Ellen ​Rimbauer naplója 84% 146 csillagozás

Ismeritek azt az érzést, amikor néztek egy horrorfilmet, és halkan elindul egy vészjósló dallam? Ilyenkor rögtön érzi az ember, hogy most történni fog valami, most kell izgulni. Ez a könyv nekem végig egy ilyen dallam volt. A szó szoros értelmében nem volt félelmetes, inkább borzongós, hidegrázós. A stílusa nagyon tetszett, a naplóbejegyzések teljesen elmosták a valóság és a fikció határait, néha úgy beleéltem magam, mintha én is Rose Red falai közt lettem volna. A szemem előtt bontakozott ki egy őrült pszichosztori, szellemekkel, mágiával, és olyan karakterekkel, akiket soha nem felejtek el, mindezt az 1900-as évek modoros megfogalmazásában.

Nagyon-nagyon régen láttam egy filmet, A rózsa vére címűt, de már olyan rég volt, hogy nem is igazán emlékszem rá – talán csak az eleje és a vége, ami dereng. Így azt kell mondanom, abszolút újdonság volt számomra ez a könyv, és már jó ideje terveztem az elolvasását. A sorok és oldalak úgy szívtak be, ahogyan a könyvbeli ház épült. Őrült gyorsan elolvastam ezt a kb. 290 oldalt, és abszolút beleéltem magam Ellen történetébe, nem felületes olvasás volt. Minden alkalommal, amikor ennyire gyorsan elolvasok egy könyvet, elcsodálkozom, és nem tudom, mely könyvek gyakorolhatnak rám ekkora hatást, mert nem mondhatom, hogy a téma vagy a műfaj, vagy bármi lehetne közös pont.

Izgalmas és szomorú volt a történet, ami kibontakozott a napló oldalain. Sajnáltam Ellen, de bevallom, a férfit, Johnt is. Nem lett volna szabad összeházasodniuk, szenvedtek is emiatt életük végéig. Ellen túl fiatal és tapasztalatlan volt még, Johnhoz jobban illett volna egy idősebb, tapasztaltabb asszony; akkor talán kordában lehetett volna őt tartani.
A napló alapján a hátam közepére sem kívánom azt a házat. Ha nem is lenne ilyen élő, akkor sem szimpatikus nekem a méreténél fogva. Néha azt gondoltam, hogy talán azért is lett ilyen az épület (mármint ennyire élő), mert az emberi nagyzási vágy, hatalom, magamutogatás tette ilyenné. Ha John egy átlagosan nagy és impozáns épületet építtetett volna, az nem lett volna ilyen gonosz. De persze sosem lehet tudni.

Ez egy igazán erőszakos és félelmetes könyv. Kezdődik egy rossz házasággal, majd folytatódik a házzal. De az erőszak folyamatosan jelen van. Nagyon magával ragadó ahogy a napló szépen lassan végigvezet egy emberöltőn és annak rettenetes eseményein. Egy biztos, Rose Red nem az a ház, ahová szívesen bemennék. A könyv/napló mondhatni a film előzménye, amit mindenkinek csak ajánlani tudok!!

Nagyon régen olvastam, a megjelenés körül, de mivel nem vagyok biztos benne, így 2004-re datálom. Az a pár hónap/1 év már nem oszt, nem szoroz.
A rózsa vére c. film miatt vettem meg, mert az jó volt.
A könyv sem rossz, bár már nem emlékszem rá. Kicsit erotikus, nagyobb részben misztikus, szomorú, szép. A naplós stílus tetszett benne.
Aztán pár éve eladtam, mert csak porosodott a polcon. Nem tudom, jól tettem-e, de akihez került, annak biztosan örömet szereztem. :) Nagy rá a kereslet, valamelyik kiadó megfontolhatná, hogy újra kiadja.

John sosem volt szimpatikus. Ellen belesodródott ebbe a kapcsolatba. A nőt körüllengi a természetfeletti, különös volt a megérzéseiről, látomásairól olvasni. Egy hibát azért elkövet, nem hallgat a megérzésére már az elején. (Bár akkor ez a napló sem ezt a történetet foglalná magába.) Igazság szerint Ellent sem kell félteni, igazi kis manipulátorrá nőtte ki magát.

A beköltözés utáni első eltűnéskor én már biztosan elmenekültem volna ebből a házból.

Tetszik az a gondolat, hogy nevet adunk a háznak. Szép név a Rose Red, csak ne lenne elátkozott az épület. Több olvasmányomban is feltűnt már olyan ház, amit névvel illettek, de csak most döbbentem rá, hogy ez nekem kifejezetten tetszik.

A filmből rémlenek részletek, nem emlékszem, hogy végignéztem volna.
A történet végkifejlete sejthető, az őrület lassan mindenki felett átveszi az uralmat. De az még a befejezést követően is ott motoszkál a fejemben, hová is tűnnek el az emberek.

Rejtélyes, ijesztő, paranormális. Ez Rose Red, a ház, amely él, és állandó változásban van.

Másra számítottam ezzel a könyvvel kapcsolatban, de jól átgondolva nem jártam rosszul így sem. Én ugyanis sokkal horrorisztikusabb, misztikusabb, borzongatóbb történetet vártam. Igaz ez abból eredt, hogy filmen csak a Rose Redet láttam, a könyvből készült filmet nem. Viszont így is megérte elolvasni Ellen naplóját.
A misztikumból azért így is kijutott, viszont a könyv nagy része inkább Ellen, John és Rose Red egymással való viszonyát, összetűzéseit mutatja be és magyarázza el. Továbbá annyi szexualitást, amennyit ebből a történetből nem néztem volna ki, de bánja a fene, még ez is belefért és jó lett tőle az egész. :)
Mert végül is olyan mértékben lettek keverve ezek a fentebb sorolt dolgok, hogy egy kellően olvasmányos, némileg paranormális olvasmány kerekedett belőle. Minek is az lett a vége, hogy „pillanatok” alatt a végére értem és tetszett!
Ennek az olvasmánynak a tudásával már némileg többet és máshogy látok bele Rose Redbe. Örülök, hogy elolvastam.

Nem is tudom, mióta szerepelt már a várólistámon, de sokáig halogattam, arra az esetre tartogattam, amikor majd vágyom valami igazán félelmetesre, borzongatóra. Az időpont eljött, komoly várakozással fogtam neki, de a könyv nem arról szólt, mint amit én elképzeltem. Nagyon nem, és őszintén megmondom, nagyot csalódtam..
A napló stílus nagyon tetszett, az ilyesfajta, kissé modoros megfogalmazásokat, amiket a könyv is tartalmazott, imádom, de a tartalommal sehogy nem sikerült megbékélnem. Hát hogy jön egy kísértethistóriához ilyen kevés kísértet, és hogy kerül bele ennyi erotika? :( Volt ebben minden: hetero-, homoszexualitás, kukkolás, erőszak, nemi úton terjedő betegségek, de miért kell egy jónak ígérkező (horror)történetet a fentiekből ilyen mennyiséggel elrontani? A házról, a kísértetekről, az eltűnésekről, halálokról, rejtélyes növényekről alig-alig derült ki valami, ellenben a férj és a feleség kicsapongásaiból annál több. Amikor kezdtem azt hinni, hogy végre történik valami, mindig a képes felemre ejtett a könyv, egyáltalán nem éreztem borzongást, félelmet, inkább csak viszolyogtam a szereplőktől. :(

Na, EZ nagyon félelmetes volt.
Egy ház, mint spoiler, hát ez igen.
Amennyire nehézkesen és lassan indult, olyannyira gördülékenyen gyorsult fel. Mindig is azt gondoltam, hogy sokkal rémisztőbb tud lenni például egy „készen kapott” filmnél az, amit a lelki szemeinkkel látunk olvasás közben – főleg, ha a történetre valamiért fogékonyak vagyunk. A hangulat, a félelem szinte kilép a lapok közül, és bennem egy-két pillanatra még az is felmerült, hogyha azt mondaná valaki, hogy ez igaz, én bizony elhinném.

Amikor kinyitottam a könyvet, különös izgalom lett úrrá rajtam, hiszen valaki más naplójába (és ezáltal legbelsőbb gondolataiba, érzéseibe) készültem betekinteni. Már a szerkesztő előszava nagyon felcsigázott, a történet kezdetével pedig – bár eleinte furcsa gondolatokkal is találkoztam – úgy magával ragadott a könyv, hogy amikor nem tudtam olvasni, akkor is ezen járt az eszem és szerettem volna mihamarabb folytatni. A különös hangulat nem engedett, vitt magával, az egyszerű mondatszerkezetek, a puritán fogalmazás pedig csak még gördülékenyebbé, élvezetesebbé tette ezt a furcsa, tragikus, drámai történetet.
Sajnáltam, hogy vége, de ezek után muszáj lesz a filmet is megnéznem!
Vitán felül 5 csillagot érdemel!

Ó, és egy apró megjegyzés: 31. oldal „Kapitány, ó, kapitány!” (ismerős valahonnan?? :DD)

Sok éve láttam a könyvhöz kötődő filmet, és sorozatot, de mivel rég volt, a könyv olvasása új élményt jelentett.
Nagyon szerettem, egészen beszippantott. Különös hangulatú történet, kissé misztikus, borzongató, de azért nem horrorisztikus.
Ami kicsit furcsa volt, hogy Ellen egy naív kislányból egy pillanat alatt intrikus, manipulatív nővé válik, aki igyekszik megtorolni minden vélt vagy valós sérelmét, miközben kihasznál minden lehetőséget, amit az előnyös, de gyűlölt – vagy gyűlölve szeretett – házasság és férje nyújt.