Casanova ​szerelmei 5 csillagozás

A nagy nőcsábász és a hölgyek, akiket szeretett
Judith Summers: Casanova szerelmei

Imádták ​a nők, ám egyetlen asszonytól mégsem kapta meg a kellő szeretet: a saját anyjától. Ha úgy tartotta kedve, maga volt a tökéletes szerető – figyelmes, bőkezű és fantáziadús – , de kegyetlen, önző és becstelen is tudott lenni. Szüzeket rontott meg, ágyba bújt a saját lányával, gazdag asszonyoktól csalta ki a pénzüket. Ugyanakkor azt állította, neki kevés a testi szerelem, és igazán az hozta lázba, ha a nő lelkét is birtokolhatta. Életében több mint kétszáz kapcsolata volt, de halála óráján csak a kutyája feküdt mellette.

Judith Summers Casanova szerelmeinek szemszögéből vizsgálja a történelem leghíresebb csábítóját, izgalmasan új fényben láttatva az ellentmondásos személyiségű férfi életét és kapcsolatait.

Judith Summers Londonban született, Bristolban és Manchesterben tanult képzőművészetet, később gyakornokként dolgozott a BBC szerkesztőségében. Kedvenc műfaja a történelmi regény, így legszívesebben maga is ebben a témában alkot, különös hangsúlyt fektetve a… (tovább)

>!
Partvonal, Budapest, 2007
342 oldal · ISBN: 9789639644687

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 8

Kölcsönkérné 1


Népszerű idézetek

bernadett0122>!

Jövendő életem majdani boldogsága érdekében a már meglévőt kellett kivégeznem, és szívem ellenségévé kellett válnom –

104. oldal

Judith Summers: Casanova szerelmei A nagy nőcsábász és a hölgyek, akiket szeretett

cassiesdream>!

Akár tiszteletre méltó, akár sem, minden nő eladó. Amikor egy férfinak ideje van, a figyelmességével vásárolja meg őket, amikor siet, mint én, ajándékokkal és arannyal.
Giacomo Casanova

261. oldal

Judith Summers: Casanova szerelmei A nagy nőcsábász és a hölgyek, akiket szeretett


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert K. Massie: Nagy Katalin
Michelle Moran: Madame Tussaud
Ordas Iván: Hadik András – A királynő tábornagya
Juliet Grey: A forradalom napjai
Per Olov Enquist: Az udvari orvos látogatása
Alexandre Dumas: A királyné nyakéke
Laczkó Géza: Rákóczi
Sally Christie: A király kurtizánjai
Emmanuel Dongala: A Bridgetower-szonáta
Karczag György: Idegen páncélban