Tégy ​velem, amit akarsz 70% 21 csillagozás

Újabb regény a mágikus gardróbszobából – lassan már tényleg nem marad olvasatlan semmi, még az olyasmik se, amikről végképp nem tudom, hogy honnan vannak.
JCO-t mondjuk kedvelem (pl. ő írta az egyik örökös kedvenc novellámat is), úgyhogy ez lehet, hogy nem véletlenül volt, hanem direkt vettem egyszer valamikor. De ha így is volt, biztos nem siettem elolvasni.
Annál meglepőbb volt, hogy mennyire megfogott – az elején.

A regény indítása eléggé in medias res, és hát hatásos egy in medias res az – ahogy a főszereplő Elenát a szokottnál kissé drámaibb módon rángatják és manipulálják összevissza a szülei. Az első száz oldal tényleg olyan volt, hogy csak ültem az ágyban vasárnap késő este, és muszáj volt még egy fejezetet elolvasni, és alig vártam, hogy felébredjek reggel, hogy még munka előtt is folytassam egy kicsit.

Aztán a napok és fejezetek múltával lanyhult az érdeklődésem – elég nehéz azt fenntartani egy olyan főszereplő iránt, aki oldalak százain keresztül kb. annyit mond, hogy: „nem tudom” és „de én…” Igen, ilyen szülőkkel és gyerekkorral eléggé vágom, hogy miért csak ennyit mond, és azt is vágom, hogy miért az Elena legnagyobb mindenkori vágya, hogy valami biztonságos helyen legyen – de azért egy 750 oldalas regénybe mégis egy kicsit több eksön kell. Lásd – https://moly.hu/idezetek/543945 – ha már történet, akkor előbb-utóbb történjen már valami.

JCO aztán remekül keresztülhúzza a számításokat, amikor 200+ oldal környékén belekezd egy tök új történetbe, ami – fájdalom – engem kicsit sem érdekelt. Úgy általában ha választani kell egy tök személyes, intim, családi dráma meg egy tágabb-történelmi, polgárjogos, nyilvános dráma között, biztos, hogy az elsőt választom, itt meg JCO kétszáz oldalnyi személyes dráma után hirtelen belekezd valami nyilvános drámába az emberi jogokról meg háborúkról meg idealista vagy sikeréhes ügyvédekről, akik képesek 7 órán keresztül dumálni egyfolytában.

De micsoda szerencse, már csak tizet kell aludni, ja, nem, már csak újabb 200+ oldalt kell elolvasni ahhoz, hogy a két történet összeérjen, és onnantól kezdve lehet megint koncentrálni a semmit-nem-mondó főhősnőre, aki a semmitmondása ellenére még mindig jobban érdekel, mint a másik történet, és az idők során tényleg egész érdekessé is válik.

De amúgy meg: ez rém hosszú. Igen, ha mondjuk a két történet két külön regény lenne, akkor… akkor lenne itt két külön regény, és akkor mindenki eldönthetné, hogy melyiket akarja elolvasni.
De még ha két külön regény lenne is, akkor is lehetne rövidebb mindkettő. Pl. ha JCO nem írna folyton három mondatot arról, amit egy mondatban is le lehet írni ("XY vékony volt. XY vékony és erős volt. XY vékony volt, de nagyon erős." Én: WTF?), akkor mindjárt nem lenne 750 oldal ez az egész, és na, mindenkinek jobb lenne, ha nem lenne annyi.

Egyik kedvenc amerikai szerzőm, egy nagyon amerikai sztorival: szerelmi háromszög detroiti módra. Van egy gyönyörű szőke lány, aki feleségül megy egy háromszor annyi idős kőgazdag és minden hájjal megkent ügyvédhez, aztán beújít egy szeretőt, aki szintén ügyvéd, de fiatal és szegény. Hát így. Sok lelkiélet, gazdag paloták és ócska motelek. Inkább haladó Oates-rajongóknak, mert nagyon hosszúúúúú.

Ezt a 758 oldalt jóval rövidebben is el lehetett volna mesélni, de nekem ennek ellenére oké volt a könyv, pár nap alatt kivégeztem, és nem éreztem kifejezetten hosszúnak (mondjuk előtte a Trónok harcát olvastam). Vannak benne kifejezetten érdekes részek, amik lekötöttek (pl. amit a fülszöveg is ír, a polgárjogi mozgalmak, hippik, a kis epizódok a törvény és a jog világából). A könyv eleje bevonzott, érdekelt, mi lesz Elenával, később amikor bejött Jack karaktere, leült a történet, és úgy éreztem, a kevesebb több lett volna. Jack nem lett szimpatikus, Elena sem igazán. Marvin Howe, a híres ügyvéd lett a kedvenc szereplőm a könyvből.

összeszorított fogakkal olvastam végig, nagyon untam. nem ezzel a könyvvel kellett volna kezdenem az írónővel való ismerkedést :/