József ​Attila élete 96% 51 csillagozás

Az egyik legfájdalmasabb életút, amit valaha olvastam. Jolán/Lucie vallomásait olvasva sokkal világosabb és érthetőbb szegény József Attila hihetetlenül keserű gyermekkora, eszmélése, érzelmei, viszonyulásai, s ennek megfelelően a versei is.
Rendkívül önző módon azt mondanám, bár ne is lenne nekünk József Attilánk, csak ne kellett volna mindezen végigmennie… :((

Őszinteség,reménytelenség,őrültség,félelem, szegénység, boldogság,boldogtalanság,zavar,tudás,fájdalom,szeretetéhség,testvéri szeretet,kitartás.Ezek a föbb jelzők,amelyek a könyv kapcsán eszembe jutnak.
A 3. könyv amit József Attila életéről olvastam, és egyben a leghihetőbb,és a legfelkavaróbb is.József Jolán első műve,de ez nem tűnik föl,hiszen nagyon jól megvan írva.Átérezni a fájdalmat,a tehetetlenséget.
Ha valaki igazán megszeretné ismerni József Attilát,akkor ez a megfelelő könyv!

Nagyon nehezen tudtam elolvasni. Nagyon nehezen haladtam vele.
Azt a nyomorúságos életet, amit Jolánk elénk tár, nagyon nehezen tudtam megemészteni. Többször félre tettem, olvastam mást.
Ha a mai világban valaki szegénynek vallja magát, az gazdag a József családhoz képest.
Nem csak Attila életét ismerhetjük meg, hanem, Jolán Etus és a Mama életét is.
Nyomorúság kiölte Mamából a szeretetet. Ha csak egy picit is jobban szereti a gyerekeit, talán másként alakul mindegyikük sorsa. Annyit küzdött, annyit dolgozott, hogy közben nem maradt ereje szeretni, amit a lányok is hiányolnak.
Mintha el lennének átkozva.
Nem sikerül Jolán házassága, pedig Ödön feladja érte, értük az addigi életét, megtagadja családját. Nem sikerül Etus élete se. Hába vállalkoznak, próbálnak kitörni a nincstelenségből, előbb férje halála, majd azt követően a társ vállalkozó juttatja őt és gyerekeit megint a nincstelenségbe. Attila halálakor ugyan ott vannak, ahol évekkel azelőtt voltak, nincs semmilyük.
Sokkal többet megtudtam József Attiláról, mint eddig tudtam. Eddig csak a száraz tényeket ismertem.
Jolán könyve által megismertem a kapcsolatukat. Azt, hogy a három testvér miként próbált segíteni egymáson. A lányok hogyan segítetették Attilát, aki ezzel sokszor vissza is élt. Még életének utolsó pillanataiban is a két lány csak Attila boldogulásán fáradozott.
Sajnos Attila és a vele, benne élő szellemek ezt semmibe vették. Vitték őt a saját sorsa beteljesedésébe.

Te jó ég, ezen a családon valami átok ülhetett… Szegény nővéreknek annyira szimbolikus volt az őszi esőben a vìzmeregetés. Összefoglalta az egész életüket.
Nagy kár szegény Attiláért, vajon ha nem lett volna az a nyomor és visszautasìtás, akkor is bekattant volna? Fájdalmas volt látni, ahogy leromlik az állapota, (amilyen jópofa, leleményes leveleket írt, még inkább), honnan hová zuhant lelkileg és agyilag.
A gyerekkori öngyilkossági kìsérleteit mondjuk elég komolytalannak éreztem. Mármint persze, voltak gondok, viszont azt kétlem, hogy Attila meg akart volna halni. A keményìtős figyelemfelkeltés volt, az Aspirines meg kamaszos hülyeség. Ha visszagondolok a kamaszéveimre, félelmetes, miket ki nem találtunk, hogy megússzunk egy- egy dolgozatot… A tizenévesek ezek szerint már száz éve se voltak teljesen százasok.
Valamelyest hasonló sorsot vélek felfedezni Attila és Szobotka Tibor közt. (És mintha ő is emlegette volna a Kispiszkos vendéglőt?) Nyilván minden generációnak megvan a sorsüldözött, meg nem értett, fel nem fedezett művêsze.
Az olvasást egyszer félbe szakítottam, hogy elolvassam Kosztolányi Barchoba novelláját. Ez valami hátborzongató volt.
Tetszik, hogy Jolán milyen cselesen elkerülte a saját és Etus magánéletének a részleteit. Ha valaki rákeres Makai Ödönre a neten, néhány dolog más megvilágìtásba kerülhet, mint például a nővérek közötti feszültség. Szóval szimpatikus, hogy csak Attila életére koncentrált, így is akadt neki épp elég anyag.
Az utolsó pár résztől majdhogynem rosszul lettem, mikor a holttestet írja le.
Borzalmas és fantasztikus könyv egyszerre.
Az egyetlen, ami talán kifogásolható, hogy nincsen fejezetekre, részekre bontva. Ìgy könyvjelző nélkül nehezen boldogultam volna vele.

Miután végeztem a könyvvel, csak ültem és bámultam magam elé. Nem igazán tudom megfogalmazni, milyen érzések kavarognak azóta is bennem, de egyet tudok: nem értem, hogy a kortársai miért nem ismerték (f)el, milyen igazán nagy tehetségű költő volt József Attila!
Bárcsak megölelhetném a Költőmet!

Hogy ebben a könyvben a nagyon személyes, családi pletykákból, történetekből mennyi az igazán, a hivatalos irodalomtörténet szempontjából hiteles, talán nem is annyira fontos. A lényeg, hogy a testvér szemén keresztül is beleláthattunk Attila világába.

Számomra érdekesebb volt, mint nyomasztó, mivel nagyon szeretek a régi Budapestről olvasni. József Attila gyerekkora sajnos nem volt kirívó abban az időben. Hogy mitől lett mégis ennyire szerencsétlen, számomra egy kicsit rejtély maradt, mint ahogy Jolánék sem tudták az okát. Annyi bizonyos, hogy sok rossz döntést hozott és – elnézést a kifejezésért – de elég arcos volt. Nekem úgy tűnt, hogy több lehetősége is lett volna, ha nem ennyire magabízó és önérzetes. Épp ezért nem tudtam sajnálni a felnőtt József Attilát, ami azért is furcsa, mert Jolán írta a könyvet, a testvére, és mégsem tudtak szánalmat kelteni bennem a szavai. Összegezve, érdemes elolvasni, nekem Jolán nagyon szimpatikus volt.

Egyrészt imádom Szárszót és örülök, hogy olvashattam róla, hogy milyen volt 1937-ben. Mintha Jocó egy időutazásra hívott volna és én nekem az a nagy szerencsém volt, hogy élőben szemlélhetem a régi Szárszót.
Másrészt megható volt, hogy a József gyerekek a szemem láttára nőttek fel és amikor Etus gyerekei összeverekednek, felidéztem azt, amikor Jocóék verekedtek össze kiskorukban.
Harmadrészt szívszorító volt Attila haldoklása. Tisztelem őt, mint költőt és mint embert ezért a könyv olvasása előtt is megrendülten gondoltam a halálára. De a könyvet olvasva más volt. Ott végigkövettem az egész életét, ott voltam vele, amikor „Tóbászt” kapott egy csavargása során, amikor versekkel egészítette ki a házifeladatát, amikor Szegedig gyalogolt egy árva panasz nélkül, amikor elvesztette az útiköltséget, minden pillanatában ott voltam, láttam, ahogy gyerekként viselkedik, kamaszként, fiatalfelnőttként akinek nem nőtt be a feje lágya, mint egy átlagos ember életútja, hiszen mind viselkedtünk kamaszosan, mind hoztunk fiatal felnőttként ostoba döntéseket.
Mégis, ő kitűnt mindenki közül számomra, hiszen 327 oldalon keresztül követtem őt és a halálát olvasva engem is a keserűség járt át.
Ezen kívül teljesen másképp látom a József családot ezt a regényt elolvasva. Jolánt nagyon sajnáltam, egyrészt gyerekként már ki kellett találnia, hogy hogyan ne haljon éhen a testvéreivel, olyant kellett tennie, amihez nem volt mersze, de muszáj volt (kéregetnie), az édesanyja labilis idegállapotát a testvére labilis idegállapota követte, ráadásul az elhanyagolt gyerek volt a családban és már korán lett nagytestvér helyett anyuka, pótanyaként.
Már ez is érezteti, hogy hiába József Attila élete a könyv címe, ez a könyv a József családról szól és itt jön valami, amit nem értek.
József Jolán fiát teljesen kihagyják a könyvből, pedig valahogy csak kellett, hogy érintse a családot, hogy egy csecsemővel bővült a família, aki később az életét vesztette.
Ahhoz képest, hogy az Anyuka rákos megbetegedéséről részletesen olvashatok, még azt is, hogy mit fogadott be a gyomra, furcsa, hogy Gábor mintha nem is létezett volna és ez azért zavar, mert ez volt az egyik oka, hogy izgatottan olvastam a könyvet, hogy végre megtudhatok róla ezt-azt.
A levelek, amiket József Attila küldött igazi kincsek, de már Párizsnál kicsit feszengtem, úgy éreztem, mintha illetéktelenül olvasnék el egy személyes levelet. Nem tudom, örülnék-e, ha a halálom után nyilvánosságra hoznák a levelezéseimet.
Az öngyilkossági kísérleteket abból, ahogy Attila ír róla, kamaszos lázadásnak érzem, ahogy M. is érezhette, de kicsit furcsa, hogy ennyire nem vette komolyan, Jolánt is könnyen meggyőzik, hogy ne akarja kimenteni az öccsét onnan, ahol befeküdt a vonat elé. Azért más az, ha azt írja egy kamasz, hogy ostobák a gyerekek meg a tanárok és irgumburgum meg más az, ha szépen leírja, hogy öngyilkos próbált lenni.
Izgalmas volt, bár Franciaországtól a Judittal való szakításig kissé száraz volt és utána is néha-néha visszatért a vontatott stílus az elbeszélésbe, viszont a szanatóriumtól kezdve le sem bírtam tenni a könyvet.
Annak ajánlom, aki szívesen részt venne egy időutazáson ahol „testközelből” követheti a József család életét.

Nagy élvezettel olvastam annak idején, talán Jolánnak is köszönhető, hogy ennyire megszerettem József Attilát. Ezt követően kezdtem nem csak a műveit, hanem az életét is jobban tanulmányozni.

Mindenkinek ajánlom. Ha többet szeretnétek tudni József Attila és testvérei életéről. (Lelkileg érdemes felkészülni előtte)