Árnybíró ​7. (Árnybíró 7.) 91% 90 csillagozás

Szeretem ezt a sorozatot, még akkor is, ha némelyik résznél kicsit lankad a figyelmem.
Ennél a kötetnél kicsit megzavarodtam, hogy mit is olvastam, mire úgy döntöttem újra fogom kezdeni. Kétszeres olvasás után már értem mi volt a bajom. Megzavart, hogy az előző részt kicsit régebben olvastam és nem emlékeztem a karakterekre pontosan. Szerencsére hamar visszarázódtam. Egy élmény volt.

Nehéz értékelni ezt a kötetet: ahogy az előző résznél is írtam, a nagyját Ondal és Pjongan története adja, ami úgy összességében fantasztikus, a maradék azonban éppen csak egy előjáték. De végül is nem rossz a maga nemében.

A Spirál egyszerre egy felvezetés a következő nagy eposzi részhez és egy újabb, fontos titokhoz, másrészt egy aprócska mese újfent a múlthoz kapcsolódva. Folyamatosan kapunk újabb információkat Dzsusin bukásáról és kerülnek elő újabb szereplők. Azonban mégsem ezt, hanem két apró dolgot éreztem hangsúlyosnak: a világ természetére és a szandóra vonatkozó részeket.

Csunhjang mindig is egy gyenge pont volt számomra a mesében, és ezt az újraolvasás is megerősítette. Ebben az epizódban történik elsőként, hogy a lányt legyőzik, nem tud eleget tenni kötelességének, melybe majdnem belerokkan. Ez egyfelől teljesen érthető, másrészt a történet nem ágyaz meg ennek kellőképpen. Munszu és a lány kapcsolatát közel sem érzem annyira erősnek, ami indokolná ezt az összeomlást. Úgy érzem, a korábban belebegtetett, a szando valódi természetének spoiler megfejtése túl későn jön ahhoz, hogy ez jobban alátámassza a kettejük közötti érzelmeket. De erről majd később.

Az Árnybíró legtöbbször mégis a világ természetéről elmélkedik – főleg a valóság és a hazugság közötti különbségtételről és a látszatokról. Éppen ezért volt érdekes, ahogy ezúttal a történelem ciklikusságát elmélkedik a szereplők szemszögéből: hogyan ismétlődnek a dolgok az érthetetlenség határán, és hogyan lehet ebben a káoszban is megtalálni az utat. Nem túl mély elmélet, mégis van benne valami költőiség.

És az illusztrációk kapcsán egy dologról még mindig nem beszéltem: hogyan alkalmazza Jang Kjung-Il a mangákra nagyon jellemző elemeket: a képek általában maximálisan élethűek és komolyak, mégis, ahogy a történetvezetés szintjén, úgy az illusztrációban is megjelennek azok az egyszerűsített érzelmek (izzadtságcsepp a fejen, a lüktető ér) vagy éppen a chibi-figurák. Azért is tetszett mindig az Árnybíró, mert ezeket a túlzásokat mind történet, mind rajzok szintjén nagyon ügyesen építette be a történetbe és pillanatokra oldotta a sztori komolyságát. Nem mellesleg a chibi figurái eszméletlenül aranyosak.

Bővebben a sorozatról: http://sfmag.hu/2013/03/21/arnybiro/

Gyönyörű rajzok és izgalmas történet. Érdekes, ahogy múlt egyre nagyobb szerepet kap és ezáltal Munszu is hátteret kap, mégis számomra inkább az előző rész off hangulata dominált.

Itt kezd a sorozat (rossz értelemben) elsónenesedni, hogy egy ilyen „gyönyörű”, de találó terminus technicust használjak. Nem tudom, ki hogy van vele, de nem volt igényem a változatos szuperképességű bandákkal folytatott eposzi külsőségeket magukra öltő, de valójában dögunalmas és a korábbi eseményeket elinfláló összecsapásokra. Ejnye no!

A kötet kb. fele az előző részben megkezdett történet folytatása, befejezése. És őszintén szólva ennek a résznek az a fele tetszett jobban…

Utána előkerülnek a korábbi spoiler gonoszok, és újabb kavarok indulnak útjára a cselekményben, valamint még egy pinduri részletet kapunk Munszu múltjából.

Azért az nagyon tetszett, amilyen valóságalapja van Ondal és Pjongan meséjének!! :)
Furcsa, de ezeket a „magyarázatokat” nagyon hiányolom, most már sok részből kimaradnak. Pedig olyan jó így megtudni a történetek hátterét, a valóságalapjukat! :)

Véget ért a Pjonganos történet. A vége érdekesre sikeredett. Aztán megismerhettünk egy új szereplőt, aki egy kis színt vitt a történetbe, és akadtak vicces jelenetek vele. Közben meg, mikor megjelentek az újabb szereplők, kiderült, hogy nem is olyan együgyű, mint amilyennek látszik. Szívesen olvastam volna még róla.
Az új gonoszok? érdekes figurák. Nagyon sajnáltam Szandót. :( Remélem, minden rendben lesz vele. Munszu múltjáról is derülnek ki dolgok. Kíváncsian várom a következő kötetet.

Egy nagyon jó befejezését olvashattam az előző kötetben megkezdett Ondal és Pjongan történetnek.
A Spirál című történetekben feltűntek az előző kötetekből szereplők, valamint voltak visszautalások a múltra. Lassan rajzolódik ki Munszu életútja, és az, hogy mi is történt vele korábban. Nagyon kíváncsi vagyok, kiben is lehet megbízni, ki lesz még segítő abban a nehéz harcban, ami még vár a szereplőkre.

Befejeződik a remek Pjongan legenda. A Spirál fejezeteiben pedig jobban visszatérünk a fő történethez, sőt régi, nem várt „pajtik” is újra felbukkannak. Közülük az egyik a kedvencem :)

Ja, és ennek a kötetnek a borítója tetszik eddig a legjobban. Továbbra is magas színvonal, igazi élményszámba megy ez a sorozat. Természetesen 5 csillag. Mi mást is adhatnék? ^^

Nos, kérem. Pjongan és Ondal története lezárult. Azért volt egy pillanat, mikor a kérdőjelek nem csak a fejem felett jelentek meg, de az egész szobában. spoiler
A Spirál már inkább felcsillantotta szemecskéim. Merthogy bizony sorra kapjuk az infót a múltból, a hazugságok és igazságok olyan egyvelegét, amely mint a kávé és a tej ahogy keveredik, és már szinte egyneműnek hat és nem lehet szétválasztani őket. Szandóért aggódom. Remélem, nem Adzsite felé veszi az irányt, Munszu és Csunhjang közt történtek fényében meg nem halad túl jó irányba az a cselekmény. Mondjuk nem is nagyon fáradoztak a mangakák, hogy azt a szálat jobban gondozzák, csak így kissé értetlenül állok azelőtt, hogy spoiler

Végre bejött az a rész ,amikor Munszuban is feltör néhány emlék :))