Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Carmilla (angol) 44 csillagozás
J. Sheridan LeFanu's classic novel of blood, terror – and a love that dare not speak its name. First published as a serial in The Dark Blue (1871–72), the story is narrated by a young woman preyed upon by a female vampire named Carmilla, later revealed to be Mircalla, Countess Karnstein (Carmilla is an anagram of Mircalla). The story is often anthologized and has been adapted many times in film and other media. Carmilla is the book that set the text for Dracula, that threw the light on our morbid fascination with the vampire legend.
Eredeti megjelenés éve: 1871
Kedvencelte 5
Most olvassa 2
Várólistára tette 40
Kívánságlistára tette 30
Kiemelt értékelések
Micsoda élmény is volt ez! „Az eredeti vámpírtörténet, ami a Drakulát is ihlette.” Ilyen reklámmal akkor se hagyhattam volna ki, ha akarom. Nyílt titok ugyanis, hogy Bram Stoker klasszikusa az egyik legnagyobb könyv-kedvencem. És szerencsére azt kell mondjam, még ha fáj is a szívem egy hosszabb, kidolgozottabb verzióért, magában a történetben nem kellett csalódnom.
Annak ellenére, hogy a novella 1871-ben íródott, a nyelvezet kifejezetten olvasmányos, megkockáztatom; szinte modern. De nem csak ennek köszönhető, hogy rendkívül gyorsan a könyv utolsó lapján találja magát az ember. A történet rövidke persze, lévén egy novelláról van szó, de maga az írásmód is különösen lényegre törő, elejétől a végéig.
A történetünk főszereplője Laura, egy fiatal nemes hölgy, ki apjával él Stájerország egy eldugott kastélyában. Hamarosan azonban váratlan vendégük érkezik, ki náluk húzza meg magát, nem lévén más lehetősége, egy balesetet követően. Ő a mindenkit elbűvölő, gyönyörű Carmilla. A történet pedig csak ezután kezdődik…
A nagy lelkesedés, ami nemrégiben újraéledt a könyvvel kapcsolatban, főleg a „Carmilla a leszbikus vámpír” ráragasztott alcím ma már kifejezetten pozitív megítélése miatt, kicsit félrevezető lehet azok számára, akik ma a kezükbe veszik a kötetet. De ne feledjük, a történet 1871-ben íródott!
Igen, valóban, a történetünk főszereplője, az áldozat egy nő, és a vámpír, a vadász is az. Azonban, csak mert a vámpír itt egy nő nemű lény, a tipikusan férfiak által megszemélyesített helyett, személy szerint, a köztük lévő kapcsolatot mindennek leírnám, csak romantikusnak nem… (És az író is kifejti ezt, az egyik szereplőjén keresztül.) Sőt, maga a leszbikusság témaköre is vegyes hangnemben van elénk tárva, ami csak hab a tortán az egyértelmű szexualitáson túl, amely a vámpírok mibenlétének alapvető eleme. Bár, szerény véleményem szerint többféle olvasata is lehet a történetnek, már csak akkor is, ha kizárólag Carmilla és Laura kapcsolatát vesszük górcső alá. (És ismét, én semmi romantikusat nem találok benne.)
De ha figyelembe vesszük a keletkezés dátumát, nem csodálkozhatunk azon, hogy (észrevehetően) megihlette a későbbi nagyokat, épp ahogy ebben a történetben is erősen érzem Poe műveinek hatását (pl. Ligeia).
Én nagyon jól szórakoztam olvasás közben, alig bírtam letenni. Rettentő olvasmányos volt, és kifejezetten pozitív élményt nyújtott. Nagyon örülök, hogy rászántam magam, ahogy annak is, hogy ezt a gyönyörű példányt vettem meg hozzá. :)
@vicomte izgalmas kihívásötlete nyomán (Van-e új a nap alatt?), és mivel éppen a Draculát olvastam, kíváncsi lettem, honnan is indultak a vámpírok, és hogyan is változtak az idők során. Korábban alig volt szerencsém vámpírokról szóló regényekhez (csak az Interjú a vámpírralt olvastam Anne Ricetól), igaz, filmélményeim már voltak, így van némi elképzelésem arról az evolúcióról, amelyen kedvenc vérszívóink átestek az évtizedek során. Menjünk hát vissza a múltba!
Bár nem a Carmilla volt a vámpír első megjelenése a szépirodalomban, azért mégiscsak a vámpírirodalom legnagyobb klasszikusát, a Draculát 25 évvel megelőző, arra jelentős hatást gyakorló, illetve emellett a vámpírirodalom egy egész ágát (a leszbikus vámpírokról szóló történetekét) elindító regényről van szó. Engem leginkább az első okból érdekelt, bár kétségtelen, hogy e második okból is esetleg számot tarthat az olvasók érdeklődésére. Ennek ellenére mindössze 15 olvasóról tud a moly, ami nem túl sok.
Való igaz, hogy mai szemmel talán már nem olyan félelmetes (és nem is annyira megbotránkoztató) a történet, mint valaki olyan számára, aki még nem hallott a vámpírokról, és ebből a regényből ismerkedik meg velük. Ma már mindkét szempontból sokkal magasabban van az ember ingerküszöbe. A regény hatását ugyanis leginkább abból tudná meríteni, hogy az ember (legalább is, aki nem tudja, hogy vámpírtörténettel van dolga, vagy, hogy mi is az a vámpír) sötétben tapogatózik, nem tudja, mit higgyen el, és mit nem, illetve, hogy minek tulajdonítsa a történteket. A legtöbb történés a háttérben zajlik, nem látjuk, csak értesülünk róla, nagyon keveset tudunk, és a feszültségkeltés inkább azáltal történik, hogy a szereplők is, beleértve a narrátort csak sejtetnek dolgokat, utalgatnak, de nem mindig mondják ki ezeket, vagy épp ők is a teljes sötétben tapogatóznak, legfeljebb furcsálnak dolgokat, és rácsodálkonak erre-arra. Még ha elő is kerül egy-egy név (oupire, vampire), a szerző akkor is nyugodt lehet, mert 19. századi olvasója valószínűleg nem tudja még, mire is utal az idegen kifejezés. Az a baj, hogy én viszont tudtam, hogy minek, vagy pontosabban kinek tulajdonítsam a történteket, így a rettegés elmaradt. Annyi baj legyen!
Ugyanakkor vámpírirodalom-történeti szempontból kifejezetten érdemes volt elolvasnom ezt a kisregényt. Számos jegy már itt megjelenik, de vannak olyanok is, amelyek még nem, mint ahogy olyanok is, amelyek aztán a későbbiekben kikoptak, megváltoztak. (Ezekről itt most nem írok bővebben.) Az mindenesetre nem meglepő, hogy a vámpírok ilyen fényes karriert futottak be az évtizedek során. Az ember nincs hozzászokva, hogy más, intelligens lény céltudatosan vadásszon rá, és a vámpíroknál a tétek is nagyobbak: nem egyszerűen az evilági életed forog kockán, hanem az örök üdvösséged.
Nekem tetszett, szerintem tök jó kis hátborzongatós történet volt. Nyilván teljesen más az ember ingerküszöbe így közel 150 év távlatából, de képzelem, milyen nagy port kavarhatott akkoriban mind a vámpíros leírásokkal, mind Carmilla kendőzetlenül romantikus, és félre nem érthető megnyilvánulásaival Bertha, majd Laura iránt. Szóval több szempontból is megelőzte saját korát.
Az Audible által készített rádiójáték nagyon színvonalas, élvezetes előadás volt.
Már régóta szemeztem evvel a könyvvel, és most egy kihívásra kerestem valami egyszerűbbet off, és annyira örülök, hogy végre elolvastam.
Mivel meglehetősen ijedős vagyok, nem szoktam sem olvasni, sem nézni horrort, így bár a mivel tényleg kiszámítható volt (hiszen klasszikus, hiszen a fél műfaj indítója), azért nekem este le kellett raknom. Különösen amikor ágyban fekve olvastam, és a macska, amiről nem is tudtam, hogy a szobában van, elkezdett mocorogni…
Mindenképpen ajánlom, hogyha szereted a vámpírokat, és érdekel, honnan jönnek a trope-ok, amik a modern vámpírtörténetekben is jelen vannak.
Nem volt rossz, sőt, szerintem egy elég merész írás is (főleg a homoszexualitás megjelenítéséért). Megtalálhatóak benne a gótikus irodalom jellegzetes elemei, de a vámpír történetek nagyon is modern vonásai is – jóval a Drakula előtt. Carmilla alakja sokban emlékeztett Anne Rice vámpírjaira: babonázó szépség, aki kicsit beteges, tekintetével megigéz, viszont emberek számára ijesztő, felfoghatatlan szeretettel tud közeledni áldozatához.
Maga a történet és a Carmilla körüli rejtély gyakorlott vámpírregény olvasóknak nem okoz sok meglepetést, de jó volt a mai írások mellett egy olyat is olvasni, amiben az a „poén”, hogy a főhős vámpír. Le Fanu ezt jól építette fel.
Egy kicsit becsapottnak érzem magam. A hype miatt nagy elvárással álltam neki a novellának, arról nem is beszélve, hogy a webseries után pedig arra számítottam, hogy teli lesz buja, leszbikus jelenetekkel, de csalódnom kellett, az meg főleg idegesít, hogy Le Fanu csak a sokk-keltés eszközeként használta a leszbikusságot (Nyilván mit várok egy novellától, amit 1871-ben írtak?) és a befejezésben még mintha vissza is vonná, mondván, hogy ugyan, ez csak annyi, hogy a vámpírok viselkedése a szerelemhez hasonló, ha kinézték a prédájukat.
Szerintem jobban tette volna Le Fanu, ha nem novellában gondolkodik, hanem inkább kibővíti egy kicsit a Carmillát és megírja regényben, mert az alapötlet és történet egyébként fantasztikus, a kivitelezés hagyott némi kívánnivalót maga után.
Kicsit sajnálom, hogy előre tudtam a csavart a történetben, bár egy 150 éves regénynél nem várhatom, hogy minden forrás spoilermentes legyen :D Kimondottan olvasmányos volt, a régies nyelvezet ellenére is. Hangulatos kis regény, a karakterek is egész hihetőek, külön értékeltem, hogy a főszereplőt az író nem ábrázolta olyan szélsőségesen naivnak (már-már butácskának), mint ahogy ilyen regényekben sajnos sokszor megesik.
Népszerű idézetek
„The moon, this night,” she said, „is full of idyllic and magnetic imfluence – and see, when you look behind you at the front of the schloss how all its windows flash and twinkle with that silvery splendor, as if unseen hands had lighted up the rooms to recieve fairy guests.”
9-10. oldal - II A Guest (Gutenberg.org)
„Are you afraid, dearest?”
„I should be very much if I fancied there was any real danger of my being attacked as those poor people were.”
„You are afraid to die?”
„Yes, every one is.”
„But to die as lovers may--to die together, so that they may live together. Girls are caterpillars while they live in the world, to be finally butterflies when the summer comes; but in the meantime there are grubs and larvae, don't you see--each with their peculiar propensities, necessities and structure.”
She used to place her pretty arms about my neck, draw me to her, and laying her cheek to mine, murmur with her lips near my ear, „Dearest, your little heart is wounded; think me not cruel because I obey the irresistible law of my strength and weakness; if your dear heart is wounded, my wild heart bleeds with yours. In the rapture of my enormous humiliation I live in your warm life, and you shall die—die, sweetly die—into mine. I cannot help it; as I draw near to you, you, in your turn, will draw near to others, and learn the rapture of that cruelty, which yet is love; so, for a while, seek to know no more of me and mine, but trust me with all your loving spirit.”
“Dearest, your little heart is wounded; think me not cruel because I obey the irresistible law of my strength and weakness; if your dear heart is wounded, my wild heart bleeds with yours.”
“I have never been in love with no one, and never shall,” she whispered, “unless it should be with you.”
Over the sward and low grounds a thin film of mist was stealing like smoke, marking the distances with a transparent veil; and here and there we could see the river faintly flashing the moonlight.
9. oldal - II A Guest (Gutenberg.org)
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Gaston Leroux: The Phantom of the Opera 81% ·
Összehasonlítás - Lianyu Tan: The Wicked and the Willing ·
Összehasonlítás - Ker Dukey – K. Webster: Pretty New Doll 96% ·
Összehasonlítás - S. T. Gibson: A Dowry of Blood 90% ·
Összehasonlítás - Jordan L. Hawk: Bloodline ·
Összehasonlítás - Laurell K. Hamilton: Circus of the Damned ·
Összehasonlítás - H. D. Carlton: Hunting Adeline 86% ·
Összehasonlítás - Amanda Meuwissen: A Delicious Descent ·
Összehasonlítás - Sarah J. Maas: House of Earth and Blood 90% ·
Összehasonlítás - Rachel Gillig: One Dark Window 90% ·
Összehasonlítás