Hófehér ​nemzet (Blacksad 2.) 91% 71 csillagozás

„A politikusok, csúnya épületek és kurvák mind tiszteletre méltóak lesznek, ha sokáig húzzák.”
Azonban ha felüti fejét a gazdasági recesszió, mint ahogyan Blacksad kalandjainak aktuális helyszínén is, akkor ez nem történik meg. A romló szociális helyzet és a válság hatására bekapcsol a törzsi ösztön, a csordaszellem, felszínre kerülnek a bonyolult kérdésekre adott egyszerű válaszok és automatikusan beindul a külső jegyek alapján jól elkülöníthető bűnbakok keresése. A rasszizmus mindent elfedő köpenye alatt pedig szépen dolgoznak a korruptak, az erőszakosak, a hatalomvágyók és az élősködők. Ebben a környezetben kapja meg feladatként Blacksad, hogy megtaláljon egy eltűnt gyereket. És innentől kezdve csak spoileresen lehetne mesélni, az pedig bűn lenne.
A Blacksad továbbra is gyönyörűen rajzolt. Történetvezetésében már kevésbé elnagyolt és véletlenszerűnek tűnő, mint az első kötetben. Pár esetben ugyan még mindig rezeg a léc a hihetőség határán (pl Karup és feleségének furcsa házassága és az abban felmerülő indulatok), de oda se neki. Sose legyen nagyobb gond.
Azt mondják, tedd össze a legjobb írót és a legjobb képzőművészt és tökéletes képregény fog születni. A Blacksad esetében ez már majdnem sikerült.
Az egyetlen, ami kicsit zavart, miközben habfürdőben ülve (igen az férfias) jazz hallgatás közben lapozgattam, az az előszó. Továbbra is rejtély milyen szempontok szerint választják ki a megíróit. Vagyis érteni vélem, hogy Dragomán neve nyithat egy utat a szépirodalom olvasói felé, de én jobb szeretném, ha hozzáértők, például Varró Attila írná a következőt és akkor valószínűleg nem fogom húzni a szám, hogy mindenféle szépírók elrontják a gyönyörű albumomat a dagályos közhelyeikkel.
„fehéren izzó vagy sötéten örvénylő gyűlölet semmiképpen sem vezethet se boldogsághoz, se szabadsághoz.” Pfff tököm. Ennél nagyobb megúszós blöfföt régen olvastam. Juj, a rasszizmus csúnya dolog és nehéz is közben nyomozni. És különben is szeressük egymást gyerekek, mert a szív a legszebb kincs. Remek. Kár, hogy ez csak a felszín. Olvadó hab a forró kávé tetején.
És persze, hogy azért ismerem fel, mert én is gyakran használom az általános közhelyeket, amikor nincs kedvem gondolkodni. És persze, hogy kevesen veszik észre. Nem is marasztalnék el érte senkit, de ez az album túl szép az ilyen megoldásokhoz. Tehát ha javasolhatnám a következő kötetnél (remélem hamarosan) a kiadó vegyen elő egy felkészültebb Geek-et az előszó megírásához. Olcsóbb lesz és jobb is. Win-Win.

Habár szörnyű az alapkoncepciója, de ez a rész sokkal jobban bejött, mint az előző! Döbbenetesen jók a helyszínek, a színek és a nézőpontok, teljesen lenyűgöz a képregény kinézete és minősége. Kevés dolog áll tőlem annyira távol, mint a gyűlölködés, ezért eléggé bosszantottak a „Hófehérkék”, pláne, hogy a hatalmi ranglétra tetején és a jobb társadalmi pozíciókban is ők voltak… Ha az igazságérzet testrész lenne, az ilyenek olvasása közben tuti folyton szaggatná a fájdalom az enyémet…

Felháborító volt olvasni, de Blacksadnek és Hetinek köszönhetően jól szórakoztam. Az még oké volt, hogy a fekete bundájú Blacksad a fehér foltos nózijával egyik társaságnak se felelt meg, de hogy Hetit a barna bundája miatt mindenki egységesen rühellt, és le_SZÍNES_ezték… Behaltam!

Bővebben: https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2018/08/blacksad2.html

Én ebbe belelapoztam még a könyvhéten, és egy rajz, akkor ott, rögtön belém vésődött. Most csak még hatásosabb volt, mert az a rajz az egész album nyitányának a megkoronázása, ami teljessé tesz egy tökéletesen megálmodott és képregényes formába leképezett filmes nyitójelenetet. Mármint, hogy a panelek filmkockák voltak, és én tényleg azt hittem, hogy figurák életre kelnek és lejönnek a papírról, vagy ez is történt, nem tudom. Nagyszerű élmény. Az egész album azért nem ennyire élő, nem lehet mindent ilyen klassz koncepcióval végigcsinálni, de a vizuális ábrázolás itt is szép, hibátlan, meg amit akartok. Nekem ez egy picit kevésbé tetszett, mint az első rész, mert ugyan hosszabb volt, ami jó, mert több oldal, több rajz, ugyanakkor így jobban kiütközött a gyengébb pontja is a műnek, ami pedig a szöveg (és nem csak a tényleg lapos előszóé. :)). Nem a történet, bár nekem ez a rasszista gyilkolászás sem éppen az a klasszikus noir krimis cselekmény (apropó, szerintem olyan nyilvánvaló ziccer maradt ki azzal, hogy fehérek, tél, hó, északi állatok, és mindezek ellenére mégis ragaszkodtak, hogy a mondatokban rabszolgahűen Délhez kössék a rasszizmust, amiért nagy kár), hanem általában a szöveg, ami sajnos elég sokszor suta, pedig a noir az költészet, és a képregény szerintem tökéletes megjelenítési forma hozzá. Persze azért így is élveztem, és nem akarok igazságtalan lenni, nyelvileg is voltak jó dolgok benne, csak a képek sokkal, sokkal jobbak. Például ebben is volt egy árnyékos rajz, amiben Blacksad tökéletesen hoz egy klasszikus batmani pózt. Csodás. Már csak egy a baj, elfogyott a macska, jaj.

No, kérem szépen, ez már jobb volt, mint az első. Lehet, hogy az csak bevezetés lett volna?
Mindegy is, de itt már egy fél pipát kapott még pluszba a tartalom is, hiszen a rasszizmus erősen előtérbe kerül. Érdekes volt látni, ahogy az állatok a szőrszínük alapján válnak kiközösítetté. Kíváncsi lennék azért, hogy a dalmaták melyik rétegbe tartoznak, illetve azok a fajták, akik pl télen fehérek lesznek (sarki róka) évszakonként váltanak-e csoportot. :D
De az üzenet értéke meg volt, jó is volt, aránylag a tálalást is eltalálva.
Még mindig kicsit szegényes a szövegezés, s nem a terjedelemre vonatkozólag, de remélem legközelebb már ez is fejlődik.
Kíváncsian várom a harmadik részt! :)

Egy folytatás, amihez képest az első kötet egy laza ujjgyakorlat…

A Hófehér nemzet kőkemény témát jár körbe, a faji elnyomás és a státusz kapcsolatát. Ráadásul az egészet egy jó bosszútörténetbe ágyazta, ami miatt lazán megfelel a műfaji elvárásoknak, mégis egyedi lesz a végeredmény. A fehér és fekete szín összecsapása az apró gesztusokon át az agresszióig vezet, de ugyanakkor megmutatja a tettek mögött lévő pőre, sokszor aljas érdekeket is.

Egyúttal nagyszerű a képregény ritmusa, ahogy összefűzi a jeleneteket és amennyi információ megoszt a képeken. Filmszerű, továbbra is remekül játszik a fényekkel, és jól ábrázolja a szereplőket. Igazi élmény volt olvasni és nézni.

Bővebben: http://www.prozanostra.com/iras/bosszu-bortoneben-black…

Végre ebben a részben már nem csak a vizualitás, hanem a történet is tökéletes volt számomra.

Egyrészt egy sokkal csavarosabb ügyről van szó, ami nem mozgat olyan sok szereplőt, de azok mind érdekesek, izgalmasak. Van itt nagyképű rendőrfőnök, famme fatale-ok, idegesítő firkász és a szegénynegyed életét jobbá tenni kívánó tanítónő. Remekül mesél arról, hogy a nagyok miként is nézik le a kicsiket.

És nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy mennyire gyönyörűen be tudja mutatni a rasszizmus gusztustalanságát az állatok világán keresztül. Az elvakult gyűlölet jó helyre sosem vezet el minket.

Részemről jöhet a harmadik rész, és remélem, a negyedik és ötödik kötet is napvilágot lát majd.

Gyönyörű rajzokkal örvendeztetnek meg ismét a készítők, csakúgy, mint az az előző, Árnyak között kötetnél. A képek ugyanolyan részlet gazdagok, minden helyszín, figura jól ki van dolgozva. Az összes állatalak személyisége egyedi, mérhetetlenül emberi is egyben, de ez már az előző kötetben is tetszett. Borongós hangulat lengi be az egész képregényt, sokkal sötétebb ez a darab, mint az elődje pedig a világos borító nem ezt sugallná.

Az előző részből hiányoltam a történetet, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy kevésnek találtam. Itt nem volt bajom a sztorival, sőt, annak ellenére, hogy csak pár oldallal több ez a kötet, mint az elődje egy sokkal kerekebb, tartalmasabb történetet kapunk, mint az Árnyak között esetében. A téma is sokkal komolyabb és elgondolkodtatóbb, ami már mondani valót is hordoz.

Bővebben:
https://luthienkonyvvilaga.blogspot.hu/2017/10/hoval-fe…

Ebben a részben a történet is nagyon érdekes volt. Még csavar is volt benne, amire nem számítottam.
Azt azonban meg kellett állapítanom, hogy nem csak a krimi nem a zsánerem, de a képregények sem. Ugyanis engem nagyon zavar, hogy átvezetés nélkül egyszer csak egy új helyszínre érkezünk. Volt rész, ahol csak olvastam, de azt sem tudtam, kiről van éppen szó. Persze két oldallal arrébb ez is kiderült azért.
A képi megjelenítés továbbra is mesteri. Olyan, mintha megelevenednének előttem a helyszínek és a szereplők.

Gazdasági válság, lecsúszott kerületek, korrupció, rasszizmus, emberrablás, pedofília, bosszú. Nagyon sötét és veszélyes elegy, ami tökéletes táptalajt nyújt egy noir történet részére. Történetesen ez a noir képregényként van tálalva.
A képkockákon átjön a lecsúszottak nyomora és kilátástalansága, a rasszista gyűlölet előítéletessége és vaksága, a bosszú tudatbeszűkítő céltudatossága. Sötéten gyönyörű minden részlet, Blacksad pedig még mindig nagyon szimpatikus a saját szabályrendszerével együtt.

Blacksad jött, olvasták, és vették (a szemérmetlenül magas ára ellenére), ennek eredményeként már meg is érkezett a második rész. A rossz hír az, hogy ugyanolyan mélyen kell a pénztárcánkba nyúlni (4 990 Ft-ba kerül a kiadvány), mint korábban, és az 56 oldalas rövidség is maradt, a jó ellenben az, hogy csak egy árnyalattal gyengébb a minősége, mint a zseniális első felvonásnak. Emberünk, azaz macskánk ezúttal egy faji ellentétektől súlytott negyedben fejti ki nyomozói tevékenységét, az alapjáraton is erős noir hangulatot még jobban felerősíti a sötét drámákkal tűzdelt történet, ha szereted a film noirt, ez a te képregényed. Az antrompomorf kifejezésmód, vagyis az, hogy állati alakban ábrázolják az alkotók a szereplőket, nagyon kifejező, sokat hozzá tud tenni a karakterhez. A Blacksad – sorozat 5 részből áll, a Dargaud francia kiadó gondozásában jelent meg, dacára annak, hogy az alkotók spanyolok, de hát győzött a matematika, a galloknál nagyobb a képregényfanok száma, ezért ott volt célszerű piacra dobni ezt a sötét hangulatú képregényt. 2000-ben jelent meg az első rész, az évek során rengeteg nyelvre lefordították, nálunk tavaly debütált a sorozat, szép sikerrel, ennek örömére már meg is jelent a második Blacksad-történet. Nem fogunk feldobódni tőle, nem a habkönnyű szórakoztatásra gyúrtak az alkotók, ez bizony egy kőkemény dráma, amelyben nincsenek hősök, csak vesztesek. A főszereplőnek nincsenek illúziói, megrágták már a a lelkét a nehéz idők, de igazi kőkemény magánnyomozó, aki a bűn és az erény vékonyka mezsgyéjén egyensúlyoz, de azért a szíve (és persze az ökle és a pisztolya is) a helyén van, amikor kell. Kár, hogy ilyen rövidre sikeredett ez a sztori is, minden szívfájdító tartalma ellenére élmény volt olvasni, minőségi darab!
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2017/05/18/kepregenykriti…