Kelta ​tündérmesék 85% 15 csillagozás

Nagyon szerettem volna a Tuatha Dé Dannanról, Tir Na Nógról, illetve Finn, Fianna, Cuchulain és hasonló alakok történeteiről olvasni. Ez sajnos csak részben sikerült ebből a(z egyébként ragyogó külsőt kapott, láthatólag szeretettel készült) kötetből. Inkább a társadalmi vonatkozások domborodtak ki, nem a mitológiaiak, és a herceg-hercegnő / királyfi-tündérlány párkeresésekből hamar elegem lett. Viszont – főleg a kötet második felében – akadt azért benne igazán élvezetes mese is, ütősebbek, meglepőbbek, mint gondoltam volna.

Emellett a fordítás – és szöveggondozás (leginkább a mondatok tagolása lehetett volna gördülékenyebben olvasható; szerencsére tördelési, elgépelési vagy vesszőhiba kevés akadt benne) – hagyott némi kívánni valót maga után. Belenéztem az eredeti szövegbe, és ott rögtön elkapott a kelta hangulat, a csodásan fura régies nyelvezet, a rengeteg ízes tájszó; ezzel szemben a magyar szöveg bár érthető, és látszik, hogy szeretettel készült – a fordító egyben a kiadója is –, de a tájnyelvi varázst kevésbé éreztem rajta.

Részletes értékelésem a 2022-es mesemaraton kapcsán született meg:
https://moly.hu/hozzaszolasok/16087329
https://moly.hu/hozzaszolasok/16115263

A japán és a skót tündérmesékhez hasonlóan egy korábbi gyűjtemény, eredetileg 1891-ben jelent meg.
A magyar kiadás nagyon alapos – ismét kapunk több előszót, ill. a kötet végén a szerző jegyzeteit olvashatjuk meséről-mesére, amelyben megosztja a gyűjtés – átírás folyamatát is, néhol az eredetét is felderítve. A helyszínek és szereplők neveit pedig a magyar jegyzetek segítik értelmezni.
Bővebben a blogon

Nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését, egyrészt mert már a Donald A. MacKenzie-féle Skót tündérmeséket is imádtam, és alig vártam, hogy megint előrukkoljon valami hasonló csodával a kiadó (vagy bárki), másrészt meg – ahogy már vagy egymilliószor leírtam – odavagyok mindenért, ami kelta.
Mivel rájöttem, hogy a „nem ítélünk meg könyvet borító alapján” nálam csak illúzió és egy olyan kegyes hazugság, amit magamnak mondogatok a csúnya, ám jó könyvek érdekében; így kezdjük a külcsínnel. Bevallom, interneten át nem győzött meg, de élőben… ó, élőben olyan szép, és egyszerűen csak jó fogdosni. Most még jobban sajnálom, hogy anno a Skót tündérmesék nem keményborítós verzióban jelent meg, mert az a káprázatos borító csodálatosan mutatott volna ilyen formában. Bár az előszóból kiderül, hogy az volt a kiadó első kézzel fogható könyve, szóval gondolom ez is közrejátszott.
Maga a gyűjtemény is tetszetős, a három előszó (kiadó, ír nagykövet és a szerző) után huszonhat mese olvasható, a végén némi hasznos információval a forrásokról és az eredetükről. Meglepő volt látni, hogy milyen sok az ismerős történet, illetve amire valamilyen klasszikus mese hajazott (pl. a Hamupipőke vagy A brémai muzsikusok), és természtesen a klasszikus fordulatok itt is előfordulnak.
A legjobban a Sokszarvú boszorkányok, a Deirdre története és A tojáshéj kifőzde tetszett, de igazság szerint szinte az egészet élveztem. Csak egy-két kivétel akad, mint pl. a Hudden, Dudden és Donald O'Neary vagy A tengeri tündér, amikben szerintem kifejezetten szemét volt a főszereplő. Mármint oké, hogy az a lényeg, hogy a furfangos ésszel minden akadályt le lehet győzni, de ezekben hősünk konkrétan megígért valamit (általában sértetlen elvonulást az ellenfelének), aztán mégis megölte, miután megkapta, amit akart. Ugyanez pepitában igaz a Mesebeli történet Knockmany-ből-re is igaz, ami még vicces is lett volna, de a vége kinyírta az egészet. spoiler
Ó, és ha már a Deirdre története kapcsán szóba került a Children of Lir, akkor igazán az is beleférhetett volna ebbe a kötetbe. Idén olvastam angolul egy új megközelítésben, és nagyon reménykedtem benne, hogy benne lesz a klasszikus verzió. Meg úgy összességében örültem volna picivel több tragikus történetnek. Természetesen csak a sokszínűség jegyében, nem azért, mert gonosz vagyok. :P
Szóval én nagyon örülök ennek a könyvnek, megérte elolvasni, még ha nem is ájultam el tőle annyira, mint a Skót tündérmeséktől. Csak ne lenne benne annyi elírás, az ilyesmi mindig úgy kizökkent.

A fantasy gyökereinek megismerését tűztem ki célul saját magamnak, nem irodalomtörténész fokon. Ennek egyik fontos állomása a kelta mondavilág és mesevilág megismerése.
Olvasva Pratchett Korong-világ történeteit vagy Gaiman Amerikai istenek könyvét rájöttem, hogy ezzel a háttérismerettel élvezhetők a művek igazán. Egyébként bármely más nagy epic fantasy író, vagy a kedvenc alzsánerem, a grimdark műfajában alkotók is a népi hagyományokból merítenek, nem tudják levetkőzni.

Nagyon jó történetek, faltam a lapokat. A Disney mesék őstörténetei is megjelennek, sokszor sajátos verzióban. Sokat hozzátesz a forrásmunkák rész is, valamint a magyar fordítás.

Ugyanakkor nem értek egyet azzal a szemlélettel, hogy az elvesző félben lévő történeteket, a mai közízlés elvárásainak szintjére kell lágyítani, ha azok túl brutálisnak tűnnek. Véleményem szerint, ha szűlő olvassa majd a gyerekének, akkor megbeszéli vele, vagy ha túl kicsi még a gyerkőc, saját maga is tudja cenzúrázni addig amíg kell. A neten talál sokkal veszélyesebb dolgokat.

Sose olvastam ezelőtt kelta meséket off, és ugyanazt a varázslatos kettősséget érzem bennük, mint a magyar népmesék nagy részében.
Azt az időnként szinte szürreális keveredést, amit a keresztény hit és az ősi babonák, mesék, lények alakja fest. Itt a szomszédod lehet háromfejű óriás, miközben látogatóba érkezik egy szent, és ha nem vigyázol, tündék rabolják el a lányodat.
Ilyen ötvözet mellett végképp elvarázsolódtam, csak az vont le a csodából, amikor egyes fordított/eredetiben is így fogalmazott mondatokban konkrétan a sajátjaként utalt időnként a férj a ((z amúgy szeretett) feleségére. Többnyire tudom ezt a helyén kezelni, de azért megborított a „most már a sajátom lett a lány” jellegű fogalmazás.
Az is érdekes volt, hogy mennyi elem és történetszál köszönt vissza a legkülönbözőbb mitológiákból. Hol egy görögből, hol egy magyarból ismert motívum kacsintott rám, és ez tovább fényesítette az összképet.

A mesékkel nem volt semmi baj, nekem kifejezetten tetszett az átdolgozásuk, leírásuk.
Az egy csillag levonás inkább a válogatás miatt van. Azt hittem, hogy a kelta mesék jobban kelták lesznek. De az első pár kivétel mind klasszikus tündérmese volt, csak kicsit más.

A kelta tündérmesék nekem picit csalódást okozott, ahhoz képest, amit vártam tőle (mesebeli lények, váltott gyerekek – bár ebből azért volt több). Sok történet volt kapcsolatba hozható az Arthur mondákkal, amivel nincs bajom, csak nem ezt vártam. De egyébként jó kis mesék voltak, abszolút lekötöttek és kikapcsoltak,olykor hangosan meg is nevetettek. Ebből a kötetből Arany-fa és Ezüst-fa a kedvenc mesém.