Képzeljétek ​el 40 csillagozás

Joseph Heller: Képzeljétek el Joseph Heller: Képzeljétek el

A ​súlyos adósságokkal küszködő Rembrandt 1653-ban egy gazdag szicíliai nemesúr megbízásából a Homérosz mellszobra fölött elmélkedő Arisztotelészt festi, aki nedvesnek érzi magát a vastag festékréteg alatt, utálja a festő kapzsiságát, mindazonáltal bámulja káprázatos ecsetkezelését, és leplezetlen irigységgel gondol vissza hajdani vetélytársára, az i. e. 4. században élt Platónra, aki művei főhősének egykori mesterét, Szókratészt tette meg, akit felforgató eszméi miatt halálra ítéltek a kicsinyesen gyűlölködő athéniak, akiket esztelen hadi vállalkozásba hajszolt egy nagyszabású politikai kalandor, Alkibiadész, aki nem ismert sem istent, sem embert, kivéve Szókratészt, aki mindenkit hajlandó volt tanítani, még Platónt is, aki nagyot röhögött volna a festék alatt roskadozó Arisztotelészen, aki szeretne már megszabadulni a festőtől, aki talán nem is maga Rembrandt, hanem egy nagy tehetségű tanítványa, aki a képen nem is Arisztotelészt festette meg, aki… Sorsoknak, történeteknek,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
Árkádia, Budapest, 1990
376 oldal · ISBN: 9633071755 · Fordította: Szilágyi Tibor
>!
Európa, Budapest, 1990
378 oldal · ISBN: 9630751763 · Fordította: Szilágyi Tibor

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Arisztotelész


Kedvencelte 6

Most olvassa 2

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

eme P>!
Joseph Heller: Képzeljétek el

Képzeljétek el, amint Heller dolgozószobájában ötletelget, majd gondol egy merészet, és hozzáfog egy cselekmény nélküli, művészettörténeti-művészeti-társadalomtudományi-politikai-filozófiai kérdéseket feszegető regényszerűségnek.
Képzeljétek el, amint Heller a németalföldi festőóriás (?)* Rembrandtot idézi meg, aki épp Arisztotelészt festi, aki épp Homérosz mellszobrára reflektál, aki épp ki tudja, mire gondol, talán a trójai háborúra… Tükrök a tükrökben. És mindenhonnan ugyanaz az arc tekint vissza ránk, még akkor is, ha látszólag különböző portrékat vélünk látni. Semmi nem változik. Másoljuk a másolatok másolatait. Ki kiről? Létezik-e az eredeti, vagy mindnyájan pusztán alacsonyabb rendű másolatai vagyunk annak a formának, amik vagyunk? Minden önmaga utánzata? Kit ábrázol Homérosz mellszobra? Kit az az Arisztotelész, aki a festményen megelevenedik? Ki az a Rembrandt, aki Heller tollából megszületik? (Ki az a Heller, aki a regényt írja?) Vajon azt látjuk, akit/amit látni vélünk?
Heller rendkívül érdekfeszítően fonja össze elmélkedésében művészet, politika, társadalom filozófiai töltetű megközelítését, miközben három, látszólag nemcsak térben vagy időben, de sok más szempontból is távoli világot, az ókori görögséget és a 17. századi Hollandiát, valamint saját korának Amerikáját idézi meg, és egyesíti Arisztotelész alakjával, aki, miközben csodálkozva és szomorúan szemléli önmaga (?) megalkotásának folyamatát, Szókratészen és Platónon gondolkodik. Bürökkel tele poháron és egy Állam filozófiai megalapozottságán. Meg a világon. Meg önmagán, az öregedő ókori filozófuson, aki nem talál magának munkát, és nem tudja, mit csináljon…
Közben meg megy mindenhol a hatalomért folyó harc – görögök, hollandok, amerikaiak szállnak hajóra hódítani, kereskedelmi flottákat és haditengerészeti erőket vetnek be, csakis békevágyból. De, mint tudjuk, egyes emberek békevágya gyakran háborút okoz. Aztán már csak azért kell imádkozni, hogy ki ne törjön a béke.
Heller történelmi tények áradatával próbálja megértetni velünk – ha ugyan hajlandóak vagyunk bármit is megérteni –, hogy semmi új a nap alatt, a békeszerető Athén hódító és hidegháborúi semmiben nem különböznek a 17. századi holland imperializmustól vagy a maiaktól, hogy a civilizált világ demokráciája mindig is mások demokráciáját sodorta és sodorja veszélybe. Mindezt végső soron a pénzért…
Közben meg nem tudjuk eldönteni, mi az érték, és mennyiért adják a művészetet. Többe kerül egy hiteles Rembrandt-utánzat egy Rembrandt-képnél, hisz kevesebb van belőle. És árad a nép a tárlatra, csak mert horribilis összegért elárverezett Rembrandtot láthat. Egyébként rá se rántana.
Nem csodálkozom Arisztotelész borongós szomorúságán, ahogy a sok festék alatt görnyedve emlékszik vissza a keserű italt lehajtó igaz emberre.
Bár Heller, önmagához hűen, megcsillogtatja itt-ott remek humorát, iróniáját és szarkazmusát, nincs nagy kedvem nevetni. Nektek sem lesz. De a regényhez talán igen.
Képzeljétek el, amint a könyv fölé hajolva Hellert, a Rembrandot megíró Hellert, az Arisztotelészt festő Rembrandtot megíró Hellert, a Homérosz büsztje fölött elmélkedő Arisztotelészt festő Rembrandtot megíró Hellert, az Akhilleuszt és Odüsszeuszt megéneklő Homérosz büsztje fölött elmélkedő Arisztotelészt festő Rembrandtot megíró Hellert vizsgáljátok. De lehet, hogy nem is Heller az. Képzeljétek el…

* Képzeljétek el, hogy nagy festők nincsenek. Nincsenek nagy művészek úgy általában. Csak nagy művek…

AeS P>!
Joseph Heller: Képzeljétek el

Képzeljétek el, hogy ebben a könyvben nem történik semmi.
Pontosabban, ami történik benne, az már megtörtént korábban.
Még pontosabban, nem tudhatjuk, hogy megtörtént-e, vagy sem.
Nagy rohanás Homérosz, Szókratész, Platón és Arisztotelész, meg a hozzájuk tartozó ókori kultúrán át a rembrandti Hollandiába, királyok, államok és demokráciák születésébe és halálába, New Yorkba, Jimmy Carterhez, aztán vissza az ókorba, aztán csak úgy ugrabugrálva a síkok között, hogy azt lássuk, mindig minden újra megtörténik, már ha egyáltalán megtörtént egyszer valaha.
Könnyű könyvnek azért nem mondanám, de szerencsés esetben meghozza a kedvet a filozófusokhoz és a festőkhöz.

1 hozzászólás
Ferenc_Molnár_3>!
Joseph Heller: Képzeljétek el

A történelem nem tartalmaz semmilyen tanulságot, vagy ha mégis, nincs aki felismerje azt, vagy ha felismeri is valaki, nem érdekel senkit. Nincs nagy művész, csak nagy művek vannak, állítja Heller. Rembrandt nem is érdekes, kisstílű, zsugori figura, aki még saját műveit is képes lenne hamisítani. Arisztotelész is megveti, miközben ámulattal nézi, ahogy a fényekkel játszik az ő képmásán, aki talán nem is ő, a festő nem is Rembrandt, és még Homérosz mellszobra a képen sem Homérosz, hiszen hogy lehet ábrázolni azt, akiről azt sem tudják biztosan hogy létezett? Milyen összefüggés van Szókratész és Rembrandt között? Egyáltalán miért lenne érdekes egy festmény története, a festő és az ókori filozófus és mindkét személy kora a maga háborúival és véres csatáival, sehova nem vezető és senkit nem érdeklő tanulságaival? Próbálom kitalálni, hogy miért kell végigolvasnom a történelem e két távoli szeletének világméretű történéseit, majd apró, ide nem tartozó mozzanatait, miért kell folyamatosan dimenziót váltani, zoomolni apró részletekre, és mi közöm ahhoz ebben a könyvben, hogy mi történt abban a pillanatban a világtörténelemben, amikor Rembrandt egy tükröződő árnyat festett Arisztotelész köpönyegére? Amit Heller leír, összefoglal, mind tudható. Olvasható az Államban, a Phaidónban, a Lakomában vagy megtalálható a Rembrandtról szóló tanulmányokban. Hellernél nincs tanulság, nincs okos következtetés, a könyv mégis katarzissal ér véget: Szókratész rendíthetetlen jellemével, a színtiszta etikával, aminek úgyszintén nincs értelme a világtörténelem alakulása szempontjából, és amúgy sem tanul belőle senki. De jelen van, és megkerülhetetlen. A történelem nem is kerüli meg, átugorja, és Szókratész mosolyog.

A történelem svindli, mondta Henry Ford. “..a politikának és a jó szándéknak semmi köze egymáshoz”. Majd: “…a politikának és a tudásnak sincs semmi köze egymáshoz” mondja Heller. A politika azonban a történelmet alakítja, értelmet ebben ne keressetek, csak képzeljétek el…
A könyv elején Heller paradoxonjai, summás megállapításai petárdaként robbannak, később ezek elmaradnak. A vége felé mintha szétesne a könyv, a festmény utóéletét taglaló rész szinte már követhetetlen és fárasztó a (szerintem) teljesen felesleges részleteivel. De ezt ő sem élvezi igazán, egy hosszas és bonyolult, családi kapcsolatokat elemző eszmefuttatás után egyenesen kijelenti: “… (az asszony) néhai férjének unokaöccsével kötött házassága mögött rejlő valódi történet kétségkívül nagyon érdekes, de nem a mi számunkra.” .
De akkor miért kezdett bele?
Na pontosan ez a kérdés az, ami miatt ezt a könyvet el kell olvasni.

Khimaira>!
Joseph Heller: Képzeljétek el

Heller újfent széleskörű műveltségéről és abszurd humoráról tett tanúbizonyságot. Ez a könyve kevésbé humorosra, ugyanakkor sokkal intellektuálisabbra sikerült, mint az előző művei – sajnos ez a kettő együtt az emészthetőség rovására ment. A sok művészettörténeti utalás lenyűgöző alaposságú, de nehezen követhetővé, szaggatottá teszi a könyvet. Hiányoltam az általam annyira csodált helleri (körkörös) szerkesztésmódot és a figurák kidolgozottságát (bár tény, hogy a könyv sokkal rövidebb, mint az eddigiek), de Heller zsenialitása így is fel-felcsillan a lapokon. Aki szereti Hellert, mindenképp olvassa el, de ne ez legyen az első könyve tőle.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

eme P>!

A bölcsesség annak tudásából áll, hogy olyasmi, mint bölcsesség nem létezik.

86. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bölcsesség
eme P>!

Egyes emberek békevágya gyakran háborút okoz.

140. oldal

eme P>!

Az olyan totalitárius országokban, mint Oroszország vagy Kína, a közösséget a rendeletek, a parancsuralom, a rendőrség és a terror küldik a fenébe.
Az ipari demokráciákban a nemtörődömség.
És a részrehajlás.

292. oldal

eme P>!

A civilizált világban igazságos kormányzat nem létezhet. Hogy a világ többi részén mi a helyzet, azt nem tudjuk.

171. oldal

eme P>!

Miféle joga van valakinek, aki ártatlan, azt feltételezni, hogy ő biztonságban van a törvénytől.

287. oldal

eme P>!

Mindnyájan pusztán alacsonyabb rendű másolatai vagyunk annak a formának, amik vagyunk.

31. oldal

eme P>!

Ne indíts háborút egy távoli, ellenséges országban, hacsak nem szándékozol ott is élni.

219. oldal

Kapcsolódó szócikkek: háború
eme P>!

Ha mindenre bizonyítékot követelünk – mondta [Arisztotelész] –, soha nem leszünk képesek semmit bebizonyítani, mivel semmiféle bizonyításhoz nem lesz kiindulópontunk. Bizonyos dolgok nyilvánvalóan igazak, és nem szorulnak bizonyításra.
– Bizonyítsd be – mondta unokaöccse, Kalliszthenész.

308. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Arisztotelész
azazello01>!

A meggondolatlan vakmerőséget kezdték a párthoz való bátor hűségnek tekinteni. A józan habozást pedig álcázott gyávaságnak. A mérsékletet a férfiatlan gyöngeség álcájának. Az a képesség pedig, hogy valaki képes egy kérdést minden oldalról átlátni, azt jelentette, hogy az illetőt bármiféle cselekvésre tökéletesen alkalmatlannak nyilvánították. Az igazi férfi ismertetőjegye a fanatikus heveskedés lett, az óvatos fontolgatás pedig csak átlátszó ürügynek számított a kötelességmulasztásra. A forrófejűekben bíztak meg, azok pedig, akik szembeálltak velük, gyanússá váltak.

186. oldal (Árkádia, 1990)

rhalmai>!

Shakespeare meghalt. Rembrandt tízéves volt, és még a latinnal birkózott, amikor Willebord Snellius holland matematikus fénytörési vizsgálatai közben rájött, hogy az i beesési szög szinuszának és az r fénytörési szög szinuszának aránya egyenlő a fénytörő közeg n fénytörési indexének és az eredeti közeg n fénytörési közegének arányával.
Nem tudom, hogy ez mit jelent, és nem is akarom megtudni.


Hasonló könyvek címkék alapján

Umberto Eco: A tegnap szigete
Deborah Moggach: Tulipánláz
Milorad Pavić: Kazár szótár
Kristin Hannah: Fülemüle
Adam Makos – Larry Alexander: Felettünk a csillagos ég
Isabel Allende: Kísértetház
Leon Uris: Exodus
Leon Uris: Szentháromság
Jim Shepard: Áron könyve
Anthony Doerr: A láthatatlan fény