Egy ​névtelen sírra 7 csillagozás

Juan Carlos Onetti: Egy névtelen sírra

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Meglehet, hogy a kibernetika rabszolgái leszünk. De úgy érzem, hogy valahol a földön mindig marad még egy- egy léha ember, aki több időt tölt majd álmodozással, mint alvással vagy munkával, és aki csak úgy tudja elkerülni, hogy kihaljon belőle minden emberség, hogy történeteket talál ki és mesél” – írja pályája csúcsán az uruguayi Juan Carlos Onetti, s ezzel egész prózaművészetét jellemezte: kallódó hősei, kudarcra ítélt, megfejthetetlenül rejtélyes figurái tettek helyett, szinte minden művében kósza ötletek tervezgetésével töltik napjaikat.

Eredeti cím: Para una tumba sin nombre

Eredeti megjelenés éve: 1959

>!
Európa, Budapest, 2007
382 oldal · ISBN: 9789630783958 · Fordította: Scholz László

Enciklopédia 2


Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
Nazanszkij 
Juan Carlos Onetti: Egy névtelen sírra

A verem Egy csodálatos kisregény, amelyben a szerző egy olyan személy hétköznapjait mutatja be, aki a magánynak a legalsó szintjére süllyedt, amelyből már nem lehet felemelkedni – tudás sem volna hozza, és akarat sem. Ezen a szinten az élet már folytonos álmodozásokból és képzelődésekből áll. Az írásból azt lehet kihámozni, hogy a válása után kezdett elmagányosodni a hősünk, mert később a környezetében nem talált olyan embereket, akik igazából érdekelték volna. Az író nem rajzol éles karaktert sem a főhősnek, sem a többi szereplőknek az írásában, már-már úgy is vehetőek, mint árnyak, csak annyi a különbség köztük, hogy a más szereplők elmosódottabbak, mint a főhős. Még a költővel érdeklődhetnének egymás iránt, de miután elolvassák egymás produktumait – írásait – kölcsönösen távol tarják magukat egymástól. A főhős úgy érzi, hogy a költő írása nincs összhangban a beszédével, így rosszul érezné magát, ha csak a szimpátia alapján kellene dicsérnie őt, a főhős írásán is látszik a magánya, úgy hogy a költő nem tudja, hogy hova tegye azt a zilált valamit. Gyönyörű, hibátlan írás, egy olyan banális mindennapi témából, ami a legtöbb szerzőnél még témaszámba se jöhetne. Öt csillag.
Búcsúzások – Idea Vilarinónak Egy sérült sportoló életének végső szakaszáról szól, amit egy hegyvidéki üdülőtelepen tölt, ahol szanatórium is van. Ő is annyira magányos, hogy már csak levelek segítségével tart fel emberekkel kapcsolatot. Más kapcsolattartásai csak megjátszás, és még az sem sikerül hihetően neki. Úgy láttam rajta, hogy ő még akkor sem akarna meggyógyulni, ha tudna, mert tudja, hogy még akkor sem lehetne az a sokak által csodált sportoló, aki egykor volt. Habár tudja az ember, de mégis meglepetésként hatott, hogy ott januárban van a nyári szezon(a déli féltekén vagyunk), és jó volt elképzelni az ottani környezetet. Van benne egy óriási meglepetés, olyan, amilyen szintűt nem is tudom mikor olvastam utoljára, vagy olvastam-e valaha egyáltalán. Csak annyit róla, hogy van valami nem életszerű a történetben, de aztán ezzel a meglepetéssel összeáll a kép. Idea Vilarinóról csak annyit tudtam meg az internetről, hogy uruguayi költőnő volt. Szerintem nem is akármilyen lehetett, ha egy olyan szintű író, mint Onetti neki ajánl egy kisregényt, de hogy milyen azt nem tudhattam meg, mert semmilyen magyar fordítását nem találtam meg az interneten. Öt csillag.
Egy névtelen sírra Történet bakkecskéről, lányokról – akik az ősi mesterséget folytatják, fiúkról – akiket érdekel a lányok ősi mestersége is, dél-amerikai nyomorról, melynek fele valós, s fele nem, s még az is lehet, hogy semmi sem. Négy és fél csillag
Jacob meg a másik Eleinte nem fogott meg az írás. Félre is tettem, mert untam, de csak rövid időre. A sport általában nem fog meg, de aztán ahogy láttam, hogy a sportoló és a menedzser közti kapcsolat is jól le van írva benne, úgy már kezdett érdekelni a dolog. A menedzsereket élősködőknek lehet tekinteni – Orsinit a Jacob oldalán, és a menyasszonyt a török oldalán. Van köztük különbség is, nemcsak az hogy az egyik férfi és a másik nő, ennél lényegesebb, amíg Orsini csak magára gondol, addig a menyasszony gondol a törökre érdekeire is, mert neki a menyasszonya és terhes is tőle. A kisregény lényegét abban látom, hogy nem minden a papírforma szerint történik, vannak meglepetések is és bárki tévedhet. Három és fél csillag.
A halál és a lányka – María Rosa Olivernek Az író ezt a művét egy néhai argentin írónőnek ajánlja; nem tudom, hogy milyen, mert még tőle sem olvastam semmit, még a nevét sem hallottam eddig. Dolgokat vettem ki belőle, de hogy összben mit is akart leírni az író, az egyelőre sötét maradt előttem. Talán ha többször elolvasnám, akkor világosodna, vagy teljesen tisztává is válna, de nem volt kedvem hozzá, mert nagyon bonyolultan fogalmaz, és néhol unalmas is a történet. Olyan elemekből van felépítve – egy dél-amerikai svájci kolónia, amely nagyon-nagyon az egyház befolyása alatt áll, aminél fogva a lakók sötétek és mentálisan korlátoltak; problémák a nemi élet körül, stb. – amiből egy kicsit közérthetőbben fogalmazva öt csillagos művet is lehetett volna írni, de így nem tudok három csillagnál többet adni rá. Aki megérti, vagy jobban megérti, mint én, az nekem is megírhatja, hogy mi a lényege ennek a kisregénynek.

>!
dokijano 
Juan Carlos Onetti: Egy névtelen sírra

Sajnálom, señor Onetti, nem nyert meg magának. Pedig azt gondoltam, hogy kapok egy jó kis keresztmetszetet a kisprózák révén a munkásságából. A kötetben szereplő négy kisregényből az öreg birkózóról és menedzsere ügyeskedéseiről szóló „Jacob meg a másik” című írás volt élvezetes. Jónak ígérkezett a címadó kisregény is, de nem sikerült közelebb jutni a rejtélyes lány történetének megfejtéséhez. A többiben tényleg csak a fülszövegben is említett kallódó hősök agyalásairól olvashattam, de meglehetősen unalmasnak és gyakran keszekuszának találtam. Lehet, hogy tényleg a „látszólag eszköztelen hangulatteremtés” mestere, de ezek a hangulatok most nem vonzottak, nem tudtam átélni azokat. De mivel egyrészt küzdő típus vagyok, másrészt ezzel a könyvvel párhuzamosan olvastam egy remek regényt a görög-perzsa háborúk koráról, harmadrészt a kíváncsiságom segítettek abban, hogy ne csukjam be a felénél a könyvet.
Talán valamikor később teszek majd egy próbát, és olvasni fogok egy regényt is a műveiből, hátha az jobban megragadja a figyelmemet. De az nem mostanában lesz.

1 hozzászólás
>!
Terbócs_Attila
Juan Carlos Onetti: Egy névtelen sírra

Onetti mesternek a regény a terepe, ahol nagy számban állnak rendelkezésre árkusok a nihil áradó hömpölygéséhez. Az első három kisregényt olvastam el a könyvből, és javarészt untam, egyedül a Búcsúzások fogott meg valamelyest, de az meg nem annyira onettis. Ennyi.

>!
iniesta
Juan Carlos Onetti: Egy névtelen sírra

A verem egészen zseniális, az Egy névtelen sírra meg a A halál és a lányka csak szimplán remek, a Búcsúzások kicsit talán tollidegen, de szépen végigírt, a Jacob meg a másik pedig inkább a kötetszerkesztés miatt kerülhetett ide, de mindettől függetlenül szó szerint, és nem átvitten üde színfolt.


Népszerű idézetek

>!
dokijano 

Bizonyítható, hogy az idő nem létezik önmagában; a mozgás szüli, úgyhogy ha az nem mozogna többé, idő sem lenne, semmi sem kopna, nem lenne se kezdet, se vég. Az irodalomban mindig nagybetűvel írjuk az időt.

322. oldal, A halál és a lányka - III (Európa, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: idő
>!
dokijano 

Itt vagyunk, egy dél-amerikai kis faluban, melynek csak azért van neve, mert valaki igyekezett követni azt a szokást, miszerint, ha volt valahol egy halom ház, annak nevet kell adni.

291. oldal, Jacob meg a másik - 5 (Európa, 2007)

>!
dokijano 

Ha nem szeretetre épülő társadalmat akarnak építeni, miféle közösséget akarnak? Nyilvánvaló, hogy csak a hatalmat akarják, hogy érezzék a befolyásukat. Puszta hiúság. A »machismo« puszta gyakorlása ez, Latin-Amerika sui generis betegsége, ami mindenestől szexuális alapú és felettébb primitív. A legkezdetlegesebb őserdei társadalmak szintje ez.

369. oldal, A halál és a lányka - XI (Európa, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: hatalom
>!
Terbócs_Attila

A gyerek négykézláb mászott, saras volt a keze, a pofája. Csak egy feltűrt ujjú ing volt rajta, s ahogy elnéztem a fenekét, elgondolkoztam, hogy létezhet ember – gyakorlatilag mindenki –, akit ez meghat.

A verem, 6. o.

>!
Terbócs_Attila

Csodás és lehetetlen a szerelem, s érthetetlen módon mindenféle embert felkeres. Csakhogy nincs sok lehetetlen és csodás ember.

A verem, 27. o.

>!
Nazanszkij 

Nincs senki, akinek tiszta volna a lelke, senki, aki előtt szégyenkezés nélkül feltárulkozhatna az ember.

18. oldal, A verem (Európa, 2007)

>!
Nazanszkij 

Egyfajta hitelesség, tisztaság, a nemességnek valami örvendező formája győzedelmeskedett nevetséges ruhája, léhasága, önzése fölött, hogy mindenáron élni akar. S ez a valami, ez a forma nem tapasztalatból származott, amit fel tudott idézni vagy ami – még ha nem idézte is fel – most is halmozódott benne; mindkettő az eljövendő, közeli évekből közelített felé, akár egy lassú felleg. Következésképpen nem felejthette el őket, se nem szökhetett meg előlük.

164-165. oldal, Egy névtelen sírra, II (Európa, 2007)

>!
Nazanszkij 

Megtudta, hogy a markába került, éretlen Goerdel becsvágyó fiú, ügyesen hazudik, óvatosan hátrál, gyermeki mosolya mögött keménység lapul, ösztönösen tudja, hogy kik lehetnek majd a hasznára, s azoknak mértékkel hízeleg, akikkel pedig nem érdemes barátságot ápolni, azokkal nem udvariatlanul, de közömbösen viselkedett.

322. oldal, A halál és a lányka, III (Európa, 2007)

>!
Nazanszkij 

Ahogy sorra visszatette a zsalukat, elképzeltem, amint felmegy a férfi Andradéhoz, megzavarja a sziesztáját, s nyúlánk, lomha teste – mint valami félreértés, szinte szentségtörés – behatol a jutalékra átvett meg leszállított áru portékákkal zsúfolt, sötét boltba, s halkan, monoton hangon érdeklődik építési lehetőségek, árak és egyéb részletek iránt, végigpásztázza a szemével a falon függő, kusza hegyi térképet, amelyet valami képtelen rendcsinálás ürügyén telehúzgáltak vastag, fehér vonalakkal, melyek soha el nem készült utcákat és fasorokat jelöltek, meg vörös csíkokkal is, amelyek majdani autóbuszvonalakat jövendöltek, pedig ott sosem koptatják a buszok a gumikereküket, ahogy lefelé járnak a hegyen az elképzelt megállók közt. És a férfi elnézi a színes fejű gombostűket, amelyekkel Andrade bejelölte a kiadásra vagy eladásra kapott házak hozzávetőleges helyét a térképen, és igyekszik legalább egy apró intő vagy épp biztató jelet felfedezni a tűket belepő por alatt.
Az izzadt, mosolygós Andrade pedig eleinte óvatoskodik, később már lelkes, szinte sürgető, és felajánlja neki a portugál lányok házikóját, benne a világos kretonhuzatba vont bútorokkal és megfakult bájjal díszített négy szobával, amit a társaság kedvéért saját kezük munkájával, felváltva csínosítottak a lányok.
Fura volt, hogy a férfi épp a Ferreyra lányok háza mellett döntött, és nemcsak azért volt furcsa, mert annak a kelleténél hárommal több szobája volt, hanem azért is, mert a verandáról ott szinte semmi mást nem láthatott a tájból, csak pontosan azt, amit a délutáni sétáin amúgy is látott: a kiszáradt folyó fölött ívelő hidat meg a szálló szemétdombját.

62-63. oldal, Búcsúzások (Európa, 2007)

>!
dokijano 

No és Cecilia, aki oly jól ismeri a marhahús különböző fajtáit, s állja a sarat, ha vitázni kell a csaló hentessel; vajon neki mi köze ahhoz, ami miatt nem sokkal az esküvőnk előtt minden áldott nap napszemüveget viselt a vonaton, „mert senkinek nem szabad látnia azt a szempárt, mely meztelenül látott téged”.

27. oldal, A verem (Európa, 2007)


Hasonló könyvek címkék alapján

Nando Parrado – Vince Rause: Csoda az Andokban
Benyhe János (szerk.): Latin-amerikai elbeszélők
Horacio Quiroga: Az őserdő meséi
Carmen Posadas: Öt kék légy
Carmen Posadas: Meghívás gyilkosságra
Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
John Williams: Stoner