A ​pettyes szfinx nyomában (A pettyes szfinx 2.) 28 csillagozás

Joy Adamson: A pettyes szfinx nyomában

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​tragikus körülmények között elhunyt nagynevű szerző ebben a művében „A pettyes szfinx” főhősének, Pippának, a gepárdnak további sorsát írja le. Pippa immár negyedszer hoz világra utódokat, s eddig 11 kölyke közül csupán hármat sikerült felnevelnie. Vajon milyen sors vár a negyedik alom ifjú gepárdjaira? A szerző úttalan utakon, tüskés bozótoson keresztül, jó és rossz időben, mindennap felkutatja a családot a szavannán, és élelemmel, tápszerekkel segíti Pippát és kicsinyeit. A kölykök szépen erősödnek, növekednek, és egyedülállóan érdekes, izgalmas jellemformálódásuknak s különböző egyéniségekké való kibontakozásuknak lehetünk tanúi. De még mielőtt elérnék a teljes önállóságukat, Pippát súlyos baleset éri, s az állatkórházban elpusztul. Az árván maradt kamaszokat Joy tovább segíti, amíg a merui hatóság ezt számára engedélyezi. J. Adamsonnak elsőként sikerült megfigyelnie és tanulmányoznia a vadon élő gepárdok „pubertáskorát”, nemi ösztöneinek kibontakozását, sőt párosodását… (tovább)

Eredeti mű: Joy Adamson: Pippa's Challenge

>!
Gondolat, Budapest, 1988
174 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632820462 · Fordította: Walkóné Békés Ágnes

Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

>!
Hoacin
Joy Adamson: A pettyes szfinx nyomában

Ezúttal már Pippa kölykeit cserkésszük a szavannán, és a bozótdetektívesdi csak még autentikusabb a barnás, avult papíron elbeszélve. Természetesen ezt is éjbe nyúlóan olvastam a kislámpa fényénél gyerekkoromban, miközben termeszdomb méretűre nőttek mellettem a földön az elfogyasztott banánhéj kupacok. (Ezeken gepárdok híján csupán én mászkáltam estem keresztül, ha éppen megfeledkeztem arról, hogy előbb hanyagul oda pottyantottam őket. Túlságosan beszippantott a könyv, és egyre jobban érett bennem az elhatározás, hogy az egyetlen értelmes karriert a gepárdóvás jelentheti.)
A kölykök fejlődése legalább annyira érdekes, mint az első alom esetében volt, Joy fáradhatatlanul keresi-vigyázza őket, és még Pippa unokáival is kapcsolatba kerül. Ez a természetközeli életforma már az első olvasások alkalmával lenyűgözött: agáma gyík a hálósátorban, gekkók a falon, fejmagasságban fecskefészek. Kobra a fürdőbódéban. (Na jó, elgondolkodtató.) Viszont mennyire pazar lehet csiripelésre ébredni, mikor megérkezik a díszpinty, majd a bozótgébics csapat, hogy veled reggelizzen, később pedig gepárdokkal sziesztázol, már ha engedik, hogy megleld őket.
Tiny hol Big Boyhoz, hol hozzám nyomta a lábát, bizonyságra vágyva, hogy nincs egyedül. Olyan bűbájos volt, amint így "magamutogatóan” hevert, hogy kísértésbe jöttem, és elvem ellenére kis híján megcirógattam. Big Boy álmában is a megtestesült magabiztosság volt, még kisimult ábrázata is a vad gepárd gőgjét tükrözte. E meghitt együttlétben szinte már úgy éreztem, magam is gepárd vagyok."
Az olvasás élményéhez ezúttal is szervesen hozzájárult a térképböngészés: Hans lugga, Boránföld, Vasorongi síkság, Murera folyó. Olyan ízes nevek ezek, hogy bár fejből tudtam a komplett térképet, újra és újra visszalapoztam, hogy nyolcvankettedik alkalommal is megnézzem, merre volt az Ötös mérföldkő, és hol lehetett a Fotófa.

Továbbra is mély elismerésem Joy Adamsonnak.

Pár méternyire feküdtek egymástól, én meg Tiny közelében telepedtem le. A hullámzó fűből és a mélykék ég hátteréből kiemelkedő, a késő délutáni naptól erőteljesen megvilágított alakja maga volt a tökéletes szépség. Számomra azonban nemcsak a végtelen afrikai szavanna pompás vadját jelentette, hanem ennél sokkal többet. Úgy éreztem, mintha visszatértünk volna abba a korba, amikor ember és állat még összhangban élt, és bízott egymásban. Mennyire szerettem volna átölelni Tinyt, és örökké visszatartani ezt a pillanatot! Ám tudtam, hogy pár nap csupán, és a varázslat megtörik, nekem pedig olyan jövőre kellett felkészítenem Tinyt, amelyben nem kerül abba a helyzetbe, hogy más emberekbe vetett bizalma bajt okozzon a számára. Közben a végletekig próbáltam nyújtani e perceket, tudatában lévén a szomorú ténynek, hogy hamarosan mindez nem lesz több, mint feledhetetlen emlék.

11 hozzászólás
>!
Gregöria_Hill
Joy Adamson: A pettyes szfinx nyomában

Ennek az előzményét gyerekkoromban a nagymamámtól kaptam, azóta is őrizgetem, mert nem a könyvespolcáról emelt le egy könyvet és odaadta, hanem direkt nekem vette szülinapomra. Akkoriban az indiánregényes korszakom virágzott, és a bozótos síkságon kóborló gepárdok kalandjait gond nélkül illesztettem be az indiános elképzeléseimbe, és a könyvet is úgy olvastam, legalábbis úgy emlékeztem, hogy őrületesen izgalmas és kalandos volt, le se lehetett tenni, be kellett falni és sürgősen szerezni kellett egy gepárdot, vagy legalább egy vadon élő macskát megfigyelés céljából.
Mindebből az a tanulság, hogy már nem tudok úgy olvasni, mint 10 éves koromban, mert nem sikerült különösebben beleélnem magam most ebbe, hogy hétfőn A/ bozótnál, szerdán B/bozótnál ettek gazellát, amit hétfőn 12, szerdán viszont 7 méterről engedtek nézni. Ettől még persze nem volt rossz, viszont attól a szándékomtól, hogy indiános könyvet olvassak, eltérített. Nem szeretném, ha kiderülne, hogy a Vinettu egy unalmas srác.

2 hozzászólás
>!
eeszter P
Joy Adamson: A pettyes szfinx nyomában

Nagyon régóta őrizgetem ezt a könyvet, hogy majd valamikor sort kerítek az elolvasására, s most végre eljött ennek is az ideje. A régi kötődésemet őrzi a könyv elején a bejegyzés, ami arról tanúskodik, hogy általános iskola 3. osztályában jutalomként kaptam. Ez eleve egy kellemes emlék. Szívesen olvastam, csodálom J. A. kitartását és a gepárdok felé mutatott szeretetét. Ami miatt viszont mégsem éreztem 100%-ig a magaménak az az volt, hogy nekem soknak tűnt a felsorolás jellegű ténymegállapítás benne.

2 hozzászólás
>!
Morn
Joy Adamson: A pettyes szfinx nyomában

Ezt a kötetet már kicsit elnyújtottnak éreztem, kivéve Pippával történt nehézkes részeket. A menhelyen Joyjal készült közös képe sok mindent elárul a kettőjük kapcsolatáról és egymáshoz fűződő érzéseikről, bizony megfacsarintotta piciny szívemet.
A negyedik alom kölykei már kevésbé tudtak közel kerülni hozzám mint a második alomé az előző kötetben. Furcsa is volt nekem az egymással való viszonyuk, akármilyen körülmények miatt ragaszkodtak ennyire egymás társaságához és fedezték fel az élet örömeit.
Kár, hogy a belső borító a hátterét leszámítva teljesen ugyanaz mint az első köteté. Kaphattunk volna Joy rajzaiból többet is, kíváncsi vagyok rájuk. A végén levő függelék és táblázat nem tudott teljesen újat mondani, némely része az előzőből átvett bekezdések, cellák, amikkel már tisztába kerültünk. A magyar mértékegységre való átváltásnak azonban örültem, így jobban el tudtam őket képzelni (a fene fogja kiszámolni…). A térkép is szintén hasznos, a képek továbbra is színesítenek és némelyik olyan bepillantást enged eme ragadozók világába, ami valóban az újdonság erejével hatott (fogság nem számít).

>!
Gondolat, Budapest, 1988
174 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632820462 · Fordította: Walkóné Békés Ágnes
>!
Felixa P
Joy Adamson: A pettyes szfinx nyomában

Olvasmányos, kedves, igaz és egyben megható történet az afrikai vadvilágról. Akik kedvelik az állatokat, azoknak ajánlom, hogy olvassák el. :)


Hasonló könyvek címkék alapján

Jane Goodall – Marc Bekoff: Az utolsó pillanat
Konrad Lorenz: Ember és kutya
Anthony Bourke – John Rendall: Az oroszlán, akit Christiannak hívtak
Festetics Antal: Konrad Lorenz világa
Robert Merle: Majomábécé
Dian Fossey: Gorillák a ködben
Robert Franklin Leslie: A medvék és én
Stacey O'Brien: Wesley, kedvesem
Jan Fennell: Kutyapszichológia
Konrad Lorenz: Salamon király gyűrűje