Tégy ​velem, amit akarsz 21 csillagozás

Joyce Carol Oates: Tégy velem, amit akarsz Joyce Carol Oates: Tégy velem, amit akarsz

A Tégy velem, amit akarsz a sajátos nézőpontból megrajzolt társadalmi körképnek és a pszichológiai drámának jól ismert, jellegzetesen oatesi ötvözete, a főszereplőnő, Elena, tehetetlen bábként vergődik apjának önző, anyjának zsarnoki szeretete, később férjének, majd kedvesének pusztító szerelme között, mígnem a véget nem érő vonzások és taszítások eredményeképp talpra áll, maga választ, és maga veszi kezébe élete irányítását. A regény a szeretetrelációk párhuzamára és ellentéteire épül, melyek ugyanakkor mesterien világítanak rá a 60-as évek polgárjogi mozgalmaira, a 70-es évek újbalos radikalizmusára, a hippimozgalomra,a törvény és a jog világának működésére.

Eredeti cím: Do with me what you will

Eredeti megjelenés éve: 1973

>!
Árkádia, Budapest, 1987
758 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633070627 · Fordította: Prekop Gabriella
>!
Európa, Budapest, 1987
758 oldal · keménytáblás · ISBN: 963073964x · Fordította: Prekop Gabriella

Most olvassa 3

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

entropic P>!
Joyce Carol Oates: Tégy velem, amit akarsz

Újabb regény a mágikus gardróbszobából – lassan már tényleg nem marad olvasatlan semmi, még az olyasmik se, amikről végképp nem tudom, hogy honnan vannak.
JCO-t mondjuk kedvelem (pl. ő írta az egyik örökös kedvenc novellámat is), úgyhogy ez lehet, hogy nem véletlenül volt, hanem direkt vettem egyszer valamikor. De ha így is volt, biztos nem siettem elolvasni.
Annál meglepőbb volt, hogy mennyire megfogott – az elején.

A regény indítása eléggé in medias res, és hát hatásos egy in medias res az – ahogy a főszereplő Elenát a szokottnál kissé drámaibb módon rángatják és manipulálják összevissza a szülei. Az első száz oldal tényleg olyan volt, hogy csak ültem az ágyban vasárnap késő este, és muszáj volt még egy fejezetet elolvasni, és alig vártam, hogy felébredjek reggel, hogy még munka előtt is folytassam egy kicsit.

Aztán a napok és fejezetek múltával lanyhult az érdeklődésem – elég nehéz azt fenntartani egy olyan főszereplő iránt, aki oldalak százain keresztül kb. annyit mond, hogy: „nem tudom” és „de én…” Igen, ilyen szülőkkel és gyerekkorral eléggé vágom, hogy miért csak ennyit mond, és azt is vágom, hogy miért az Elena legnagyobb mindenkori vágya, hogy valami biztonságos helyen legyen – de azért egy 750 oldalas regénybe mégis egy kicsit több eksön kell. Lásd – https://moly.hu/idezetek/543945 – ha már történet, akkor előbb-utóbb történjen már valami.

JCO aztán remekül keresztülhúzza a számításokat, amikor 200+ oldal környékén belekezd egy tök új történetbe, ami – fájdalom – engem kicsit sem érdekelt. Úgy általában ha választani kell egy tök személyes, intim, családi dráma meg egy tágabb-történelmi, polgárjogos, nyilvános dráma között, biztos, hogy az elsőt választom, itt meg JCO kétszáz oldalnyi személyes dráma után hirtelen belekezd valami nyilvános drámába az emberi jogokról meg háborúkról meg idealista vagy sikeréhes ügyvédekről, akik képesek 7 órán keresztül dumálni egyfolytában.

De micsoda szerencse, már csak tizet kell aludni, ja, nem, már csak újabb 200+ oldalt kell elolvasni ahhoz, hogy a két történet összeérjen, és onnantól kezdve lehet megint koncentrálni a semmit-nem-mondó főhősnőre, aki a semmitmondása ellenére még mindig jobban érdekel, mint a másik történet, és az idők során tényleg egész érdekessé is válik.

De amúgy meg: ez rém hosszú. Igen, ha mondjuk a két történet két külön regény lenne, akkor… akkor lenne itt két külön regény, és akkor mindenki eldönthetné, hogy melyiket akarja elolvasni.
De még ha két külön regény lenne is, akkor is lehetne rövidebb mindkettő. Pl. ha JCO nem írna folyton három mondatot arról, amit egy mondatban is le lehet írni ("XY vékony volt. XY vékony és erős volt. XY vékony volt, de nagyon erős." Én: WTF?), akkor mindjárt nem lenne 750 oldal ez az egész, és na, mindenkinek jobb lenne, ha nem lenne annyi.

3 hozzászólás
cseri>!
Joyce Carol Oates: Tégy velem, amit akarsz

Egyik kedvenc amerikai szerzőm, egy nagyon amerikai sztorival: szerelmi háromszög detroiti módra. Van egy gyönyörű szőke lány, aki feleségül megy egy háromszor annyi idős kőgazdag és minden hájjal megkent ügyvédhez, aztán beújít egy szeretőt, aki szintén ügyvéd, de fiatal és szegény. Hát így. Sok lelkiélet, gazdag paloták és ócska motelek. Inkább haladó Oates-rajongóknak, mert nagyon hosszúúúúú.

5 hozzászólás
rozenbachtita>!
Joyce Carol Oates: Tégy velem, amit akarsz

Ezt a 758 oldalt jóval rövidebben is el lehetett volna mesélni, de nekem ennek ellenére oké volt a könyv, pár nap alatt kivégeztem, és nem éreztem kifejezetten hosszúnak (mondjuk előtte a Trónok harcát olvastam). Vannak benne kifejezetten érdekes részek, amik lekötöttek (pl. amit a fülszöveg is ír, a polgárjogi mozgalmak, hippik, a kis epizódok a törvény és a jog világából). A könyv eleje bevonzott, érdekelt, mi lesz Elenával, később amikor bejött Jack karaktere, leült a történet, és úgy éreztem, a kevesebb több lett volna. Jack nem lett szimpatikus, Elena sem igazán. Marvin Howe, a híres ügyvéd lett a kedvenc szereplőm a könyvből.

lindsey>!
Joyce Carol Oates: Tégy velem, amit akarsz

összeszorított fogakkal olvastam végig, nagyon untam. nem ezzel a könyvvel kellett volna kezdenem az írónővel való ismerkedést :/


Népszerű idézetek

sassenach>!

Szeretném egy kicsit kitágítani a határokat, kilökni a világot egy másik dimenzióba, eltorzítani, megváltoztatni; olyan vagyok, mint mindazok, akik kockáztatnak és nem félnek, mint például a nagy hódítók, vallási vezetők, őrültek. Az óceánok nagy felfedezőinek azt mondták, hogy a hajójuk le fog esni a világ pereméről, és a felfedezők azt felelték: ezért maradjak itthon? Miért ne essek le a világ pereméről?

169. oldal

Chillingó>!

A férfiak olyanok, mint a gépek, mint az automata mosógépek, végig kell menniük bizonyos fázisokon, sorban, egymás után, az egész olyan előre látható és unalmas…

Chillingó>!

– A dolgok láthatatlanok, aztán láthatóvá lesznek – mondta lassan. – Az emberekben rettenetes erők rejlenek, mint a hurrikánok vagy árvizek. Néha átszakad valami, és ez az erő kiszabadul. Nem lehet meggátolni… Aztán elcsendesedik megint. Mintha iszonyatos kísértetek lakoznának bennünk, bökdösik, próbálgatják a bőrünket, a gyenge pontot keresik. Aztán egy napon kiszabadulnak, és rárontanak a világra.

Chillingó>!

Félbe akartam szakítani, hogy megkérdezzem: azért kell élni, hogy végül történet legyen belőle, vagy először a történetet találják ki, és azt kell leélni?

Chillingó>!

Tudta, hogy más emberek az új hónapban élnek, járnak-kelnek, mint máskor, energikusan vagy fáradtan, és közelednek az év vége felé, de ő nem részese ennek az időnek. A lelkének nem volt neve, olyan volt, mint egy szűnni nem akaró hányinger; és az időnek sem volt neve, amelyben élt – úgy reagált a napvilágra és a sötétségre, mint egy lomha egysejtű.

Chillingó>!

Az előző életemben, nos, egész életemben sok nővel volt dolgom. Olyan volt az a sok nő, mint egy csomó összekuszált holmi egy fiókban, amelyben az ember mindenfélét beledobál, és csak akkor nyitja ki, ha keres valamit. És akkor addig kotorászik, amíg megtalálja, amire szüksége van. Az ember sose gondol a fiókra, csak ha szüksége van valamira; a fióknak tulajdonképpen nincs semmi jelentősége, másrészt viszont nagyon fontos. Az ember soha nem „gondol” rá, nem becsüli…

Gudmundur>!

Talán a régimódi marxistáknak és az újabb, kevésbé ékesen fogalmazó forradalmároknak van igazuk, gondolta: a népnek és magának a történelemnek javára válik, ha a hatalmon lévő uralkodó osztályok saját mindenhatóságuktól megbűvölve olyan aljassá és vakmerővé válnak, hogy felháborító dolgokat engednek meg leprimitívebb kéviselőiknek, így szinte színpadi helyzeteket teremtenek, amelyekben gonoszságuk egészen nyilvánvalóvá válik, bárki megértheti…

409. oldal (Árkádia, 1987)

sassenach>!

Az arcom olyan lett, mint egy álom kezdete: amikor minden kísérleti…

138. oldal

sassenach>!

… senkinek se engedd meg, hogy a karodban sírjon. Ha megpróbálod ellökni, vagy menekülni akarsz tőle, a halálodat kívánja.

161. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem
Lorenzo Carcaterra: Pokoli lecke
Diane Chamberlain: Kegyes hazugságok
Mario Vargas Llosa: A rossz kislány csínytevései
Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje
Patti Smith: Kölykök
Mario Vargas Llosa: Julia néni és a tollnok
Paul Auster: Láthatatlan