Az ​idő gyermeke 82% 38 csillagozás

Egy igazi retró krimit olvashattam,amely most nagyon is jól esett kis lelkemnek. Nem volt benne darabolás, sem vérengzés, csupán egy nagyon régi ügy, ami újra elő lett véve, hogy fény derüljön az igazságra. Tény, hogy lassan haladós könyv volt, ezért is az egy csillag levonás, mivel jobban szeretem, ha valami pörgősebb, feszesebb tempójú, ahhoz viszont tartom magam, hogy jól esett, és egyfajta kikapcsolódásnak a sok thriller és horror között tökéletes volt.
A regény központjában Alan Grant, a Scotland Yard felügyelője áll, aki éppen egy kórházban lábadozik, mivel egy üldözés közben sikeresen belesett egy süllyesztőbe. A főfelügyelő halálra unja magát, nem tud mit kezdeni az eltékozolt idővel. Szerencséjére, egy régi ismerőse, Marta a segítségére siet, aki azt javasolja, hogy próbáljon meg régi ügyeket felgöngyőlíteni. A híres színésznő hamarosan be is állít egy köteg régi portréval, amelyeken bűnözők vannak. Grant figyelmét hamarosan III. Richárd portréja kelti fel. III Richardról úgy tartják, ő a felelős két unokaöccse haláláért, hogy megszerezze a trónt. Ráaadásul a főfelügyelő roppant büszke ama képességére, hogy csupán egy személy arcát meglátva, tudja, hogy az illető bűnös, vagy sem. Azonban III. Richard esetében először úgy gondolta, hogy inkább a bíróság dolgozóit képviseli és nem a bűnösökét. És ez nagyon frusztrálja őt.
Bele is veti magát a nyomozásba, szinte minden könyvet magához rendel, amelyben III. Richard szerepel, illetve segítséget kap társától és egy történésztől, Brent Carradin-től is. Carradin olyan információkhoz is hozzáfér, amelyek egyik könyvben sincsenek feljegyezve. Együttes erővel állítanak össze jegyzeteket arról, hogy ki kicsoda, és hol volt az adott időpontban, amikor a két kisfiút megölték. Mint ahogy sokan tudják, több esetben is csak találgatások vannak bizonyos történelmi eseményekről, merényletekről, így maga az olvasó döntheti el, miben hisz valójában, ki az aki igazat mond, és ki hazudik. Ez ebben a történetben az egyik legjobb dolog, hogy mi magunk is részt veszünk ebben a nyomozásban, és eldönthetjük melyik variációt gondoljuk valósnak.

Ez egy oknyomozós, ám annál érdekesebb, kifejezetten szórakoztató történelmi krimi. A „perújrafelvétel” izgalmas, meglepő eredményt hoz.
https://gaboolvas.blogspot.com/2023/07/az-ido-gyermeke.html

”Az igazság az idő gyermeke”

Ez a könyv egy váratlan történelmi krimi gyöngyszem, amit a britek már 1951-ben olvashattak, és szerencsére most én is ☺️
Van ennek a könyvnek egy eleganciája, ami nekem van, hogy hiányzik a mai művekből. Valahogy az egész légies, informatív, bájos és karakterközpontú.

Alan Grant nyomozó egy olyan férfi akinek van modora, jó kiállású, művelt, nem fél megosztani az olvasóval a véleményét, kiváncsi és nyitott az új lehetőségekre. Nekem olvasás közben úgy érződött mintha egy sorozat valahányadik kötete lenne, amit GR és Wikipédia is igazolt. Ez az Inspector Alan Grant könyvek közül az ötödik a hatból. Annyira tetszett, hogy én szívesen elolvasnám a többit is!

Nyomozónk éppen kórházban lábadozik egy baleset után, és már éppen halálra unja magát, amikor régi portrék kópiáit megkapja, és az egyik felkelti az érdeklődését. III. Richárd megítélése nagyon rossz még négy évszázaddal halála után is, és mégis a portréja azt sugallja Alan számára, hogy egy “másik ember” van a képen, mint a történelemkönyvek leírásaiban.
Szerencsére akad egy segítőtársa Brent a gyapjas bárány személyében, aki nagyon lelkes és cuki.

Nincs sok szereplője a könyvnek, vannak akik csak néha-néha bukkannak fel, és mégis úgy vannak megírva, mintha ismernénk őket, nem csak vázlatosan.

Ez a történelmi korszak elég kacifántos még egy angolnak is, de én úgy éreztem, hogy érthetően és érdekesen voltak leírva a történet szempontjából fontos események.
Az is tetszett hogy szóba került több Tonypandy, amik annak ellenére is részesei voltak a történelemkönyveknek (legalábbis 1950 körül), amikor bebizonyosodott róluk hogy nem igazak, sőt vannak helyek ahol még szobrok is őrzik / emléket állítanak a téves hiedelmeknek.

Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki egy klasszikusabb krimi formai keretein belül, egy feel good történelmi nyomozásra kiváncsi.

Lehet nem leszek népszerű ezzel a bejegyzésemmel, de ez most nekem nem igazán tetszett.
Ennek pedig az az oka, hogy inkább történelmi regény volt ez, mintsem krimi, én pedig nem szeretem a történelmi regényeket. :(
Ez most biztosan az én szegénységi bizonyítványom és engem minősít, de sokkal többet vártam tőle.
Szerintem a kiadónak Grant egy másik sztoriját kellett volna kiválasztania ebbe a sorozatba.
Maga Alan Grant nyomozó karaktere szimpatikus volt, éppen a kórházban lábadozott egy balszerencsés üldözés után, amikor arra a következtetésre jutott, hogy III. Richárd unokaöccsei ellen elkövetett gyilkosságai után kezd nyomozni…
Az alapötlet egybként tök jó, csak jobban örültem volna egy sima, másfajta bűnügynek és nem pedig ennek.
A rózsák háborúja már a suliban sem kötött le és ez úgy tűnik nem változott. Számomra sok volt a száraz történelmi tény, a könyv végén lévő családfák ellenére is nehezen tudtam követni hogy ki-kicsoda volt.
Fogalmazzunk úgy, hogy elolvastam, de nem volt rám semmilyen hatással.

2023/100, otthoni polc, 1/2 eddigi értékelés

Egy történelmi nyomozásba csöppenünk bele, az írónő nagy alapossággal, rendkívül részletesen elemzi az elhíresült III. Richárd uralkodását. (Érdemes folyamatosan tanulmányozni az utolsó két oldalon szereplő családfákat!)
Tehát ne egy bűnügyi regényt várjunk, inkább egy történelmit; a rejtély megoldásakor (?) pedig inkább tényalapú információkra építünk, de persze helye van a logikának is – a kihallgatások helyett csak a következtetések maradnak…

Végül megemlítem, hogy a kerettörténet túlmutat az „egyszerű” krimin. Nagyon megfontolandó megállapításokat olvashatunk a történészek felelősségéről (részleges tájékozottság, elfogultság, hiedelmek, a tudósok elefántcsonttornya – erkölcsi kérdések, a múlt emlékeinek azonosítása) éppúgy, mint az utókor értelmezési problémáiról/veszélyeiről.

Az idő gyermeke az igazság, vallja a szerző. Szép.

https://moly.hu/idezetek/1869394

Szokatlan, különleges könyv Az idő gyermeke. Egy különleges nyomozás története, amely egy több száz évvel korábbi eseménysort jár körül.Nem folyik vér, nem üldöznek gyanúsítottat, és mégis lebilincselő olvasmány. Jó, azért az nem árt, ha van történelmi érdeklődése az olvasónak, az se baj, ha ez a történelmi érdeklődés kiterjed a középkori Anglia történelmére.
III. Richárd, aki Shakespeare drámájából sokak számára ismert, akinek szállóigévé vált mondata sokak fülében ott cseng: „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek.” De mi van, ha nem is lett gazember?
Ekörül zajlik a főszereplő nyomozása, amelyhez segítséget kap a mellékszereplőktől.
Élvezetes olvasmány, finom humorral, iróniával átszőve.

Ez a könyv egyszerűen tökéletes a maga nemében. Eddig elég sok akciódúsabb krimit/thrillert olvastam, és most valódi felüdülést jelentett ez a kötet.
Ránézésre is eléggé karakteres, a fogása is jó, olvasni is könnyű, a betűméret és a margó nagyszerű harmóniában foglalják el az oldalakat, végre egy kemény táblás, amivel a fájós kezeim is egész jól meg tudnak birkózni! :) Azt hiszem, tetszeni fog a sorozat amiben megjelent (Krimikönyvtár a General Press kiadótól).
Nem nagyon tudok spoiler nélkül írni a könyvről, nem akarom röviden összefoglalni, mi hogyan történt, ez értékelés, nem olvasónapló.
Ami tetszett: Grant gondolkodásmódja, a tudományos igényesség és a rendőri módszerek alapossága együtt nagyon hatékony elegyet alkot! A körülötte felbukkanó karakterek is mind élettelik, bár nem tudunk meg róluk szükségtelenül sok részletet. Néhány egyszerű ecsetvonással felrajzolt segítő karakterek, mégis meg tudja kedvelni őket az ember.
Mire Grant lassacskán felgyógyul, lassan kikerekedik a válasz is a kérdésre, amit a fülszöveg felvet: III. Richárd valóban a világ egyik legszörnyűbb gonosztevője volt? Vagy a történelem egyik legalattomosabb cselszövésének áldozata lett?
Nos, járjatok ti is utána! :)
Magam részéről szívesen olvasnék további köteteket, amelyek Grant eseteiről szólnak!

Kicsit másra számítottam, de mégis tetszett, annak ellenére hogy ez nem krimi. Eléggé halvány már a tudásom angol történelemből, ezért néha kicsit belezavarodtam az eseményekbe. A történet főszereplője Alan Grant nyomozó, aki kényszerű kórházi tartózkodása alatt próbálja megoldani a gyerekek rejtélyét. A fellelhető összes könyvet magához rendeli, így próbálja meg összerakni az eseményeket, és válaszokat kapni. Szinte megszállottja lesz III. Richárdnak valamint a Tudor-ház megalapításának. A jelenbeli történések teljesen érdektelenek a szereplőkkel együtt, viszont a történelmi nyomozás része érdekes volt, még a sok leíró rész ellenére is. Lehet érdemesebb lett volna olvasás előtt kicsit felfrissíteni az angol történelem tudásomat.

Nagyszerű ötlet, hogy egy nyomozó és egy történész egy múltbéli rejtély kibogozására adják a fejüket. III. Richárd nevéhez gyilkosság tapad, ezt kérdőjelezi meg a Scotland Yard ágyhoz kötött nyomózója, abból indulva ki, hogy a történelmet a győztesek írják, és III. Richárd a Plantagenet-ház utolsó uralkodója, akit csatában győzött le a VII. Henrik a Tudor-ház megalapítója.
A párbeszédek néha esetlenek, néha didaktikusak, de maga a téma, és a „nyomozás” feledteti ezeket.

Attól, hogy Az idő gyermeke a sorozat utolsó előtti kötete, nem kell megijedni, ugyanis a történet teljesen megállja a helyét önmagában is, a cselekmény megértéséhez abszolút nem szükséges az előzmény ismerete. Ez részben annak is köszönhető, hogy Alan Grant felügyelő éppen egy kórházi ágyon lábadozik, és azért, hogy elűzze az unalmat, tanulmányozni kezdi III. Richárd korabeli portréját. A közel félévezreddel korábban uralkodott királyról az a hír járja, hogy különös kegyetlenséggel oltotta ki a testvére Towerben (ami akkoriban még nem börtönként funkcionált) élő két gyermekének az életét, hogy biztosítsa a trónját. De vajon valóban a világ egyik legszörnyűbb gonosztevője volt? Vagy a történelem egyik legalattomosabb cselszövésének az áldozata lett? Grant felügyelő nekilát, hogy a kevés rendelkezésére álló eszközzel kinyomozza és megoldja a több évszázados rejtélyt.

Josephine Tey krimije azzal együtt is végtelenül izgalmas (még ma, hetven évvel a megírása után is), hogy gyakorlatilag semmi más nem történik benne, minthogy az ágyhoz kötött felügyelő történelemkönyvek segítségével próbál fényt deríteni egy 500 éves titokra. Persze, a nyomozásban akadnak társai is: Marta, a színésznő, valamint Brent, a British Múzeumban dolgozó amerikai kutató, azonban a helyszín mindvégig a kórházi szoba marad, azt sosem hagyjuk el. Persze, a krimiirodalomban nem ismeretlen fordulat – de nem is túl gyakori –, hogy a nyomozó bizonyos oknál fogva ideiglenes nem képes mozogni, így csak az elhangzottak/olvasottak alapján tud fényt deríteni a rejtélyre, de ebben a formában, még biztosan nem találkozhattunk ezzel az ötlettel.

Az idő gyermeke remekül ötvözi a bűnügyi történet és a történelmi regény műfaját, így az izgalmas nyomozás mellett sok újdonságot is megtudhatunk III. Richárdról (akit, mi, magyarok főként Shakespeare királydrámájából ismerhetünk), a Plantagenet-ház utolsó, valamint a Tudor-ház első éveiről, valamint nagy általánosságban a középkori Angliáról. A kötetben rengeteg történelmi személy tűnik fel, akik többsége számunkra ismeretlen, de az eligazodást egyrészt nagyban megkönnyíti a kötet végén található családfa, másrészt Tey maga is igyekszik a lehető legérthetőbb és legélvezetesebb módon elnavigálni az olvasót a rengeteg összefüggés között.

A különleges nyomozás és a történelmi kalandozáson túl azonban van még egy fontos eleme a regénynek: Tey bár nem kíván dönteni, inkább biztosítja az olvasónak, hogy maga tegyen igazságot, ugyanakkor Grant alakján keresztül mesél a történészek felelősségéről, valamint az egyes forrásanyagok megfelelő kontextusba helyezéséről. Mert, ahogyan az még ma is előfordul, úgy egy korabeli krónikás is sokszor az adott uralkodó igényei alapján őriz meg egy-egy fontos (és kevésbé fontos) eseményt, vagy ábrázol egy-egy előző királyt. És az is bizonyosságot nyer, hogy a valódi történelmet sokkal inkább megismerhetjük a hétköznapi emberek életén keresztül, akiknek nem áll érdekükben meghamísítani az igazságot.

Az idő gyermeke tehát hetven év távlatából is vetekszik a legjobb kortárs krimik izgalmával, éppen ezért bízunk benne, hogy még lesz alkalmunk együtt nyomozni Alan Grant felügyelővel.