A ​prémvadászok 78% 66 csillagozás

Mindig tudtam, hogy Verne extrémen agymozgató dolgokról ír, de azt nem gondoltam volna: ennyi érdekességet összeollóz csak ebben a könyvében. Szorgosan jegyzeteltem és utánajártam a dolgoknak. Azt kell mondjam, hogy ez a regény méltatlanul alul van értékelve a molyok által. Sokkal jobb, érdekesebb, mint a jelenlegi 71% mutatja. Legalábbis számomra jobb.
Hogy miért? Mert tudom értékelni az útikönyv-jellegű írásokat. Mert érdekel a természet és földrajz beleértve a geológiát vagy csillagászatot is. Mert Verne egy már általa is olvasott regényből (a Robinson) kikerekített egy szigeten életben maradni típusú sztorit.
Jó volt, érdekes volt és még az is lehet, hogy egyszer így járnak majd arrafelé valójában. Nem feltétlen pusztító földrengés, hanem a globális felmelegedés miatt képződhet a Bering-tenger környékén úszó sziget. Csak ma azért talán egyszerűbb lenne megmenekülni onnan. Olvasva a regényt hasznát vettem Laktyionov: Az Északi-sark meghódítása c. könyvnek is. Ajánlom ezt a sztorit azoknak, akik szeretik a természettudományt és a kalandos regényeket.

Némileg gyorsolvasás volt – a famegmunkálással, meg a természetrajzi lexikoncikkekkel tarkított részeken csak átfutottam (html-ben került a képernyőmre, hála az oszk.mek.hu gyűjteményének).

Másfelől pedig nosztalgia-olvasás is: ezt a regényt, miután még az iskolakezdés előtt megtanultam olvasni nagymamámtól, 1965 karácsonyán kaptam ajándékba. Egy hétéves gyereknek talán nem ez a legmegfelelőbb olvasmány, de sebaj! Ez volt az első Verne-könyvem, és nagy áhítattal el is olvastam, tán már a következő évben. Ugyan eléggé belegabalyodtam a lexikális részletekbe, de a kalandokat tudtam követni.

Mai szemmel ez is egyike a Verne-féle tipikus földrajzi atlasz-lexikon-kombónak, statikus jellemekkel, de gyermekkori elfogultságból egy csillaggal megemelem az osztályzatot. És míg a könyv első fele valóban inkább lexikon, addig a második rész már egész jó kis kalandregény.

Ezzel együtt nem sorolom a közé a 3-4 munka közé, melyeket Verne regényei közül az unokáimnak is a kezébe adnék…

borító + ill.: 4
tartalom: 4
stílus: 5
szereplők: 5
élmény: 4
mondanivaló: 4

Most egymás után sikerült két Északi-sarkról szóló könyvet olvasnom a szerzőtől, így egy kicsit túladagoltam magam velük. Azon túl, hogy a vadászat nem érdekel, sőt enyhe taszítást érzek a téma iránt, nem volt túltelítve a téma, hiszen sokkal nagyobb akadályok kerülnek hőseink útjába. Azért az öntörvényű jegesmedvét nagyon bírtam. A sziget mint Verne kedvenc témája itt is megjelenik, csak itt a csavar az, hogy mivel ez egy jégsziget, olvadni, szakadozni kezd egy idő után, ami a szereplők létét fenyegeti majd. Persze itt is van egy talpraesett férfi, aki (majdnem ) mindent megold, és egy szórakozott tudós, jelen esetben egy csillagász, aki a nem várt megoldást szállítja. Ami újdonság volt, az a felfedező nő, aki igencsak belevaló és bevállalós karakter. Tetszettek az eszkimók szerepeltetése is.
Azt gondolom, hogy ez nem egy ismert Verne kötet, pedig nem volt rossz egyáltalán.

Izgalmas borítószöveg keltette fel a figyelmemet. Mert Vernének mindig észveszejtő ötletei vannak, csak néha a megvalósítás nem sikerül tökéletesre. Egyébként élvezetes olvasmány, de helyenként kicsit untam, a téma talán ennyit engedett…
Mindenesetre egy kereskedelmi telep alakítása a messzi északon, a Jeges-tenger partján, az aurora borealis villódzásában, mínusz 50 fokokkal elég misztikusnak hangzik. Azzal mondjuk nem értek egyet, hogy európai dámák kénye-kedvére aranyos prémes állatokat puskázzanak le, de ez már más kérdés. Hőseink utaztatása a jégtáblán igen izgalmas, arról nem beszélve, hogy mindeközben az ember számára akkoriban ismeretlen, de még manapság is kevésbé ismert tájakon haladjunk keresztül. Leleményesség itt is akad, bár ez az udvariaskodó, pozitív világfelfogás helyenként unalomba fulladt nálam, a hasonló tájakon játszódó Terror sokkal nagyobbat üt, mert ott a szerző meg mer lépni borzasztó dolgokat és nem kell happy end-del zárulnia mindennek. Mert bár vágyik mindenki a happy end-re, sőt szurkol is érte, hogy valahol megállapodjon a szigetecske, mégis az igazi izgalom a hajmeresztő dolgokban rejtőzik. Az ifjúságnak viszont kell ez a lélekemelő barátságos, utópisztikusan jóságos életérzés, amely Verne soraiból ragyog.

Úgy érzem, nagyon jól tettem, hogy nem olvastam utána ennek a könyvnek, mielőtt neki kezdtem, így nagyon szépen működött az titokzatosság, amely tulajdonképpen „A prémvadászok” történetének lényegéből fakad, s amelyről most sem szeretnék többet elárulni. Végig le tudta kötni a figyelmemet és vissza tudta hozni az az ifjúkori lelkesedést, amellyel annak idején a „Grant kapitány gyermekei”-t olvastam. Emellett működnek a szokásos vernés elemek is, mint például a felfedezés öröme, a geológiai és csillagászati értelemben vett érdekességek, van bátor hősünk, őt szenvedélyesen támogató hősnőnk, és persze kelekótya tudósunk is. Egy kicsit emlékeztetett másik nagy kedvenc Verne-könyvemre, a „Hatteras kapitány”-ra, de ehhez nagyban hozzájárul az északi helyszín is. Ami újdonság volt számomra, hogy néhol már-már enyhén horrorisztikusra sikerült, de ezt lehet, hogy csak én képzeltem hozzá. Akik „A prémvadászok” fehér porvédős könyvváltozatát (Móra Könyvkiadó) tartják a kezükben, ők egyúttal Orosz István grafikusművész gyönyörű illusztrációival is találkozhatnak olvasás közben.

Emlékszem ez a könyv egy zsibárus antikvárius ládájából került hozzám.
Három könyv egy ezres, ő volt a harmadik mert jobbat nem találtam és azért mégiscsak Verne könyv, annyira rossz nem lehet.
Sokáig csak állt a polcon, aztán egyszer csak belekezdtem, majdnem egy ültő helyben el is olvastam az egészet. Kedvenc lett belőle.
És áldom a „bolond” zsibárust, hogy ennyi pénzért megkaphattam.

Elolvastam pár Verne könyvet, de ez üti mindet. Az egyik legjobb könyv ever.

Másodvonalbeli Verne-könyv, amelyben még technológiai csodák sincsenek, hogy feledtessék a karakterek sablonosságát.

Esténként nézem a Spektrumon az „Élet a fagypont alatt” műsort,ami az ott élő prémvadász,csapdázó félnomád emberek mindennapjait mutatja be. Nos,elkapott a gépszíj,mondom olvashatnék erről valamit! Hát,itthon csak ezt a könyvet találtam. Jó-jó,hozza a szokásos Verne nyújtotta kalandokat némi ismeretterjesztéssel,de rengeteg slendrián,fotelból megfogalmazott helyzetkép,természettudomány jön szembe az olvasóval. Igazából ez inkább ifjúsági kalandregény. Megvan az alapsztori, a dráma,a happy end,közben kényelmes kalandot tehet az olvasó egy jégtáblán néhàny angol katona és „telepes” társaságában,aminek vajmi köze sincs a realitáshoz…Akad ettől sokkal jobb Verne mű.