Ez ​nem az a környék 73% 12 csillagozás

A kötetet indító A város felé ciklusban egy lepusztult várost jár be egy személytelen, de rendkívül éles tekintet. Nagyon erős kezdés, olyan töménységű desztillációja a nyomornak, mint mondjuk prózában a Sinistra körzet. Az Ez nem az a környék című következő ciklus már személyesebb hangvételű – a versek E/1-ben és E/2-ben szólalnak meg –, konkrétabb élethelyzeteket idéz meg, ami miatt én úgy éreztem, a megszólalás veszít az erejéből, bár a szülőkről felidézett emlékképek itt is eléggé jól megragadottak. A Városom című számozott prózaverses ciklus működött számomra a legkevésbé, egyfajta lírai topográfiára való kísérlet ez, de nekem a szándék túlságosan kiérződött belőle. Végül a Kitartó című hosszúvers zárja a kötetet, ami megint csak nagyon tetszett, itt jól működött a személyesség szerintem. Egyfajta ars poetica ez a vers, amelyben a lírai én – akit talán nem túl nagy merészség itt a költővel azonosítani – a Kitartó nevű kocsmában üldögél, igyekszik eltanulni, hogyan kell törzsvendégnek lenni, és közben keresi a megszólalásnak azt a módját, ahogyan ezt a létet – az ipar nélküli iparvárosban tengődő munkanélküli munkáslétet – autentikusan szavakba tudja önteni. József Attilát és Kassákot konkrétan is említik a versek mint költőelődöket; ronda szóval azt lehetne mondani, hogy ez programköltészet, de a lényeg az, hogy jó versek, mert a személyes érintettség és a szociális érzékenység pontos arányérzékkel és a megjelenítés meggyőző erejével találkozik Juhász Tibor verseiben. Érdemes lesz rá odafigyelni.

Szocioköltészet? Nyomorköltészet?
Nem tudom, mi a pontos műfaji besorolása ezeknek a verseknek, de igazából mindegy is.
Tény, hogy a kortárs magyar lírában ez a hang szokatlan és ritka (egy másik apokrifos kötet értékelésében, Bödecs Lászlóval kapcsolatban már leírtam, hogy szeretem, ha egy költő kifelé is lát), és emellett ezek a versek formailag is eléggé letisztultak.

Viszont mindezen pozitívumok ellenére a versek közönyös, tárgyilagos hangja elérte azt, hogy bennem ne mozduljon meg semmi, ne változzak meg a versek olvasásának hatására, ez meg szerintem nem jó.
Hümmögtem egy sort, hogy hát igen, a nyomorúságos életek szomorúak, kár, hogy ez így van, de ennél több nem történt.

Pedig nem tudom, mi lehetne a tárgyilagos hangnem alternatívája. Nyilván nem a pátosz, a giccs, a szenvelgés. És nyilván nem egy kortárs verseskötet tiszte megoldást kínálni a társadalmi problémákra sem. Mégis valahogy azt éreztem, hogy bár a témaválasztás, a hang tényleg hiánypótló és üdvözlendő, de Juhász ennél tovább nem jut. Nem igazán erősek ezek a versek, nincs hatásuk, nem mozdítanak semerre.
Nem tudok semmit a költőről, fogalmam sincs, van-e a versek mögött valós tapasztalat, de a művek nagyjából leképezték azt, amit a legutolsó, több oldal hosszú prózavers elmesél: az értelmiségi fiatal beül a munkáskocsma törzsvendégei közé egy estére, és próbálja átélni a helyzetüket, nyilván nem túl nagy sikerrel. Pillanatképek, ügyes mondatok, kidolgozott versek, de valahogy hiányzik belőlük valami átütő hitelesség.

„…Szerettem őket, bármilyen ridegek is voltak…”
Kicsit Tar Sándor, kicsit Borbély Szilárd érzésem volt olvasás közben.

Fájdalmasan valóságos versek. A kisember hétköznapi szürke-létének, kiüresedett környezetének, mindennapi nélkülözésének, síró nincstelenségének mértani pontossággal körbeírt helyzetelemzései.
Hiánypótló mű. Úgy gondolom, az efféle látásmódra szükség van minden kor lírájában, s a maiban hatványozottan. A mélyben rejlő – mégis folyton a szemünk előtt szenvedő- realitásra láttat, empátiára és társadalmi érzékenységre tanít. Megrendítő mondanivalót arra visszhangzó versben megfogalmazó, figyelmünkre különösen érdemes kötet. Ajánlott mindenkinek, aki nem riad meg az esztétikum olyasfajta közvetítésétől, amely nem az emelkedett szférák, hanem az emberi szenvedés – kilátástalan létünk – megrendítően naturalisztikus világát idézi.

Juhász Tibor érzékletes képet fest Salgótarjánról a verseiben. Nagyszerűen bemutatja a jelenlegi várost, azt, hogy mit jelent a dicső ipari múlt a volt ipari munkásságnak. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretné közelebbről, egy sajátos szemszögből megismerni Salgótarjánt!