Platero ​meg én 20 csillagozás

Andalúz elégia 1907–1916
Juan Ramón Jiménez: Platero meg én

A nemrég elhunyt Jiménezben egyik legnagyobb költőjét vesztette el a modern spanyol líra. Munkásságát 1956-ban Nobel-díj jutalmazta. Platero meg én című „andalúz elégiá”-ja – a költő és pajtása, egy kedves csacsi története – költői prózában írott lírai emlékezés, az újabb spanyol irodalom egyik legszebb és külföldön is legnépszerűbb alkotása. Szelíd fényekben csillogó, narancsvirágos, olajligetes délspanyol táj elevenedik meg az ihletett tollal fölidézett mesevilágban, melyben szerényen, de napsugár-koronásan uralkodik Platero, a csacsi.

Eredeti megjelenés éve: 1917

>!
Európa, Budapest, 1959
276 oldal · keménytáblás · Fordította: András László · Illusztrálta: Rafael Álvarez Ortega

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

William Shakespeare


Kedvencelte 7

Most olvassa 1

Várólistára tette 39

Kívánságlistára tette 25


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Juan Ramón Jiménez: Platero meg én

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

A világ legszebb könyvei közé tartozik.
Egy értékelő a japán haikukhoz hasonlította, és nagyon szépen köszönöm, hogy megfogalmazta helyettem.
A világ legszebb regényének ezt szoktam nevezni. Ez az állításom nem vész össze az előzővel, mivel Jiménez műve nem regény – tehát nem is lehet Novalis művének versenytársa –, hanem hosszabb-rövidebb, impresszionisztikus prózaversek sora, amely nyomokban cselekményt is tartalmazhat.

Hogyan készül a Jiménez-haiku?
Végy 1 db szelíd és bölcs szamarat, 1 db költőt, akinek se dolga, se pénze, 1 db ember-
és állatszerető filozófiát, valamint 1 db száz évvel ezelőtti Dél-Spanyolországot, virágokkal, utcagyerekekkel, naplementékkel, hidakkal, folyócskákkal, koldusokkal, szegény vándorárusokkal, nagybetegekkel és könyörtelen halállal. Ja, meg 1 db zseniális magyar fordítót.
Ilyen mondatok jönnek ki belőle (találomra felütve a könyvet):
„Platero kocog, nem tudom, az én félelmem hajtja-e vagy a magáé, belegázol a patakba, rálép a holdra és darabokra töri. S mintha egy méhrajnyi sárga üvegrózsa fonódnék a kocogására, hogy visszatartsa…”
Így csinálják ezt a Nobel-díjasok.

Néhány részletre még gyerekkoromból emlékszem, a Sevillai altatódal c. antológia legemlékezetesebb darabjai. Szó szerint, mert minden újraolvasáskor előjönnek, és már tudom, mikor melyik mondat következik. Szóval ez ilyen „fejbe ragadós”.

@Jeffi, a múltkor haikukat kerestél. Ez a kötet ugyan hivatalosan nem azokat tartalmaz, de szerintem ha kipróbálod, baj nem lehet belőle.

1 hozzászólás
giggs85 P>!
Juan Ramón Jiménez: Platero meg én

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

Szerencsés vagyok, hogy belebotlottam a rég elfeledett Nobel-díjas spanyol költő, Juan Ramón Jimenez prózaversekből felépített, csodaszép és melankolikus történetébe, mely a Platero meg én címet viseli. Ez a 138 (alig 1-2 oldalnyi) alig-történést tartalmazó vers összefüggő elégia az egy évszázaddal ezelőtti andalúz tájhoz és életformához, amelyben a legszebb idill mellett (hihetetlen, hogy soha nem válik giccsessé, pedig minden adott lenne hozzá) megfér az emberi / állati nyomorúság, hogy az egész valami gyönyörűséges, bölcs és melankolikus masszába olvadjon össze, amiből hihetetlen erővel süt az emberségesség és a szeretet. Hogy nekem miért nincs egy ilyen szép és megértő csacsim, Platero!?

aróD_zsirÍ_agraV IP>!
Juan Ramón Jiménez: Platero meg én

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

    „Te, Platero, egyedül vagy a múltban. De törődöl is te a múlttal! Te az öröklétben élsz, te, mint én itt, vörösen tartod a kezedben, akár az örök Isten szívét, a minden hajnalban felkelő napot.”*
Juan Ramón Jiménez Andalúz elégiája láthatatlan folyó számomra, amelybe folyton-folyvást beléphetek, önkéntelen önkényességgel, és habár sem a folyó, sem én soha nem ugyanazok vagyunk, mégis mindig ugyanazt érezhetem: otthon vagyok benne, Sebők Éva igéjével élve: lét-degélek** benne. Nem kell hozzá bölcsesség, hogy ússzon e folyóban, aki a mély vízben otthonosan érzi magát, még ha úszástudása tökéletlen is. Nem a bölcseletből táplálkozik a „Platero” – így mondom röviden: „Platero”, mert a csacsi szamárhoz írott poézis fogalommá lesz annak, aki elmerül a CXXXVIII elégiadarabkában, nevezhetném adadzsódarabkáknak is, hisz lassúdadan csordogál velük az ember le-befelé magába, a saját mélyébe.
A legjobbkor érkezett az életembe a „Platero”, midőn a fiatalság a bölcsességnek akarná átadni bennem a stafétát, lehetetlen küldetés ez persze, hisz e két minőség mindegyike tiltakozik a másik ellen, mintha bizony átjárhatatlan lenne az út egyikből a másikba, másikból az egyikbe. Az utak oda s vissza is vezetnek, akarja hinni az ember. Vajon az utak folyók-e? A folyók utak-e? Ostoba kérdések. A bölcs csacsi nem kérdez efféléket. És Juan Ramón Jiménez, a költő sem kérdez efféléket.
Csordogálás közben hol Juannak éreztem s érzem magam, hol Platerónak, legtöbbnyire azonban fának, virágnak, pataknak, napnak, éjnek… pillangónak. Mélylélektani mártózás ez a „prózaköltemény”. Kicsit néha túl sok is, ám ettől sokkalta jobban a kedvencemmé lett, hisz a kicsit-néha-túl-sokság felszabadító érzése szívemnek. Olyfajta lélekazonosulás öröme töltött s tölt el a „Platero” olvasása közben, amely egyszersmind elbánatosít. Ám ez a bánat, ez a fénylő, melyet ajándékba kaptam, az örömbe is felemel. Feltéve hogy elengedem magam. Igazán, ellenszegülés nélkül. Csak ekként képes az ember megérteni az ilyen mondatok fenségét: „Olyan a magány, mint egy nagy fénylő gondolat.
Ma reggel a zöld vázámban pompázó lenyugvónapszínű rózsacsokromról készítettem fényképet. Csendélet után kiáltott. Körbejártattam a szememet a nappalin. Sehol semmi lenyugvónapszín. „Á!” – ötlött be a „Plateróm”. Igen, ez az a szín, jól emlékeztem. Vászonborítóra vetkőztettem kötetemet, még a zöld pohár, és kész. De volt még valami, a kulcs, ami a csendéletérzés kapuját kinyitotta bennem. Hajnali olvasmányom, A láthatatlan történet zöld természetről gondolkodó passzusa már ide vezetett: „A titáni lélek a természetbe nem szerelmes, a természetet nem szereti, nem gyűlöli, nem harcol vele, nem csodálja. A természet számára a megjelenés első lehetősége. Végtelenül több, mint minden szerelem és szeretet. Több, mint gondolat, akarat, tevékenység, tetterő, szellem, vágy együttvéve. A titánnak a természet táplálék, mámor, zsákmány, kaland. Még ennél is több. A természet az Első Léleknek: boldogság. Boldogság úgy, hogy ez benne, mint a sűrű és illatos méz, olvadtan mosolyog. Boldogság úgy, hogy együtt szerelem, bor, csók, gyönyör, fény, szépség és diadal. Semmiféle más lélek ezt az érzésfölötti érzést nem ismeri. Mert az érzés itt több, mint érzés. Ez itt: lét.”***
A Platero meg én meg én – egy láthatatlan adadgio.

* Juan Ramón Jiménez: Platero meg én (Andalúz elégia) (272. oldal, utolsó bekezdés, Európa, 1959)
**Sebők Éva: Félsötét (39. oldal, Kairosz, 2000) (Ld.: https://moly.hu/karcok/1565558)
** Hamvas Béla: A láthatatlan történet (46. oldal, Akadémiai, 1988)

(Ld.: https://moly.hu/karcok/1565533)

2 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Juan Ramón Jiménez: Platero meg én

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

„ A kislány a montemayori Szűzanya tiszta fogadalmi ruhájában, gránátpiros szalaggal, s a láz meg a reménység hevétől áttüzesítve olyan volt, mintha angyal suhant volna a falun át, a déli mennybolt irányába.”

Nem lehet ezeket a mondatokat nem szeretni.
Van egy kihívásom https://moly.hu/kihivasok/nobel-dijas-irok-kotetei-kozott-valogatva
Amikor az olvasandókat számba vettem ezzel a kötettel még nem számoltam, de egyszer csak szembejött a molyon egy értékelés és azonnal tudtam, hogy ez a kötet nekem kell.
Tüneményes kis kötet, líra, próza formában, 138 apró történetben, sok-sok mindennapi eseményből összerakva, amely ember és állat igazi kapcsolatából kerekedik ki, de benne van szinte minden fűszál, virág, gyümölcs, kakasviadal, bikaviadal, szüret, ünnepségek, hangulatok, segítőkészség. Platero igazi társ, mindent közösen csinálnak, mindent együtt látnak és élnek meg. Moguer a helyszín és a történeteket figyelve áprilistól Áprilisi idill a tél végéig Farsang folytatódik az évszakok sorakozása, az eseménysorozat azonban több évet ölel fel. Elbúcsúzik közben a szamártól is, emlékét megőrizve a kötetben. A szamár és az emberek tulajdonságait is összeveti: „Hiszen a jó emberre kellene azt mondani, hogy szamár! Hiszen a rossz szamárra kellene azt mondani, hogy ember!” Az ő szamara, pajtása „a rétek Marcus Aureliusa…”
A szöveghez jól illeszkedő illusztrációkat Rafael Alvarez Ortega készítette.

3 hozzászólás
ppeva P>!
Juan Ramón Jiménez: Platero meg én

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

Erre a könyvre is itt a Molyon bukkantam rá, @Timár_Krisztina értékelése annyira megtetszett, hogy felvettem a várólistámra.
Egy 2019-es kihívásba is felvettem, ezért már türelmetlenül vártam, mikor üti el az óra szilveszterkor az éjfélt, hogy végre nekiláthassak. Hamar rájöttem, hogy ez nem afféle leülök-és-bekapom könyv, hanem úgy olvasandó, mint valami verseskötet. Jártomban-keltemben fel-felvettem a könyvet, olvastam pár prózaversecskét (jaj, csak még egyet, csak még egyet!), aztán magamban forgattam tovább a sorokat meg a hangulatot, egész addig, míg megint beleolvastam. Így se tartott sokáig.
Gyönyörűek a mondatai, minden történet mint egy kis lírai vers, kedves, szomorkás, teli nosztalgiával és mélabúval. Tökéletes volt az év első olvasmányának!

1 hozzászólás
Chöpp P>!
Juan Ramón Jiménez: Platero meg én

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

Nem tudok kevesebbet adni 5 csillagnál. Valóban olyanok ezek a rövidke fejezetecskék, mint a prózaversek. Szépek, érzelmesek, tele a természet és az egymás iránti rajongással, az Andalúz élet olyan szívbemarkoló ábrázolásával, hogy az embernek nehéz a szíve és bandukol, aztán könnyű és röpül, mint a pillangók, akikkel a bolondos Platero naphosszat eljátszik. Olyan ez a könyv, mint a valódi világ mesefüzérré összeállítva és narancsvirággal meg gránátalmával feltálalva a világ könyvmolyainak.
Olyan, mint ez, meg ezek.

marschlako P>!
Juan Ramón Jiménez: Platero meg én

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

Először akkor hallottam Juan Ramón Jiménezről és Plateróról, amikor úgy kb. 8 éve egy spanyol kollégám a Platero y tú nevű rockbandát ajánlotta nekem. Érdekes egy névválasztás… spoiler

Ez a könyv ugyanis különösen lágy és lírai, ahogy az alcíme is mutatja: Andalúz elégia. Több mint száz rövid – általában derűs, színes, de néha mélabús, keserű – pillanatkép abból az időből, amikor a költő még Platero nevű csacsijával járta Moguer vidékének lankáit.

"V. BORZONGÁS

    Velünk jön a hold; nagy, kerek és tiszta. Az álmatag réteken fekete kecskéket látni homályosan elmosódva a gyalogszeder közt… Közeledtünkre valaki csendben elrejtőzik… A karám felett egy virágoktól és holdtól havas mandulafa roppant koronája olvad össze egy fehér felhővel, és alábújik a márciusi csillagok arany nyílhegyeivel sebzett égi út… Narancsok átható illata terjeng… nyirkos csend… A Boszorkánydűlő…
    – Brr, de hideg van… Platero!
    Platero kocog, nem tudom, az én félelmem hajtja-e vagy a magáé, belegázol a patakba, rálép a holdra és darabokra töri. S mintha egy méhrajnyi sárga üvegrózsa fonódnék a kocogására, hogy visszatartsa…
    És Platero kocog, dombnak fel, vékonyát behúzza, mintha attól félne, utolérik, mintha már érezné a közelgő falu szinte elérhetetlennek tűnő, langy melegét…"

3 hozzászólás
Agatha_Emrys>!
Juan Ramón Jiménez: Platero meg én

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

Úgy érzem, az öt csillag nem elég, hogy kifejezzem mennyire jó ez a könyv.

Érződik rajta, hogy egy költő írta, a nyelvezete valami csodaszép!

A magyar fordító, András László vastapsot, vállveregetést stb. érdemel, kiemelkedő munkát végzett, le a kalappal!

A könyv egyébként rövid 1-2 oldalos fejezetekből áll, életképeket villant fel egy falu életéből és a természetből.

Olvasásnál még nem tudtam, hogy Jiménez Nobel-díjas, de no, megérdemelte.

Én pedig az év első kedvencét avathattam ebben a műben.

3 hozzászólás
Kiss_Zsuzsa I>!
Juan Ramón Jiménez: Platero meg én

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

Simogató, puha, meleg takaró, amibe jó beburkolózni, jó eltűnni a valóság elől. Emlék-tollpihék egy avatott kéz szőtte dunyhában.

BoSziKa78>!
Juan Ramón Jiménez: Platero meg én

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

Verses kötet ez, mégha nem versek szerepelnek is benne. Mindegyik fejezet egy-egy élőképet varázsol elénk, keser-édes gondolatokat ébresztve, ahol a szamár emberebb magánál az embernél, az ember meg szamarabb a szamárnál. Aztán vannak történetek, amelyek nem akarnak semmit, csak elbeszélnek valamit, minden cél nélkül szívetszorongatóan.


Népszerű idézetek

Annamarie P>!

Az idén volt olyan kacér a tavasz, hogy a szokottnál korábban ébredt. De aztán zsenge pőreségével mégiscsak kénytelen volt újra visszabújni március felhős ágyába.

30. oldal

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

9 hozzászólás
Annamarie P>!

Milyen édesdeden ballagunk a nyár mély útjain, ahol a lonc zsenge fürtjei csüngenek alá! Én olvasok, énekelek vagy verseket mondok az égnek. Platero az árnyas, alacsony töltés gyér füvét rágcsálja, a mályva a poros virágát, a sárga ecetfák lombját. Többet áll mint, jár. Én hagyom…

117. oldal Séta

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

1 hozzászólás
Chöpp P>!

A százados fák hűvös árnyba csavart, szürke törzse alatt, mintha vastag combját szoknyája alá húzná, még szendergett az éj.

22. oldal

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

3 hozzászólás
Chöpp P>!

Milyen jó is volna illatos lélekkel virágzó narancsfa lenni, tiszta szél, magasban fénylő nap!

120. oldal

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

2 hozzászólás
aróD_zsirÍ_agraV IP>!

A távolból trágár koszorúként emelkedik a falu fölé a gömbölyű zsivaj, a taps, az aréna zenéje, aztán, ahogy az ember lassan, nyugodtan távolodik a tenger felé, lassan elenyészik a zenebona… És a lélek, Platero, valóban úgy érzi, hogy ura mindannak, amit érzelmei folytán birtokol, hogy ura a természet nagy és egészséges testének, s az, ha tiszteletben tartják, megajándékozza az arra érdemest tündöklő és örök szépségének magamegadó látványával.

117. oldal (Európa, 1959)

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

giggs85 P>!

Te az öröklétben élsz, te, mint én itt, tartod a kezedben, akár az örök Isten szívét, a minden hajnalban felkelő napot…

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

olvasóbarát P>!

Platero kicsiny, bolyhos és lágy; oly puha kívülről, mintha csupa vattából volna, s csontja se lenne. Csak szemének jáspistükre kemény, akár két fekete üvegbogár.

7. oldal, Platero (első mondatok)

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

Chöpp P>!

Hazatérés?… Hová? Honnan? Minek?

49. oldal

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

Chöpp P>!

Platero, ha egy napon beleugrom ebbe a kútba, hidd el, nem azért teszem, hogy öngyilkos legyek, hanem hogy hamarabb elérjem a csillagokat.

107. oldal

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

3 hozzászólás
aróD_zsirÍ_agraV IP>!

Esti harangszó

Nézd, Platero, nézd, mennyi rózsa hull mindenfelé: kék rózsa, fehér rózsa, seszínű… Mintha csak az ég is rózsákba bomlott volna. Nézd, rózsával telik meg a homlokom, a vállam, a kezem… Mit csináljak ennyi rózsával? Te tudod talán, honnan hull ez a lágy virágzás, mert én nem tudom honnan, de naponta meglágyítja a tájat, és édesen rózsaszínre, fehérre, égszínkékre festi-, hullik a sok rózsa, újabb és újabb rózsák hullnak, akár egy Fra Angelico képen, Fra Angelicóén, aki még az örök boldogságot is térden állva festette. Mintha csak mind a hét mennyországból egyszerre szórnák a rózsát a földre. S a sok rózsa, mint valami langyos és halványan színezett hó, megül a tornyon, a fákon és a háztetőkön. Nézd, minden, ami éles és kemény volt, díszüktől most lággyá és finommá válik. Rózsa, még több rózsa. Újabb rózsák… Az estéli harangszó kongása közben úgy tűnik, Platero, hogy ez a mi életünk veszít mindennapi erejéből és valami más, belső, magasabb, állandóbb és tisztább erő emel mindent, mintegy az égi kegy szökőkútján, a rózsák között már ki-kigyulladó csillagok közé… Rózsa, még több rózsa… A két szemed is, amit te magad nem látsz, Platero, csak szelíden emelsz az égre, két szép rózsa lett…

Juan Ramón Jiménez: Platero meg én Andalúz elégia 1907–1916

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Camilo José Cela: Méhkas
Rainer Maria Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései
Charlotte Brontë: Villette
Ernest Hemingway: Különös társaság
Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Ernest Hemingway: Fiesta
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Benito Pérez Galdós: Misericordia
Juan Goytisolo: Személyleírás
Javier Cercas: Szalamiszi katonák