Rövid ​életkalauz 0 csillagozás

Józef Tischner: Rövid életkalauz

Józef ​Tischner (1931-2000), Európa szerte ismert lengyel katolikus gondolkodó, napjainkig Lengyelország egyik legnagyobb erkölcsi és szellemi tekintélye. Évtizedeken át a krakkói Pápai Hittudományi Akadémia professzora, II. János Pál pápa tanácsadója, a bécsi Humántudományok Intézetének elnöke volt. A Szolidaritás mozgalom idején úgy vált szabadságszerető népe legnagyobb álmának megfogalmazójává, hogy a politikai szólamokat elkerülve mutatott rá az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartásának egyetemes igényére. Műveiben mély teológiai, filozófiai tudását a hétköznapi olvasó számára is érthető módon osztja meg. Talán ez volt az egyik titka: megteremtette a vágyott harmóniát az Ég és a Föld, Isten és az ember között.
„Miként van az, hogy az ember szeret? Hogyan van az, hogy az ember azt is szereti, akit nem lát? Mert amikor az anya és az apa a gyermeküket várják, akkor szeretik, még ha nem is látják. Miként van az, hogy a szeretet uralkodik az emberen? Elvezeti… (tovább)

>!
Orpheusz, Budapest, 2019
154 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155886195 · Fordította: Éles Márta

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

II. János Pál: A Bennem Növekvő Ige
Kempis Tamás: Krisztus követése
Keresztes Szent János: A lélek sötét éjszakája
Monin abbé: Szól az ars-i szent
Böjte Csaba: Az igazgyöngy fájdalomból születik
Szalézi Szent Ferenc: Filótea
Assisi Szent Ferenc Virágoskertje – Fioretti
Henri Boulad: A halálban ugyanis megszületünk
Baricz Lajos: Különös karácsony
Louis de Wohl: Assziszi Szent Ferenc