Egy ​decemberi nap 82% 237 csillagozás

Mindennek megvan a maga ideje

Sokan úgy gondolják, hogy a szerelem az időzítésen múlik lehet, hogy találkoztál már életed szerelmével csak nem a megfelelő időben. Lauire és Jack számára ez az idő igen csak későn következett be. Mindketten makacs és bár a jó érdekében őszintétlen személyek voltak egymással, ami miatt a sokadik próbálkozásra sem alakult ki a beteljesedés közöttük.

Az évek során mindegyik szereplő nagy jellemfejlődésen ment keresztül, úgy, hogy mindvégig önmaguk maradtak. Fontos szerepet kapott az éveken át kitartó barátság, olvashattunk különböző párkapcsolatokról, elválásokról és az idő múlásáról.

A történet elejétől a végéig realisztikus, szellemes és persze romantikus. Ahogy szokás mondani a türelem szerelmet teremt.

https://anigersbooks.blogspot.com/2020/12/josie-silver-…

„ A fiú meglátja a lányt, A lány meglátja a fiút. A fiú felszáll a buszra, lesmárolja a lány arcát, és boldogan éltek míg meg nem halnak.”

Szóval elég jó könyv ez de nekem kicsit sok volt. Nekem nem fér bele az hogy egy legjobb barátnő pasijára vagy barátnőjére úgy gondoljak ahogyan nem szabad. Nincs olyan hogy csak egy csók mert ahol egy csók van ott érzelmek is húzódnak minimum az egyik félnél. Jack karaktere annyira de annyira idegesített hogy már fájt olvasni, ahogy kiesett a szatyorból egyből érdekelte a lány, és ez fordítva is igaz volt a könyvben. A könyvben leginkább talán az fogott meg hogy bár tönkre mennek kapcsolatok mégis barátként folytatják ott ahol kapcsolatból kilépve abba hagyták. Szóval a fiú és a lány egymásnak vannak rendelve és addig nem lesznek „boldogok” míg együtt nem lesznek. És boldogan éltek míg meg nem haltak.

Nagyon régóta kívánságlistás már nekem ez a könyv, de azt hiszem a legjobbkor olvashattam el mégis. „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Prédikátorok 3,1.
Végig ez az egy ige járt a fejemben az olvasása közben.
Nagyon szerethető történet, két lélekről , akik először épp, hogy csak megpillantják egymást, ők maguk sem gondolva arra, hogy valaha újra láthatják a másikat. Aztán sorsuk mégis összefonódik, de korántsem úgy, ahogy azt ők tervezték.
Megannyi eltávolodás, problémák sora kíséri útjukat. Tíz esély. De , vajon elég e tíz esély, hogy rájöjjenek, egymásnak vannak teremtve? Vagy mégsem?! Lehet, hogy mindez egyszerűen nem lehetséges?
Huh nagyon tetszett. Szerethető szereplők, hihető , elképzelhető sztori, velük együtt izgultam és éltem meg az eseményeket.
Az egyedüli negatívum az az írásmódja. A nyelvezetével voltak ám problémáim, nem tudom mikor láttam ennyiszer leírni ugyanazokat a frázisokat.. Illetve Jack szemszögéből is olvastam volna többet, kicsit kevésnek éreztem, ami neki jutott..
Ellenben viszont a befejezés… *-* Emiatt (is) végül megkapta az 5*-t, a választ, amit kerestem, megtaláltam benne. Remélem fogom még olvasni. ;)

„…és hosszú-hosszú évek óta most érzem először, hogy nem hiányzik semmi.”

Megint egy könyv talált rám.
És én megint rábíztam magam erre a „kell nekem” érzésre, és mennyire jól tettem.
Annyira nagyon szerettem! Mert vicces, mert hihetetlenül romantikus, és mert annyira emberi.

Amikor úgy érzed, összejött minden, akkor ülj le ezzel a könyvvel esténként, és olvass belőle egy-egy fejezetet. Vagy akár többet. Ez a könyv egy lélekbalzsam, és engem valahogy pont jókor talált meg. Laurie és Jack története igazán szívet melengető, és olyan, hogy kicsit visszaadja a világ jóságába vetett hitedet. A vége sejthető, de az oda vezető út tényleg szövevényes :)

Sokáig ingadoztam három és öt csillag között. Na jó, igazából három és négy között. Aztán a végén mégis feljebb tornáztam a véleményem, de jelen esetben nem a könyv vége miatt, mert – amint az gyanítható – happy end-be torkollik természetesen.
Nehezen indult az együttélésünk ezzel a könyvvel, pedig nagyon vártam tavaly, hogy megjelenjen és megvehessem. Aztán mire megkaptam, addigra nagyjából el is ment a kedvem attól, hogy elolvassam. Hiszen ez megint csak egy újabb vergődős történet lesz, ahol felváltva (bár akkor még nem tudtam, hogy váltott szemszögű lesz a sztori) sóhajtoznak az elpuskázott lehetőség miatt a szereplők. Nem igazán tévedtem, új dolog nincs a történetben, ez egy tizenkettő egy tucat típusú könyv.
Hogy miért kapott akkor mégis ennyi sziporkázó csillagot tőlem? Mert kivételesen fejlődnek a szereplők. Tíz évet mesél el az író és a kiinduló év, illetve az utána következő egy-kettő, valóban az, amire számítottam, vagyis mértéktelen picsogás. De aztán ahogy telnek az évek a szereplők – jó, legalábbis az egyikük, Laurie – felnőnek. A mellékszereplők is. Változik a gondolkodásuk, érettebbek lesznek, más dolgok a fontosabbak, megértik mások döntéseit, felszerelkeznek egy nagy adag empátiával. Ez teszi jobbá a sok hasonló könyvnél ezt a művet, hogy finoman (és egyes esetekben eléggé elhanyagolhatóan és igen, itt Jackre gondolok) van benne jellemfejlődés.

Összességében vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Az eleje tetszett, majd hullámzóvá vált, a vége szintén inkább tetszett, mint nem.
Három évtizedet, három, kvázi főszereplőn keresztül követhetünk végig, három. A közös lakás az egyetemet alatt és után a szárnypróbálgatáskor, a szerelem, a házasság, a csalódás, a munka, a szülinapok, a közös ünneplések, a tragédiák. Ezek egyszerre kapcsolják össze őket és teszik kissé kaotikussá a kapcsolatukat. Mindegyiküket formálják az események, a történések, a külső behatások, a kapcsolatuk alakulása. A karakterek múltjáról emlékfoszlányokat kapunk, apró utalásokat (pl. a medál, amit Laurie mindig magánál tartott és emlékeztette a testvérére). Ugyanakkor szerintem felhozott az írónő egy igen fontos kérdést is: friss házasok és a társadalmi nyomás a gyerekvállalás kapcsán. spoiler

Itt ott zavart a fogalmazásmód, leginkább Jack részéről a kissé vulgáris megközelítése néhány dolognak (ezt kicsit betudom annak, hogy női író-férfi karakter…), és pár helyesírási, korrektori hiba, ami szemet szúrt, kissé rontott az olvasás minőségén. Ezektől függetlenül összességében az írónő, Josie Silver stílusa tetszett, minden felsorakoztatott klisé ellenére is.

És ha már klisé, kissé ezeket is vártam tőle, ugyanakkor sajnálom, hogy nem olvastam kicsit előre a könyvről. Ugyanis adventi időszakban én a könyvet egy ráhangolódás gyanús könyvnek éreztem és ezért is tartottam a polcomon eddig. A borítója is ezt sugallta, ami mellesleg nálam öt csillag, szerintem abszolút illik a történethez a stílusa.

Mindezek ellenére nem bántam, hogy épp ezt olvastam. Életszagú volt, és kicsit a földön tartott, kikapcsolta a gondolataim, amiért jelenlegi helyzetemben végtelenül hálás voltam. Ezért is a három és fél csillag off.

A történet váltott szemszögben játszódik. Kisebb időintervallumonként változik, ez egy kissé döcögőssé teszi az olvasást de egy idő után hozzászoksz. Az író a könyv cselekményét és karaktereit lépésről- lépésre építette fel, bár a vége sejthető de ettől egyáltalán nem élvezhetetlen.

Laurie és Jack a két főszereplő, mellékszereplőként pedig megismerhetjük Sarah-t Oscar-t és Luke-ot. Mindegyikőjüket kedveltem, még Oscar-t is. Egy másik életben bizony ő lett volna a tökéletes férj Laurie számára, ám sajnos az ő szívét egy buszmegállóban olvasó férfi már elrabolta. A pillanat mikor megpillantották egymást teljesen megbabonázott, még én is feltettem a kérdést. Vajon tényleg létezik szerelem első látásra?

Bejegyzés nemsokára érkezik…

Hát,mit is mondhatnék….rohadt idegesítő volt ,ahogy múlt az idő ezek ketten meg csak szenvedtek. Persze minden jó ha a vége jó,de könyörgöm miért nem kaptunk kicsit több Laurie és Jack pillanatot? Vagy a végen,miért nem volt egy plusz év, Laurie ígéreteivel,amiből megtudjuk mi is történt velük a HE után???
Egyébkén szerettem a történtet. Szerettem Oscart és Saraht is. Igazi kikapcsolódás volt olvasni.:)

Ó, de nehéz értékelni ezt a könyvet! Ismét egy Reese Witherspoon-féle ajánlás, ismét azért is kezdtem bele. Mínusz csillag, mert valóban, ahogy korábban többen írták, nagyon zavaró a főhősök trágársága. Értem én, hogy ezt gondolja, meg kortárs, meg mai, meg minden, de akkor is. Amikor egy mondaton belül többször, meg egy oldalon kb megszámlálhatatlanul szerepel, az már nagyon bosszantó. Lehet ezt másképp is árnyalni, de na. Ez van.
Azért kár érte, mert ennek ellenére szerintem ez egy remek történet, ezt leszámítva nagyon élveztem, és jól is haladtam vele, amikor volt időm. Hangulatos volt, élvezetes, és bár én jobban kedveltem Oscart, és kevésbé Jacket, azért még nagyon szerettem követni az életük alakulását. A szerelmi bánat és öröm hullámvölgyei mögött azért meglapult némi mondandó is az életről, a szerelemről, arról, hogy miért is érné meg őszintének lenni… csakhát, ugye az őszinteségnek is ára van. És még úgy is megéri.
Szóval, szerettem ezt a könyvet, és örülök, hogy olvastam, még ha nem is volt tökéletes.