A ​pettyes szfinx (A pettyes szfinx 1.) 91 csillagozás

Joy Adamson: A pettyes szfinx Joy Adamson: A pettyes szfinx

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Joy ​Adamson – akinek neve Elzáról, a kenyai nőstény oroszlánról szóló elragadó könyveiből jól ismert előttünk – most új és hasonlóan lebilincselő állattörténetet mond el. A történet középpontjában ezúttal egy gepárd, Pippa áll, akit egy Kenyából távozó család ajándékoz a szerzőnek, mivel megbízható otthont akarnak találni dédelgetett kedvencüknek. A szerző elhatározza, hogy ezt a nagy macskafélét visszaadja a szabad természetnek. E feladat megoldása azonban számos nehézséggel jár, mert mindeddig egyetlen szelídített gepárd sem volt hajlandó visszatérni a vadonba. Pippa új barátjának mérhetetlen türelemre, megértésre és kitartásra van szüksége önként vállalt munkájának sikeres végrehajtásához. A gepárd lassanként kezd távol maradni a tábortól, eleinte rövid, később hosszú időszakokra, bár közben élelemért visszajár oda, ha éppen nem tudott zsákmányt ejteni. Látogatásai alkalmával mindig szeretetre méltóan viselkedik. Végül egy vad gepárdban lel párjára. A kísérlet sikerült: Pippa… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1969

Tartalomjegyzék

>!
Gondolat, Budapest, 1987
242 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632818636 · Fordította: Walkóné Békés Ágnes
>!
Gondolat, Budapest, 1979
258 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632807154 · Fordította: Walkóné Békés Ágnes
>!
Gondolat, Budapest, 1972
252 oldal · Fordította: Walkóné Békés Ágnes

1 további kiadás


Kedvencelte 14

Most olvassa 2

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 10

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Sippancs P>!
Joy Adamson: A pettyes szfinx

Újra és újra el-elnézem ezt a pár, többnyire fekete-fehér fotót, amit a könyv tartalmaz, és a történet ismeretében olyan jó, nosztalgikus érzés tölt el. Pedig először találkoztam „szemtől-szemben” Pippával, mégis olyan, mintha ezer éve ismernénk egymást. Látom őt 8 hónapos városi látványosságként, aztán anyaként, látom a focilabdával játszó állatot, aki dorombolásban verhetetlen volt, majd látom a kölykeit, a három almot, melyből mindössze 3 gepárdbébi élte meg a felnőttkort. Gyönyörű, ugyanakkor kegyetlen világ ez, még Joy segítsége ellenére is…
Viszont továbbra is töretlen a szerelmem Afrika és a vadon élő állatok iránt, úgyhogy vigyázat mindenki, olvasom a folytatást!

eme>!
Joy Adamson: A pettyes szfinx

Hirtelen felindulásból, molyos ráhatásra – köszönet érte @Timár_Krisztina-nak* és @chhaya-nak**.
Jólesett. Picit a gyerek énemnek is, de felnőttként sem unatkoztam, sőt. Mindig is szerettem az állatokat, állatos sztorikat. A gepárdok a macskák közül a kedvenceim***, a párducok mellett, itt ráadásul mindkettővel találkozhattam.
A könyv egy kicsit in medias res indul (és úgy is zárul), akinek nincs háttérinformációja a szerzőről, tevékenységéről, előzményekről, annak hiányérzete támadhat. Olyan, mintha egy másik könyv egyik fejezetét olvasnád. Ettől függetlenül szinte letehetetlen.
Kenya. Meru Park. 1964, az Oroszlánhűség c. film forgatásának és bemutatásának periódusa. Egy nyolchónapos nőstény gepárdkölyök kerül Joy gondozásába, akit vissza kellene szoktatni a szabad életbe. A könyv középpontjában ennek története áll, olyannyira, hogy, bár azért érdekes kitérők is vannak pár mondat-oldal erejéig, a szerző mindig visszafogja magát, a minimumra szorítkozik a kölönböző, Pippa történetébe beleszóló események elmesélésében. Kivétel talán a kis párduccsecsemő, Taga története. Aki a kispárducok viselkedésének megismerése mellett szívmelengető cukiságra vágyik, annak külön ajánlom ezt a részt (az utolsó pár oldalt azért jobb inkább kihagyni).
Minden objektív megfigyelésre, pontos, tudományos leírásra törekvés mellett a könyv elbeszélője elsősorban melegségével, szeretetével hat az olvasóra. Azzal a mindent feláldozni képes odaadással, mellyel Joy a nevelt állatoknak szenteli magát. Igazi anyaként reagál mindenre, mindig ott van, ha segítségre van szükség, és el tud engedni, útra bocsátani, mikor ott az ideje. Nem számítanak a nehézségek, betegségek, az állandó veszély, melynek ki van téve – a testközelben lévő vadállatoktól a rezervátum határain is bemerészkedő különböző bandákig. Megküzd orvvadászoktól kobrákig mindenkivel, és mindezt olyan természetességgel, hogy csak bámul az ember. Nem kevés áldozatkészség, bátorság és eltökéltség kell ahhoz, hogy ezt így csinálja végig valaki. Persze csak így lehet, érdemes. Joy saját életéről alig szól, betegségeiről, baleseteiről mint mellékes, hanyagolható tényekről ír, csak futólag megemlítve őket, ezzel szemben Pippa, kölykei vagy a kis Taga, de még egy figyelemmel kísért fecskecsalád mindennapi életének, táplálkozásának, betegségeinek, szokásainak legapróbb rezdüléseit is regisztrálja. Még a körülötte lévő emberek sem olyan fontosak, mint ezek (természetesen a könyv vonatkozásában értem, mert egyébként nem tudhatom), igaz, Localról, az egyik kisegítőjéről ha pár mondatban is, de remek portrét fest, életének örömei, gondjai, tragédiái nem hagyják érintetlenül, bizonyítva, hogy érzékenysége, megfigyelőkészsége, empátiája nem csak az állatokra vonatkozóan működik.
Így nem csoda, hogy a pettyes szfinx története egy pillanatig sem válik unalmassá, az olvasó szurkol a visszailleszkedésért, együtt vonul Joyékkal az állandóan szállást változtató Pippáék után, együtt izgul a kicsinyekért, együtt szomorkodik a betegségek, veszteségek miatt, Joyjal együtt teszi fel a kérdést: van-e jogunk beleavatkozni más fajok életébe. Persze már megtettük ezt régen, és nem a legjobb irányba indulva. Mindenesetre az ilyen könyveket olvasva az embernek kis melegség támad a szíve táján. Érzelgősség na, de mondjatok, amit akartok. És szeret(t)em.

* http://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-kulfoldi-iroja-joy-adamson
** http://moly.hu/kihivasok/augusztusi-tematikus-olvasas
*** közben kiderült az is, hogy macskának macska ugyan a gepárd, de egyesítve a kutya egynémely tulajdonágával – és tényleg, pont úgy ül például, eddig észre sem vettem. Ja, még azt is megtudtam, hogy mi volt Dzsingisz kán és Nagy Károly kedvenc állata. Nem fokozom tovább a feszültséget: a gepárd, természetesen.

2 hozzászólás
Hoacin>!
Joy Adamson: A pettyes szfinx

Gyerekkoromban rituálé volt, hogy Pippa kalandjait minden nyáron elolvassam. Az afrikai szavanna és a pettyes szfinx története elképzelhetetlen volt a kintről beszűrődő éjszakai tücsökpirregés, és szüntelen banánmajszolás nélkül, miközben a fényképekkel alaposan dokumentált életű gepárd nekem is kedves barátommá vált, akárcsak az írónőnek. Bár tucatszor olvastam, minden újabb alkalommal végigizgultam a bozóttüzek, árvizek, shifták veszélyeit, miközben élvezettel szimatolgattam a könyv lapjait, és jólesően ízlelgettem a banán mellett az afrikai táj különös neveit. Akácia, terminalia, Gambo síkság, Mulika folyó. Pippa átkel a Rojowerun, Mbilit keressük az Impia síkságon.
Végtelenül irigyeltem Joy Adamsont, hogy ideje nagyrészét szüntelen csatangolással töltheti a gepárdcsalád után kutatva. Szerettem volna én is Pippát keresni nap mint nap, akár húszkilós húsellátmánnyal a vállamon, vagy épp oroszlánok elől menekülve, bármit, csak ne kelljen ősszel visszamenni az iskolába. Aludtam volna én is terepjáróban, miközben kaffognak a hiénák inkább, mint az osztály. De csak a tücskök ciripeltek, én pedig azzal vigasztalódtam, hogy tovább olvastam a termeszdombokon hancúrozó gepárdok kalandjait. Közben folyton visszalapoztam a könyv belső borítóján lévő térképhez, hogy beazonosítsam, merre csavargunk éppen. Tüske megállóhely, netán a Gyilkos Akácia környéke? Hímfa, Sárfa? Jópofa.
Egy szelíd gepárdkölyök visszavezetése a vadonba – egy olvasmány, ami visszarepít a gyerekkori nyaraimba. És mindig és újra szeretnék egy gepárd barátot én is. :)
Joy Adamson törekvései és természetszeretete megejtő.

Sétáink idején rendszerint hallgattunk, abban reménykedve, hogy legalább egynéhányat sikerül megpillantanunk a nagyszámú állat közül, amelyik otthagyta nyomát a vadcsapásokon. Még ha semmi érdekfeszítő sem történt e séták alatt, akkor is végtelenül boldog voltam. Visszatérve a táborba, szívesen nyújtottam el vacsorám idejét jóval sötétedés utánig, hogy láthassam a csillagokat feljönni. Figyeltem a csöndet, amelyet olykor távoli oroszlánkaffogás szakított meg, és ilyenkor gyakran tettem fel a kérdést magamnak, vajon miért nem tudom ugyanezt a lelki nyugalmat megtalálni, ha emberek között élek.

5 hozzászólás
Sister>!
Joy Adamson: A pettyes szfinx

Bár sok újat tanultam a gepárdokról, és úgy általában a nagymacskákról, ennek ellenére több helyen túlírtnak éreztem ezt a regényt.

Joy lelkesedése és szakmai kíváncsisága mindenképp becsülendő, mégis zavaró volt a rengeteg ismétlés, az etetések részletes leírása, vagy épp a gepárdnyomok utáni kutatás. Ezt sokkal kevesebb oldalban is meg lehetett volna írni – hiányoltam a feszesebb cselekményvezetést. Noha egy alig 300 oldalas könyvről beszélünk, ez a sok kis apróság némileg megnehezítette az olvasást: részben emiatt is húztam ilyen sokáig. Amikor viszont el tudtam tekinteni ezektől a hibáktól, és igazán képes voltam belefeledkezni, akkor egy varázslatos Afrika tárult a szemem elé, amiről mindig élmény olvasni. Egy picit irigylem is az Adamson házaspárt, mert olyan csodákban volt részük, ami keveseknek adatott meg.

Joy ragaszkodása Pippa iránt, kettejük különleges kapcsolata mindig megmelengette a szívem, ugyanakkor aggódtam, hogy a túlzott gondoskodása okán Pippa majd kevésbé tud visszaszokni a vadonba. Végül nem is kaptam egyértelmű választ… Az viszont egészen biztos, hogy a pettyes szfinx története mögött sok-sok tanulság, öröm és bánat rejtőzik – akár az élet a maga kiszámíthatatlan körforgásában.

Lahara IP>!
Joy Adamson: A pettyes szfinx

Szinte szégyellem magam, hogy csak ennyit csillagot adok rá, folyton emlékeztetnem kellett magam, hogy a könyv szerzője nem író, ez inkább egy könyvalakban kiadott napló, és a fordítás is hagyott némi kívánnivalót. ("Párduccsecsemő?")
Volt egy időszakom, 11-13 éves korom közt, amikor főleg igaz állattörténeteket olvastam, (mint az Elza és kölykeit) akkor biztos nagyon tetszett volna.

encus625 P>!
Joy Adamson: A pettyes szfinx

Nem olvastam korábban az írónő oroszlános könyveit, pedig azzal kellett volna kezdeni, mert sokszor visszautal azokra az időkre. Itt a történet kezdetén, már filmet forgatnak Elzáék életéből. Aztán jön Pippa, a gepárdkölyök, akik felnevel és vissza próbál szoktatni a természethez.
Innentől nekem olyan naplószagú volt a könyv, ezt csináltuk, azt csináltuk, szinte napi rendszerességgel mindig ugyanazt. Időnként voltak benne érdekes részek, de azért vágytam volna valami másra is.
Csak én éreztem azt, hogy lassan engedi el Pippát maga mellől? Tényleg kellett ennyit etetni őt és a kölykeit is? Nem szokott volna vissza előbb, ha kevesebbet eteti őket?
Szerencsére a gepárdok pontosan tudták, hogy mikor kell jelezni, hogy ők megállnak a saját lábukon is.

>!
Gondolat, Budapest, 1987
242 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632818636 · Fordította: Walkóné Békés Ágnes
szangi P>!
Joy Adamson: A pettyes szfinx

A legeslegelső könyv amire emlékszem hogy elolvastam kiskoromban, még a fantasyk és sci-fik létezéséről sem tudva, és ugyanúgy elvarázsolt és elképzelhetetlennek tűnt mint később (és most is) a Roxfort vagy akár Westeros :D Emiatt a könyv miatt azóta is a gepárd a kedvenc állatom.

Suzy_Suzy>!
Joy Adamson: A pettyes szfinx

Voltak részek, amikor kicsit unalmasnak találtam és arra gondoltam, hogy egy ilyen könyv, amikor megírták, akkor talán izgalmasabb volt, de manapság, amikor naponta HD-ban láthatjuk a különféle dokumentumfilmes csatornákon a szebbnél szebb természetfilmeket, kevésbé nagy élmény (még a fotók nagy része is fekete-fehér a könyvben). Sokszor ismétlődtek a dolgok, amint újra és újra leírásra került, hogy Pippa hogyan tűnt el hány napra és hogyan kutatták fel hússal és tejjel kínálva. Később azonban egyre jobban megszerettem Pippát és családját és egyre jobban magába szippantott az életük. Joy Adamson nagy lelkiismeretességgel egyengette Pippa és kölykei útját, s közben dokumentálta az életüket számunkra, hogy minél jobban megismerjük a gepárdok életét és szokásait. Próbált egyensúlyozni aközött, hogy Pippát megóvja a veszélytől és az éhenhalástól, de közben mégis visszavezesse a vadonba, természetes életmódjához. Érezhető, hogy a szerzőnek mindenei ezek a nagymacskák (a gepárd mellett természetesen az oroszlán is, amelyről ő és férje híressé vált) és irigylésre méltó kapcsolatot alakított ki velük és az afrikai szavannával. Mindazonáltal néha azért felmerült bennem, hogy nem túl tolakodó-e a szerző a gepárdokkal, hiszen állandóan utánuk járt kis csapatával, hogy etesse őket. Megértem, hogy féltette őket, de úgy éreztem, hogy ez nem éppen a visszavadítás irányába hat. Inkább rászoktatták arra a gepárdokat, hogy ha éhesek csak el kell menniük az emberek táborába és ott megetetik őket. Még Pippánál, aki fogságban nőtt fel talán érthető is volt ez a fajta gondoskodás, de a kölykeit kézből etetgetni talán már nem kellett volna. Nem értek hozzá, de azért ez felmerült bennem. Persze lehet, hogy akkoriban még itt tartott az etológia, nem tudom.
Ezzel együtt sok új dolgot is megtudtam a gepárdokról, végül is érdemes volt elolvasni.

Lena430>!
Joy Adamson: A pettyes szfinx

Ez a kedvencem Adamson könyvei közül, első olvasásra beleszerettem és ez nem változott az évek során. Igazi kincs ez a könyv!

gesztenye11 >!
Joy Adamson: A pettyes szfinx

Elég nehezen végeztem vele. Nagyon érdekes ez is, de túl részletesen, helyenként aprólékosan írja le a megszerzett, majd szabadon engedett gepárd, Pippa, illetve különböző almokból származó leszármazottai életét. (Már amelyik túlélte a nagyon kemény fiatalkori viszontagságokat, és sajnos a többség nem élte túl). Ezen túl megismerkedünk a szerző afrikai életével ezekből az évekből, a rengeteg utazással, betegségekkel, ápolással, tűzzel, árvízzel. És egy csomó más állat életével, a tarajos sültől a fecskékig. A végén egy részletes táblázat összehasonlítja a párduc, az oroszlán és a gepárd különböző jellemzőit.


Népszerű idézetek

Sippancs P>!

Szemünk előtt hatalmas térség terült el a maga végtelen szépségével. A csendet csupán madárcsicsergés és Pippa dorombolása törte meg. Amint néztem őt meg George-ot, Elzára gondoltam, és nagy boldogság töltött el, hiszen ez volt az én igazi otthonom.

25. oldal

Sippancs P>!

Megint csak arra gondoltam, ha van kivel megosztani érzéseinket, milyen kevés kell ahhoz, hogy boldogok legyünk.

65. oldal

szangi P>!

Szörnyűséges elgondolni, hogy az ember megkísérli a természet örök törvényeit leigázni, ahelyett, hogy engedelmeskednék neki. Az összes fajok közül az emberé a legfejlettebb, értelmileg a legmagasabb fokon álló, mégis egyedül mi vagyunk azok, akik könyörtelenül felborítjuk a természet egyensúlyát azáltal, hogy elért vívmányainkat elsősorban a saját hasznunkra fordítjuk.

Sippancs P>!

Minél inkább részese lettem e világnak, annál világosabban láttam, milyen veszélyes módon különítjük el magunkat a körülöttünk levő vadon életétől, és milyen sok ember feledkezik meg manapság arról, hogy mi egy sokkal nagyobb világnak vagyunk a részei, mint az, amit irányítani próbálunk.

122. oldal

szangi P>!

Hajlamosak vagyunk az állati értelmet emberi mértékkel mérni, és ez nagy hiba. Minden egyes faj a reá jellemző, sajátságos értelmi formát fejlesztette ki, olyat, ami legjobban biztosítja fennmaradását. Az a tény, hogy hasonló körülmények között a különböző állatok gyakran egészen másként viselkednek, mint mi, nem értelmi fogyatékosságukra utal, hanem arra, hogy reakcióikat olyan érzékek irányítják, amelyek a mi öt érzékünk megszabta határok között ismeretlenek számunkra.

Ginny21>!

A vadon életének meghitt közelsége nyújtotta-e számomra a végtelenség érzetét, ami mellett minden egyéb mellékesnek tűnt, vagy talán az-e a magyarázat, hogy gyakorta csalódunk szeretteinkben, mivel rájuk ruházzuk mindazt, ami számunkra tökéletes eszménykép, és amikor felismerjük valódi lényüket, vádoljuk őket, mert csalódást okoztak? Ha egyesek közülünk jobban vonzódnak az állatokhoz, mint az emberekhez, vajon ennek az lenne az oka, hogy őket nem tudjuk emberi tulajdonságokkal felruházni, és így nem következhet be kölcsönös csalódás, kiábrándulás?

76. oldal

szangi P>!

Ez az epizód is megcáfolni látszott azt az elméletet, mely szerint az ember ösztönösen fél a vadállatoktól, és inkább azt bizonyította, hogy a félelem csak azután fejlődik ki az emberekben, miután a vadállatok veszélyességéről kioktatták őket. Az úgynevezett veszélyes állatok okozta balesetek alaposabb kivizsgálása igen gyakran azt bizonyította, hogy a baleset csak azután történt, miután az ember felingerelte az állatot, és az pusztán önvédelemből támadt rá.

Ginny21>!

Pippa félig hunyt szemmel figyelte mindannyiukat. Túlságosan kényelemben helyezkedett el ahhoz, hogy vadászni lett volna kedve.
Általában az embert tekintik az egyetlen olyan lénynek, mely ismeri saját reakcióit, és én e pillanatban valóban tudatában is voltam a bennem lakozó boldogságnak és békének. Szerettem volna viszont tudni, vajon biztosak lehetünk-e abban, hogy az állatok soha nem érzékelik saját belső reakcióikat. Miért kell azt hinni, hogy Pippa nem volt tudatában saját boldogságának?

64. oldal

Araragat_Kasztór_Polüdeukész >!

Alighogy kiengedték a kocsiból, Ugas jókora adag gyöngéd-
ségi rohamban részesítette George-ot, aki „haverja” volt. Az oroszlán
hátsó lábaira állt, és négyszáz fontnyi testsúlyával George vállára neheze-
dett, érdes nyelvével pedig csaknem sebesre nyalogatta az arcát. Miköz-
ben George megadással probélta elviselni a szeretet e megnyilvánulását,
lépésről lépésre a bokor felé csalogatta Ugast, ahol az végül is leheveredett.
Henrietta az egész jelenetet élénken figyelte. Már a Land – Roverban egyre
nyugtalanabb lett, s amint kiszabadult, Ugashoz ment, ahol is nagyon vilá-
gosan kimutatta, hogy annak érzelmeit nem hajlandó George- dzsal meg-
osztani. Kikergette kényelmes helyéről a szegény állatot, újra meg újra rá-
vetette magát, az egyik pillanatban villámgyors ütést mért rá, a másikban
meglapult, fogait vicsorgattva morgott, miközben újabb támadásra készült.
Ugas gentlemanhez illően tűrte Henrietta szeszélyeit, pedig – szó ami szó –
ez utóbbi sokkal inkább úgy viselkedett , mint valami Xanthippé,
s nem mint szerelmi partner. Mi ütött belé? Miért harapott és karmolt?
George határozottan állította, hogy mindez csak az állat szerelmeskedé-
sének a jele, de nekem mégis szörnyen dühösnek tűnt, és aggódni kezdtem
szegény Ugasz miatt. Úgy okoskodtam, hogyha oroszlán módra ilyen a sze-
relem, akkor bizony ez nagyon is durva fajtája az érzelemnyilvánításnak –
s Ugas minden jel szerint egyetértett velem. Henrietta következő rohamát
a levegőben állította meg, hatalmas mancsának egyetlen ütésével. Henrietta
a legkevésbé sem jött ki a sodrából, sőt a hátán fekve gyengéden simogatta,
és olyan boldognak s elégedettnek látszott, mint akármelyik szerelmes asz-
szony , akit ura s parancsolója alaposan rendre utasított. Henrietta szerelmi
játéka alatt Ugas alig mozdult, csupán meghökkent ábrázata árulta el meg-
lepetését és elképedését. A végén olyan zavart és kábult tekintettel pillan-
tott le rá, mintha csak ezt mondta volna : "Kedvesem, te kis bolond, minek
ez a színlelés, mikor mindig is tudtam, mennyire szeretsz !"

31. - 32. oldal Második fejezet A nevelés kezdete

Araragat_Kasztór_Polüdeukész >!

Egyik reggel két ládát találtunk abban a kifutóban, ahol a fiatalabb köly-
köket tartották. A kifutó legtávolabbi zugában összebújva, a testvérköly-
kök szemmel látható rémülettel kapaszkodtak egymásba. Ez a közelség
nyújtotta az egyedüli biztonságérzetet számukra, mialatt az emberek ide-
oda rohangáltak, és hússal kínálták őket, hogy ezzel csalogassák a ketre-
cekbe. A kölykök még a késő délutáni órákban sem moccantak, de szem-
mel látható rettegéssel figyelték egy teherautó érkezését. Értük jött, hogy
Nairobi repülőterére szállítsa őket. Az állatkert igényeinek megfelelően ki-
választottak négy kölyköt, majd elvitték a viaskodó állatokat. A többi meg-
hökkenten ott maradt, míg mivel valamivel később őket is szétosztották, és más
állatkertbe küldték.
Képtelen vagyok megérteni, hogy az, aki tíz hónapot töltött együtt ezek-
kel az értelmes és fogékony állatokkal, hogyan bánhat úgy, mintha tel-
jesen érzéketlenek lennének, és hogyan szortírozhatja őket akképpen , mint
fűszeres a teászacskókat, hogy különböző vevőknek eladja. Szomorúan gondoltam arra, hogy amikor ezek a szerencsétlen kölykök ismeretlen kör-
nyezetben találják magukat, megfosztva minden szeretettől, melyek
gyötrelmét az átélt útisokk és a vesztegzár- előírások még fokozzák, bi-
zonyára gyanakvóan és barátságtalanul fognak majd viselkedni. Az embe-
rek persze kiszámíthatatlan, veszélyes fenevadnak minősítik majd őket,
de eszükbe sem jut majd azokat kritizákni, akiket felelősség terhel azért,
hogy e szeretetre méltó állatokból bősz oroszlánok lettek – az Állatok Kirá-
lyának jelképei, amelyeket a tájékozatlan közönség ilyennek is fog tekin-
teni.

32. - 33. oldal Második fejezet A nevelés kezdete


A sorozat következő kötete

A pettyes szfinx sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Konrad Lorenz: Salamon király gyűrűje
Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban
Konrad Lorenz: Ember és kutya
Gerald Durrell: Aranydenevérek, rózsaszín galambok
Farley Mowat: Ne féljünk a farkastól!
Gerald Durrell: A susogó táj
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka
Peter Wohlleben: Az állatok érzelmi élete
Anthony Bourke – John Rendall: Az oroszlán, akit Christiannak hívtak
Desmond Morris: Miért csinálja…? A macska