A ​történetárus 294 csillagozás

Jostein Gaarder: A történetárus

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Vannak ​írók, akik kifogynak belőlük, neki azonban állandóan új ötletek jutnak az eszébe. Már az iskolában virágzó kereskedelmet folytat: dolgozatokat cserél édességekre, később a lányok csókjaira. A tapasztalat, miszerint a lányok szeretik a meséket, egész életében elkíséri. Mégis abszurdnak tartja a gondolatot, hogy író legyen belőle. Nem vágyik a nyilvánosságra. Úgy dönt, megmarad az irodalom szürke eminenciásának, történetárus lesz.

Ez az üzleti ötlet egészen új, a siker hatalmas. Mindennek azonban mélységes titoktartás a feltétele. Üzletfelei listája hosszú: az alkalmi költőktől a nemzetközileg elismert írókig mindenki szerepel rajta, de mindegyikük azt hiszi, ő a történetárus egyetlen pártfogoltja.

Egy napon hírek kelnek szárnyra. A Pókról szól a fáma, egész alkotói életrajzok manipulálójáról. A leleplezés fenyegeti vajon? Ha igen, vajon mire képesek a becsapott írók? Akár még gyilkosságra is? Hirtelen egy olyan történet kellős közepén találja magát, amelyet… (tovább)

Eredeti cím: Sirkusdirektørens datter

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2006
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635492723 · Fordította: Bán Anikó

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Friedrich Nietzsche


Kedvencelte 24

Most olvassa 7

Várólistára tette 160

Kívánságlistára tette 90

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Oriente P
Jostein Gaarder: A történetárus

Ezt a könyvet egy nagyon érdekes személyiség kibontása viszi el a hátán, aki „egyfajta lelki inkontinenciával” él, gondolatai kényszeresen és sürgető erővel keresnek kitörési utakat az elméjéből. A fáradhatatlan történetgyáros pedig már zsenge korában ráérez, hogyan biztosíthatja tehetségével a boldogulását, miközben kötődésre való képtelensége és zöldkalapos képzelt barátja egészen nyilvánvalóan valamiféle feldolgozatlan pszichés zavarra engednek következtetni.
Nagyon tetszett ahogy az elbeszélő belső világában összegabalyodott fantázia és valóság, ahogy az is, hogy egy-egy idézett történet-szinopszis megfeleltethető egy-egy elvont önreflexiónak. A regény utolsó negyede és befejezése azonban kiábrándító volt, hatásvadász, ugyanakkor igencsak harmatos. Sokkal eredetibb megoldásra számítottam, sőt, azt is eredetibbnek tartottam volna, ha nincs konkrét megoldás.

6 hozzászólás
>!
Csabi P
Jostein Gaarder: A történetárus

Egyértelműen szórakoztató irodalomról van itten szó, szóval nézzük, mennyire volt szórakoztató. Közepesen.
A történet maga egy visszaemlékezés, a főszereplő írja meg az életét, aminek lényege, hogy ő egy akkora egy fékezhetetlen agyvelejű nyúl, hogy minden percben remeknél remekebb regény ötletek pattannak ki a fejéből. Felnőve aztán rájön, hogy ebből meg lehet élni, és ő lesz a világ íróinak ötletellátója. Mert az író az olyan, hogy sosincs ötlete, csak a fehér papírt bámulja rendíthetetlenül, ezt amúgy maguktól az íróktól tudjuk, sokszor megírták, a fene sem érti, hogy akkor mivel vannak tele a könyvesboltok. Nagyjából a regény fele azzal telik, hogy főhősünk minduntalan visszatér rá, hogy őneki mennyi remek ötlete van, de ő ugyan nem alacsonyodik az írás mesterségéig, de nem ám.
Amúgy a szövegben több ötlete, szinopszisa is megjelenik, hát egyikre sem mondanám, hogy valami falrengető. Persze, hát író is kell, aki majd ezt kibontja, de a regényből az derül ki, hogy minden az alapötleten múlik, onnan már csak a hülye tudja elrontani.
Persze a végére ráomlik a maga építette rendszer, és űzött vaddá válik. Vagy legalább is azt képzeli.
Lehetett volna ez egy tényleg szórakoztató történet, de ebben a száraz, naplószerű leírásban, ezekkel a vérszegény karakterekkel még csak hihetővé sem vált, hogy ez akár tényleg megtörténhetne.

>!
Miestas
Jostein Gaarder: A történetárus

Hihetetlenül jó volt ! A sok történetbe már az én fejem is belefájdult, de csak jó értelemben, és a végén az a nagy durranás…ez igen! 2009 óta várólistás volt…Mondhatnám azt is: „Maargit nooormális?” miért vártál vele eddig?

molyoknak kötelező

32 hozzászólás
>!
Emmi_Lotta IMP
Jostein Gaarder: A történetárus

A tudomány világában – talán az élet más területére is vonatkozik ez – léteznek hangyaszorgalmú, precíz emberek, akik kidolgozzák a témát, és alaposságukkal érnek el sikereket. De vannak ötletgazdag alkotók is. Nekik sziporkázó, néha légből kapott, megalapozatlan gondolataik támadnak, amelyek utánanézést, bogarászást igényelnének. Erre ők nem képesek. Pontatlanságuk miatt a szorgoskák többnyire lenézik a hanyagabb kreatívokat, mégis megeszi őket a sárga irigység. Sokan a fél karukat is odaadnák a lezserek ötleteiért. Nem mindenki képes szárnyalni. Legtöbbünk földhözragadt.

A regény első bekezdésétől az utolsó betűig csodáltam a szerzőt, és lelkesedtem művéért. A rendkívüli képességekkel rendelkező történetárus karaktere és a köréje szőtt történet lebilincselt. Egy zseniális író egy zseni szereplőt talált ki, és pontosan kimunkált minden részletet. A jellemábrázolás és a cselekmény menete is kitűnően ki van dolgozva. Gaarder az ötletgazdag, ugyanakkor alapos alkotók közé tartozik.
A 208 oldalon nincs egy felesleges mondat sem. Minden szó fontos, mindenre kell figyelni. Így áll össze egésszé a történet és kapunk választ a miértekre.
A főszereplő történetei látszólag az ő korlátlan fantáziájának termékei, fikciók, amelyeknek nincs kapcsolatuk a valósággal, még kevésbé a saját és a többi szereplő életével. A felszínen tényleg így van. De ha figyelünk a történetek témájára, elemeinek ismétlődésére, megszületésük körülményeire, akkor láthatjuk, hogy beépülnek a regény cselekményébe mint annak egy újabb rétege.
A könyv egyharmad részénél sejthető, háromnegyedénél már biztosan kitalálható a végkifejlet, ez azonban egy cseppet sem zavaró, hiszen nem a történet vége a lényeg – az aligha lehetett volna más –, hanem az események mozgatórugói és a szereplők motivációi.

Új kedvenc született, amit minden bizonnyal újra kell majd olvasni.

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2006
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635492723 · Fordította: Bán Anikó
6 hozzászólás
>!
SteelCurtain
Jostein Gaarder: A történetárus

Ragyogó ötlet, nagyszerű megvalósítás. Mégis hiányérzetem van, mert egy idő után olyan magától értetődően kínálkozott a befejezés, hogy annak kitalálásához igazán nem kellett mesterdetektívnek lenni. Egy ilyen gazdag fantáziájú szerzőtől,meglepő, hogy a végén nem csavar még legalább egyet a cselekményen. De én még azt sem tartom kizártnak, hogy a végén éppen a kiszámíthatósággal akarta sokkolni a magamfajta telhetetlen meglepetésvárókat. Nem tudom mit mondanék a könyvre, ha teljesültek volna még ezek az elvárásaim is, mert így tökéletes.

>!
vargarockzsolt P
Jostein Gaarder: A történetárus

Elegáns, modern, formatervezett üvegkehelyben könnyű koktél, izgalmas buborékokkal, megbolondítva egy kis finoman kesernyés abszinttal. Az alján azonban valami olcsó, ragacsos szirup van, ami az egész élményt tönkre teszi. (Egyébként Shakespeare a legjobb ötleteit más szerzőktől lopta, ő „csak” megírta a sztorikat. Valamiért mégis fennmaradt a neve.)

6 hozzászólás
>!
havas
Jostein Gaarder: A történetárus

Sejhaj! Pók. Pókocska. Tudja a manó, de eszembe juttatta a pókábrát (tanulási módszer, főleg diszlexiásoknak). Jómagam nem egyszer használtam, használom. Van a központi fogalom, aztán ebből több irányba szertefutnak a szálak. A fogalmat felkarolók (magyarázók…) Csakhogy itt is, ahogy A történetárusban is, bonyolulttá válik (válhat) az egész, mihelyt a kifutó szálak egymással (is) érintkezésbe kerülnek. Veszélyes lehet, nem annyira áttekinthető talán. (A többit tudjuk, vagy sejthetjük. Hogy mi lesz / lehet ebből)

Icipicit emlékeztetett a Zabhegyező stílusára. Mond, mond, mond, és miközben felviszi sokszor a cukromat, mert annyi beképzeltség szorult ebbe az emberbe, irigylem. Művelt, túlolvasott, magabiztos… DE csak egy ideig, mert ugye, mégiscsak ember, és hát azért nem lát be mindenki fejébe.
Nagyszerű alapötletnek tartom az egészet. Jómagam is tele vagyok ötletekkel, de kit érdekel?! Meghát, és ez közös bennünk, veszettül unnám leírni őket. Én mondjuk túlteszek rajta, merhogy ti. még a szüzsék lefirkantására se vagyok hajlandó :)))

Jó könyv. Tetszett. (A többit meg már elmondták mások róla)

Az Ige, igen.
Tudás, sejtelem, bölcsesség, megérzés.
Az Ige mocorgott, világra vágyott – vagy csak világgá? Sebaj:
mocorgott.
S szelídült a Világ!
Jó-e? Rossz-e? – Ez is, az is.
Szép? Csúnya? – Ahogy akarom. Igen,
ahogy akarom! Rajtam áll! (Szisz)

[Mer' ez is eszembe jutott…]

3 hozzászólás
>!
mohapapa I
Jostein Gaarder: A történetárus

Nojóvanmár! Gaarder filozófiatörténet-regénye nekem alap, többször olvastam. Nem vártam tőle regényben nagyon jót, mert a Sofie nem jó regény, de nagyon jó könyv.
A történetárus-ban is voltak valahogy fogalmazási esetlegességek, mint a Sofie-ban.
De aztán „beszippantott” (a’ la Moly). Mondjuk mostanság bevonzottam az írással foglalkozó írásokat, az érintettség jogán, és ez nyílván tágította és előtrágyázta a befogadásra az agyvelőmet.

Az a vicc, hogy a sztori voltaképpen nem nagy durranás. Egy ötlet, amit kibont. Nem is túl nagy ötlet, nem is nagyon bontja ki. S ahogy kibontja, nem mondom, hogy zseniális, nem mondom, hogy felülmúlhatatlan. Azt sem mondom, hogy megtaláltam minden beiktatott történet drmaturgia jelentősgét, de ez legyen az én hibám. (Meg betudható annak, hogy annyira nem kedvelem a sokinván-történeteket.) De a cirkusz-epizódok, ugye, határozottan helyre kerülnek.

A könyv szomorú csattanója pedig szépen egybe fogja az irodalom értékéről már el-elpotyogtatott gondolatokat. Tán nem árulok el titkot: nem túl derűs az összegzés. S az irodalom értéke szempontjából nem is hízelgő.
Magamnak is, bár folyamatosan olvasok, amióta csak tudok, manapság többször eszembe jutott, hogy bár abbahagyni nem tudom, de voltaképpen mi végre is teszem? Nem fejtem ki. Nem itt fejtem ki. Egy szenvedélybetegséget nem nagyon lehet indokolni.

Viszontláttam a saját gondolataimat, a kétségeimet a történetben. Nem jó érzés. Jó érzés.
Ha másért nem, emiatt nagyon tetszett.

>!
eme P
Jostein Gaarder: A történetárus

Szépen szőtt pókháló, amelybe könnyen beleragadhatsz, ha nem vigyázol. Egy zseniális szüzsé egy szüzséket gyártó zseniről. (Mondom inkább csak a szójáték kedvéért.) Nem tudnám pontosan megmagyarázni, miért érzem csak szüzsének, miért látok benne bizonyos mértékű kidolgozatlanságot, miközben mégis élvezettel bogozgatom a szálakat, fedezem fel benne az irodalmi utalásokat, építgetem értelmezésemet. Nagyon jó eljátszani vele, sakkozgatni, lépegetni, még akkor is, ha néha mattot ad neked. Nem mindig könnyű eligazodni egy önmaga szavahihetőségét sem garantáló elbeszélő vélt és valós emlékeiből felépített sakktáblán, főként úgy, hogy elbeszélőnk viszonylag sokat bíz az olvasóra. Paradoxnak tűnhet ez, hiszen nemcsak az ötletesen beépített szinopszisok, de maga a főtörténet is viszonylag korán egyértelművé teszi a történet további alakulását, mégis, talán pontosan emiatt, azt érzed, valahol máshol kell a cselt keresni, máshonnan fenyeget a „veszély”.
Miről is szól a történet?
Adott egy zseni, aki korlátlan fantáziájával szövi tele a világot, magabiztos és határozott, hatalmi pozíciója révén láthatatlanul is kézben tartva a fél, ha nem az egész (író)társadalmat. A választás szabadságának, az egyediségnek, az eredetiségnek a pókhálófinomságú, ám pókhálóerősségű harca ez az ötlet- és fantáziaszegény szabványkultúrával, a közös kulturális háttérrel. Az ára viszont fausti – érzelmek, (el)kötelezettségek, lélek nélküli állapot. Lack of soul disease.
Meddig lehet, meddig szabad így elmenni? Mi szaggatja szét a pókhálót? Hol feslik föl a szövedék? Véletlen vagy törvényszerűség lép közbe?
Max Frisch homo faberje, a technika és ráció embere után a homo narranson a sor, az ősi, mitikus szüzsé mattot ad még a szüzsé mesterének is. Igen, a Pókot utoléri a végzet – a számtalan egyedi téma után saját történetében egy számtalanszor feldolgozott archetípust kell felismernie. Maga a regény így olvasható egy régi szüzsé újszerű, érdekes feldolgozásának is, ami bizonyítja, hogy nemcsak a szüzséhez szükséges a fantázia, hanem ennek regénnyé alakításához is.
És itt sokat lehetne még elmélkedni a szüzsé és a megírt történet, a mit és a hogyan viszonyáról, fontosságáról, olvasói elvárásokról, írói tendenciákról és így tovább. Nem részletezném. Csak annyit: én mindig is szerettem a régi szüzsék új megvilágításba való helyezését.

>!
Aurore
Jostein Gaarder: A történetárus

A csalódás.

Olvastam Gaardertől eddig két könyvet, az agyonhype-olt Sofie világát, mely fő művének tekinthető, illetve A narancsos lányt, amely ugyan nem fő mű, viszont nekem akkor és ott nagyon betalált. A két könyvben számomra az volt a közös, hogy mindkettőt áthatotta az élet szeretete és valamilyen nagyon belülről fakadó nagyon jóság, és könnyen olvastatták magukat.

Nem úgy ez. Alig haladtam vele: tömény volt és mégis üres.

Leginkább az volt a bajom, hogy annyira ellenszenves volt nekem a főhős, olyan arrogáns, annyira nagyra volt magával, hogy ő mekkora agytröszt, ugyanakkor a rengeteg története ellenére is olyan semmitmondó, hogy egyszerűen legszívesebben kirohantam volna a világból tőle. Amikor úgy 7 pálcikánál végre tényleg beindul a cselekmény, valamelyest el is kezdett érdekelni, mi sül ki ebből, de amikor 8-9 pálcikánál már tudtam, mi a csavar, ismét meglehetősen idegbeteg lettem. A befejezés meg: nesze semmi fogd meg jól.

I'm sorry, Mr. Gaarder, but youʹre worth much more than that.

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2006
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635492723 · Fordította: Bán Anikó

Népszerű idézetek

>!
Noncsianyu

Az ember emlékezhet egy álom hangulatára, még akkor is, ha a cselekmény rég kitörlődött a memóriájából.

Kapcsolódó szócikkek: álom
3 hozzászólás
>!
danaida P

Olyan nemzedékhez tartozunk, amely csak úgy dobálózik a szavakkal. Több kultúrát termelünk, mint amit meg tudunk emészteni.

9 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I

A hit, hogy az ember először ír, és később él, egy posztmodern tévedés. Mégis sok fiatal ember azért akar író lenni, hogy az írók életét élhesse. Ezzel fejükre állítják a dolgokat. Az ember előbb él, azután elgondolkodik rajta, van-e valami elmesélni valója, de a döntést az élet maga hozza meg. Az írás az élet gyümölcse. Nem az élet az írásé.

>!
anni_olvas

A szeretet hiánya fáj, és az emberek gonosszá válnak tőle.

25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
1 hozzászólás
>!
volna

Ha társaságban valaki kijelentette, hogy ír vagy írni akar, megkérdeztem, ugyan miről szeretne írni. Általában adósok maradtak a válasszal. Ezt furcsának találtam. Már akkor is furcsállottam, és egyre furcsábbnak találom, hogy kultúránk tömegesen termeli ki az olyan embereket, akik tudnak és akarnak is írni, de nincs mit mondaniuk. Miért akarnak írni, ha nyíltan bevallják, nincs semmi mondanivalójuk. Nincs semmi egyéb, amit csinálhatnának?

91. oldal (Az Írói Segélyszolgálat)

>!
Maya 

A gondolat olyan, mint a hal, amely leugrik a horogról, és eltűnik a mélyben, hogy egy nap kövérre hízva ismét felmerüljön. Ezzel szemben ha kifogjuk, kibelezzük, és egy műanyag vödörbe dobjuk, elvész számára a további fejlődés lehetősége.

47. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gondolat
>!
Oriente P

A hit, hogy az ember először ír, és később él, egy posztmodern tévedés.

121. oldal

>!
PuPilla

Vannak emberek akik többet tanulnak maguktól, mint másoktól.

138. oldal

>!
Sárhelyi_Erika I

A halál utáni dicsőség tisztelete csaknem kipusztult a posztmodern civilizációkban. Az élet egy vidámpark, és nem gondolunk a nyitvatartási órák utáni időre.

8 hozzászólás
>!
volna

Az ember azért ír, mert valami nyomja a szívét, mert szeretne egy másik embernek vigasztaló szavakat mondani, de nem ül le a Tejút egyik spirális karjában egy íróasztalhoz, és „ír”, csak azért, hogy „í-r-j-o-n” vagy hogy „í” "r" „j” "o" „n”. Ez a meggyőződésem. De a poéták a kifutón pózolnak. Csak tessék, tessék, befelé, Hölgyeim és Uraim! Isten hozta Önöket az új tavaszi kollekcióhoz! Ez a modell bizonyosan érdekelni fogja Önöket! Egy választékos Armani-regény, unikum a műfajában! És itt látják a költői divatfit – költősállal a nyakában természetesen… Dedikálja, kérem, írja alá a helyet és a dátumot!

159. oldal (Írás a falon)

6 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Jo Nesbø: Police
Merethe Lindstrøm: Csenddé vált napok
Karin Fossum: Elszabadul a pokol
Jo Nesbø: Fejvadászok
Erlend Loe: Doppler, az utak királya
Karl Ove Knausgård: Játék
Jo Nesbø: A fiú
Margit Sandemo: Örvényben
Jørn Lier Horst: Zivatarfelhő akció
Lars Saabye Christensen: A féltestvér