Aranykakas 9 csillagozás

Juan Rulfo: Aranykakas

Rulfo tömör, mélyenszántó képekben ábrázolja elbizakodott, törtető főhősének sorsát, aki ugyan meggazdagodik, de tulajdonképpen végigtengődi az életét. Bukása egyben meggyötört felesége bukása is, aki halálával az urát is megsemmisíti.

"Itt valakinek olyasmi sikerült a huszadik században, ami csak Georg Büchnernek a tizenkilencedikben, karcsú életművel a legnagyobbak közé kerülni. Egészen kivételes teljesítmény.
Juan Rulfo nemcsak a legnagyobb, de a legolvasottabb írója is a modern mexikói irodalomnak. Hermetikus világa, mindenfajta önértelmezéstől való szigorú tartózkodása és a saját magától megkövetelt magas színvonal – alkotásai java részét megsemmisítette – a sallangmentes, tiszta művészet eszméjét juttatják eszünkbe, amely már akkoriban is szokatlan volt, és úgyszólván elképzelhetetlenné vált az önreklámozás korában." (Franfurter Allgemeine Zeitung)

>!
Bookart, 2015
128 oldal · ISBN: 9786068351698

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Juan Rulfo: Aranykakas

A kakasviador tündöklése és bukása (és egyben a hím háziszárnyasok konfrontációinak bibliája). Érezni, hogy forgatókönyvnek készült: Rulfo nyelve a szokásosnál is sűrűbb és színesebb, inkább intenzív képekkel, mint leírásokkal és monológokkal operál. Szépen le van faragva, hogy csak a java maradjon. Dionisio szegény nincstelen senki valami poros mexikói faluban, azonban egyszeriben egy aranyszín harci kakashoz jut, és ez beindítja az események spirálját – előbb szerez maga mellé (nem társnak, inkább valamiféle szerencsehozó talizmánnak) egy asszonyt, és mesés vagyont is, hogy aztán egy remekül kimunkált, apokaliptikus végkifejletben eljöjjön az, aminek el kell jönnie. Kevés szóval is kiválóan érzékelteti a vér- és verejtékszagot – az ember könnyen oda tudja képzelni a szereplők közé akár magát Hemingwayt is, amint épp feltesz ötven dolcsit a fekete kakasra. Ha már bika nincs.

(A kötet tartalmaz még két rövidke novellát, meg egy regénytöredéket. Róluk csak annyit, hogy van bennük kraft. De van ám.)

5 hozzászólás
>!
Zero P
Juan Rulfo: Aranykakas

Van egy mondás Mexikóban, így szól: „Jalisco es Mexico!”
Jalisco egyike a 31 mexikói államnak, és azért mondják ezt arrafelé, mert Jalisco-ból származik minden olyan sztereotip mexikói dolog, ami egy nem-mexikói fejében él Mexikóról. Olyanokra gondolok, mint mondjuk a mariachi-k. Meg a sombrero. A charreada és a jaripeo (ezek amolyan bikarodeók). A kalaptánc. És persze a tequila (meg a raicilla, ami egy szintén agavé-alapú szeszesital, amolyan lófingató moonshine-házitekilát kell elképzelni).
De itt született 1917-ben Juan Rulfo is, aki a modern mexikói (vagy latin-amerikai, tökmindegy!) irodalom egyik legnagyobb és meglehet, egyik legolvasottabb szerzője. De világszinten sem érdemes megfeledkezni a nevéről, viszonylag kevesen vannak azok, akik ennyire karcsú életművel a hátuk mögött (két regény összvissz, egy vékony és egy még vékonyabb, meg egy csokor döbbenetes novella) is képesek voltak ennyire maradandót, mai napig is ennyire csontig hatolót alkotni.
Felénk ugyan soha nem volt akkora kultusza, mint mondjuk Marquez-nek, ami nem is csoda, hiszen Rulfo nem igazán volt a Nagy Latin-amerikai Bummnak a része, inkább annak nagy szerzői (a már említett Marquez, Fuentes, Cortázar és Varga Llosa) is inkább egyfajta mesterükként és a posteriori előképükként hivatkoznak rá.
Ellentétben a Nagy Bumm alatt született jelentős latin-amerikai regényekkel, Rulfo nem hozza közelebb Mexikót Európához, nincsenek különösebb szociális és politikai rétegei, mint azoknak voltak, hanem fog minket, a hóna alá csap, és ledob minket valami lefingott, porlepte Jalisco-i, vagy mittomén, legyen akkor Durango-i városka főterén, ahol azonnal átitat minket a kevéske varázslatos szóval megidézett vér- és verejtékszag.
Pont egy ilyen, kiontott kakasvértől és tequilától bűzlő, verejtékező charro-któl nyüzsgő, barátságtalan vidékre visz el minket az Aranykakas története is.
Főhősünk, Dionisio egy nincstelen kis senki, aki céltalanul tengődik át az életén egy ilyen szépia-színű faluban, bár talán annyi, homályos „cél” lebeg a szeme előtt, hogy meg kéne már gazdagodni, amikor, aranyszínű harci kakas képében egy napon rávigyorog hiányos fogsorával a vakszerencse, és ezzel el is indítja (mit elindítja, lelöki!) egy hosszan lefelé tartó spirálon a csóró, de (ekkor még valamennyire) szerethető legényt. Gyorsan kerít maga mellé nőt is spoiler, kerít hozzá vagyont, földet is, de hiába, mert Dionisio lelke eközben egyre inkább elsivatagosodik, spoiler
Amit el lehet mondani sok szóval, azt tán még senki se mondta el ennyire kevés szóval és mégis ennyire lehengerlően, mint Rulfo. Nem annyira hosszú dialógusokkal, inkább fojtóan tömény, szikár, hihetetlenül filmszerű (mint megtudtam, eredetileg is forgatókönyvnek szánták) képekkel, egy gramm zsír, egy feleslegesen otthagyott szó nélkül meséli el, ahogy egy elbizakodott, buta ember bedönti önnön, sekélyes vágyait.
La vida no vale nada.
Elképesztő volt.

3 hozzászólás
>!
Aigi P
Juan Rulfo: Aranykakas

A függőség kisregénye. A mindent elborító, embert és istent nem becsülő, azokat eltárgyiasító szenvedélyéé. Út a szegénységtől a lelki sivárságig. Nagyon rövid és éppen annyira ajánlott darab.

>!
Gabye
Juan Rulfo: Aranykakas

Egy hosszabb – a címadó – és három rövid történet de olyan mély mondanivalóval és olyan jól megírva hogy biztos olvasok még a szerzőtől. Sokszor tömör és lényegretörő, de mégis érzékletesen sejtet dolgokat.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

– Miért nem szóltál, Bernarda, hogy már nem élsz?

84. oldal, Aranykakas

>!
Kuszma P

– Én sírásó vagyok. Nem ijedsz meg tőle? No de hát az vagyok. És sose mondtam, hogy annyit se keresek vele, hogy szégyelljem magam. Ez is csak olyan munka, mint a többi. És megvan az az előnye, hogy gyakran temethetek el embereket, amit igencsak szívesen teszek.

110. oldal, Egy darab éjszaka

Kapcsolódó szócikkek: munka · sírásó
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Laura Esquivel: Szeress Mexikóban!
Carlos Fuentes: Áttetsző tartomány
Carlos Fuentes: Diana, a magányos vadász
Elmer Mendoza: Ezüstgolyók
Carlos Fuentes: Artemio Cruz halála
Subcomandante Marcos – Paco Ignacio Taibo II: A fészkelődő holtak
Xantus Judit (szerk.): Utolsó szerelem
Jorge Volpi: Klingsor nyomában
Mariano Azuela: Odalenn
Sabina Berman: Én, Én, Én