Árnybíró ​4. (Árnybíró 4.) 91% 99 csillagozás

„A katonák mindenütt egyformák… olyanok, amilyen a parancsnokuk.”

Nos, ezért utálok ilyen hosszú idő után folytatni sorozatot.
Egy kiesek a hangulatból, kettő sokat olvasok, így kis időt rá kellett szánjak ki kivel van és mi az alap történet.
De miután evvel megvoltam, már semmi sem állhatott közém és a történet közé.
Végig nagyon izgalmas volt, sőt talán eddig ez a legjobb rész amit olvastam a sorozatból.
Keményítés, fegyelem, célorientáltságot éreztem végig.
Tűzben égek, alig várom folytassam.

„Ha felnéz a holdra, emlékezzen rám néha. Valamikor vállt vállnak vetve, egy oldalon harcoltunk, mint bajtársak.”

Szando rendesen adott ezeknek a szemeteknek :D De azért az Árnybírót se kellett félteni. Vannak itt még titkok, jó sok, amik még nem derültek ki. Lesz min még ámuldozni :)

A Virágmezők a láva útja mentén befejezése nagyszabású, izgalmas és lebilincselő. Legfőképpen azért, mert Joun In-Van érdekeltté tett bennünket: hagyott időt, hogy megismerjük ezeket az új figurákat és érdekeljen bennünket a sorsuk, az érzéseik, a múltjuk és a jelenük.

A két központi antagonista karakterben, Vonszulban és Vonhjoban nem csak a PTSD és a céltalanság a közös, hanem az, hogy milyen döntést hoztak ennek következtében. Az önálló gondolkodás és a veszteség felismerésének a (valamilyen fokú) hiánya vezet ahhoz, hogy nem vállalják a valódi felelősséget. Bár tragédiájuk valós, és részben Munszu saját problémái, menekülése következtében kerültek méltatlan helyzetbe, de saját döntéseik súlya alól nem menekülhetnek. Sorsukkal mégis együtt lehet érezni, talán azért, mert a magasabb cél iránti vágyuk mélységesen emberi. A vigasz és a feledés, bár lehet, egy tőről fakad, mégsem ugyanazt jelenti. Talán valóban a béke írja le legjobban, mire is vágynak legjobban.

A karakterívek mellett ami lenyűgöző, hogyan vezeti be az olvasót egy més nagyobb világba, a démonok és emberek harcába a kötet, aminek megint csak a felszínét kapargatjuk. Joun In-Van újra is újra történetmorzsákat ejt el, amiket egyszerűen muszáj követni, mert meg akarjuk tudni a teljes képet.

A történet befejezése pedig már-már deus ex machina hatású, ha nem építette volna fel remekül és lebegtetve a közreműködő személyét, így viszont egy újabb karakterrel spoiler lettünk gazdagabbak, ami tovább gazdagítja a történet világát.

A múlt egy szeletének lezárása után induljunk is tovább. Talán egyszer elérünk a jelenbe is :)

Bővebben a sorozatról: http://sfmag.hu/2013/03/21/arnybiro/

Ez a sorozatnak végre egy olyan kötete, ami szorosan kapcsolódik az előzöekhez, és nem csak különálló, tanulságos történeteket taglal. Eddig ezt találtam a legpörgősebbnek és legolvasmányosabbnak. A végén a fordulat teljesen meglepett, tényleg arra tippeltem a foglyot illetően, amire Bangdzsa is (aki mellesleg egy idegesítő karakter).
Munszu egyre szimpatikusabb, de akkor fog igazán nőni a szemembe, ha egyszer végre felöltözteti Szandot.

Megint meg kell állapítanom, hogy nagyon tetszik ez a sorozat, és tulajdonképpen kifejezetten hiányzott!
Szando fantasztikus volt ebben a részben! Amúgy is imádom – gyönyörű az a lány! –, de most aztán olyan harcot vívott, amilyet eddig még nem láttunk tőle.

Nagyon tetszett a vége csattanó, a női harcos osztag megjelenése, a humor, amit Hvang felbukkanása adott hozzá a történethez. És nagyon szerettem megint csak a kis részek utáni kommentárokat olvasni. :)

Mivel az előző köteteket nem olvastam, ezért nem is tudnám megfelelően értékelni a történetet, mivel egyértelműen az előző folytatása. Viszont, amennyit láthattam belőle az kíváncsivá tett az előzményekre. Voltak akciódús és kevésbé érdekes részek is, amiket lehet, hogy az előzmények ismeretében jobban tudnék értékelni.
A rajzolás, főleg a háttereket illetően gyönyörű, viszont a szereplők mimikája nincs a helyén. Van, ahol túl lett „játszva”, de olyan is elő fordul, amikor az érzelemmel, amit közvetítenie kéne, köszönő viszonyban sincs.

De gáz, hogy nem emlékeztem a csattanóra, csak amikor spoiler Na, itt aztán volt vér dögivel, és a vége volt a legepicebb, amúgy is feminista vér csörgedezik bennem, tetszetős volt :3

Lezárult a Virágmező a láva útja mentén történet. Volt múltidézés és világbővülés is, meg egy igazán látványos összecsapás. Gondolkodtam rajta, de végül úgy vélem, hogy jó átkötés a történetívek között spoiler.

Egészen biztos vagyok benne, hogy nem csak férfiak olvasnak mangákat, sőt, azt sem hiszem, hogy többségben lennének. Úgyhogy nem értem, hogy az egyre több nagyon alulöltözött női szereplő mellé miért nem jelennek meg alulöltözött férfiszereplők is? Pl. Munszu (figyelitek? megjegyeztem a nevét!) igazán megválthatná kisgatyában meg köpenyben is a világot. Kellett volna a női olvasókra is gondolni, na!

Hogy a történetről is írjak valamit: egyre inkább kezdek megbékélni a műfajja, bár jó barátok azt hiszem sose leszünk. Mindenesetre a történet most határozottan izgalmas volt, Vonszulé és Vonhjoé is tetszett, a végén a csavar pedig szintén. Leszámítva az újabb hiányos ruházatú női karaktert, de erről már írtam. Titokban reménykedtem benne, hogy a bangdzsa eltűnik a mákonyföldeken (mert azt hiszem abban nincs vita, hogy az őt ábrázoló meztelen képpel nem voltak kisegítve a női olvasók a negyedik részben), mert hát a reményhal… Na, de a lényeg, hogy egyelőre biztos folytatom a sorozatot.

Hogy mit bizonyít ez a kötet? Koreában rohadt meleg lehet, mert a csajok nem szeretnek arrafelé túlöltözni… A második árnybíró felbukkanása tök jó csavar volt a történetben, amire nem számítottam, menő. És külön érdekesség, hogy az ő Szandoja is ugyanolyan „ruhát” (azért azt a bőrszíjjakból összetákolt valamit nem nevezném ruhának) viselt, mint Csunhjang, és a Vonhjo által megidézett hatalmas szörny is. Éljenek a bőrszíjjak…