Kézilabda ​II. 0 csillagozás

Juhász István – Kovács László – Mocsai Lajos: Kézilabda II.

A Sport kezdőknek sorozatban megjelent, nagy szakmai sikert elért Kézilabda I. című kiadvány folytatása. Juhász István, ezúttal egy komplett, háromhetes edzéstervet dolgozott ki, az utánpótlást fontosnak tartó edzők számára. Kovács László a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanára… Játékosként szerepelt a világválogatottban. Kötetünkben a kapusok kiválasztásáról és felkészítéséről ír. Mocsai Lajos, az előző kötetben megjelent utánpótlás korcsoportok képzési kerettervét, az eddig hiányzó ifjúsági és junior korosztállyal fejezi be.

>!
Papirusz Duola, Budapest, 2006
194 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637452095

Most olvassa 1

Kölcsönkérné 1


Népszerű idézetek

>!
schummyka

Az edzők felelősségteljes munkájának egyik sarokpontja a fiatal játékosok irányítása, kijelölése a különböző posztokra. A kapusok kijelölése a gyerekek közül különösen nehéz feladat. Néhány védési kísérlet után a jelentkezők létszáma ugyancsak megcsappan. Talán legfontosabb jelzés, képes-e a kiszemelt fiatal a fájdalom elviselésére. Csak bátor gyerekből lehet jó kapus.

23. oldal, A kapus (Papirusz Duola, 2004)

>!
schummyka

A lövés sebessége
Sportmozgásokat vizsgáló kutatók szerint a labda képes akár 30 m/sec (kb. 100 km/óra) vagy még nagyobb sebességet is elérni. Ha összevetjük a kapusok reakcióidejével, a labda észlelésére adott védőmozdulat akkor lenne sikeres, ha a lövést kb. 15 méterről adnák le.
Ilyen messziről ritkán látunk gólt lőni. Hogyan képes a kapus közelebbről érkező lövést mégis hárítani? A magyarázat a kapus elővételező képessége. Pályafutása alatt számtalan lövést látott, és olvasni tud a lezajló mozdulatokból, így beprogramozott mozgásról van szó.

27. oldal, A kapus (Papirusz Duola, 2004)

>!
schummyka

A leglátványosabb párharcok egyike a beálló és a kapus csatája.

34. oldal, A kapus (Papirusz Duola, 2004)

>!
schummyka

Ha összevetjük más labdajátékokkal, ami gólra, „kapura” játszanak, kézilabdában találjuk a legtöbb kivédett büntetődobást. Ennek az a logikus magyarázata, hogy a kézilabdakapus tevékenységét alig korlátozzák szabályok, ellentétben a labdarúgó- vagy éppen a vízilabdakapussal, aki nem mozoghat szabadon a lövés előtt, és a gólvonalon kell állnia. A kézilabdakapus 3 méterre megközelítheti a büntetést végrehajtót, sőt a lövésbe bele is ugorhat.

41. oldal, A kapus (Papirusz Duola, 2004)

>!
schummyka

A mérkőzés közbeni csere indokai sokfélék lehetnek. Legtöbbször a nem megfelelő hatékonyság áll a váltás mögött. Nagy edzői rutin kell a jól időzített cserékhez. Túl korai csere nem ad elég időt a bemelegedésre, a túl késői a mérkőzés elvesztéséhez vezethet. Az esetleges hibás cserét nem szégyen korrigálni. Vissza kell állítani a korábbi kapust!

46. oldal, A kapus (Papirusz Duola, 2004)

>!
schummyka

A csere speciális esete a büntetődobásnál alkalmazott csere. Vannak 7-es ölő kapusok, akik különös érzékkel tudják védeni a büntetőket, de sokszor a puszta csere is megzavarhatja a 7-est dobó játékost. Ezt sok edző csodafegyverként kívánja használni, és gyakran indokolatlanul él vele kockáztatva az addig jól védő kapus önbizalmát. Különösen fontos helyzetekben előfordul, hogy a becserélt kapusnak tanácsot, alkalmanként végrehajtandó feladatot ad az edző. Ettől sok szakvezető elzárkózik. Jelszavuk: a kapus tudja a legjobban, mit kell tennie.
A másik ezzel ellentétes vélemény azt veszi alapul, hogy a kapuvédőre igen nagy lelki teher nehezedik. Gondoljunk el, milyen nyomás egy időntúli büntetővel szembenézni. Amennyiben az edzői instrukció könnyítést ad és a kapus azonosul vele, a döntés segíthet a gyors védőmozdulat végrehajtásában. Ha az edző hozzáteszi, „tedd mindezt az én felelősségemre”, a kudarc nem fog olyan mély nyomot hagyni a játékosban.

46. oldal, A kapus (Papirusz Duola, 2004)


Hasonló könyvek címkék alapján

Csillag Béla – Gál László – Kristóf László – Tóth Julianna: Sportjátékok II.
Ágai Kiss András – Liszkay Gábor Levente: Görbicz Anita arcai
Bálint Mátyás: Újjászületés
Zatkalik Dávid: Első számú második
Ágai Kis András – Liszkay Gábor Levente: Ezüstös aranykor
Simon Andrea: Részidők
Páll Tibor – Bakos István: A kapusok képzése és a védő-kapus kapcsolat kialakítása
Varga Lajos: Szép volt, lányok!
Darcsi István – Donát Tamás: Zovko
Donát Tamás: Csoki-papíron