A ​hírnév 5 csillagozás

Juan Gabriel Vásquez: A hírnév

A hírnévben a kolumbiai író kedvelt témái térnek vissza: a múlt ránk nehezedő súlya, az emlékezet tévedései, életünk és a politika világának sajátos keresztezési pontjai és hogy milyen óriási jelentősége van a közvéleménynek a mai társadalmakban.

>!
Ab Ovo, 2014
168 oldal · ISBN: 9786155353444 · Fordította: Szőnyi Ferenc

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

>!
giggs85 P
Juan Gabriel Vásquez: A hírnév

A perui Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa szerint a kolumbiai Juan Gabriel Vásquez a latin-amerikai irodalom egyik legeredetibb új hangja. Miután néhány órája befejeztem legújabb művét (A hírnév), amely egyébként már a harmadik magyarul olvasható könyve a fiatal dél-amerikai írónak, azt kell, hogy mondjam: tökéletesen egyetértek ezzel a megállapítással. Vásqueznek van egyéni hangja, és regényről regényre érezhetően fejlődik is.

Magyarul először az Informátorok című kötete jelent meg, az a mű, ami Kolumbia sokak számára eléggé ismeretlen, második világháborús múltjával foglalkozik, és ami meghozta írója számára a nemzetközi hírnevet. Bár már ennek elolvasása után is nagyra tartottam a dél-amerikait, nem mehettem el szó nélkül a kötet néhány kisebb-nagyobb hibája mellett (például néhol zavaró volt számomra a túlontúl és talán feleslegesen bonyolított narráció). Majd tavaly olvastam el tőle a többek között drogcsempészekről szóló Becsapódást, ami számos igen jelentős nemzetközi irodalmi díjat is hozott szerzőjének – nálam az év egyik legkedvesebb könyve lett. Itt már a stílus, a forma és a tartalom tökéletes egységet alkotott. Néhány hónapja pedig megjelent A hírnév is, ami bár jóval rövidebb, mint a korábbiak (alig 160 oldal), de minőségben legalább olyan jó.

Elmondható, hogy Vásquez számára a személyes és a társadalom emlékezete a központi téma – legalábbis minden eddigi könyvében a szereplők és a történelmi emlékezet (vagy felejtés) összeütközése állt a fókuszban. Mostani művében sincs ez másként; a könyv története néhány mondatban könnyen össze is foglalható: Javier Marillo az öregedő karikaturista negyvenéves pályafutása elismeréseként – amely során országszerte híressé vált, sokak kedvence, példaképe lett, ám legalább ugyannyi ember számára gyűlölt alak, ellenség; és amely során olyan hatalomra tett szert, amilyen csak keveseknek adatik meg: szinte korlátlanul és akadálytalanul tudja befolyásolni a közvéleményt naponta megjelenő gúnyrajzaival és frappáns szövegeivel, ezáltal buktatva meg, vagy emelve fel politikusokat, színészeket, közéleti szereplőket – életműdíjat kap, és ezáltal apropót is, hogy végiggondolja, mit tett és mit ért el eddigi életében. Megismerhetjük fiatal, sokra hivatott művészként, tehetséges festőként, aki először a könnyű pénzkereset miatt próbálja ki magát karikaturistaként, majd később ez az elfoglaltság igazi hivatássá növi ki magát; és Marillo végig biztos abban, hogy őt csak és kizárólag az igazság kimondása motiválja és az, hogy ne engedje azt a szőnyeg alá söpörni.

Egy nap azonban váratlanul felbukkan egy fiatal lány, akinek egyes-egyedül csak az öreg karikaturista tud segíteni, és aki arra kéri őt, hogy idézzen fel egy huszonnyolc évvel korábbi napon történt szörnyű eseményt, ami nemcsak a lány, de Marillo és egy politikus életét is örökre megváltoztatta. Ebből a visszaemlékezésből egy igen váratlan és letaglózó történet bontakozik ki, egy olyan esemény, ami tönkretette a lány és a politikus életét, viszont Marillo hírnevét megalapozta. Bár a karikaturista csak veszíthet a dolgon: hírnevét, állását, egzisztenciáját, vagy akár az életét is, mégis úgy dönt, hogy segít az igazság kiderítésében, és a lány mellé áll. Ez a kutatás azonban nemcsak ezeket az imént említett dolgokat veheti el tőle, hanem talán még ennél is többet: a saját magáról, pályafutásáról és eddigi tetteiről magában kialakított pozitív képet.

A hírnév azonban nem kizárólag a kolumbiai korrupciót, hatalmi visszaéléseket és a pénzért szinte bármit megúszó gazemberek világát mutatja be, hanem egy olyan dolgot is, amivel csak igen-igen kevés szépirodalmi mű foglalkozik, nevezetesen azt, hogy meddig terjed a média és a sajtó felelőssége. Bemutathat-e kész tényként olyan dolgokat egy sajtóorgánum, amit „mindenki tud” és amiről mindenki beszél, és ami minden valószínűség szerint igaz is, de nincs rá kézzelfogható bizonyíték? Vagy csak olyat szabad bemutatni, amit kézzelfogható módon alá is tudnak támasztani? Tartozik-e felelősséggel egy karikaturista azért, mert rajza és szövege tönkretette egy ember életét? Vagy ez egy igen ellenszenves és minden bizonnyal bűnös személlyel szemben megengedhető? Személy szerint imádom, ha egy regény olvasása közben komoly, fajsúlyos és elgondolkodtató kérdések hadával találkozom, ráadásul olyan módon, hogy a szerző nem akarja a számba rágni azt, amit a véleménye szerint gondolnom kellene.

Vásquez valóban generációja egyik legeredetibb hangja, rajta kívül még Roberto Bolanót tartom igazán jelentős kortársnak nevezhető latin-amerikai írónak, aki képes volt kilépni az igencsak megmerevedett és bizonyos értelemben már idejétmúlt mágikus realista dél-amerikai irodalomból. A kolumbiai aprólékos leírásai és kimunkált nyelvezete önmagukban is élményt jelentenek – köszönet érte természetesen a fordítónak, Szőnyi Ferencnek is. Remélhetőleg nem kell már sokat várnunk a következő Vásquez regényre sem.

>!
jethro
Juan Gabriel Vásquez: A hírnév

Vásquez harmadik magyarul megjelent regénye ismét Kolumbiában, Bogotában játszódik. A központi alak -Javier Mallarino- egy olyan öregedő karikaturista, aki rajzaival, szövegeivel befolyásolhatja az aktuális politikát, emberi sorsok felett dönthet, derékba törhet, vagy előre lendíthet egy karriert, és ezt ő is tudja. Még nincs szándékában kiszállni,holott már rengeteg ellenséget szerzett magának. Aztán egyszer csak megjelenik egy lány, a lányának gyerekkori barátnője, és Mallarinoban felidéződnek a 28 évvel korábbi események. Érzi, hogy számot kell vetnie múltjával, át kell értékelnie életét, és ezt meg is teszi. Maradjunk annyiban, hogy jó döntést hoz.
Vásquez prózája tökéletes, mint mindig. Ő már nem ragaszkodik a nagy öregek -Asturias, Carpentier, Fuentes, Márquez- mágikus realizmusához, ő valami mást tud. De azt nagyon.
Vásquez regénye 2013-ban jelent meg, két évvel a Charlie Hebdo elleni merénylet előtt. Ha párhuzamot vonnánk a könyv és a merénylet között, láthatjuk, hogy Vásquez hőse -mivel benyújtotta lemondását az újsághoz-, meg tudta hozni azt az egyetlen lehetséges, célravezető, humánus döntést, ami után talán valamelyest megnyugszik lelkiismerete, és tovább tudja élni saját életét. A 2015 januári Charlie Hebdo elleni merénylet után mit láttunk? A teljes közvélemény, a francia nép egy emberként állt ki a hetilap mellett. ( A francia kulturális miniszter egymillió eurós támogatást nyújtott a lapnak.) Sőt, Európa nagy része is melléjük állt. Talán csak a pápa nyilatkozott visszafogottan, hogy ezt talán mégse kéne, óvatosan azokkal a karikaturákkal. Mindenkit felháborított a merénylet, a sok halott, holott ők csak karikaturákat jelentettek meg Mohamedről. És Jézusról. És a pápáról. Hát… engem gyerekkoromban arra tanítottak, tiszteljem a másik embert, tartsam tiszteletben a másik vallását, szeressem a hazámat. A valamikori hittanórákon szó sem esett arról, hogy a mások vallása elítélendő, netán kifigurázható. És itt, ebben az Európában amely állítólag a kultúrnépek bölcsője, itt lehet más vallását gúnyolni, lehet zsidózni, cigányozni, lehet zászlót kidobni a parlamentből. Mi jön még? Könyvégetés? Ebben az Európában mindent lehet? Minden belefér? Ezek a dolgok szerintem elítélendőek, nem összeegyeztethetőek a XXI. század európai gondolkodásával, értékrendjével. Nem tudom mi lenne a megoldás a vallások közti ellentétre, de hogy nem ez, az biztos. Nem kívánnák erről vitát nyitni, ez az én szuverén véleményem. De ezt el kellett mondanom.
Visszatérve a könyvre, én még várom Vásquez nagyregényét.


Hasonló könyvek címkék alapján

Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Gabriel García Márquez: Száz év magány
Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról
Gabriel García Márquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
Gabriel García Márquez: Söpredék
José Eustasio Rivera: Örvény
Gabriel García Márquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája / Crónica de una muerte anunciada
Gabriel García Márquez: Egy emberrablás története
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete
Gabriel García Márquez: Baljós óra