Malorie (Madarak a dobozban 2.) 45 csillagozás

Josh Malerman: Malorie

Húsz ​évvel az után, hogy Malorie és gyermekei biztonságba jutottak a folyón át, még mindig egyedül a szemfedő védi meg őket az őrülettől. Még mindig ott ólálkodnak körülöttük a lények, amikre, ha egyetlen pillantást is vet valaki, azon visszafordíthatatlanul elhatalmasodik a téboly és az erőszak.
Továbbra sincs magyarázat, menekvés vagy megoldás. Malorie csak annyit tehet, hogy életben marad – és vasakarattal örökíti át ugyanezt az élni akarást a gyermekeire.
Ám váratlanul hihetetlennek tűnő hírek jutnak el hozzájuk, Malorie pedig hosszú idő óta először ismét reménykedni kezd. Valaki, aki fontos számára, akit már halottnak hitt, talán mégis életben lehet.
Malorie-nak végzetes döntést kell hoznia: tovább él elszigetelten a mindeddig oly hatékony túlélési szabályait betartva, vagy gyermekei és a saját életét kockára téve újra elindul a sötétségbe, ahol talán a remény várja… vagy valami egészen más. Egyesek ugyanis foglyul ejtett lényekről, szörnyűséges… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Fumax, Budapest, 2020
360 oldal · ISBN: 9789634701743 · Fordította: Rusznyák Csaba
>!
Fumax, Budapest, 2020
360 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701712 · Fordította: Rusznyák Csaba

Kedvencelte 6

Most olvassa 12

Várólistára tette 109

Kívánságlistára tette 146

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

mate55 >!
Josh Malerman: Malorie

„Túl sima ahhoz, hogy igazán lélegezzen”. Bár technikailag lehetséges, hogy önálló regényként olvassuk, de semmiképpen nem ajánlom. A történet nem egyszerűen az első regény újrafutózása: a témák megváltoznak, a világ nagyobbá válik, és a kaland tovább tart spoiler. Teszi ezt egy lineáris elbeszéléssel, amely magukra a szereplőkre és azok mélyrehatóan megváltozott világgal való interakciójára összpontosít. A stílusok között előre-hátra ugró hajlama zavaró lehet, ráadásul Malerman nem fordított ugyanolyan gondot karaktereinek megkülönböztetésére, mint amelyet hangzásbeli tájainak illusztrálására. Ezáltal időnként egy frusztráló történetet eredményez, amelyből hiányzik az igazi csillogás. Már az „első részben" úgy ismerhettük meg Malorie-t, mint egy erős akaratú embert (anyát). A gyermekei túlélésén kívül valójában semmi nem számított. Ez az egyértelmű karakter az adott körülményeket figyelembe véve hiteles, ugyanakkor kevés teret enged a továbbfejlesztésnek, ami viszont nélkülözhetetlen lenne a történet sikeres előrehaladásához. A valódi csúcspontja homályosnak és unalmasnak tűnt, mivel mindent, amire feltehetően építkezett, a végére laposra sikeredett. Az aránytalan számú egybeeséssel, gyakran a logika hiányával, a túlzó akciójelenetekkel és a fordulatokkal együtt mindez felesleges és rendkívül kiábrándító folytatást eredményezett. Összességében olyan volt, mintha valaki sakkfigurákat használna a dámajátékhoz – távolról úgy tűnik, hogy nagyszerű munkát végez, de ellenőrzéskor rájövünk, hogy nem lehet valós stratégia. Elpazarolt lehetőség.

2 hozzászólás
kratas P>!
Josh Malerman: Malorie

Izgalmas volt, de nem annyira, mint az első rész. Lehet a vége miatt van ez az érzesem, vagy a sok „lelkizés” miatt, esetleg mert itt már ismert volt a rossz…? A vonat ötlete viszont hatalmas, kár, hogy az nem lett jobban kifejtve, a többi utas története biztos emelte volna a para-faktort.

Ibanez P>!
Josh Malerman: Malorie

Az első rész is nagyon tetszett, és bár a könyvet kölcsönadó @Renáta_G (köszi itt is) figyelmeztetett, hogy ez bizony nem horror-thriller, inkább lélektani dráma és nehezen indul be, engem mégis beszippantott már az elején. Lehet, azért is, mert nem szeretem a sötétet, frászt kapnék ettől az élettől, így rögtön a kezdetén teljesen átéltem a helyzetet és borzongtam utána, hogy most mi van, hogy már érintés is… Ugyanez, mikor jött a népszámlálós rész, ott is izgultam, hogy mi lesz. Kicsit Malorie visszaemlékezései vették el a hangulatot, túl sok volt, illetve a spoiler picit erőltetett volt, valahogy máshogy oldottam volna ott meg a dolgokat… Dean megjelenése üdítő volt, a vonatos részek viszont nem lettek kihasználva, annyira jó dolgokat lehetett volna ott kihozni, borzongatós, trancsírozós, sikoltozós, menekülés témában, hogy hajjajajaj… (közben végig a Snowpiecer-en járt a fejem, na, valami olyasmit, mikor az alagútban a sötétben ugye egymásnak esnek, yeahhh, az kellett volna ide :-D). Szóval a vonat és a rajta utazók kihasználása nem történt meg. A vége pedig, amiért a csillag levonást kapja, túl hirtelen volt és nem tetszett spoiler. Összességében horror nem, de thrillernek nekem thriller, mert tényleg izgultam rajta és szorongtam végig a szereplőkkel.

buzavirág>!
Josh Malerman: Malorie

Először is leszögezném nem vagyok egy nagy Malerman rajongó, de a Madarak első része iszonyatosan tetszett, így a folytatást különösen vártam.
Az első oldalak után, amelyben Malorie nyugodt nyugdíjas éveit vártam volna, hamar kiderül hogy ez a idill csak 2 évig tartott, újra bekötött szemmel kell elindulni a vakvilágba. Majd ugrunk az időben és 10 év múlva, már két kamasszal ismerkedhetünk, akik beleszülettek és elfogadták az ismeretlen világ adta lehetőségeket. Egyáltalán nincs könnyű dolga Malorie-nak, aki anyatigrisként óvja gyerekeit, de az elkerülhetetlen utoléri őket, és itt be is fejezném a történet mesélését…
A könyv belső vívódásról, fejlődéséről, a nyitottságról, az emberi gonoszságról és legkevésbé a lényekről szól. Sajnos az első részben átélt borzongás és az újdonság hatása most elmaradt, kevésbé jött át a hátborzongatás, de összességében tetszett és szívesen folytatnám.

kvzs P>!
Josh Malerman: Malorie

Mi történik a világvége után?
Egyrészt nagyon tetszett, hogy Malerman továbbgondolta a saját maga által teremtett világot, és megpróbálta megmutatni, hogy mi történik évekkel azután, hogy összeomlik minden. Hogyan lehet túlélni, gyereket nevelni, némi biztonságot és állandóságot találni a félelem közepette. Hogyan lehet tovább lépni.
Másrészt furcsa volt, hogy a vonaton és a népszámlálón kívül nem igazán mutatkozott az, hogy az új világban élők hosszú távon gondolkoznak. Malorie is csak a rövid távú túlélésre rendezkedett be a gyerekeivel, ami számomra eléggé furcsa volt. Semmi nem utalt arra, hogy felkészültek volna a Malorie-tól független életre, vagy az önfenntartásra, ami szerintem ellentétes a címszereplőnk egész anyai gondolkodásával.
A lényekről továbbra sem tudunk meg semmit, és a történet vége is kicsit furcsára sikerült, de legalább valamennyire pozitív kicsengésű.

teemaci P>!
Josh Malerman: Malorie

Nagyon kíváncsi voltam mit fog kitalálni az író, hogy továbbvigye a történetet, mivel lehet (vagy egyáltalán lehet-e) felülmúlni az első részt.
Ahogy a Madarakban, úgy itt is a vakutazás volt az egyik vezető motívum, a vakvonat lett az utazás eszköze, nekem igencsak tetszett ez az ötlet.

A lassan csordogáló cselekményt össze lehet foglalni pár mondatban: a Fiú és a Lány “helyébe” két kamasz, Tom spoiler és Olympia spoiler lépnek, Malorie megküzd az anyaság nehézségeivel, az ő vívódásai, gyötrődései kapják a főszerepet.
Megmaradt a komor, vészjósló hangulat ami miatt az első rész egyik kedvenc olvasmányom lett, nem volt unalmas, szerettem a könyvet, de nekem a Madarak a dobozban mégis jobban tetszett, itt már nem hatott az újdonság varázsa.

3 hozzászólás
Trixi>!
Josh Malerman: Malorie

Az 1.rész után kíváncsian vettem kezembe a folytatást. Az abban tapasztalt feszes tempó ebben a részben kissé belassul. Több teret kap az emlékezés, a lelki vívódás. Az eltelt évek alatt a gyerekek felnőttek, immár lázadozó tinik, akik még mindig Malorie szigorú szabályai szerint élnek. Tom nehezebben viseli mindezt. Mindig valami találmányon töri a fejét, amiket Malorie nem szívlel. Malorie keménysége, szigorúsága érthető. Hisz védelmezi a gyerekeket (bocs, tiniket). De néha olyankor is kérlelhetetlen, amikor egy kicsit lazíthatna a gyeplőn. Mert ilyenkor úgy érzem, hogy egy lehetőségtől fossza meg őket. Egy lehetőségtől, hogy változtassanak ezen a megbolydult világon, hogy javítsanak a jövőjükön. Persze, hogy mindez rizikós, de ha már a lehetőséget se adja meg nekik, akkor ….. ? Szóval Malorie még most sem lett a szívem csücske :D . A lényekről sem tudtam meg sokkal többet, mint az 1.részben, de legalább elindult valami megoldás szerűség ellenük. Már ez is valami :D :D :D. Nem tudom, hogy lesz-e valaha folytatása a történetnek (szerintem igen), én várni fogom, az biztos ;)

Praetorianus P>!
Josh Malerman: Malorie

Nagyon jó, bár nagyon más, mint az első regény. A „Madarak a dobozban”, ha ízig-vérig horrornak nem is mondható, de kellő borzongást adott, a libabőrfaktor magas volt, és a két idősíkon zajló cselekmény is kellően izgalmas. Malerman most fogta a legsikeresebb (?) regényét, és megfejelte egy olyan folytatással, ami már nem akar, vagy talán nem tud többet hozzátenni a lények okozta rettegéshez, nem akar ijesztgetni, ellenben Malorie két gyerekével spoiler együtt felnőtt és megváltozott. A gyerekek jellemfejlődése előtti tisztelgésként Malerman ezúttal kissé eltávolodott a ponyvától, és egy elég erős, leginkább lélektani drámákat idéző történettel és szövegezéssel tért vissza. Épp ezért okoz(hat) csalódást az első rész kedvelőinek, ha azok kevésbé nyitottak egy „másfajta” stílusú új világra.
A cselekmény nagyrészt lineárisan zajlik, az időben való ugrálást (sajnálatomra) itt elfelejthetjük, csak néhány apró emléktöredéket kapunk Malorie és Shannon gyerekkorából. Az események lényegében az első kötet végén veszik fel a fonalat, hogy egy gyors csavarral rögtön ugorjunk tíz évet, és szembetaláljuk magunkat két kamasszal (akik nekem azért nem voltak olyan nagy kedvenceim, mint Fiú és Lány). Innentől a cselekmény lassan csordogál, aztán megkezdődik az újabb séta, ami annyira eseménytelen volt, mintha a Gyűrűk Ura posztapokaliptikus változatát olvastam volna. Aztán a történet harmadánál már sejtettem, hogy itt nem egészen azt kapom, amire számítottam.
Ha a regény 10% visszaemlékezés, akkor kb 30%-ra saccolom a cselekményt, a maradék 60% pedig Malorie és Tom vívódása, akik koruk és eltérő hozzáállásuk miatt szabályos csatát folytatnak a körülöttük folyó őrület közepén. Ebbe kicsit bele is untam néha, de szerencsére ott volt nekünk Olympia, akinek titkai fajsúlyos csavarokkal kompenzáltak a túlzásba vitt lélektaniságért. Mindenesetre nehéz megbocsátanom az anya-fiú páros fejében zajló gondolatcunami túlírtságát, a dagályossága miatt kicsit Kingesre sikerült, és ezért a fél pont levonás. A „félhepiend” tetszett, kaptunk egy részben megnyugtató lezárást, ami még egy esetleges folytatás lehetőségét is magában hordozza off, szóval szerintem legyünk bátran elégedettek.
Vacilláltam a 8 és 9 pont között, és annak ellenére is felfelé húzott a tollam, hogy így az első kötethez hasonlóra hoztam ki az értékelést. Ez így kicsit csalóka, nem, az bizony sokkal jobb (vagy legalábbis más) volt, de ezt nem volt szívem ennél jobban kurtítani.
Szeretem Malermant, és úgy látom, egyre komolyodik. Jól áll neki…

silverstark>!
Josh Malerman: Malorie

Jó volt, érdekes volt, félelmetes volt, olvastatta magát de nekem így is hiányérzetem van. A lényekkel kapcsolatban ugyanakkora a kérdőjel mint az első könyvnél. Azért nem bántam volna ha jobban kifejtésre kerül létezésük célja vagy az eredetükről valami.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

mate55 >!

Minden gyászoló vágyálma, hogy még egyszer láthassa anyát és apát.

47. oldal

1 hozzászólás
mate55 >!

Malorie egy osztályterem téglafalához lapul.

(első mondat)

Praetorianus P>!

Úgy tűnik, az egész világ megőrült. És benne mindenki csak az őrület bizonyos fokozatait képviseli.

96. oldal

Panni154>!

A végtelenség reflektál önmagára. Az örökkévalóság szembetalálja magát saját végtelen útjával.

317. oldal, 31. fejezet

Panni154>!

Az intelligencia azt jelenti, mondta egyszer apa a nővéreknek, hogy ki tudod dumálni magad egy konfliktusból.

104. oldal, 9. fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Justin Cronin: A szabadulás
Susan Ee: World After – Túlélők világa
Stephen King: A Setét Torony – Varázsló és üveg
Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák
Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja
Isaac Marion: Eleven testek
Dot Hutchison: Pillangók kertje
Blake Crouch: Wayward Pines
Stephen King: A mobil
Stephen King: A ragyogás