Egy közhelynek minősülő, figyelmünkön teljesen kívül eső okoskodás áldozatai vagyunk. Mivel az ember cselekvőképes, azt hiszi, hogy egyedül cselekszik, és miután tudatában van a szabadságának, elfeledkezik a függőségéről. A természet világában hallgat a józan észre; elültet egy makkot, locsolja, ápolja, de mindenkor elismeri, hogy nem ő hozta létre a tölgyfát, mert látja, hogy a fa növekszik és kiteljesedik anélkül, hogy ahhoz neki bármi köze lenne, és egyébként a makkot sem ő alkotta. A társadalomban azonban, ahol cselekvőleg van jelen, úgy képzeli, hogy ő az alkotója mindennek, ami körülötte létrejön. Mind amikor a kőműveskanál azt hiszi magáról, hogy ő az építőmester. Az ember kétségtelenül intelligens, szabad, fenséges, ám ettől még – Plutarkhosz szép megfogalmazásában – mindig Isten eszköze marad, ahogyan azt a szerző az alábbi, ideillő fejezetben megfogalmazta:
„Nem szabad csodálkozni azon, hogy a világ legszebb és legnagyobb dolgai Isten akaratának és gondviselésének köszönhetően jöttek létre, tekintettel arra, hogy a világ legnagyobb és legfőbb részeit áthatja a lélek, mivel a lélek eszköze és szerve a test, a lélek pedig ISTEN ESZKÖZE. A test számos mozgásra képes önmagától, ezek zöme, jelesül a legnemesebbek, a lélektől valók. De ezeket a cselekedeteket nem is egyedül a lélek kezdeményezi és hajtja végre, hiszen a lelket Isten akarata formálja, csiszolja, irányítja, aki a létező legszebb szerv, a legremekebb eszköz. Mert furcsa is lenne, hogy a szél, a felhők és az eső mint Isten eszközei, táplálják és gondozzák teremtményeit, míg másokat elveszejtenek, s hogy az állatokat ne használná föl teremtő cselekedeteiben. Tekintettel arra, hogy teljes mértékben Isten akaratától függenek, sokkal valószínűbb, hogy mindenben Isten akaratát szolgálják és rendelése szerint cselekednek, mint ahogy az íj a szkíták kezébe való, a lanttal és a fuvolával pedig a görögök bánnak a legjobban”. *
* Plutarkhosz: A hét bölcs lakomája.
