Apám, ​a drogbáró 80% 61 csillagozás

Amikor megláttam ezt a könyvet, arra gondoltam, hogy ezt nekem tuti el kell olvasnom. Viszonylag keveset tudtam Escobar „munkásságáról”, és fellelkesített a gondolat, hogy a fia meséli most el, hogy ő hogyan élete meg apja tetteit és egyébként is milyen Pablo Escobar fiának lenni.

A könyv első 3-4 fejezete óriási csalódás volt. Az Escobar halála utáni helyzetet elemezte (ami egyébként érdekes lett volna), viszont közben nem akármennyire ekézte az apai családot. Az volt az érzésem, hogy itt minden a pénz körül forog. Biztosan volt igazság is abban, ahogyan a család viselkedett Escobarral az utolsó időkben, még az is lehet, hogy spoiler, de valahogy mindig a pénzhez lyukadt ki a történet. Ez az irány hála a jó égnek csak a 4. fejezetig tartott, viszont az utószóban visszaköszönt, és megint csak az volt az érzésem, hogy csak a pénz számít… Kifejezetten nem tetszett ez a hozzáállás, bár nyilván az is közrejátszik, hogy ilyen mérhetetlen gazdagságban felnőni, majd mindent (?) elveszíteni furcsa dolgokat hozhat ki az emberből.

A közbenső részek – Pablo Escobar gyerekkora, fiatalkora és élete egészen a haláláig – viszont nagyon érdekesek voltak. Elképesztő ember lehetett, a szó jó és rossz értelmében egyaránt, mert ezt a birodalmat felépíteni rengeteg ravaszság, ész, előrelátás, de ugyanakkor kegyetlenség is kellett. El sem tudom képzelni, hogy hogyan képes egyetlen ember tönkretenni egy egész országot, és neki mégis sikerült. Néha olyan érzésem volt, mintha a cselekedetei egy durcás kisgyerek tettei lennének, és nem egy racionális felnőtté. Összességében ez a rész nagyon tetszett, kicsit néhol untam, de egyébként jó volt.

Egy dolgot szeretnék még kiemelni: ez a könyv számomra irodalmilag nulla. A párbeszédek nagyon durván erőltetettek, a történetvezetést sok helyen gagyinak éreztem. Persze Juan Pablo Escobar nem író, viszont ha egy író segítette volna a munkáját, akkor ez a könyv sokkal jobb is lehetett volna. Illetve a pakliban az is benne van, hogy szerintem a magyar fordítás elég silány. Semmilyen szinten nem köznyelvi, nekem erőltetett volt, az állandó édesapámozástól a falra másztam… Sokat gondolkoztam, hogy az író vagy a fordító hibája az, hogy nem kifejezetten élvezhető az írásmód, aztán arra jutottam, hogy mindkettő benne van.

Még annyit szeretnék megjegyezni, hogy nem is gondoltam volna, hogy így tönkre tudja tenni mások életét valaki, aki rossz útra téved. Úgy tűnt, hogy Escobar soha egy pillanatig nem gondolt a családjára az anyagiakon kívül, mármint arra, hogy az ő tettei hogyan fognak kihatni a gyerekeire és a feleségére. Márpedig a könyv alapján súlyos következményei vannak annak, amit csinált, és ezek a következmények még most is kísértik a családot (akik egyébként ártatlanok az apa bűneiben).

Siker, pénz, csillogás.
Aztán menekülés, ès örökös fèlsz.
Valahogy nem voltak illúzióim, hogy ez nem így megy.
Néha unalmas volt a könyv.

Ez a könyv és Pablo Escobar története az igazi példája annak, hogy az erőszak csak újabb erőszakot szül.

Először kicsit fura volt, hogy a történet ott kezdődik, hogy Pablo már meghalt és a családja próbálja túlélni őt. Utána egy ugrás a kezdetekre, de aztán onnan szépen haladt előre időrendben a cselekmény. Ami nekem nagyon is érdekes volt, úgyhogy hamar végig is pörgettem a történetet.

Némi háttértudásom már volt „El Padrino-ról”, mielőtt belefogtam az olvasásba, de nem sok. Úgyhogy nekem rengeteg újdonsággal és érdekességgel szolgált ez a könyv. Azért is, mert egy a miénktől teljesen idegen ország rég letűnt idejébe repít vissza a könyv és igazából a drogbárók világa is távol áll tőlem, úgyhogy sokszor csak csodálkoztam, mik meg nem estek ott és akkor.

Hihetetlen mekkora vagyonra és befolyásra tettek szert a drogkartellek Kolumbiában. Aztán az is, hogy Pablo és családja mire használta ezeket a pénzeket. Amik tényleg óriási pénzek voltak! Olvasás közben olykor elkalandoztam, hogy mi lett volna ha… ha például Pablo nem akar politikus lenni. Ugyanis a fia szerint itt romlott el minden, lehet, hogy teljesen más vége lenne a történetnek. Vagy ha nem robban ki a háború a Cali kartellel és a kormánnyal is.
Az biztos, hogy sok ártatlan élet megmaradt volna akik, mind ezeknek a csatározásoknak estek áldozatul.
És ezért is jó ez a könyv, mert nem szépítgeti a tényeket. Juan kendőzetlenül megírja az apja bűneit és kegyetlenségeit. Illetve az ellenük küzdő kormány és más drogkartellek ellenlépéseit is.

A mű lényegében egy szubjektív nézőpontú szociográfia drogkereskedelemből dúsgazdaggá vált személyek életéről, amelyben az anyagi luxus és a lelki nyomor, a személyiségtorzultság és a félműveltség keveredik, fájdalmas-szánalmas eredményt produkálva. A könyvben családi események és személyes megélések keverednek aljas és kegyetlen bűntények érzéketlen, „újsághírszerű” leírásával, melyek közben a szerző „sikersztorik” özönét zúdítja az olvasóra. A történetekből kiderül, hogyan lehet „leleményesen megoldani különböző problémákat” – amely problémamegoldás során a rendkívül súlyos, társadalomra veszélyes bűncselekmények gátlástalan elkövetése „stabil alap”.

A szerzőben fel sem merül az a lehetőség, hogy ha az USA-ban a hatalom birtokosai azt akarták volna, hogy Escobar ne csempészhessen kokaint az USA-ba, akkor ezt megakadályozhatták volna. A Kolumbia és az USA közti kokainkereskedelmet egyébként sem Pablo Escobar, hanem mentora, Griselda Blanco építette ki, aki bűnözői karrierjét 11 évesen kezdte emberrablással, majd prostituáltként dolgozott. Ő találta ki az utcai motoros főbelövéses kivégzések, illetve az objektumokat megtámadó villámgyors és meglepetésszerű támadások radikális műfajait is.

A művet súlyos ellentmondások feszítik – ahogy ellentmondásos a mű címszereplőjének élete és gondolatvilága is. Érdemes felidézni, Pablo Escobar milyen mondatok kíséretében mondott le végleg közszerepléséről: „Tovább folytatom őszinte harcomat a zsarnoki uralommal és az igazságtalansággal szemben, a részrehajló titkos összefonódások ellen, melyek csak tovább szítják a nép megcsalásának örök tragédiáját, de a legfőképpen a nép szenvedésére érzéketlen és törtető politikusokkal szemben, akiknek ez az egész csak a javak bürokratikus újraelosztását jelenti.”

Egy nép szenvedéseire érzékeny ember… Mielőtt könnyekig hatódnánk, néhány elemi tényt azért tegyünk a szép szavak mellé: Escobar a 80-as évek végére gyakorlatilag polgárháború közeli helyzetbe sodorta „hőn szeretett hazáját”, „részrehajló titkos összefonódások” meghatározó szereplője és szervezője volt, száz- és ezerszám öletett és kínoztatott meg embereket, nem kímélve ártatlanokat sem, és egy igazságtalan és zsarnoki uralmat tartott fenn, kihasználva a szegények kiszolgáltatottságát és korlátoltságát – őket is csak beáldozható bábuként, eszközként használva „harcában”..

Az elhír(hedt)esült Escobarnak saját kijelentései és tettei közötti drasztikus ellentmondásra önmagának sajátos és sajnálatos módon élete végéig nem volt rálátása – tekintettel nárcisztikus és pszichopata személyiségére, amely az ellene fordulókban kizárólag csak kiirtandó ellenséget látott, nem mérlegelve és teljesen figyelmen kívül hagyva a sajátjától eltérő nézőpontok jogosságát. :S ( Kapcsolódó idézet: https://moly.hu/idezetek/1040929 ) És sajnálatos módon az apja korlátoltságát fia is „örökölte”, illetve „akarva-akaratlanul”, de elsősorban akaratlanul, „átvette”.

A fiú a szavak szintjén elhatárolódik apjától, nevet és lakhelyet is változtatott, mégis a könyvét eredeti nevén, Juan Pablo Escobar néven adatta ki – nyilván, hogy a „Pablo Escobar-brand” miatt jobban eladható legyen a könyv. :S A könyv alcíme: A történetek, amelyeket nem kellene ismernünk – viszont ezeket a történeteket a szerző is életben tartja azzal, hogy könyvet ad ki róluk.. Sajnálatos módon a szerző ezen a körülményen sem gondolkodott el – ahogy azon sem, hogy ha egy gátlástalan bűnözőt amolyan „ügyes problémamegoldónak” és „aranyembernek” mutat be könyve nagy részében, az vonzó példává válhat korlátolt, szegénységben élő emberek szemében.. :S

Ez esetben nem esett messze az alma a fájától – bár a szerző szándéka feltehetően az volt e könyv összeállít(tat)ásával, hogy az olvasók ezzel éppen ellentétes következtetésre jussanak.. :S Annyival árnyalja a mű azért a drogkereskedők életéről kialakított „gondtalan, bulis, izgalmas” képet, hogy azért a családnak szinte folyamatosan félelemben kellett élnie – de a problémakör ennél sok mélyebb és kiterjedtebb ennél e vonatkozásnál..

A témához kapcsolódó további értékeléseim:
Vallejo: Szerettem Pablót, gyűlöltem Escobart https://moly.hu/ertekelesek/3368347
Kordos Szabolcs: Hungary by night https://moly.hu/ertekelesek/3080729
Graham: Az alkoholizmus titkos története https://moly.hu/ertekelesek/3048096
Takács László: Nero https://moly.hu/ertekelesek/3040148

Kellett pici ido, hogy atgondoljam. Nem lattam a filmet, sem a sorozatot (elobb szerettem volna konyv(ek)ben olvasni) de mindig is erdekelt Escobar elete. Talan az elso par fejezet volt ami szamomra nehezebben indult de aztan letenni sem tudtam. Drog, penz, hatalmi harcok, menekules, tuleles egy fiu szemszogebol. Lehet e tiszta lappal kezdeni? Hogyan? Rengeteg kerdes merult fel bennem. Szerintem erdemes elolvasni!

Kíváncsiságból vettem meg a könyvet és összességében nem is csalódtam benne.
Az, hogy a fia szemszögéből, az ő kutatásai alapján kerül bemutatásra az életút, az események vonulata nagyon jó. Nincs benne semmi ködösítés, találgatás, a tényeket írja le amiket megtapasztalt, átélt.
Vannak részei, melyek túl vannak misztifikálva vagy éppen túl részletes, túl sok név szerepel benne akikről lehet, hogy az én tudatlanságom miatt semmilyen információm nincs így nem tudom, hogy mennyire fontos szereplőik az eseményeknek.

Imádom az ilyan írásokat, ami valós alapú.

Elgondolkodtató könyv. off
Nagyon kettős érzések vannak bennem. A könyv és maga a téma rettenetesen érdekel, szóval kb. mindent is a kezembe veszek ezzel kapcsolatban. „Jó” volt olvasni Juan Pablo Escobar sorait, amelyek teljesen más megvilágításba helyezik az apját. Egy teljes életrajzot kapunk, Escobar szüleitől kezdve a származásán át, a felemelkedéséig és bukásáig. Emiatt nagyon tetszett a könyv, sokkal jobban megvilágította nekem, hogy mi miért történt.
Pablo Escobar számomra kettős: egyrészt egy szerető apa, aki a családjáért és gyerekeiért mindent megtett;másrészt egy hidegvérű gyilkos és bűnöző, aki a legkisebb kegyelmet sem gyakorolta az ellenségein. Ugyanakkor ő volt az az ember, aki rengeteget segített a szegényeknek (iskolákat, kórházakat, házakat, stb épített és azon volt, hogy minél kevesebb fiatal lépjen a bűnözés útjára); de ő volt az is, aki számolatlanul költötte az illegálisan megszerzett pénzt luxuscikkekre, nőkre és utazásokra. Rá csak egyféleképp lehet emlékezni és ez mindig attól függ, hogy ki emlékszik vissza rá: vagy úgy, hogy segítséget nyújtott, vagy pedig mint az áldozata.
Kíváncsi vagyok, hogy az idén megjelenő könyv ennek az átirata-e vagy hozzáad valami pluszt és amíg meg nem jelenik az a könyv, ez megmarad könyvtári olvasásnak.
off

Már nagyon régóta terveztem, hogy elolvasom a Pablo Escobar életéről szóló könyvet, amit a fia írt. A sorozatot láttam nagyon felkavaró volt, viszont a könyv még inkább. Nagyszerű könyv, amelyben – annak ellenére, hogy a fia mesél, akivel nagyon szerették egymást – próbált objektíven mesélni, ami szerintem sikerült. A könyvből több minden kiderül Pablo Escobar családi hátteréről, mint a sorozatban, ami tetszett. Minden egyes oldal azt sugallta számomra, hogy a fia nagyon szerette az édesapját, de nem értett egyet a tetteivel és többször próbálta meggyőzni, hogy az erőszak nem a legjobb módszer, de Pablo Escobar hajthatatlan volt.

Ki is volt Pablo Escobar?
– egy férfi, akit a pénz iránti vágy irányított,
– egy férj, aki imádta a feleségét, de rendszeresen megcsalta,
– egy apa, aki imádta a gyermekeit és mindent megtett értük,
– Kolumbia történelmének legnagyobb drogbárója, akit soha nem fog Kolumbia és a világ elfelejteni,
– egy elfelejtett fiúgyermek, akinek a családját csak a megmaradt vagyona érdekelte a halála után.

Engem erdekelt a tema nagyon tetszett, olvasmanyos volt.