Egy ​kétemeletes ház Pesten / Az utolsó Bátori 4 csillagozás

Hegedüs Géza ajánlására vettem meg a könyvet, és ha nincs @Bleeding_Bride kihívása, tán még nem is olvastam volna el, ami nagy kár lett volna. Miután a Kétemeletes házat elolvastam, derült ki, hogy a második regény nem az itt feltüntetett Az utolsó Bátori, hanem egy másik mű, az A mi késik, nem múlik. Mondjuk ebben is volt Báthory, de csak említés szintjén.
Eleinte megijedtem a régies nyelvezettől, aztán nem csak megszoktam, de meg is kedveltem.
További dolog, ami elrémisztett, hogy a második mű történelmi regény, amely műfajtól erősen ódzkodom, de nagyon hamar elillant a tartózkodásom ezügyben is.
Ami a két történetet illeti, mindkettő kifejezetten izgalmas volt, csak a lezárásuk volt kissé összecsapott, mintha az író megunta volna a szereplőit, és minél előbb szabadulni akart volna tőlük. Pedig előtte igen nagy részletességgel és mesélő kedvvel taglalta jellemeiket és a velük történteket, ügyelve, hogy a nyájas olvasó el ne veszítse a fonalat az idősíkok gyakori változtatása és a szereplők szerteágazó kapcsolatrendszere miatt.
Ráadásul meglepően felvilágosult lélektani meglátások is fel-felbukkannak mindkét regényben.

Hegedüs Géza: A titkosírás titka prózakötetének bevezetőjében hívja fel a figyelmet Jósika Miklós: Egy kétemeletes ház Pesten című regényére (1847), amely egy bűnügyi történetet beszél el. Hegedüs ajánlására vettem kézbe ezt az egyébként nehezen hozzáférhető kötetet. Korábban Jósikától csak a fő művének tartott Abafit olvastam.
Jósika Miklóst (Torda, 1794. április 28. – Drezda, 1865. február 27.) a magyar romantikus regény megteremtőjének szokás tartani. A maga korában rendkívül népszerű volt, majd elismertsége a 19. század végére – többek között Jókai fellépésének hatására is – lényegesen csökkent. Annak dacára, hogy 20. század elején-közepén egyes regényeit „mai magyar nyelvre” átdolgozva adták ki, a század középső harmadára a Jósika-regények általános olvasottsága megszűnt.
Az Egy kétemeletes ház Pesten pergő, összefogottan megírt, izgalmas, letehetetlen regény. Megjelenésekor aligha nevezhették irodalmi kriminek, a mai olvasó azonban szinte biztosan így értékelné.
A kötet másik alkotása a két és félszer hosszabb terjedelmű és tíz évvel korábban megjelent Az utolsó Bátori (1837) című történelmi regény, amely az 1600-as évek első felének Erdélyébe kalauzol el bennünket.
Báthory Gábor, erdélyi fejedelem uralkodásának korában játszódik ez a romantikus történet. Háttérként az erdélyi fejedelemség története és a Báthory-család regnálásának momentumai is megjelennek a műben. Jósika Báthory Gábort mint könnyelmű, kicsapongó életet élő, de tehetséges és előnyös külsejű embert ábrázolja, aki adottságait nem megfelelően kamatoztatta.
Mindkét regény a várakozásokkal ellentétben olvasmányos, nyelvileg sem nehézkes. Nekem az Egy kétemeletes ház Pesten egy árnyalattal jobban tetszett.

Az „Egy kétemeletes ház Pesten” mint afféle korai pesti krimi, viszonylag érdekes volt, bár az, hogy a rengeteg cselszövény valamennyi mozzanata, a szereplőket összekötő sorsháló rejtélyes szálai mindösszesen száz oldalon sűrűsödnek egymásra, a szükségnél jobban bonyodalmassá és töménnyé teszik a regényt. Arról már nem is beszélve, hogy a 19. századi váltójogról alkotott tudásom meglehetősen hézagos, igazából nincs is a hézagok között semmi más, így némely összeesküvés jelentőségét nem igazán sikerült megértenem.

„Az utolsó Bátori”-ról pedig a legtöbb, amit el lehet mondani, hogy egy korrekt romantikus történelmi regény, valamennyi recept szerinti muszáj-szereplővel, a vérnősző barom, az erkölcsös és tiszta lelkű leány, a vérnősző barom elképesztő erkölcsi helyzetekbe sodorja a tiszta lelkű lányt, aki mindig megállja a helyét, a barom már az irrealitásig lealjasodik, a leány egyre tiszta lelkűbb, az ember csak csodálkozik a régi szép időkön. Esti mesének kiváló.

Igazából három csillagot akartam adni, de az egy büdös nagy fekete pontot ér, hogy ez az 1920-as évekbeli kiadás modernizálva átírta Jósika hamisítatlan reformkori nyelvezetét. Lehet, hogy könnyebb olvasni, de így olyan, mint egy Jókai-epigon az időspirálból.