Valami ​történt 104 csillagozás

Joseph Heller: Valami történt Joseph Heller: Valami történt Joseph Heller: Valami történt Joseph Heller: Valami történt

Valami ​történt Bob Slocummal, a negyvenes évei derekán járó, jómódú, családos, középszintű vezető hivatalnokkal. Valami valamikor történt vele, ami félresiklatta az életét. Bob Slocum a neurotikus emberek rögeszmés megszállottságával kutatja életében és emlékezetében ezt a fordulópontot. Ilyen fordulópont persze nincs, az oknyomozó és egyre ziláltabb monológ is csak tünete a mélyebb gyökerű bajnak, a személyiség széthullásának. Bob Slocum mindazonáltal szorongásaival, zaklatottságával, elembertelenedésével egyszersmind nagyon is „normális” ember. Heller regényének legfőbb mondanivalója éppen ez: az amerikai szervezeti-vállalati embernek, az amerikai életforma e kulcsfigurájának normális élete maga a neurózis. A Valami történt regénytechnikai szempontból is bravúros teljesítmény. Szorongató, kegyetlenül pontos analízise egyszerre készteti az olvasót gyötrelmes azonosulásra és ironikus kívülállásra, amit Bob Slocum maga is szinte ilyen, kétfelé hasadt tudattal vizsgálja önmagát. És… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1974

Tartalomjegyzék

>!
GABO, Budapest, 2008
636 oldal · ISBN: 9789636892111 · Fordította: Szilágyi Tibor
>!
Európa, Budapest, 1997
564 oldal · ISBN: 9630761610 · Fordította: Szilágyi Tibor
>!
Árkádia, Budapest, 1988
546 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633070775 · Fordította: Szilágyi Tibor

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 14

Most olvassa 13

Várólistára tette 76

Kívánságlistára tette 36

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

eme>!
Joseph Heller: Valami történt

Hömpölygő monológ többszáz oldalon át – ennek megfelelően rapszodikus, csapongó, történetfoszlányokból, vissza-visszatérő gondolatokból összeálló, őszinte, kíméletlen, szorongással és szarkazmussal telt önvizsgálat

Bob Slocum negyvenes, háromgyerekes, intelligens, képzett, diplomatikus, megértő, picit, de nem túlzottan karrierista, picit, de nem túlzottan rasszista hivatali középvezető. Életszínvonala átlagosnál magasabb, élete az amerikai középosztály átlagának megfelelő sablont követi.
Bob Slocum maga a megtestesült „normalitás”, bár ennek cseppet sem örül (történetét olvasva, cseppet sem csodálom): Azt mondták, tökéletesen normális vagyok – ez a legsiralmasabb dolog, amit csak életemben valaha mondtak nekem!
Bob Slocum ismeretlen okokból kifolyólag állandóan retteg, szorong és fél. Betegesen fél attól, ami valamikor biztosan történt vele (hogy ténylegesen történt-e, és ha igen, mi, azt maga sem tudja), fél attól, ami van, és attól, ami lesz vagy lehetne. Fél az egérfogóktól és az egerektől (melyek talán nem is voltak, de melyekkel neki kellett – volna – elbánnia, miközben végül ő maga esett a csapdába), és a frász töri ki a csukott ajtóktól. Miközben az egész regényt kitevő monológját olvassuk, Bob Slocum ajtókat feszeget és tár ki, hogy még jobban visszarettenjen attól, amit mögöttük találhat. Megmondom: újabb csukott ajtókat – munkahelyen, otthon, emlékeiben. Kommunikációs zsákutcákat, egymástól egyre távolabb sodródó embereket, elidegenedést.
Bob Slocum monológja az önmagát szétesni, feloldódni látó ember kétségbeesett önelemzése, melyben freudi teóriák nyomai bukkanak fel, id és ego, Ödipusz-komlexus, látens homoszexualitástól való félelem, elfojtott vágyak és ösztönök, régi traumák emlékei – pontosabban ez ezektől való rettegés, és furcsamód: ezek szinte megszállott keresése. Mert lennie kell valaminek, ami megmagyarázza a jelent, ami felszabadítja az embert a rémálom nyomása alól, kiragadja a szétesés rémületéből. Lenni kell valaminek, ami meggyógyít. Mert Bob nagyon is érzi, hogy baj van. Még a nevemet sem érzem a magaménak, a kézirásomról nem is beszélve. Még azt sem tudom, hogy ki – nem vagyok – mondja, és közben, öntudatlan rakcióként idomul másokhoz, átveszi beszédpartnerei gesztusait, mozdulatait, tikkjeit, nyelvhasználatát, kézírását, érzéseit, aggodalmait… Látja a maga körüli boldogtalanságot, előre sejti a bajokat, és mégis… Pontosabban mégsem: mégsem tesz/tehet semmit. Alea iacta est. Minden úgy történik, ahogy történnie kell. Bob Slocum kinyítja előttünk a „normalitás” csapdájában vergődő amerikai (és nem csak amerikai) átlagember látszatélete mögött/alatt elfojtott valóságot rejtő ajtókat. Feleség, lázadó kamaszlány, simulékony kamaszfiú, sérült gyerek, munkatársak – felettesek és beosztottak: Green, Black, White, Brown, Grey – hétköznapi, sablonos szituációk, melyekkel kezdeni kell valamit, melyek nem leírhatóak a személyes nyilvántartásból, mint holmi irattárba tett holt anyag.

Félelem. A szeretet elvesztése. Szeretteink elvesztése, szeretteink szeretetének az elvesztése. Eltávolodás.
Közben meg beilleszkedem.

entropic P>!
Joseph Heller: Valami történt

/ főleg önplágium 2010-ből kb. /

Emlékeztem rá, mennyire kíméletlen és depresszív egy regény ez, de még annál is inkább olyan, mint ahogy emlékeztem. Szóval nagyon nem élvezet olvasni.

A regény a negyvenes éveiben járó Bob Slocum ötszáz oldalas, önmarcangoló, ironikus, múltba révedő belső monológja, s rendkívül sodró, magával ragadó s egyben bénító olvasmány. Az elbeszélés során Slocum folyamatosan reflektál önmagára és saját bevallása szerint is kezd széthullani a személyisége. S mivel az összes karaktert és eseményt az ő szemszögéből látjuk, megfontolandó, hogy mennyire adhatunk hitelt a szavainak.

Bob Slocum egy átlagos amerikai cég középvezetője; csinos, bár kissé alkoholista felesége van, s két egészséges és egy agyi rendelleneséggel született gyerek apja. A regény nagy egységei a cég és a család köré szerveződnek, s a belső monológból szép sorban megismerjük Bob munkáját és családtagjait, miközben a számos visszatekintés során a férfi fiatalkorába is bepillantást nyerünk.

Slocum cége egy minden tekintetben átlagos, sikeres amerikai vállalat, amely voltaképpen magától működik és termeli a profitot. Az unalmas, mégis feszült hangulatú munkanapok során Bob azzal tölti az idejét, hogy felvázolja a cégen belüli kapcsolathálókat, feljegyzi, hogy a munkatársak közül ki kitől fél, illetve próbálja bebiztosítani, hogy a cég következő éves konferenciáján végre ő is elmondhassa háromperces évértékelő beszédét.

A dolgos nap végén Slocum hazatér a kertvárosba, ahol felesége vacsorával várja, például borban párolt csirkemájjal, amelynek készítése során már megivott egy-két pohárkával. A vacsora közben vagy után aztán következik Slocum szinte mindig könnyekig és sértődésig fajuló vitája okos, szellemes, ám bizonytalan, félszeg és céltalan 15 éves lányával vagy beszélgetése az élénk, kedves, jólelkű és rendkívül bátortalan 9 éves kisfiával, amely általában azzal végződik, hogy a férfi önkéntelenül is megalázza vagy megríkatja a gyereket. A csodálatos családi életet csak a fejlődésben visszamaradott Derek árnyékolja be, akit a család képtelen elfogadni és szeretni, ám ahhoz nincs elég bátorságuk, hogy ezt beismerjék és intézetbe küldjék a gyereket.

A regényt áthatja a félelem, az unalom, az önkritika és a nosztalgia furcsa keveréke: Bob Slocum fél a munkahelyén és fél otthon, a családtagjaitól, akik cserébe tőle félnek. És az állandó félelem mellett (miatt? ellenére? nem tudom) az élet végtelenül unalmasnak és kilátástalannak tetszik, s Slocum monológjából úgy tűnik, hogy már a felnőttkor küszöbén álló lányának és kisfiának sincs reménye egy igazibb életre, mert mintha máris elszalasztották volna a lehetőségeiket.

Erre reflektál a regény címe is, amelyre Slocum számos alkalommal utal. A férfi úgy érzi, hogy valami bizonyára történt vele és az összes családtagjával, amitől ilyen frusztrálttá, boldogtalanná, életképtelenné váltak, ám azt utólag már lehetetlen kideríteni, hogy mi volt az a valami. (Nem is volt semmi. Mindig minden már eleve ilyen volt.)

Slocum a boldogtalan, görcsös, kilátástalan jelennel szembe a képzelete által kiszínezett múltat állítja, s nosztalgiával emlékszik vissza mind kamaszkorára, amikor egy balesetbiztosítási irodában dolgozva fiatalos lendülettel próbálta becserkészni a kacér, tüzes Virginiát, mind fiatal felnőttkorára, amikor először kényszerítette szexre későbbi feleségét. (Az pl. nem tűnt fel régen ennyire, hogy milyen hangsúlyos a regényben a szex és az erőszak. Meg az erőszakos szex. Most feltűnt: nagyon.)

Slocum őszintesége (hazudozása) és kíméletlensége letaglózó, félelmei és kétségei néha (sokszor) oly ismerősek. Valahol valami el lett rontva és már nincs visszaút. Ebben a regényben minden csak rosszabb lesz. Meg már eleve is minden rossz volt.

VERDI>!
Joseph Heller: Valami történt

Kegyetlenül őszinte!!!

Senki nem beszél ezekről mert kínos, senki nem beszél ezekről mer ki beszél arról hogy szar az élet, és annyira gyors hogy szétbassza az egész mindened, mert ha ezekről beszél, akkor valami történni fog, kinéznek az emberek, pedig ezek a „hibák” léteznek:

Lehet e szeretni egy nyomorék gyereket, hogy viseli el az ember a rohanó világ újonnan létrehozott embertípusát, a hivatalok, az emberi meghülyülés emberi diadalai, a kihívások, az élet összetörése, hogy kell nevelni gyereket erre a világra, miért nem küldöd el a faszba a főnököd, és még rengeteg kérdés amiről nem szeretnél beszélni, és nem szeretnéd kimondani az igazat, mert amit ezekről a dolgokról vélekedsz, az kívülre elfogatható választ ad az, hogy elfogadod, de belül tudod, hogy Valami történt. És persze amire a legjobban kihegyezve van a hatalom, pénz, és a $@!%.
EZ a három vonzza egymást mint vas a mágnest.
.
Én egy analóg pasas vagyok egy digitális világban, lehet, de ez a könyv zseniális. Az abszolút top Heller könyvem.

Részlet a könyvből:

„A jó vezetőnek egyetlen jogos célkitűzése lehet, az, hogy a lehető leggyorsabban feleslegessé tegye magát, és aztán soha többé ne legyen semmi dolga, amíg ki nem nevezik alelnöknek, vagy nyugalomba nem vonul.”

Saját felelősségre olvasd tovább:

"-Fog valaha beszélni (a testvérem)? -kérdezi a fiam.
– Nem.
– El fogjátok küldeni?
– Azt fogjuk tenni, ami a legjobb neki.
– Engem is elküldenétek, ha nem tudnék beszélni?
– Te tudsz.
– Ha nem tudnék?
– Tudsz.
– De ha nem tudnék. Ha valami történne velem.
– Azt tennénk, ami a legjobb volna.
– Kinek? – fintorog a lányom.
– Mindnyájunknak. Nem küldjük el csak azért, mert nem tud beszélni.
– Kérlek, ne küldjétek el – könyörög a fiam, aki még ránézni se képes anélkül, hogy vissza ne hőkölne.
– Akkor miért nem segítesz nekünk? -vonom felelősségre. -Soha nem akartok játszani vele. Egyikőtök se.
– Te se – gúnyolódik a lányom.
Nem válaszolok.
A fiam hallgat."

23 hozzászólás
Angele>!
Joseph Heller: Valami történt

Általában szeretem az értekezős elmélkedős könyveket, itt azonban több dolog is túl volt beszélve. A legjobban az tetszett, amikor a lányról írt, azzal tudtam azonosulni a két közel kamasz gyerekem mellett. A végén volt egy kis döbbenet. Ettől nagyon jó lehetett volna, ha nem ilyen hosszú.

vicomte P>!
Joseph Heller: Valami történt

Gyűlöltem és belém égett.
Örülök, hogy húsz évesen olvastam, mert megmutatott egy irányt, amerre nem voltam hajlandó elindulni.

1 hozzászólás
Ferenc_Molnár_3>!
Joseph Heller: Valami történt

Felső középosztálybeli amerikai átlagpolgár kíméletlenül őszinte monológja családról, munkahelyről, elmúlt és jelenkori emberi kapcsolatokról, kiüresedett viszonyokról, testiségről, be nem teljesült vágyakról és elszenvedett megaláztatásokról. A fülszöveggel ellentétben én nem látom, hogy keresne egy bizonyos fordulópontot ami félresiklatta az életét, inkább azt látom, hogy élete pontosan azon a pályán halad, amit korosztályától elvárt intelligenciája és kifinomult simulékonysága kijelölt számára. Fokozatosan, meglehetős természetességgel valósítja meg a kétgyerekes (3), kétautós, vasárnap az előmenetele érdekében golfozni járó karrierista archetípusát, akinek a felesége lassanként módszeresen alkoholistává unatkozza magát. Bob Slocum érzései még nem vesztek el, még ha zárójelben is, de jelen vannak: „..néha úgy szeretem, hogy szinte már fáj” – mondja a fiáról. Ugyanakkor Slocum „nem igazán jó” – mondja neki az anyja a halálos ágyán, és a jóság itt arra vonatkozik, ahogy rendesek vagyunk másokhoz. Nem igazán jó, mert csak egy „öcsi-pöcsi” marad világ életében, ahogy egy nagyfőnökének felesége fogalmaz, majd a saját felesége a könyv végén Slocum fejéhez vágja. Találó és lehengerlő. Védhetetlen.

Heller folyamatosan ismétel, vissza-visszatér egy adott motívumhoz, elmerül benne, mintha fogódzókat keresne. Néha talán túl hosszan is, akkor viszont unalmas. Többször éreztem úgy, hogy ezt már mondta, ezt már olvastam, értettem, mire föl ez a magyarázás, menjünk már tovább. A szerkesztés esetlegesnek tűnik, sokat ugrál, tömörebben hatásosabb lett volna. Ezért csak a négy csillag. És ez Hellerhez képest négy. Amúgy simán lenne öt is.

láthatón__túl>!
Joseph Heller: Valami történt

Ki tud erről a könyvről írni? Játékos könnyedséggel vezet végig az amerikai közember lelkibeteg, groteszk világán. Természetesen egy görbe tükör. Ilyen elemzést csak zsidó írók tudnak adni szeretett országukról. Olyanok, akik eldöntötték hogy lesz ami lesz, megírják véleményüket a körülöttük élőkről. Az empátia persze beburkolja a főhőst, de a tényekből egy jottányit sem tagad le a szerző. Ebbe egy Steinbeck beleőrült, egy Hemingway morfinista lett, egy Faulkner szétitta magát. Heller normális maradt. A mű zsenije kétségbevonhatatlan. Egy Joyce-féle Ulysses született. Szerintem érdemes Updike Nyúltörténeteivel együtt olvasni, plusz az előbb említett szerzőket. Ehhez a könyvhöz a 22-es csapdája a fasorban sincs.

arsenal0522>!
Joseph Heller: Valami történt

Kegyetlenül őszinte, de kicsit vontatott történet egy felnőtt férfi személyiségének széthullásáról. Sajnos a mai mindennapi életben is megtalálhatóak – még az én környezetemben is – Bob Slocumok, és ez ijesztő.

Fee>!
Joseph Heller: Valami történt

Nagyon tetszett. Teljesen átéreztem és ismerősek voltak a játszmái a munkahelyén, a családi gondjai, örömei, büszkeségei és félelmei.

fk>!
Joseph Heller: Valami történt

Tényleg kegyetlenül őszinte, jó szövegekkel, érdekes szempontokkal (apa és a serdülő lánya közötti viszony, például hogy félti azoktól a fiúktól, amilyenek pontosan olyanok, amilyen ő maga), cserébe úgy a háromszázadik oldaltól már piszosul unalmas a sok siránkozás egészen az utolsó negyven-ötven oldalig, amikor sikerül kicsit átlendülni ezen. Ez volt a harmadik regényem Hellertől, de a követhetetlen ide oda ugráló stílusa nekem itt fárasztóvá tette. Néha kicsit olyannak tünt, mintha Heller 150 oldalnyi szöveget írna le újra és újra mindig máshogy, mindig egy kicsit több kép állna össze, de szerintem pont emiatt az első olvasás után szinte bárhol felüthető és bármeddig olvasható.


Népszerű idézetek

pdaniel>!

Végre tudom, mi akarok lenni, ha nagy leszek. Amikor nagy leszek, kisfiú akarok lenni.

eme>!

Azt mondták, tökéletesen normális vagyok – ez a legsiralmasabb dolog, amit csak életemben valaha mondtak nekem!

528. oldal

csillagka P>!

A családban, ahol élek, négy ember van, akitől félek. E közül a négy ember közül hárman félnek tőlem, és a három közül mindegyik fél a másik kettőtől is. A családomnak egyetlen tagja van, aki senkitől nem fél a többiek közül, és az az egy idióta.

348. oldal Európa 1978

csillagka P>!

Manapság annyi minden van, amit nem akarok megtudni.

9

Lara>!

Dögöljön meg mindenki. Liberális ember vagyok, tulajdonképpen mindegy, hogy hogyan.

eme>!

Senki nem jó mindig. Néha mindenki jó.

285. oldal

Angele>!

Elmúlt volna, előbb vagy utóbb, ahogy ő máris elmúlt, ahogy én most elmúlóban vagyok.

ponty>!

– Apu ezt úgy érti – magyarázza a lányom –, hogy a pénz szeretete meg az arany és a gazdagság iránti vágy okozta a múltban a legtöbb eseményt, amelyről ma a történelemkönyveinkben olvasunk. Igaz, apu?
– De mennyire igaz, drága lányom. Megint fején találtad a szöget. Örömmel látom, hogy mást is tanulsz az iskolában, nemcsak azt, hogy mi a zsebhoki, hogy kell kábítószert szedni, és hogy kell idehaza pucéran mászkálni.
Jobban meg vagyok döbbenve, mint ő, amikor látom, hogy elakad a lélegzete, és elfehéredik. (Nem tudom, miért mondtam ezt. Esküszöm a Jézus Krisztusra, nem tudom honnan jöttek ezek a szavak. tudom, hogy nem belőlem jöttek.)

451. oldal (Árkádia, 1988)

Evione>!

A frász tör ki, amikor csukott ajtókat látok.

(első mondat)

csillagka P>!

A hivatalban, ahol dolgozom, öt embertől félek. Ötük mindegyike fél négy embertől (az átfedéseket nem számítva), az összesen húsz, és e húsz mindegyike hat embertől fél, az annyi, mint összesen százhúsz ember, aki legalább egyvalakitől fél. E százhúsz ember mindegyike fél a másik száztizenkilenctől, és ez a száznegyvenöt ember mind fél attól a tizenkettőtől odafönn a csúcson, akik közreműködtek ennek a cégnek az alapításában és kiépítésében, és most az övék, és ők irányítják.

17. oldal Európa 1978

4 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Eowyn Ivey: A hóleány
Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér
Colleen Hoover: Verity
Jodi Picoult: A tizedik kör
Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete
Mario Puzo: A Keresztapa
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok
Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt
Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el…