Az ​álmok kalligráfiája 6 csillagozás

Juan Marsé: Az álmok kalligráfiája

Juan ​Marsé, a nagy spanyol író, már nem ismeretlen a magyar olvasók előtt. Legutóbbi regénye, Az álmok kalligráfiája mintegy összegzése és betetőzése a szerző sok, már ismerős motívummal átszőtt életművének. Ez a regény is a Franco-korszak első éveinek Barcelonájában játszódik, a Güell park környékén élő kisemberek, andalúziai bevándorlók, rongylabdát rugdosó utcakölykök, a kínai negyed prostituáltjai, cigányok és kenetteljes papok világában, ahol még elevenen él a köztársaság tiltott emléke.

Ringo, az érzékeny kamasz fiú szemével látjuk a negyed lakóit, a kocsma vendégeit, apját, a Patkányölőt, a megkeseredett egykori ellenállót, aki most már csak „a kék patkányokon” töltheti ki dühét, és a szerelemre éhes, öregedő Mir asszony románcát Alonso úrral, a volt futballistával. A vereség, a félelem és a tehetetlenség érzése telepszik rá mindenre, és még az érzékeit rabul ejtő Violeta iránti kamaszszerelem is furcsa, felemás történetté válik. Ringo megpróbálja helyrehozni a… (tovább)

Eredeti cím: Caligrafía de los sueños

Eredeti megjelenés éve: 2011

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Valahol Európában L'Harmattan

>!
L'Harmattan, Budapest, 2017
368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634142065 · Fordította: Dobos Éva

Most olvassa 1

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Juan Marsé: Az álmok kalligráfiája

Kamaszregény a 40-es, 50-es évek Barcelonájából, amit ugyan megtört Franco félfasiszta rendszere, de a hamu alatt izzik még a vörös parázs. Központi szereplője, Ringo, a prolik lakta Virágos patak utcában lakik, és mint Tutajostól Luke Skywalkerig minden emberfia, aki a gyerekkorból lábalna át a felnőttlétbe, az identitását keresi. Számára még a lepukkant környék az apacsok vadászmezeje, a verebek a Kilimandzsáró lejtőinek keselyűi, a szomszéd lány pedig lenge szűz, akit hol a vérszomjas indiánoktól, hogy az oroszlánoktól kéne megmenteni – a külvilág tragédiái, a felnőttek érthetetlen szerelmei és összeesküvései csak a kamaszálmok ködén keresztül szűrődnek át hozzá egyre tolakodóbban. Marsé könyve finoman megrajzolt, filmszerű jelenetekkel dolgozik, amik lassan állnak össze történetté, láthatóan jobban szereti a visszafogott utalásokat, mint a határozott kijelentéseket és drámai robbanásokat – sok szempontból inkább tűnik skandináv, mint mediterrán prózának. Nagy tudással megírt, elegáns könyv, kedvvel olvastam.

2 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Juan Marsé: Az álmok kalligráfiája

Furcsán megtéveszt, végül mégis célra vezet a regény címe. Az álmok kalligráfiája valami szürreális, mágikus-misztikusba hajló, áttetszően lebegő képi világot ígér, amihez képest meglehetősen tiszta, nyíltszíni leíró-emlékező realizmust kapunk, csodásan őszinte, kitárulkozó önéletrajzi elemekkel dúsan meghintve. És mégis… Pontosan a kölyök-szemszög teszi, hogy a történetmesélő emlékezet nem lehet pusztán realista. Az emlékek szaggatottan váltakozó, öntörvényükben szinte követhetetlenül, az idősíkok között szabadon fickándozva fel-felbukkanó képei, minden reális, nyers logikát nélkülözve teremtenek egyes történéseknek különös jelentőséget, másokat pedig kommentár nélkül veszejtenek a feledés homályába. Hiszen gondoljunk csak vissza saját gyermeki énünkre, a kilenc-, vagy tizenkét éves korunkból felsejlő képek foszlányaira, a fájdalom, az öröm, vagy szépség érzetének, felnőtt énünkbe kötött, természetszerűleg torz, elferdült, a már felnőtt szubjektum által irányított manifesztálódására. Mindezt átgondolva, minderre ráérezve, bizony hogy álom az a cseppet sem nosztalgikus gyermeki emlékezet. Mingo spoiler emlékeiben kétségbeesett védekezésként helyezi önmagát az amerikai Vadnyugat, vagy a vadromantikus Afrika szavannájának helyszíneire, hogy akár visszatekintve is elviselhetővé tegye a megénekelt gyermekkor száraz, szélfútta pusztaságát, szeretetlenségét, minden korok kiskamaszának magányát, elárvultságát, önnön maga megismerésének, felnőtté válásának teljesíthetetlen feladványát.
Juan Marsé leíró, mesélő prózája közel sem olyan könnyed és magába szippantó erejű, mint Maríasé, mondatszerkezetei, dialógusai egészen töredezettnek, fragmentáltnak tűnnek Zafón mágikus, szinte a szélben libbenő mondataihoz képest. Mégis, van valami spoiler jellegzetesség az írás hangulatában, amivel hosszú távon magával ragad, lebilincsel.
Marías Rossz kezdetének szalon-fasizmusához képest, Az álmok kalligráfiája Franco rendszerének kezdeti éveibe kalauzol, ráadásul nem a tehetősebb rétegek, hanem az egymás „kirakatában” élő, néhol Mária Valéria-telepet idéző környezetben küszködő, alsóvárosi szegények fortélyos félelem által igazgatott életébe nyújt szomorkás, melankolikus hangulatú betekintést. Egy ilyen világban százszorta nehezebb feladat a kamaszfiúnak felnőni, emberré válni, majd egyszer csak visszatekintve, saját ellentmondásos gyökereivel szembesülni. Ezért is mesteri, ahogy a szerző valóban több rétegű álmokat vonultat fel, csodásan színezve és árnyalva a főbb motívumok kalligráfiáját, hol romantikusan idealizált, hol pedig durcásan dacos, csibészesen vagány képet festve a múltbéli kisfiúról. …önmagáról. Megállapítható tehát, hogy jól eltalált az a bizonyos – kezdetben megtévesztőnek tűnő – cím.

A szöveg magyarítása ugyancsak rendkívül igényes mestermunka, Isten áldja érte a fordítót, legyen Néki könnyű a föld!

Még csak ismerkedem a kortárs spanyol epikus prózával, de eleddig szinte csak kiválóságokba botlottam.
Marsé alkotása is ezt a sort erősíti. Feltétlenül ajánlom.

giggs85 P>!
Juan Marsé: Az álmok kalligráfiája

Vannak olyan világszerte elismert, különféle díjakkal is kitüntetett, és sok országban hallatlanul nagy népszerűségnek örvendő alkotók, akik bár több regénnyel is képviseltetik magukat idehaza, valahogy mégsem tudtak népszerűvé válni, nem tudtak igazán bekerülni a köztudatba. A több alkalommal Nobel-díjra jelölt katalán Juan Marsé vitán felül az egyikük. És ami azt illeti, úgy néz ki, hogy a legutóbbi regénye, Az álmok kalligráfiája sem fog ezen változtatni, mert nem lóg ki a sorból, ugyanazt hozza, ugyanolyan módon egyedi, mint a többi korábban megjelent műve.

Az igen költői című alkotás a ’40-es, ’50-es évek Spanyolországába visz el bennünket, ahol már vége a polgárháborúnak, a Franco-rendszer kezd bebetonozódni, és a harcokat túlélt emberek megpróbálnak valahogy felszínen maradni. Ami persze nem is könnyű, ugyanis történetünk helyszíne a napfényes Barcelona egy korántsem olyan napfényes szeglete, konkrétan egy külvárosi szegénynegyed, ahol a kamaszkoron még innen lévő Ringo éldegél megkeseredett apjával, akit csak Patkányirtóként emleget.

Az álmok kalligráfiája egy tipikus felnövéstörténet, amiben összeütközik Ringo még gyermeki szemlélete a háborúban megcsömörlött felnőttek kegyetlenségével és világának brutalitásával. Azonban senki ne gondoljon itt óriási kataklizmákra, ugyanis a könyv egyik legszembetűnőbb jegye a lassúsága és az aprólékossága. A szerző mikrojelenetekkel és alapos leírásokkal dolgozik, ráadásul úgy, hogy amit leír, sokszor áttételesen is át kell gondolni. Így végtelenül lassan feszül egymásnak ez a két világ, ráadásul nemcsak a realitások szintjén, de Ringo fantáziavilágában is, hisz nála nem egykori kommunisták és fasiszták, jelenlegi elnyomók vagy alkoholisták népesítik be az utcát, hanem apacsok, keselyűk, oroszlánok és megmentésre váró szüzek.

A szerző emellett nagyon részletesen és pontosan építi fel az alakjait is, akiknek a motivációi szintén jól kidolgozott jelenetek révén kerülnek napvilágra: például akkor, amikor az egykori ellenálló apa egy erős, határozott szorítással szögezi a villamos ülésébe gyermekét, aki át akarja adni a helyét egy papnak, aki ugye Franco világának kivételezett képviselője. Vagy akkor, amikor egy sokak által prostituáltnak tartott nő fekszik a sínekre, hogy meghaljon – csak éppen egy olyan szakaszon, ami évek óta használaton kívül van –, és ennek tragikomikuma révén van ideje Marsénak az itt bámészkodók legapróbb reakcióját is megfigyelni és bemutatni.

Számomra Az álmok kalligráfiája egy aprólékos művész regénye volt, ami nagyon fontos témákat is érintett: a képzelet és a valóság, a felnőttek és a gyerekek világa, a háború és a béke, a kegyetlenség és a megbocsátás, és még sorolhatnám. Aki úgy érzi, hogy vágyik egy ilyen lassú, igazán egyedi és melankolikus regényre, az ne habozzon, vágjon bele nyugodtan. Juan Marsé hozza azt a magas szintet itt is, amit szokott.

1 hozzászólás
eeucrw>!
Juan Marsé: Az álmok kalligráfiája

Stílusosan megírt társadalmi korrajz és ötletes fejlődéstörténet, nyelvileg talán csak egy leheletnyi választja el attól, hogy bravúros legyen. Egyébként meg az olvasói értékelések és a kritikák hiányát látva egészen méltatlanul elhanyagolt könyv, akárcsak a L'Harmattan Kiadó teljes Valahol Európában sorozata, ami sokkal-sokkal nagyobb figyelmet és biztatást érdemelne.


Népszerű idézetek

gesztenye63 P>!

(…) Csak ezt mondhatom neked: ne várj rám, hagyd, hogy én várjalak téged mindenütt, minden létező dologban. Az országot, ahová most megyek, Shangrilának hívják, és azt mondják, képzeletbeli ország. De ha egyszer megálmodtuk, mit számít, ha hazugság!

345. oldal

Kek P>!

A szomszédok meg a fáradt gyalogosok, akik ebben az órában épp ott, az út felső szakaszán haladtak el, nem akarnak hinni a szemüknek. Mi ütött ebbe a nőbe? Mi az ördögöt akar ezzel, hogy teljes hosszában, ami különben nem sok, elnyúlik a síneken, miközben a Barceloneta strandon barnára süttetett húsos térdkalácsa kikandikál félig nyitott köpenyéből, s lehunyt szemmel fekszik, két lábfejét szorosan összezárva nem túl tiszta, bojtos atlaszpapucsában? Vajon a villamos kerekei alatt akar véget vetni az életének?
– Victoria! – kiáltja egy nő a járdáról. – Mit csinálsz, te szerencsétlen?

8. oldal

Kek P>!

– Jézusmária! Ezt nézzék meg, az isten szerelmére! – kiált fel egy öregasszony, aki a járda szélén áll fején fekete csipkekendővel, ujjai közt rózsafüzérrel. – Nézzék ezt a szerencsétlent!

11. oldal

Kek P>!

A csipkekendős öregasszony rosszalló arccal rója meg:
– De asszonyom, nem tudja, hogy az öngyilkosság halálos bűn, még ha egy ilyen sínen teszi is, mint ez?

14. oldal

Kek P>!

Azt is mondhatnánk, hogy az öreg zseblámpa rosszul behelyezett elem kontakthibáját az oly igen megutált szerencsétlen haza gyászos metaforájaként fogja fel. Bárki azt hihetné, hogy kódolt üzeneteket küldözget valakinek, aki a sötétben rejtőzködik, ha nem egyedül lenne a lezárt zsalus hálószobában.

19. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mercè Rodoreda: A Diamant tér
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
Carlos Ruiz Zafón: Marina
Mercè Rodoreda: Kisgalamb és Cecília
Jordi Llobregat: Vesalius titka
Carlos Ruiz Zafón: Éjféli palota
Albert Sánchez Piñol: Pandóra Kongóban
Milena Busquets: Ez is elmúlik
Andreu Carranza – Esteban Martín: A Gaudí-kulcs
Albert Sánchez Piñol: Hideg bőr