Heart ​of Darkness 69% 81 csillagozás

Apokalipszis tegnap

Létezik magyar fordítása, A sötétség mélyén címmel, valamiért mégsem vált nálunk annyira ismertté, mint angol nyelvterületen.

A történet – egyszerű, unalomig ismételgetett minta – egy hajóút, amely természetesen metaforikussá válik, és a visszafordíthatatlan változás felé vezeti a vakmerőt. Aki legfeljebb abban tér el az átlagtól, hogy okosabb, és többet gondolkodik. Van ideje rá: ez a hajóút realisztikusan és észvesztően lassú, mivel gyakorlatilag még a hajóját is neki kell összerakni az elején, alkatrész meg hol van, hol nincs. Aztán amelyik olvasó nem bírja a sok üresjáratnak ható elmélkedést, az kidől. Aki bírja, az olyan kérdésekre találhat közben, hogy mit jelent a hatalom, hová vezet, ha az ember fejébe száll, mitől ember az ember, és hogyan tudja emberségét elveszíteni. Spoiler: könnyen.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2022/04/10/apokalipsz…

Bevallom, hogy egyetemistaként évekig aktívan és szenvedélyesen utáltam ezt a könyvet (és vele magamat a többször belealvós, vontatott, idegtépő olvasmányélményért), de szerencsére már tavaly is muszáj volt újraolvasnom, ezúttal azzal a szándékkal, hogy immár a hallgatóimnak beszéljek róla. Docendo discimus, mondják, tanítva tanulunk, és tényleg. Nem mondom, hogy már várom az évente esedékes újraolvasást, de elkezdtem értékelni Conrad kicsit darabos, de összetett stílusát, az egyébként tökéletesen összerakott struktúrát, a szépen kidolgozott szimbolikát, sőt, még azt is, hogy a perve… kíváncsiságomat arra vonatkozóan, hogy pontosan mit csinált Kurtz, végül nem elégítette ki. Conrad az imperializmus alfája és ómegája, nem véletlen, hogy annyi különböző módon és kontextusba adaptálták. Igazából hálás vagyok, hogy újra meg újra meg kell küzdenem ezzel a szöveggel.

Életem egyik legnehezebb olvasása volt, elsősorban a nyelvezete miatt. Conrad lengyel származású, de angolul írta a regényt. Stílusát sokszor nehezen tudtam követni, még az ismeretlen szakszavaktól függetlenül is. Valószínűleg elolvasom valamikor magyar fordításban is a regényt (talán azt kellett volna előbb).
Másrészt a regény lélektanilag is nehéz: elképesztően nyomasztó. Conrad egyrészt megmutatja, milyennek látja ő a gyarmatosítást. A regény legnagyobb része Kongó Szabadállamban játszódik, az őserdő mélyén. Állítólag ez volt az a gyarmat, ahol leginkább kiütközött az emberi önzés és kizsákmányolás, és összességében az egész gyarmatosítás álszentsége, amely látszólag az afrikai népeknek szándékozott elvinni a civilizációt (megjegyzem: ma már ezért is rasszizmust kiáltanak), valójában csak a gyarmatok kincseire (pl. elefántcsont) fájt a foga. A gyarmatosítást azonban nem az afrikai bennszülöttek szempontjából vizsgálja, ezzel a szemponttal alig foglalkozik.
Ezen keresztül általánosabban beszél az emberi civilizáció ürességéről, amelyet belső tartalom nélküli formának mutat. A civilizáció egésze csak látszat: az erkölcsösség mélyén a büntetéstől való félelem bújik meg, az eszmék mögött önzés, stb. stb. Afrika az a hely, ahol az európai civilizált ember ráébred sötét ösztöneire, és ahol ezek el tudnak szabadulni (ugye, a közösségi kontroll alól való felszabadulás). Elég sötét emberkép, ki tudja, mekkora hatással volt erre a kereszténység tanításának (eredendő bűn).
Mindenképpen érdekes volt a könyv, jó volt a Széthulló világ után ismét elgondolkodni a gyarmatosításon, a könyv tovább árnyalta a képet. Azért a Széthulló világot jobban szerettem :)

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 3
Stílus (írói): 3
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 4
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 3,5
Érzelmek (ábrázolása): 4
Izgalom: 4

Sajnos csak közepes olvasmányélményt adott a könyv. Joseph Conrad nem igazán jó író, nem kedveltem meg a stílusát. Eredeti ötletből született a történet, ami a gyarmatosítás korában játszódik, és a Kongó folyón zajló, baljós eseményekkel tarkított hajóút résztvevőinek sorsát meséli el, olvasmányos, regényes formában. A Kongó folyó vidéke, vagyis a Kongói Szabadállam – melynek legfontosabb folyója a Kongó volt – ekkortájt II. Lipót belga király magángyarmata volt. A tartalom viszonylag jól kidolgozott, a mondanivaló átjut az olvasóhoz. Hitelesség szempontjából a történet nem igazán meggyőző, a könyv világa néhol nehezebben átélhető. Conrad megfelelő hangsúlyt helyezett a szereplők érzelmeinek ábrázolására. A történet izgalmas, érdekfeszítő.

Tizenkilencedik századi európai Afrikában = sok-sok tájleírás + bennszülöttekre történő rácsodálkozások az iszony különböző fokozataival.

A kapitány ezt a két kötelező összetevőt is élvezetesen alkalmazza, bármennyire is elkoptatta a ’darkness’ szót a regény végére, szimpatikus és humánus, élmény az ő szemével látni.
Emellett a Heart of Darkness az ember természetéről szól (ami minimum olyan rejtélyes és iszonyatos, mint Kongó vizei és erdői európai szemmel) szépen összegyúrva a fenti hozzávalókkal. Kapitányunknak jó szeme van ehhez is, csakhogy kissé lírai alkat, a túlcicomázott nyelvezetet talán szokni kell az elején, de nagyon megéri, ez itt egy erős 75%! :)

Nagyon sokat lehet mondani a könyvről, ami önmagában egy maradandóságot sejtet, de kíváncsi vagyok, ki értékeli az utat magán a szövegen át. Eszmei kihívásként remek a mű, szembeállítja a kolonializmus embertelenségét, és saját elkövetőinek lealacsonyítását a vadon, az ősi magány megrontó, de egyben felszabadító erejével. Megmásítja az embert, ugyanakkor rengetegszer felderül, a társadalom szintén hogy megmásít, mikor másoknak, vagy saját magunknak hazudni kényszerít. A rasszizmus és kolónialiasta narratíva is megkerülhetetlen, ami habár bírálat alatt áll, mégis világképként, normaként terebélyesedik el a könyvön, így nehéz megfogalmazni, az író Mark Twaines kívülállósággal, vagy passzív részvétellel fogalmaz benne (esetleg mindkettő). Megragadt, de ha nem hangoskönyvként ér, nem tudom, mennyire lett volna türelmem végighaladni sokszor eseménytelen, sűrű atmoszféráján.

Az biztos hogy nekem nem lesz a kedvenc könyvem, de azt sem értem hogy egyesek mit találtak benne olyan inspirálónak. Mivel tudtam hogy ihlet forrása volt az Apokalipszis most! filmnek, ezért voltak bizonyos elvárásaim a történet iránt. Amit erősen alul múlt. Nem rossz a szöveg, kellemes ritmusa és nyelvezete van, már annak aki szereti az ilyen barokkos mondatokat, és nem riad vissza ugyanennek angol nyelven való bogarászásától. Azonban az elvárt csúcspont, hogy legalább valami igazolja Kurtz hírnevét, az nem történik meg. Egy fajta lufi ő a számomra. Nem kapunk semmit a könyvben, még utalás szintjén sem ami alapul szolgálna annak amit mások látnak rajta. Bár lehet csak nekem más az ingerküszöböm.

Remekul mutatja be Conrad azt az imperialista gogot, ami a gyarmatosito orszagokat jellemezte. Nagyon hosszu ido kellett ahhoz, hogy ez a mentalitas barmenyit is valtozzon.

Szeretni akartam, de mégsem tudtam. Zavart a nyelvezet. Természetesen szép teljesítmény, hogy nem anyanyelvűként ilyen gyönyörűen ír angolul Conrad, de azért mindennek van határa. Sokszor már túl választékos volt, túlságosan fennkölt.
Nehéz olvasmány. Ha az olvasó figyelme egy kicsit is lankad, elveszett a szövegben, és nehéz visszatalálni. Conrad mindenképpen intelligens olvasót kíván, ami viszont tetszik. Csak kellő odafigyeléssel és nyitottsággal ismerhetjük meg a szív mélységét, a sötétséget. Értékelendő cél és kivitelezés. Sokszor nem is tudtam, hogy hol is vagyok: kint vagy bent?

Sajnos kifejezetten nem fogott meg ez a mű, de lehet csak azért mert kötelező olvasmányként olvastam :D Kicsit sok volt benne a leíró rész, de a történet alapvetően nem volt rossz. És valamiért azt is érzem, hogy nem jött át nekem teljesen a könyv mondanivalója, szóval lehet hogy újra kellene majd olvasnom. Mindenesetre fog kapni az író még egy esélyt tőlem.