon a szereplőkön és túl sok a környezetről, a bandukolásról. Persze azért nem bántam meg, ezeket a kellemetlen momentumokat leszámítva kedves kis regény volt, gyakran csalt mosolyt az arcomra.

Kár, hogy manapság ilyen könyveket nem írnak (vagy énhozzám nem jutnak el?). Igaz, mai világunkban talán már nem születhetnek ilyen alapvetően vidám, könnyed történetek. Ehhez Verne értett igazán. Vesz egy merész ötletet, egy kihívást, aminek elszánt emberek nekivágnak, és bár valami nehézség mindig közbejön, de végül felülkerekednek ezeken és jöhet a vidám befejezés. A nyelvezete is szokatlan, a stílus is régies, de éppen ez benne a különleges, ez teszi élvezetessé. Az pedig zseniális, ahogy a végén a banditákkal elbánnak :)