A ​narancsos lány 88% 306 csillagozás

Ennek a könyvnek nem én vagyok a célközönsége, mégis azt mondom, hogy egy remek ifjúsági könyvet olvastam.
Egyrészt belecsöppentem Georg és a tizenegy éve halott édesapja ( Jan Olav )közötti beszélgetésbe.spoiler Jan amikor megtudja, hogy halálos beteg és már nem láthatja négy éves fiát felnőni elhatározza, hogy levelet ír Georgnak. Levelében beszél azokról a dolgokról, amelyekről egy apa beszélget a tizenéves fiával. Miközben mesél, időnként kérdez is gyermekétől.
Georg 15 évesen olvassa apja sorait és válaszol a neki címzett kérdésekre. Így alakul ez a fura párbeszéd.
Másrészt pedig megismertem a narancsos lány szép történetét.
Természetesen a könyv végére a két szál összeér és így kapjuk ezt a megható történetet.
Véleményem szerint Jostein Gaarder könyvének témája és lebilincselő cselekményvezetése meghatározó olvasási élményt nyújt a fiataloknak, ugyanakkor kedves olvasmány lehet a felnőttek számára is.

Bár elvileg ifjúsági könyv, de így ötven felett is megható olvasmány. Több figyeltem is olvasta, tetszett nekik, ezért vágtam bele én is. Jó volt elolvasni, bár a kérdésre nem tudok egyértelműen válaszolni. A létezés egy csoda. De ugyanakkor miért tud ugyanakkor olyan borzasztó is lenni? Ennek nem így kellene lennie!

Csodálatos, szívszorító, megható, romantikus, filozofikus, misztikus tündérmese. Nehezen jutok szavakhoz, a megfelelő jelzőt keresem, de annyira összetett, mint az élet, mint a világegyetem. Benne foglaltatik a tudomány jó pár jeles mérföldköve. Mert eme regény olvasása után elgondolkodunk és a kérdésekre igennel felelünk. Ez a történet véletlenül „pottyant az ölembe”, mást terveztem ma estére, de átírta a narancsos lány, mert misztikus, és varázsa lehengerlő volt, beszippantott a sztori. Imádni való, kedvenc történet lett belőle.
Köszönöm a sorsnak hogy „eljuttatta” hozzám. Aki teheti olvassa el, nem fogja megbánni!

Szív és torokszorító történet, egy rég halott apáról, aki levelet írt a négy éves fiának, tudva, hogy nem láthatja felnőni és nem beszélhet vele. De az a levél mindent elmond.
Nagyon fájdalmas tud lenni egy síron túli személytől levelet olvasni, miután elment. (Sajnos tapasztalatból tudom…)

Levél egy apától, ami 11 év múlva kerül Georg kezébe.
Ne dobják ki a piros babakocsit !
A nagymama emlékezett erre a figyelmeztetésre.
Aztán előkerül az oldalzsebében lapuló levél, amit az apa akkor írt, amikor tudta, hogy nincsen sok hátra.
A legfontosabb üzenete számomra, hogy akkor is lehetne ilyen leveleket írni a gyerekeinknek, ha nem halunk meg , aztán az idő múltával elővenni, hogy tudják meg a gyerekek is, hogy mi is voltunk fiatalok, szerettünk , őket is, nagyon-nagyon. ♥♥♥

„Tudod, a valószerűtlenről való álmodozásra létezik egy szó, mégpedig az, hogy remény.”

Őszintèn kezdem. A Gaarder kihívás oly sokszor feljött a frissemben, de nem is tudom mi alapján, talán a borító?, hittem, hogy ez valami gagyi vagy ezo cucc. Bocsi @Elsie igazán nem követem el többször ezt a hibát!!
Aztán 2 nappal a lejárata előtt el kellett mennem ezért a könyvért, ezt a történetet muszáj volt még idén elolvasnom. A többi könyvèt pedig jövőre. Nagyon örülök, hogy van a moly, mert nehéz lett volna megtalálni egyébként. Ifjúsági, de komoly témákkal, nagyon jó írás. Megyek, és eszem is egy narancsot;)

Nagyon megható történet volt. Nem facsarta ki a szívem, de igazán elgondolkodtató kérdéseket vet fel és felbecsülhetetlennek érzem, ha valakinek van lehetősége ilyen ki nem mondott vagy akkor még fel nem fogható jövőbeni üzeneteket, történeteket, szeretet-megnyilvánulásokat hagyni a szeretteinek.

Szép és megható történet egy 15 éves fiúról és annak 11 éve elhunyt édesapjáról.
Georg helyében valószínűleg engem is szíven ütött volna a levél, olvasóként viszont elmaradt a hű-érzés. A könyv első fele egyáltalán nem rántott be, túl különcnek és filozofikusnak, Jan narancsos lány utáni kutatását pedig egyenesen betegesnek éreztem. Csak a sevillai utazást követően fordult egyet velem a világ, onnantól kezdve vitt magával a történet. Nyilván a keret, az apa halála adott volt, így a záráson nem lepődtem meg, a fehér toyotás férfin viszont annál inkább: hogy micsoda kiszámíthatatlan dolgokat tud produkálni az élet!

„Csodálatos a természet, remélem, te is felismerted már. Aki soha nem látta még ilyennek a világot, talán csak akkor fedezi fel, hogy milyen, amikor már közel számára a vég. Akkor talán nyílik számára egy utolsó alkalom, hogy átadja magát a csodának, amelytől hamarosan búcsút kell vennie. … Az ember a világtól tud csak elbúcsúzni, az élettől, a csodától. És azoktól az emberektől, akiket igazán szeretett.”

Az első fele még nem húzott be, igaz, a címen és a borítón kívül ezt a könyvet tényleg úgy kezdtem el, hogy semmit, de semmit nem tudtam róla (olvastam viszont A kártya titkát, szóval volt elképzelésem). Az első felében nekem picit sok volt a „misztikus” narancsos lány utáni hajsza és a belemagyarázások, alig vártam, hogy valami űrrel kapcsolatos téma jöjjön, komolyan :-D Aztán a második felében (hiába, hogy tudtam, hogy ki a narancsos lány) minden kiegyensúlyozottabb lett, fontos kérdésekkel. Rávilágít a könyv, mennyire aprók vagyunk a világon, hogy mennyire „elkótyavetyéljük” az életet, mert nem számítunk arra, hogy esetleg gyorsan véget ér. Egyébként nagyon tetszett az apa felvetése spoiler

„Az élet azok számára tűnik rövidnek, akik tisztában vannak azzal, hogy egyszer véget ér, a világ egyszer megszűnik számukra létezni. Csak kevesen képesek átérezni, mit is jelent örökre eltűnni.”