Árnybíró ​1. (Árnybíró 1.) 89% 152 csillagozás

Zseniális♥

Nagyon érdekes volt. Japán/ kóreai történeteket, legendákat összegyúrtak mangává és megspékelték egy kis akcióval. Olyan durr bele, nesze neked érzésem volt elejétől a végéig :D És tényleg jó volt, mert itt sose tudtam előre, hogy akkor most ki a gonosz és ki a jó igazából.

Néha, ha az embernek van ideje, kedvet kap ahhoz (mondjuk mert sikerült megszereznie az egész sorozatot végre), hogy régi kedvenceket olvasson újra. És ha szerencséje van, rájön, hogy évekkel később is talál benne érdekeset/érdemeset. Az Árnybíró ezek közé tartozik.

Emlékszem, az első kötet már anno is rögtön megvett magának, nincs ez másképp most sem. Az álruhában utazó igazságtevő alakja nem ismeretlen Magyarországon sem, rögtön Mátyás királyra gondolhatunk (bár, hogy ő mennyire lehetett igazságtevő, történelmileg érdekes kérdés, de a néplelket ez sosem érdekli). Így rögtön megértettem Munszu, a magányos árnybíró alakját, még ha moralitása finoman szólva is más, mint a mondák alakjáé. A férfi keserű és önostorozó, bár még nem tudjuk miért, és ez rögtön bevon a történetbe, mert kíváncsiak vagyunk a rejtélyre, a misztériumra. Az a gondolat pedig, hogy az alattvalóknak maguknak kellene fellépniük az őket sanyargató helytartókkal szemben, pedig már-már forradalmi, ami egy középkorias, feudális államban, társadalmi szerződés (és polgári ellenállási jog) híján nehezen működött volna, sőt. De ez az anakronizmus, különösen a történet egészét nézve, kevéssé zavaró, inkább alátámasztja a szerző azon szándékát, hogy ha már legendákat aktualizáljunk, adjunk azoknak új kontextust.

Persze az első kötet még nem megy mélyre a sorozatot egyébként uraló morális, néha filozófiai töltetű problémakörbe, helyette megismerteti velünk a főbb szereplőket és az azokat vezető jellemvonásokat. A főszereplőről már beszéltem, mellett Csunhjangot ismerjük meg, aki a segítője lesz. Az ő szála lényeges lesz a végkifejlet szempontjából (kíváncsi is vagyok rá újraolvasva, mert nem tartottam elég erősnek), az ő hűségén, bizonytalanságán és az árnybíróval való kapcsolatán sok múlik majd a későbbiekben.

A kötet záró története, a Kórei temetés pedig az egyik legérdekesebb epizód, ami azon túl, hogy egyszerűen egy kegyetlen, mégis megható történet, kis bevezetés a koreai (és talán általában véve az egész közel-keleti) gondolatkörbe. Az idősek tisztelete, a természettel való mély és közeli kapcsolat végig jelen van a sorozatban; a szerző pedig még egy rövid bevezetést is ad a koreai mitológiával való kapcsolódásukra is.

Ezen túl komoly vonzereje az Árnybírónak a rajz: a koreai manhwák mindig is hagyományosan aprólékosak és részletezettek voltak, különösen a japán mangákkal összehasonlítva, és ez itt is kiütközik. A hátterek és alakok pontosan kidolgozottak. különösen igaz ez az állatokra és a természeti képekre. Az első kötetben az tűnt fel, hogy érzelmeket, gondolatokat mennyire kifejezően ad át Jang Kjung-Il, képes arra, hogy vezesse a gondolatainkat, előfeltevéseket adjon át, amelyeket aztán a történet ügyesen megcáfol. A panelkezelése majdnem zsúfoltnak hat, de mégsem éreztem, hogy túl sokn információt akar belezsúfolni – maga a történet is sűrű, így elfért, hogy ezt az illusztráció is lekövesse. Különösen az akciójelenetek mozgalmasak.

Eddig úgy tűnik, megéri időnként elővenni az Árnybírót, mert szórakoztató és működik. Meglátjuk, hogyan haladunk a későbbiekben.

Bővebben a sorozatról: http://sfmag.hu/2013/03/21/arnybiro/

Két koreai fickó, aki Japánban akar befutni, mint mangarajzoló (és író)… nagy fába vágták a fejszéjüket, de ez a történet működik. A rajzok stílusa nekem inkább a nyugati képregényekre hasonlít, a világ kellemesen kevert – lőfegyverek, démonok Keleten, egy furcsa igazságosztó Árnybíró figurával az élen, aki mindenben kételkedik, még saját magában is. Érdekes manga ez, érdemes vele egy próbát tenni.

Ez a második mangasorozat, amibe belekezdtem. Másik a love*com. Teljesen eltérő a kettő műfaja, de ez is nagyon tetszik. Izgalmas, pörgős, akciódús. Az egyetlen negatívum számomra, hogy ahol „nagyon akciódús”, tehát épp megüt valaki valakit, vagy lecsapnak egymásra, nehezen kivehetőek a képkockák, és hogy mi mit ábrázol. Ezt leszámítva semmi bajom vele, teljesen magába szippantott a történet.:)

Talán az első, mangám / manhwám amiről tudtam is hogy az. Közrejátszik hogy kb. ez is volt az első amit elkezdtek kiadni magyarul, és végig is vitték.
A mód ahogy később még szebb lesz a rajzolás, és vele együtt kibontakozik a sztori, azt a mai napig az egyik legjobbnak érzem. Munszu és a többiek azóta is emlékezetesek számomra, a csodálatos koreai mondavilággal együtt.

Első kötethez képest meglepően akciódús, és egyben morbid is. A rajzok sötét, borongós világot tárnak fel. Munszu sem az a típikus hős, inkább az amerikai filmek magányos, mogorva westernhősét idézi.
Ebben a részben 3 kisebb történet szerepel, amely egy-egy tanmesének felel meg, mégis tud meglepetést okozni a fordulatokkal. Mindegyik rész után a szerző az alapsztori eredetét is elmeséli, egy kis koreai (néhol japán) történelemmel tágítva az elmét.
Érdekesnek találtam a karaktereket és ezt a nyers világot, ellenben még nem sejtem, mi fog ebből kisülni, köteteken átívelő fő szálat nem pedzeget a cselekmény.

Avagy ismerkedem a Garfieldon túli képregényekkel. Jó, meg a Kázmér és Hubán túliakkal. Meg jó, egyszer japánon elolvastam valami vámpíros (?) mangát, amikor nagyon unatkoztam, de az rég volt, és nem tetszett különösebben.

Azt hiszem, ez továbbra sem az én műfajom, mert még mindig azokkal az oldalakkal vagyok csak jóban, amin van szöveg is. De próbálkozni szabad.

A történet amúgy végül is tetszett, alapvetően a kulturális alapok miatt kezdtem bele (mármint az árnybíró, nem a manga kulturális alapjai miatt). Kár, hogy ennyire antipatikus a főszereplő. Viszont legalább happy end van mindig, az is valami. Igen, mostanában kicsit beszűkültek az elvárásaim.

„Egy árnybíró áll előttetek!”
Kissé megrázó volt belegondolni, hogy már több mint tíz éve, hogy először olvastam ezt a történetet. Repül az idő, és nem csak szárnya, vasfoga is van. A sorozat erősségei a felhasznált és beépített koreai történetek egzotikuma és az antihős Munszu, a gyengeségei pedig a kaotikus, áttekinthetetlen akciójelenetek és a kissé esetleges cselekményszövés. De az összhatás inkább kellemes; és hát az is biztos befolyásol, hogy ez az első ázsiai képregény, amit olvastam.
Négy Mahai-pecsét az ötből.

Érdekes volt. Az első kötet három fejezet volt három külön történettel, amik érdekesek voltak, csak mégis furcsák. Egyrészről a becsületről szóltak, másrészről meg nem. Látszik, hogy nagyon keleti (családi minták miatt is)
Érdekes kezdés de eddig elég halovány.