Lángos ​csillag 6 csillagozás

Versek és egy elbeszélés gyermekeknek
József Attila: Lángos csillag József Attila: Lángos csillag

A Reich Károly illusztrációval készült kötetben József Attila legismertebb gyerekeknek szóló versei szerepelnek – többek között a Mama, a Kertész leszek, a Betlehemi királyok –, valamint megrendítő novellája, a Csoszogi, az öreg suszter. A kötet az 1965-ben megjelent legendás kiadás felújított változata.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
Móra, Budapest, 2021
40 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634869276 · Illusztrálta: Reich Károly
>!
Móra, Budapest, 1965
34 oldal · keménytáblás · Illusztrálta: Reich Károly

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Cs_N_Kinga P>!
József Attila: Lángos csillag

József Attila: Lángos csillag Versek és egy elbeszélés gyermekeknek

Hát mit is mondjak erről a könyvecskéről. Van benne 3 ismert vers, ami szép és tetszik is, de a többi…. Már majdnem letettem, mikor az elbeszéléshez jutottam, ami nem más mint a Csoszogi az öreg suszter. De jól tettem, hogy végigolvastam. Mindössze öt oldal, de….., még mindig könnyezik a szemem. Ez az öt oldal úgy megríkatott, mint nagyon régen semmi más ( pedig nemrég olvastam a csillagjainkban a hiba című könyvet, azon nem sírtam, csak egy könnycseppet ejtettem.) Viszont most kellett öt perc mire meg tudtam szólalni. Csak tudott valamit József Attila. A legszomorúbb az egészben az, hogy nem vesztett az aktualitásából, ma is ugyanez a helyzet, de többet nem tudok róla mondani spoiler nélkül. Ebben az öt oldalban, leírta a társadalmi helyzetet, egy emberről teljes karaktert, …. Csak jót tudnék még írni. Viszont nem tudom, hogy ez gyerekeknek való e? Fel tudja e fogni egy mai 7-12 éves gyerek ezt? Megérti e mitől olyan szép ez a történet? Ennek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom. A fél csillag levonást viszont a többi versikéért kapta a könyv. Láttam külön is megjelent ez a mű, állítólag gyönyörűen illusztrálva, a gyereknek azt fogom kihozni a könyvtárból és együtt olvassuk majd el. Ő most lesz 9 éves kíváncsi leszek mit fog hozzászólni.


Népszerű idézetek

L_Lívi P>!

Tar ágak boga-rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

13. oldal

József Attila: Lángos csillag Versek és egy elbeszélés gyermekeknek

Cs_N_Kinga P>!

Nem a moziba ment a mama, hanem az Újpesti Moziba takarítani!

József Attila: Lángos csillag Versek és egy elbeszélés gyermekeknek


Hasonló könyvek címkék alapján

Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje
Gazdag Erzsi: Volt egyszer egy mesebolt
Varga Katalin: Mosó Masa mosodája
Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon
Feleki Ingrid (szerk.): Ámuel-Bámuel Sámuel
Szabó Magda: Bárány Boldizsár
Arany János: Rózsa és Ibolya
Radván Sándorné (szerk.): Első versikéim
Jean de La Fontaine: A tücsök és a hangya
Kányádi Sándor: Az okos kos