Kína ​tíz szóban 87 csillagozás

Jü Hua: Kína tíz szóban

KÍNÁBAN BETILTVA!

„Aki ma forradalmi bajtárs, holnap már osztályellenség.”

Hogyan készül a tökéletes tacepao? Hány óra kell egy betiltott regény lemásolásához? Mi köze Maónak a hamisított mobiltelefonokhoz? Rendhagyó útikalauzában Kína elmúlt negyven évének drasztikus változásain vezeti végig az olvasót Jü Hua. Tíz nagy témán keresztül beszél társadalomról, krízisről és a kulturális forradalom legsötétebb éveiről. A vezér, a nép, az olvasás, az írás vagy az utánzat fogalmát körüljáró fejezetek középpontjában a kisember áll, akinek sorsa „egyetlen éjszaka leforgása alatt száznyolcvan fokos fordulatot vehet”. A Kína tíz szóban memoár, politikai kommentár és látlelet egy országról, amely egyszerre tűnik végtelenül távolinak és nagyon ismerősnek.

Eredeti megjelenés éve: 2010

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2018
286 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631437560 · Fordította: Zombory Klára
>!
Magvető, Budapest, 2018
286 oldal · ISBN: 9789631438123 · Fordította: Zombory Klára

Enciklopédia 6

Helyszínek népszerűség szerint

Kína


Kedvencelte 5

Most olvassa 10

Várólistára tette 81

Kívánságlistára tette 82


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Jü Hua: Kína tíz szóban

Először – nyilván – a különbségek tűnnek fel: a maoizmus diszkrét bája, meg a ’90-es évek robbanásszerű gazdasági ugrásának rejtett taposóaknái. Hogy ez mennyire egzotikusan „kínai”. De aztán kicsit mögé kukkantunk, és meglátjuk a párhuzamokat – hogy ez az abszurd mennyire rokon a mi saját kis abszurdunkkal. Jü Hua amúgy is szemre az eltérésekből építi fel esszékötetét, de nemcsak „nyugatiság” és „keletiség” eltéréseiből, hanem a Mao-rezsim és a jelenkori, sajátosan ázsiai vadkapitalizmus* között tátongó szakadékból is. De a szerző arra is ügyel, hogy eme különbségek mögött rámutasson a bujkáló azonosságokra. Jü Hua ifjúságának döntő élménye ugyanis a kulturális forradalom volt, amely során Mao ügyesen használta arra a legalsóbb néprétegekben feszülő elégedetlenséget, hogy felszámolja saját ellenzékét – elérte, hogy a tömegek haragja ne rá, hanem a közte és a tömeg között tébláboló köztes rétegre, az értelmiségre irányuljon. A gazdasági ugrás ugyanezt a széles körben elterjedt feszültséget, a személyes sorssal való elégedetlenséget aknázza ki, csak épp nem a kommunizmus győzelmét tűzi zászlajára, hanem a meggazdagodást: lehetővé teszi, hogy akiben van vállalkozó hajlam, az megszedje magát, ügyeskedjen, „kamuzzon”, hamisítson, korrumpáljon. Valaki másnak a kárára, természetesen. A másik párhuzam pedig a híres Mao-mondásban érhető tetten, miszerint "a forradalom nem díszebéd”, hanem "erőszakos cselekedet**”, magyarán ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, és nem lehetünk könyörületesek. Ez a gondolkodásmód – az átlagember életének szélsőséges semmibe vétele egy magasztos cél érdekében – ugyanúgy jelen van a mai államgondolkodásban, mint Maóéban: ahogy a Nagy Vezért nem érdekelte, ha komplett tartományok pusztulnak éhen a „Nagy Ugrás” lázában, úgy utódai sem haboznak, ha egy új ipari park építésekor le kell dózerolni egy lakókörzetet, csak most nem a kommunista ideológia, hanem a GDP növekedése szentesíti a célt. Az pedig, hogy mindez milyen emberi és környezeti károkat okoz, kit érdekel. A hosszú távon bekövetkező problémákkal ráérnek majd foglalkozni az unokáink.

Jü Hua mindezt személyes példák tömkelegével igyekszik illusztrálni, érdekesen, gyakran kifejezetten szórakoztatóan – bár ami azt illeti, nekem néha kicsit sok is volt az a példa. Mondjuk minden ötödiket becseréltem volna egy mélyebb elemzésre, és akkor rendben vagyunk. De azért ajánlom ezt a könyvet – annyit hallunk a kínai gazdasági csodáról, meg hogy micsoda követendő példa az „ázsiai út”, érdemes egy picit mögé nézni, nincs-e a szép illúziók mögött egy csúnya kis gonosz manó.

* Amely vadkapitalizmus magát továbbra is kommunizmusnak hazudja, pedig abból csak az állami túlszabályozás gyakorlatát őrizte meg, ám a vagyoni egyenlőségnek még az illúzióját is feladta.
** ”A forradalom nem díszebéd, nem egy írásmű megalkotása, nem egy kép megrajzolása, és nem hímzés; nem lehet olyan kifinomult, olyan könnyed, illedelmes, olyan gyengéd, kedves, udvarias, tartózkodó és nagylelkű. A forradalom lázadás, erőszakos cselekedet, amellyel az egyik osztály megdönti a másikat.” ("Vizsgálati jelentés a hunani parasztmozgalomról" (1927. március), Válogatott Művek I. k.)

Tarja_Kauppinen IP>!
Jü Hua: Kína tíz szóban

Amit @Bélabá gyengeségként rótt fel a kötetnek, nekem épp az volt benne a kedvencem: a két utolsó, közéleti, gazdasági témájú esszé már-már bohózatba illő, európai szemmel nézve egészen abszurd anekdotái. Ezek egyébként nemcsak az utánzás és a kamuzás fejezetekben* vannak jelen, hanem korábban is: aki olvasta a Testvéreket, az számos karaktert, motívumot régi ismerősként fog üdvözölni, s nekem bizony minden alkalommal nagy élmény volt ráeszmélni, életének mely mozzanataiból is merített a nagyregényéhez Jü Hua.
Én mindvégig roppant szórakoztatónak találtam, amint azt az olvasás időtartama is mutatja. Sztorizgat, őszintén, s a történetei gyakran humorosak (nem azért, ahogyan tálalja, hanem amiatt, amiről ír), jó néhányszor fájdalmasak, olykor már-már morbidok, s a legtöbbször meghökkentőek.
Jü Hua továbbra is a kedvenc kínai íróm, egyre magabiztosabban az. Remélem, az utolsó fejezetben megpedzett Kamuvárost valóban megírja egyszer. Én vevő lennék rá, az tuti.

*A tanultakat próbaképpen mindjárt alkalmaztam is spoiler
Oszt' majd meglásssuk, Kopasz Li büszke lehetne-e rám.

Bélabá>!
Jü Hua: Kína tíz szóban

Jü Hua egyetlen korábban magyarul megjelent könyve, a Testvérek nagy kedvencem. Ott is felvillant az író azokból a borzalmakból (kulturális forradalom), amit ebben a memoár- és esszé jellegű könyvében bővebben kifejt. Tíz témakört emelt ki, de nem mind volt olvasmányos, ez volt vele a bajom. Például az olvasásról, írásról szóló fejezeteket minden molynak javasolnám olvasásra. A könyv végi utánzat, kamuzás fejezetekben volt 2-3 gyengébb, unalmasabb történetelem. Lehet, hogy ezeket jobban kedvelnék azok, akik jobban érdeklődnek a közélet dolgai iránt. Egy kicsit kívülállóként olvastam ezt a gyengébbre sikerült 15-20 oldalnyi történetfolyamot. Jü Hua számos életeseményt említ meg, ezzel is hitelesíti a mondandóját. Menetközben gondolkodtam, mi az oka, hogy Kínában betiltották a könyvet? Szerintem a túlzott őszinteség lehet az oka, egy-két történet durván lerántja a leplet a (gaz)tettekről, és ezt az szókimondó hangot nem nagyon kedvelik Kínában. Ott, ahol az internet is komoly cenzúra alatt áll… Fura a kettősség a gazdasági világvezető hatalmi státusz és az erősen szabályozott állam működésében. Erről is szólhat a kamuzás vagy az utánzás rész, az emberek ott és úgy törnék át a gátakat, ahogy tudják és nem szégyellik.
Összességében érdekes, megdöbbentő írások, de külföldi szemmel nehezen érthető meg egy-két dolog. Akik szeretik az esszéket vagy memoárokat, és távol-keleti kultúrát, azok olvassák, másnak szürkébb olvasmány lehet. 4,5 csillag (4,3 pont).

Olympia_Chavez>!
Jü Hua: Kína tíz szóban

Jü Hua esszékötete valójában tanulmány a keményvonalas kommunista Kínának, a jelenlegi kapitalista-kommunista Kínává történő „csodás” paramorfózisáról. Azokról a stádiumokról, amik a leginkább meghatározták az ország lakóinak életét a hosszú menetelés óta eltelt időszakban. A szerző saját tapasztalataira és emlékeire építve meséli el személyes hangvételű történeteit, amikből aztán körvonalazódik előttünk a brutális karhatalom, a fanatizmus, az éhező és megtévesztett, vagy épp kihasznált nép portréja. Mivel a szerző gyerekkorát végigkísérték ezek a mozzanatok, elkerülhetetlenül részesévé vált a kulturális forradalomnak, a Mao-dicsőítésnek, vagy a tacepaók megszégyenítő hadjáratainak. Így ez a kötet egyfajta gyónás és nyilvános bocsánatkérés is egyben. Leszámolás a múlttal és tükör a jelennek.

Fölmerült bennem a kérdés, hogy miért csak tíz szava van a szerzőnek Kína bemutatására és miért pont ezek? Végül arra jutottam, hogy ez a tíz a legátfogóbb. Ez is elegendő ahhoz, hogy a kényelmes olvasót végigtépje a véráztatta ország őrületének ijesztő stációin. S mire a rettegett múltból megérkezünk az ijesztő és nem kevésbé kegyetlen jelenbe, már nem is kívánunk többet hallani. Elég ez a tíz: nép, vezér, olvasás, írás, Lu Xun, különbség, forradalom, kisemberek, utánzat és kamuzás – amik köré össze lehet gyűjteni a legkülönbözőbb és legkontrasztosabb képeket. Valahol a kötet felénél pedig összeférceli ezt a két világot, melynek szövetei egymáshoz kapcsolódva takarják el a modern „csoda” alkotó folyamatát.
Erőteljes kötet, ami mindenképp érdemes arra, hogy elolvassuk és alkalmas arra, hogy képet kapjunk a régi és arra épülő új Kínáról. Talán kevésbé szépirodalmi – nem egy Vadhattyúk , inkább társadalmi esszék ezek, amik többnyire objektíven rámutatnak a maguk olykor finom módján, ki nem mondott gondolatain keresztül a morális és értékválsággal küzdő Kína hibáira.

Ruby_εïз IP>!
Jü Hua: Kína tíz szóban

Nem gondoltam, hogy ez ennyire történelmi vonatkozású, szóval kellemesen csalódtam.
Jü Hua szemszögéből olvasni Kínáról érdekes volt. Tíz fejezeten keresztül mutatja be az országot, a múltját, a történelmének és politikájának nagyobb fejezeteit. Lehengerlően ír, humorizál, mégis őszinte, néhol már kissé groteszk. De érthető a hangvétele.
Engem meggyőzött!

pikkupilvi P>!
Jü Hua: Kína tíz szóban

China for Dummies avagy China 101.
Az írónak bevallottan erőssége a sztorizás, a kötetben pedig 10 önkényesen választott témát boncolva, számos személyes és a közéletből vett történeten keresztül igyekszik bemutatni azt a szédítő, bakugrásszerű fejlődést sok esetben inkább elfajzást, ami Kínában Mao ideje és az azt követő évtizedekben zajlott le.
Ismerkedésre, megmártózásra az alapokban alkalmas, de valamiért mégis untam sokszor lehet, nekem más fogalmaim vannak a jó sztorizásról.

Kimletti P>!
Jü Hua: Kína tíz szóban

Egy olyan könyvet tarthatunk a kezünkben, amit Kínában betiltottak, nem véletlen. Valahogy minden olyan könyv után, ami a keményvonalas kommunisták által vezetett diktatúrákról szól, mindig örül egy kicsit a lelkem, hogy nálunk azért korántsem volt ennyire durva a helyzet, pedig azért Rákosi se volt semmi.
A könyv írója a kínai kulturális forradalom idején volt gyerek, és emlékein keresztül bepillantást nyerhetünk a rendszer működésébe, visszaemlékezéseit 2009-ben vetetette papírra. Vegyesek az érzéseim, mert az író stílusa szerintem zseniális, nagyon élveztem a leírásait, a kor társadalmi bemutatását, és mélyen megdöbbentem, hogyan is működött ez a valóságban, a kisemberek szintjén. Néha őszintén együtt tudtam nevetni a szerzővel, de sajnos a legtöbbször elszorult a torkom az értelmetlen, kegyetlen és embereket tönkretevő intézkedések miatt, és ez nemcsak Mao elnök idejére vonatkozik, hanem a közelmúlt eseményeire is.
10 szóba nem fér bele Kína, ez egyértelmű…viszont olyan szeleteket emel ki az író, melyek közérthetően mutatják be Kínát a kulturális forradalom idején, és a 2000-es évek elején.

pufirizs>!
Jü Hua: Kína tíz szóban

sajnos nem érzem úgy, hogy a 10 szó és fejezeteik által megismertem Kínát, és ettől a ténytől nehezen tudok elvonatkoztatni.
vajon megismerhetünk-e valamit egy ennyire személyes bemutató alapján? vajon lehetséges-e megismerni valamit bárhogy máshogy, mint egy ennyire személyes bemutató alapján? ezen elmélkedtem végig olvasás közben, és azóta sem jutottam döntésre. dugig a könyv különböző emberek történeteivel, életútjaival, amiket a szerző saját élete alatt hallott, összegyűjtögetett, és ebből a legtöbb úgy ül az ember vállán, mint egy mázsás súly, ami inkább előbb, mint utóbb a víz alá nyomja, és megfullad. fullasztó, ilyen volt a 10 fejezet, por ült rajtuk, és régiszaguk volt.
szívesebben olvastam volna a jelenlegi Kínáról, és a hozzávezető történésekről – és azt hittem, hogy erről is fogok –, de ez a könyv szinte csak a kulturális forradalom éveiről szólt, én pedig ennek következtében, Kínától közel 7000 kilométerre nem éreztem azt, hogy ezáltal megismertem ezt a különös népet.

1 hozzászólás
borga>!
Jü Hua: Kína tíz szóban

Amikor értékeltem Da Chen Féltestvérek című könyvét, erősen kételkedtem, létezhet-e az az ideológiai kiforrottság, az a taktikus felnőtt viselkedés, amit a kisiskolás főszereplők mutattak. Most, hogy Jü Hua bemutatta a saját gyerekkora, sőt a jelen Kínáját, olyan meglepő, kissé borzongató új világot láttam, hogy sokkal kevésbé tartom túlzásnak. Abból a világból, ahol a lázadás évtizedekig jogos, ahol a forradalmi cselekedetet nem igazán lehet megkülönböztetni a bemószerolástól, az önjelölt profétizmustól, az egocentrikus agresszív bandaháborúzástól, és ahol a nagy társasjátékban mindenki kénytelen részt venni, de folyton újraosztják a lapokat és átírják a szabálykönyved, fordultak át egy kvantumugrással abba a világba, ahol az utánzat és kamu a létezés alapja és a boldogulás záloga, ahol a nagy csodát az elemi alkotó kisemberek elnyűhetetlen és gyakran gátlástalan boldogulása pörgeti. Kicsit olyan, mint egy idegen bolygó. Mégis itt van. Kibillent a magam kis világlátásából, abszolút érdemes elolvasni.

Anton_Gorogyeckij P>!
Jü Hua: Kína tíz szóban

Érdekes kis esszékötet. A cím kicsit megtévesztő, mintha az egész távol-keleti óriást össze akarná foglalni 10 szóban, de valójában csak a szerző saját meglátásairól szóló kis fejezetekről van szó. Főleg a kulturális forradalmat és a kapitalizmusba való átmenetet taglalja néha mókás, néha szívfacsaró történeteken keresztül. Nagyon érdekes volt belelátni kicsit a kisemberek életébe, akkori tapasztalataiba, mindennapi küzdelmeibe. Az írás és az olvasás fejezetek voltak a legjobbak, főleg egy moly számára. :)
Apró negatívum volt nekem, hogy csomó tulajdonnévnél a pinyin átírást alkalmazták, például még Mao-nál is (ellenben Kanton például nem Guangzhou-ként szerepel), de akkor meg a szerző hogy lett Jü Hua? Nem Yu Hua akkor már?


Népszerű idézetek

Kuszma>!

…elsős tanárunk összeverbuválta az osztályt, és arra utasított minket, hogy fedjük fel a közöttünk bujkáló „kis ellenforradalmárokat”. Emlékeim szerint két gyereket jelentettek fel az osztálytársaim, az egyikük nevét sose hallottuk, de miután a tanár többször rákérdezett, kiderült, hogy egy hároméves gyerekről van szó, a feljelentő szomszédjának a családjából. Az volt a bűne, hogy egyszer alkonyatkor ellenforradalmi kijelentést tett, miszerint „leáldozott a nap”. Akkoriban Mao Zedongot volt szokás vörös naphoz hasonlítani, és éppen ezért nem lehetett csak úgy dobálózni a „nappal”, alkonyatkor például azt kellett mondani, hogy „nemsokára sötétedik”.

35. oldal

14 hozzászólás
Kuszma>!

Hát így történt, hogy a formaságok kacifántos sorának végeztével, azaz miután az áthelyezési ajánlásomra rányomtak vagy hét-nyolc pecsétet, végül beléphettem az álmaim netovábbját jelentő kulturális központba. Emlékszem, hogy az első napomon szándékosan késtem két órát a munkából, mivel arra gondoltam, hogy akik ott dolgoznak, úgyis egész nap csak az utcán lófrálnak, de még így is én voltam az első, aki megérkezett a munkába.
– Hát ez itt az én helyem! – mondtam magamban boldogan.
A szocializmus legcsodálatosabb emléke ez számomra.

114-115. oldal

Limitáltan_gondolkodó IP>!

És az a fa, amelyik ott nőtt az ablaka alatt, nagyobb és bujább volt a többinél a közelben. Hogy a halottasház vagy a vécé közelsége miatt nőtt olyan terebélyesre, nem tudnám megmondani.

81. oldal

1 hozzászólás
Limitáltan_gondolkodó IP>!

Ezt követően flörtölni kezdenek, és a lány már nemcsak mos a férfira, de könyveket is kölcsönkér tőle[…]

70. oldal

Limitáltan_gondolkodó IP>!

És szerintem ez a mi igazi tragédiánk: maga a szegénység és az éhezés kevésbé riasztó, mint a szegénység és az éhezés semmibe vétele.

169. oldal

Füles >!

[…] a fájdalomtól való félelem magánál a fájdalomnál is rettenetesebb

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fájdalom
k_mesi>!

[…] rosszabb nem is történhet egy íróval, mint hogy frázissá váljon.

144. oldal

Limitáltan_gondolkodó IP>!

A fiam most végzi a középiskola felső tagozatát. Ő mesélte el nekem – aki igencsak régen és egészen más korban voltam olyan fiatal, mint most ő –, hogy náluk az alsó tagozatban biológiaórán a tanár megkérte a lányokat, hogy üljenek a fiúk ölébe, és a fiúk és a lányok közötti érintésből kiindulva tért rá a nemek közötti különbségek magyarázatára, a nemi kapcsolatra, a fogantatásra és más hasonló témákra. Miután a tanár leadta az anyagot, megkérdezte a diákokat, hogy van-e kérdésük. Az egyik diák feltette a kezét, és ezt kérdezte: – Tanárnő, és ebből gyakorlati óránk is lesz?

149. oldal

Limitáltan_gondolkodó IP>!

Mivel fiatal voltam, a fenekemnek meglehetősen nehezére esett közeli barátságot kötnie a székkel.

106. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jung Chang: Vadhattyúk
Nien Cheng: Élet és halál Sanghajban
Pak Janmi: Élni akartam
Hyeonseo Lee – David John: A lány hét névvel
Emily Wu – Larry Engelmann: Madártoll a szélben
Oplatka András: Németh Miklós – Mert ez az ország érdeke
Tim Marshall: A földrajz fogságában
Fenyvesi Katalin (szerk.): A holokauszt és a családom
Ai Weiwei: 1000 év öröm és bánat
Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam 1942–1944 I-II.