To-morrow ​/ Holnap 1 csillagozás

Joseph Conrad: To-morrow / Holnap

A ​lengyel származású Joseph Conrad több mint húsz évig szolgált tengerészként, mielőtt az írásnak szentelte magát. Műveinek a tenger mellett két állandó szereplője a nyugtalanság és a megszállottság. A Holnap című elbeszélésben a nyugalomba vonult öreg hajóskapitány, Hagberd, és szomszédja, a fiatal Bessie gyötrelmes történetét helyezi ebbe a háromszögbe. A mű középpontjában azon emberek életének és lelkivilágának az elemzése áll, akik hamis reményektől és illúzióktól szenvednek, amelyek beteges képzeletük vagy elnyomott vágyaik gyümölcsei.
A megszállott egoista Hagberd kétségbeesetten várja haza fiát, akit ő üldözött el, az egyszerű szívű Bessie pedig sorsába beletörődve ápolja zsarnoki apját. A lélek megbénulása, ami a kapitány esetében az őrület eredménye, a lánynál a belenyugvó fásultságé, hordoz egyfajta – igaz, egészségtelen – egyensúlyt. Ezt forgatja fel a harmadik alak megjelenése: ő az annyira várt fiú, Harry, aki csaknem állati vitalitásával törést okoz a másik két… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kétnyelvű klasszikusok Kossuth

>!
Kossuth, Budapest, 2018
72 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630988650 · Fordította: Bánki Veronika

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

William Somerset Maugham: The Luncheon / Az ebéd
D. H. Lawrence: In Love
George Orwell: Animal Farm / Állatfarm
Agatha Christie: Fülemüle-villa / The Philomel Cottage
Arthur Conan Doyle: A reigate-i urak / The Adventure of the Reigate Squires – Az Apátság major / The Adventure of the Abbey Grange
Rudyard Kipling: A pillangó / The Butterfly
Whodunit?
Charles Lamb – Mary Lamb: Shakespeare-mesék / Tales from Shakespeare
Saki: Saki novellák
Tom Hutchinson: Project 2. – Munkafüzet