A ​természet csodái között 0 csillagozás

Sátorral az Egyesült Államokban
Juhász Árpád – Juhász Erika: A természet csodái között

Játszott Ön indiánosdit gyermekkorában? Tegye a szívére a kezét, és vallja be, hogy igen, de legalábbis álmodozott róla. Hisz a Vadölő vagy Az utolsó mohikán olvasásakor ki nem kapott kedvet, hogy egzotikus tájak erdei ösvényein nesztelen léptekkel osonjon, hogy vad sziklák ormáról nézze a felkelő vagy a lenyugvó napot, hogy tábortűz mellett heverésszen, vagy kenuba szállva küzdjön meg a hegyi folyók zuhatagjaival.
Így voltunk mi ezzel magunk is, de jó pár évbe került, míg a gyermekkori olvasmányok megálmodott helyszíneire a valóságban is eljutottunk. Szerencsénk volt, mert bölcs államfők, korukat megelőzve, előrelátóan gondoskodtak arról, hogy a legszebb észak-amerikai tájak ne essenek áldozatul a mohón terjeszkedő „civilizációnak”. Az Egyesült Államok nyugati partjain még kalandfilmekbe illő csaták folytak a fehér telepesek és az indiánok között, amikor a távlatokban gondolkodó vezetők az első nemzeti parkokat megalapították.

>!
Aqua, Budapest, 1996
194 oldal · ISBN: 9636026475 · Illusztrálta: Farkas Balázs, Becker László

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Dornyay Béla: Veszprém és környéke részletes kalauza
Hevesi Attila (szerk.): Bükk útikalauz
Balogh Tamás: A Budai-hegyek kalandkönyve
Dési József – Fehér Miklós – Fülöp Lajos – Hontert Rezső – Lénárt János – Nagy Gyula – Tóth Anna: Mátra útikalauz
Moldoványi Ákos: Hollandiai utazások
Kónya Ádám – Kovács Sándor: A Rétyi Nyír és környéke
Polgárdy Géza: Cserhát hegység kalauza
Balogh Tamás: A Káli-medence kalandkönyve
Balázs Dénes: Hátizsákkal Alaszkától a Tűzföldig I-II.
Pethő Tibor: Hévíz és környéke