A ​katyńi tömeggyilkosság 2 csillagozás

Ez a könyv volt az első
Józef Mackiewicz: A katyńi tömeggyilkosság

Az ​1940 tavaszi katyńi vérengzés a másik világháború egyik legvéresebb leszámolása volt, mely során az NKVD emberei több mint négyezer-négyszáz lengyel katonatisztet és elhurcolt polgári foglalkozású személyt végeztek ki a Szmolenszk közeli erdőben (a vérengzés más helyszíneken is folyt, s a legyilkoltak összlétszáma jóval tizenötezer fő felett lehetett). A tömegsírokat 1943-ban fedezték fel a Szovjetuniót megtámadó németek, s az esetet természetesen nyilvánosságra hozták, befeketítendő ellenfelüket, az akkor már a britekkel és amerikaiakkal szövetségben harcoló szovjeteket. Az 1943-ban zajló, német nyomás alatt munkálkodó, ám nemzetközi vizsgálóbizottság által végzett feltárásban részt vett Józef Mackiewitz is, aki elsőként 1948-ban jelentette meg tényfeltáró kötetét, A katyńi bűntény a dokumentumok fényében címmel, amely az első mű volt, mely lerántotta a leplet az aktuálpolitikai okokból eltusolt ügyről. Mackiewitz volt ugyanis az első, aki kimondta: nem a németek, hanem a… (tovább)

Eredeti cím: Sprawa mordu katyńskiego

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vita Sarmatica Attraktor

>!
Attraktor, Máriabesnyő, 2011
278 oldal · ISBN: 9789639857803 · Fordította: Pálfalvi Lajos

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 11


Hasonló könyvek címkék alapján

Art Spiegelman: A teljes Maus
Allen Paul: Katyń
Magdalena Grzebałkowska: 1945
Andrzej Szczypiorski: A szép Seidenmanné
Miron Białoszewski: Napraforgók ünnepe
Bogdan Wojdowski: A holtaknak vetett kenyér
Jerzy Kosinski: A festett madár
Szvetlana Alekszijevics: Utolsó tanúk
Timothy Snyder: Véres övezet
Władysław Szpilman: A zongorista