Tömörkény ​István élete és művei 1 csillagozás

Juhász Gyula: Tömörkény István élete és művei

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
Dugonics Társaság, Szeged, 1941
76 oldal

Várólistára tette 1


Népszerű idézetek

Emmi_Lotta I>!

ELŐSZÓ
Juhász Gyula több mint száz gépírásos apró oldalra terjedő tanulmányát, Tömörkény életrajzát a Dugonics Társaság íratta a költővel 1928-ban, hogy e megbízatással egyszerre hódoljon Tömörkény emlékének s egyben a legillendőbb módon segítségére lehessen a nehéz anyagi helyzetben élő költőnek. Tömörkény írói végzetéhez tartozik, hogy ez a kedves és gyengéd szeretettel megírt életrajz csak hosszú évek múltán láthat napvilágot.
Bár életében a legnagyobb elismerés kísérte, halálában elérte a novellaírók végzete: elfeledték. Halála után néhány évvel az Uj Idők már az „Elfeledett írók” rovatában eleveníti fel egyik novelláját s utána alig esik szó róla. S a róla írott méltatásokat is ez a feledékenység kíséri: Juhász kézirata napjainkig kiadatlan volt, Banner János róla tartott egyetemi előadásainak kézirata elkallódott s Tömörkény neve lassan még a szegedi irodalmi élet tudatából is kimaradt. Méltatlanul. Nemcsak azért, mert nevét Tolsztoj is kiemelte breviáriumában s Ady igaz rokonának tartotta s mert a mai magyar irodalom két neves példaképe Török Gyula és Krúdy Gyula a legnagyobb szeretettel írtak róla s a maiak közül Márai Sándor is nyomatékkal emeli ki nevét. Tömörkény valóban a magyar tárca- és novellairodalom legjelesebb mesterei közé tartozott s Petelei Istvánhoz, Thury Lajoshoz hasonlóan egész életműve e kisméretű műfajban tetőződött.


Hasonló könyvek címkék alapján

Budai Katalin: Maugham világa
Vargha Kálmán: Gelléri Andor Endre
Szilágyi Márton: „Az utolsó magyar”
Császár Elemér: Kisfaludy Sándor
Horváth Károly: Madách Imre
Ortutay Gyula: Tömörkény István
Tüskés Tibor: Illyés Gyula
Izsák József: Illyés Gyula költői világképe
Nagy Péter: Szabó Dezső
Rónay László: Képes Géza