Pedro ​Páramo / Lángoló síkság 29 csillagozás

Juan Rulfo: Pedro Páramo / Lángoló síkság

A mai mexikói (és latin-amerikai) irodalom egyik legnagyobb hatású mesterének ez a két műve – mintha szűkszavú szerzőjük művészi igényességét akarná érzékeltetni – Rulfo egész eddigi életművét képviseli.
A Pedro Páramo a mexikói falu lidérces hangulatú regénye, az emlékező halottak, megkövült élők, a halálos indulat és halálos szerelem világa. Pedro Páramónak, a földbirtokos-kényúrnak kemény realizmussal megírt élettörténetét a sugallatos ziláltság szivárványos félálma-félvalósága hevíti a varázslat hőfokára.
A Lángoló síkság költői és kegyetlen elbeszélései pedig egy félelmesen parlagi táj és egy nem kevésbé félelmesen parlagi társadalom összefüggéseibe ágyazzák egy elátkozott mindenség kárvallottját, a mexikói parasztot.
Ezekkel a művekkel vetett véget Rulfo egy idillikus latin-amerikai népiesség hamis divatjának, és szabott új törvényt hazája és földrésze prózájának.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa

>!
Európa, Budapest, 1978
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630710218 · Fordította: Belia Anna, Hargitai György, Kürti Pál

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Juan Rulfo: Pedro Páramo / Lángoló síkság

Haláltánc Mexikóban. A kötetben szereplő első kisregény olvasásakor az a középkori festmény jutott az eszembe, ahol bizarr körben állva csontváz figurák kapaszkodnak egymásba.
Egy fiatalember édesanyja halálos ágyánál megígéri, hogy ellátogat az asszony isten háta mögötti falujába, és végre találkozik soha nem látott apjával. A helyszínre érve a település lakói készséggel sietnek a segítségére és ellátják útmutatásokkal. Hogy valójában valamennyien már réges rég halottak? Könnyen lehetséges.
A főszereplővel együtt lidérces álomba merülve bolyongunk a lazán összefüggő, szürreális jelenetek között, Juan Rulfo hátborzongatóan ír az életet és halált elválasztó szűk határmezsgyéről.

Amíg a Pedro Páramo borzongató, életen túli régiókba visz, addig a Lángoló síkság maga a barbár, földhözragadt, nyomorúságos latin-amerikai valóság. Erőszak, gyilkosság, vérfertőzés, megfékezhetetlen indulatok és szenvedélyek. A szereplők visszatérő életérzése a törvény elől való menekülés és a pokoltól való rettegés, mivel megbocsájthatatlan bűneikre egy pap sem ad feloldozást. Ezen a vidéken az emberélet egy lyukas pesot sem ér, az itt élők vadságát pedig jól ellenpontozza a sivár, megművelhetetlen, vigasztalan mexikói táj.
A szerző irodalmi kvalitásait az is mutatja, hogy Márquez a kedvencei között tartotta számon az írásait, a két, nagyon különböző művét tartalmazó rövid kötetet ajánlom az Európától egészen távoli irodalom iránt fogékony olvasóknak.

3 hozzászólás
Annamarie P>!
Juan Rulfo: Pedro Páramo / Lángoló síkság

A tikkasztó forróságban, a szegénységben és az ösztönök világában járhat az, aki a könyv elolvasására szánja el magát. Egyszerre reális kilátástalanságában és mágikus abban a tekintetben, hogy bármi megtörténhet. Egy gyilkosság elkövetése is ott táncol a valóság és a fantáziálás határán. Az illuminált mámorosság állapota ez.
Az elbeszélés és a novellák is hűen hozzák a mexikói világ lassú, lélekölő sorvadását. Móricz-Barbárok művének képei ugrottak be nekem, de ez az ismeretlen világ számomra, ha lehet mondani, még kietlenebb.
Nem volt kellemes olvasás, nagyon nehezen is haladtam vele, holott tudom és éreztem, hogy tökéletes, mint alkotás, hiszen pont ezért tud ennyire kiábrándító lenni, de ezt most nem olvastam jókor.

Talán egyszer majd visszatérek rá, ha több a tartalékom.

kaporszakall >!
Juan Rulfo: Pedro Páramo / Lángoló síkság

Újraolvasás volt, és jólesett (és úgy érzem, nem ez volt az utolsó alkalom).

A hurrikán szíve, a vulkán mélyén fortyogó láva – a látszólagos nyugalom és mozdulatlanság mögött rejtőző feszültség: ez lapul Rulfo írásainak mélyén. A szerző alig írt valamit: ritkán szól, de annak súlya van!

Olyan a stílusa, mint a sivatagban álló saguaro-kaktuszok: szikár de robusztus. Pár szóval ír le egy helyszínt, egy embert, egy helyzetet. Ha valaki nem hallott volna a mexikói forradalomról, innét megsejtheti, mi mozgatta Emiliano Zapata és Pancho Villa embereit…

Három mexikói szerzőt ismerek csupán, Rulfót, Fuentest és Octavio Pazt. Közülük számomra Rulfo a legnagyobb (Paz is izgalmas, Fuentes kevésbé…). Az író halott, életműve lezárult: egy kisregény és tizenöt novella. Annakidején belekezdett egy nagyobb regénybe, de félredobta, mert hamisnak érezte… Bárcsak minden szerző ilyen lelkiismeretes volna!

A novellák a minimalista próza gyöngyszemei, a kisregény – álom és valóság összefonódásából – a mágikus realizmusé. Bár a fogalmat Asturias kapcsán kezdték emlegetni és Márquez ’Száz év magány’-a lett a mintapéldája, de a prototípust Rulfo alkotta meg a ’Pedro Páramo’-val.

A novellák a paraszti nincstelenség, gyűlölködés, a kirobbanó erőszak és bosszú mementói, a kisregény a vidéki földesúri basalét, a félfeudális hatalmaskodás rajza. Mind remekbe sikerültek.

Rulfót nem életművének terjedelme, hanem minősége miatt helyezem Márquez, Llosa és Cortázar mellé.

marschlako>!
Juan Rulfo: Pedro Páramo / Lángoló síkság

Bár ezt a kötetet olvastam, a értékeléseket az egyes könyvekhez írtam:

Pedro Páramo: https://moly.hu/ertekelesek/2408828
Lángoló síkság: https://moly.hu/ertekelesek/2415131

Belle_Maundrell>!
Juan Rulfo: Pedro Páramo / Lángoló síkság

Elsősorban a Pedro Páramo érdekelt, de ha már ezt a kiadást sikerült megtalálnom a könyvtárban, akkor természetesen elolvastam a novellákat is. A csillagozás szempontjából jöbb lett volna, ha nem teszem, mert a Lángoló síkság hideg, kíméletlen realizmusával most valahogy nem rezonáltam. Látom az értékét, ahogy bemutatja Mexikó árnyékos oldalát, a határvidéken élők kilátástalan életét, de talán csak egy-két elbeszélés hatott rám.

A Pedro Páramo hátborzongató mágikus-relaizmusa sokkal jobban megfogott. Imádtam az egész alapszituációt a várossal, ahol (szinte) mindenki halott, és nem lehet tudni, hogy ha valakivel szóba állsz az utcán, akkor az élő ember vagy csak egy szellem. Az Isten háta mögötti Comala mintha az élők és holtak világának határán állna. A misztikum mellett van egy realisztikusabb vonal is, hiszen a lakosok elmondásából kirajzolódik Pedro Páramo, a főszereplő fiú apjának alakja, aki igazi kényúrként uralkodott a városon, és egyfajta ikonná vált.
A vége felé egy kicsit besokalltam a sok szereplőtől, de olvasmányos volt, tetszett az író stílusa és élvezettel fejtegettem a metaforáit.

Korábban már halottam róla, hogy ez a könyv inspirálta Márquez Száz év magányát, és nem is volt nehéz észrevenni a jeleit. Érdekes lenne ennek a tudásnak a fényében újraolvasni, de jelenleg nem vagyok ráhangolódva a sok José Arcadióra és bűnös élvezeteikre.

entropic P>!
Juan Rulfo: Pedro Páramo / Lángoló síkság

Hát, ezt elrontottam magamnak. A Pedro Páramót valami 4-5 napig olvastam, ahelyett hogy mondjuk egyhuzamban tettem volna (úgy ajánlanám magamnak legközelebb), a novellákat meg már csak azért olvastam, mert ott voltak azok is, de közben már egész máshol járt a képzeletem. (Macondóban, főleg – ami Rulfo kopár és mellékesen-kegyetlen világához képest maga a paradicsom, ahova mániákusan keresem a visszautat, míg Rulfo pusztaságaiból csak menekülni akarok.)

(Ha fegyelmezett és ideális és mindent-pont-jókor-olvasó olvasó lennék, akkor kb. négyésfél lenne, szubjektíven meg ennyi.)

Kuszma>!
Juan Rulfo: Pedro Páramo / Lángoló síkság

Ez is Latin-Amerika, nem csak Garcia Marquez. És van olyan erős. A Pedro Paramo talán leginkább Arany balladáit idézi: egy sivár, embertelen világba ágyazott szociográfiai kísértettörténet. Rulfo a marquez-i mágikus mondat-indák helyett egyszerű, lényegbevágó mondatokból és párbeszédekből építi fel a balladai homályt.

A Lángoló síkság (ha már magyar vonatkozás) pedig némiképp Móriczot juttatta eszembe, a Barbárok kegyetlen, életet semmibe vevő társadalmát. A mexikói síkság egyben-másban talán a magyar Alföldre hajaz, csak épp lángolóbb. Nagyon örülök, hogy találkoztam ezzel a könyvvel.

Bence_Kis>!
Juan Rulfo: Pedro Páramo / Lángoló síkság

A Pedro Paramo újraolvasás volt, most is erősnek éreztem, mint elsőre, a rövid elbeszélések pedig még talán annál is ütősebbek voltak. Szikár szöveg tele gyilokkal.

Huntress>!
Juan Rulfo: Pedro Páramo / Lángoló síkság

Akartam szeretni, de nem sikerült. Semmilyen nyomot nem hagyott bennem. Talán egyszer még megpróbálkozok vele, mert szörnyűnek sem nevezném. A holtak világa érdekes persze, meg egy falu élete is,de ez nekem édes kevés önmagában.

senhorita>!
Juan Rulfo: Pedro Páramo / Lángoló síkság

Azért húzom le, mert nemrég olvastam, de már nem emlékszem rá és még azt sem mondhatnám el, hogy vagy 51 könyvet olvastam el azóta és az mind kitörölte. Sajnos nem maradt meg bennem. Emlékszem többször nekiálltam és nem haladtam, nem tudtam mit kezdeni vele, aztán amikor egy huzamban többet olvastam, akkor rákaptam az ízére, táncoltam a halotakkal és szelemet idéztem, de összességében nem pörgetett meg úgy, hogy érezzem belül a hangulatát vagy valamit. Szomorú. Tudom.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

– Meleg van errefelé – mondtam.
– Meleg. De ez még semmi – felelt az emberem. – Nyugodjon bele. Majd még jobban érzi, ha megérkezünk Comalába. Az a föld parazsán van, éppen a pokol torkában. Azt mondják, hogy akik ott haltak el, visszafordultak a nagykendőért, amikor a pokolba értek.

9. oldal

kmaria>!

Minden sóhaj egy korty élet, mely kicsordul az ember szívéből.

37. oldal

marschlako>!

San Juan Luvina. Ez a név úgy csengett fülemben, mint a mennyország neve. Pedig az ott a tisztítótűz. Haldokló vidék, ahol még a kutyák is kipusztultak, és már az sincs, aki a csöndet ugassa; mert mire az ember hozzászokik az ottani szélhez, addigra már csak a csöndet hallja, ami benépesíti azt a nagy magányt.

174. oldal, Luvina

kaporszakall >!

Ez a falu csupa visszhang. Mintha be volnának zárva a falak üregébe, a kövek gödrébe. Amikor mégy, szinte hallod a kopogó lépteket. Megcsikordul a kavics. Nevetés. Régi-régi nevetés, mintha már fáradtan hangzana. Elkopott hangok. És mindezt hallod. De azt hiszem, eljön még a napja, mikor minden elcsendesül.

36. oldal, Pedro Páramo

kaporszakall >!

Most meg, látja, börtönbe zártak, a jövő héten meg elítélnek, mert megöltem don Justót. Én nem emlékszek rá; bár meglehet. Lehet, hogy mind a ketten vakok voltunk, észre se vettük, hogy egymást öljük. Meglehet. Az én koromban már csalóka az emlékezet; hálás vagyok az Istennek: mert mikor az összes képességem elhagy, már nincs sok vesztenivalóm, mert már szinte semmim se maradt. A lelkemet meg, hát azt is Neki ajánlom.

138. oldal, Hajnalban

Belle_Maundrell>!

Semmi se tart örökké, nincs az az emlék, mely egyszer el nem halványul.

77. oldal, Pedro Páramo

Belle_Maundrell>!

A halált nem osztogatják, mint holmi javakat. A szomorúságot senki sem keresi.

63. oldal, Pedro Páramo

kaporszakall >!

– Meleg van errefelé – mondtam.
– Meleg. De ez még semmi – felelt az emberem. – Nyugodjon bele. Majd még jobban érzi, ha megérkezünk Comalába. Az a föld parazsán áll, éppen a pokol torkában. Azt mondják, akik ott haltak el, visszafordultak a nagykendőért amikor a pokolba értek.

9. oldal, Pedro Páramo

Belle_Maundrell>!

A hajnal kioltotta az emlékeimet. Néha-néha még hallottam különböző hangokat, a hangok csengését. Most már tudtam, hogy azoknak a hangoknak, amiket addig hallottam, nem volt csengésük, azok nem voltak csengő hangok; hallottam őket, de nem hallottam a csengésüket; mintha álmomban hallottam volna őket.

41. oldal, Pedro Páramo


Hasonló könyvek címkék alapján

Örkény István: „Rózsakiállítás”
Mariano Azuela: Odalenn
Mikszáth Kálmán: A fekete fogat
Stephen King: Éjszakai műszak
Ambrus Zoltán: A gyanú
Agatha Christie: Karácsonyi krimik
Mikszáth Kálmán: Különös házasság / Kísértet Lublón / A fekete kakas
Palotai Boris: Hetedik év
Kuczka Péter (szerk.): 22 detektívtörténet
Gárdonyi Géza: Mai csodák