A ​Dunánál 13 csillagozás

József Attila: A Dunánál József Attila: A Dunánál József Attila: A Dunánál József Attila: A Dunánál

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Populart Füzetek

>!
Interpopulart, Budapest, 1996
106 oldal · ISBN: 9636131554
>!
Interpopulart, Budapest, 1995
106 oldal · ISBN: 963613037X
>!
Helikon / Szépirodalmi, Budapest, 1981
20 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631519120 · Illusztrálta: Szalay Lajos

1 további kiadás


Kedvencelte 2

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

gybarbii>!
József Attila: A Dunánál

Emlékszem, a suliban nem kedveltem annyira József Attilát, ezért reménykedtem abban, hogyha a költészetének nagyobb szeletét megismerem, akkor biztosan találok magamnak valót a versei között. Sajnos ez nemigazán alakult így… Sőt, azt vettem észre, hogy éppen azokat a költeményeket soroltam a jobbak nekem tetszők közé, amiket még gimnáziumban ismertem meg magyar órákon.
Tudom én, hogy József Attilát a magyar költészet egyik legjelentősebb alakjaként tartják számon, és hogy elvileg Villon (akit igazán szeretek) nagy hatással volt rá, de sajnálom, én nem tudtam megszeretni költészetét…

KBCsilla P>!
József Attila: A Dunánál

József Attila, az örök kedvencem. Már akkor is imádtam, amikor még kötelező volt, nem így, amikor kedvem szerint olvashatom.
Kedvenc persze a címadó vers.
Lehet, hogy hihetetlen, de nem tudok úgy a Duna partján elmélkedni, hogy ne motyognám el magamban legalább egy részletét a versnek. Főleg, ha maga a szerző is – még ha „csak” szobor formájában is –, de odaül mellém.

3 hozzászólás
danlin>!
József Attila: A Dunánál

A gimnáziumban szerettem József Attilát, ebben a kötetben sok olyan verset is olvastam, amit korábban nem ismertem. A kötetben kronologikus sorrendben vannak a versek, így lehet tudni, hogyan fejlődik József Attila, melyik évben mi foglalkoztatta őt. Sok igazán kitűnő verset találtam, amit el is mentettem, mint kedvencet. Elvétve azért voltak olyan versek politikai vagy semmitmondó versek, amik nem nyerték el tetszésemet. A harmincas évek költészete volt az, ahol szinte minden verse tetszett, megfogott. Marad kedvenc költő az már biztos.

Véda P>!
József Attila: A Dunánál

Most Ady rajongóként mit mondhatnék?
Soha nem tudtam úgy istenigazából megszeretni ezt a férfiembert. Aztán most, hogy az életét, pályáját és munkásságát jobban megismerem, kezdek rájönni, hogy ő másképpen hat. Számomra legalábbis.
Nem vág úgy mellbe és lök a földhöz, mint Ady; inkább csak csendesen marcangol és lassan emészt. Más. Szeretni még mindig nem tudom, de elismerni teljességében elismerem.

Ferger_Jolcsi P>!
József Attila: A Dunánál

József Attila a legeslegkedveltebb költőm a világon. :-) nem szerettem verseket magolni általános iskolában, de az ő verseit még ma is kívülről fújom. :-) sok negatív hangvételű költeménye van, de ez betudható az élete történetének utóhatásaként. Én mindenesetre úgy szeretem a verseit, ahogy vannak.

5 hozzászólás
Anna_Gerencsér>!
József Attila: A Dunánál

Nekem most túlságos is lehangolóak voltak József Attila versei, mondjuk neki alapból inkább negatívabb hangvételű versei vannak és nem utolsó sorban nyíltak, és őszinték, amit sokszor nem néztek jó szemmel.
Középiskolába szerettem meg a költeszetét, ideje volt már újra olvasni róla.


Népszerű idézetek

danlin>!

A FÁN A LEVELEK…

A fán a levelek
lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
s konnyadt, puha.

Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár,
mintha kalitkája
volna a fa.

Igy csinál lelkem is.
Jár-kel bennem is,
ágról-ágra lépked
egy némaság.

Szállhatnék – nem merek.
Meghajlik, remeg
a gally, vár és lépked
a némaság.

Ferger_Jolcsi P>!

Amit szivedben rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

66. oldal

Véda P>!

Ne bántsatok, ha most rossz vagyok,
Ha most kicsit halkabban élek.
Halkabban élnek a felhők is,
Meg a halottak, meg a rétek.

Győzni épp oly szép, mint a virág,
De én az uccákon lődörgök,
Vagy esőt hallgatok szobámban
S nagyon hallgatok, hogyha dörgött.

Ezüstös lesz majd nagy szivetek,
Bárha a győzők ti maradtok,
Zászlótok is ezüstté őszül
S egyszer győzni is elfáradtok.

Csatazaj mögött eljön halkan
Hozzátok is az ezüst élet.
Nagyon halkan élnek a felhők,
Meg a halottak, meg a rétek.

Nagycsöndű, komoly kisértet kisér
S hová lépek, kibú a föld alól –
Az árnyékom, mely mindenütt követ
S találkozunk is egyszer valahol.

Olyan szép dolog elfáradni és
Pihenni, mit nem ad se harc, se más,
Kedves árnyékban leheverni, le
S bennünk eleve ott a fáradás.

Bennünk eleve ott a fáradás,
Mely a szűz hónak testvére lehet –
Ha nagyon fázik már a föld, lehull,
Csak hull a hó s új tavaszig befed.

Egy télestén a földet csöndesen
Betakarta a fáradtság, a szent,
Az én szavammal együtt, hisz az is
Végtelen hideg világban kereng.

1925. ápr. 23.

EZÜST ÉLET

Véda P>!

Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.

Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
Tán együgyű dolog.

Mint fösvény eltünt aranyát,
e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
bár szivem nem kemény.

És meg is lelem egy napon
az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
meg ismerőseim.

Elmondom: Öltem. Nem tudom
kit, talán az apám –
elnéztem, amint vére folyt
egy alvadt éjszakán.

Késsel szúrtam. Nem szinezem,
hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
majd mi is lerogyunk.

Elmondom. S várom (várni kell),
ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
ki retteg boldogan.

És észreveszek valakit,
ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
s te nem vagy idegen…

Ám lehet, bűnöm gyermekes
és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
s én játszani hagyom.

Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.

A bűn

danlin>!

A folyó csöndes, nagy nyugalmat görget,
harmattá vált bennem a gond és teher;

Megfáradt ember

danlin>!

ÉN NEM TUDTAM

Én úgy hallgattam mindig, mint mesét
a bűnről szóló tanitást. Utána
nevettem is – mily ostoba beszéd!
Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!

Én nem tudtam, hogy annyi szörnyüség
barlangja szivem. Azt hittem, mamája
ringatja úgy elalvó gyermekét,
ahogy dobogva álmait kinálja.

Most már tudom. E rebbentő igazság
nagy fényében az eredendő gazság
szivemben, mint ravatal, feketül.

S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:
bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,
hogy ne maradjak egész egyedül.

danlin>!

HALÁLOS SZERELEM

S ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen,
értelmes kín: mert nincs értelme annak,
ha embernek üres kínjai vannak,
s ha nem szeretsz úgy, mint tenmagadat,
én meg fogom majd ölni magamat,
nem hogy szerelmem vagy bosszúm mutassam,
de jobban fájna elsorvadni lassan,
s árnyék leszek, melytől szorongva félsz,
bíró, kitől büntetést nem remélsz:
Vigyázz! Ne hagyj meghalnom, amíg élsz!

danlin>!

GYERMEKKÉ TETTÉL

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, – távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –
magamba bujtam volna, nem lehet –
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

danlin>!

LÉGY OSTOBA

Légy ostoba. Ne félj. A szép szabadság
csak ostobaság. Eszméink között
rabon ugrálunk, mint az üldözött
majom, ki tépi ketrecének rácsát.

Légy ostoba. A jóság és a béke
csak ostobaság. Ami rend lehet,
majd így ülepszik le szíved felett,
mint medrében a folyó söpredéke.

Légy ostoba. Hogy megszólnak, ne reszkess,
bár nem győzhetsz, nem is lehetsz te vesztes.
Légy oly ostoba, mint majd a halál.

Nem lehet soha nem igaz szavad –
jó leszel, erős, békés és szabad
vendég mult s jövő asztalainál.

danlin>!

THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig,
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.


Hasonló könyvek címkék alapján

Zelk Zoltán: A három nyúl
Romhányi József: Szamárfül
Weöres Sándor: Bóbita
Zelk Zoltán: Mese a legokosabb nyúlról
Romhányi József: Nagy szamárfül
Simon István: Mirza
Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje
Fodor Ákos: Képtelenkönyv
Gazdag Erzsi: Mesebolt