Az ​ezerarcú hős 20 csillagozás

Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

„Csak ​akkor találjuk meg az élet kincseit, ha leereszkedünk a szakadék legmélyére. Ahol összerogysz, ott lapul a kincs. Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni.” – Joseph Campbell

Démonok, sámánok, harcosok, királyok, hősök és istenek – a mesék, mítoszok és legendák mélyén, álom és valóság határán örök küzdelemben néz szembe egymással a jó és a rossz, a fény és a sötétség, az élet és a halál. A mitikus történetek mindenkor és mindenütt ugyanazzal az átütő erővel, ősi képek, archetípusok és szimbólumok jelrendszerével közvetítik a kozmikus igazság összefüggéseit az esendő halandó számára. Joseph Campbell emberfeletti tudással összegzi a természetfeletti törvényeit: a világ maga a Történet, amelyben mindannyian akaratlanul a Hős Útját járjuk, vezérfonálként pedig szeretjük ezerszer is újra hallani a nagy mesét, átélni a hős kalandját, amint útra kel, küzd, meghal, feltámad és visszatér közénk, elhozva az élet vizét, fellebbentve a fátylat a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1949

>!
Édesvíz, Budapest, 2010
460 oldal · ISBN: 9789635290741 · Fordította: Varjasi Farkas Csaba

Enciklopédia 1


Kedvencelte 11

Most olvassa 14

Várólistára tette 99

Kívánságlistára tette 159

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

Lecter>!
Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

Ez a könyv nem kevesebbre vállalkozik, minthogy utána járjon minden mitológia alapjának: az egész emberiség közös pszichés örökségének. Miért vannak közös elemek a busmanok és az eszkimók meséiben, és miért függ össze ez a szomszédasszony álmaival? Az Út, amit bejárunk. Ez az, amit eddig csak Buddha járt végig a maga gyönyörűségében. Mai terminológiában: az út a létteljesség felé. Egy percig sem állítja, hogy van rá bevett mód. Épp ezért is fejti ki, hogy a hősök élete szimbolikus, és nem követendő példa ( ti. nem másolandó). A kettő közötti különbség nyilvánvaló. „Csináld ezt, és légy jó!” szemben az „ Ismerd meg, és légy Isten” paranccsal. Az elvakultan vallásosak kerüljék messziről, mert csak dührohamot kapnának tőle. Campbell zseniálisan kerüli az ítélkezést, az ő filozófiája az egy végcél és a hozzávezető kismillió út. A mai demisztifikált világunknak felvázol egy ötezer éves alternatívát, és közben rámutat rengeteg alapvető problémára, amire régieknek voltak elképesztően praktikus megoldásai. Ők akkor a sötétben éltek, mi most a világosság ( a tudás ) korát éljük. Mindkettőnek megvolt a maga ára. És hősökre van szükségünk, hogy megmutassák nekünk a bennünk lakozó személyes Istent majd a mögötte lévő közömbös, állandó pusztulásban és születésben lévő univerzumot. Hogy mennyire könnyű ez? Egy embernek már sikerült.

5 hozzászólás
Kun_Gergely IP>!
Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

Monumentális mű!
Óriási területet (mítoszok, népmesék) kíván átfogóan ismertetni a hős útján keresztül, tárgyalja a megjelenő szimbólumokat, és mindezt összeveti az elméleti és alkalmazott pszichológia néhány aspektusával.
Elképesztően nagy munka lehetett megalkotni ezt a könyvet, ha csak a felhasznált forrásokat nézem, azokat végigolvasni is hosszú idő lehetett.
És, szerintem, pont a munumentalitásában van a gyengesége. Itt, minden egyes fejezet megérne egy-egy külön könyvet, mélyebben beleásva a témába, több mítoszt, népmesét boncolgatva, a témát jobban kifejtve, olvasmányosabban tálalva. Most nagyon sokszor éreztem, hogy nem teljes, valami hiányzik. Persze mindez nem bírálat, hiszen így is lenyűgözött az olvasmány.

Bokros>!
Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

Mindenképpen el kell még egyszer olvasni. Nagyon jó, széles látókörű és egyszeri olvasásra befogadhatatlan teljes mélységében.

rec>!
Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

Campbell hatalmas mennyiségű lexikai tudást halmozott fel ebben a könyvben, de megközelítése idejétmúlt, és nem helytálló. A XX. század nagy trükkje volt, hogy a fejlődő pszichoanalitika teljes szótárát ráhúzták a sámánizmusra, és a vallásokra, és ezzel mintegy pszichiátriai betegként aposztrofálták a sámánokat, táltosokat, vajákosokat, vagy bárhogy is nevezzük őket. Pedig a sámán és az elmebeteg között éppen az a legfontosabb különbség, hogy míg előbbi mindig tisztában van vele, hogy épp a metafizikai (lelki), vagy a valós világban mozog, a pszichiátriai páciens képtelen különválasztani a kettőt, és éppen ebből áll betegsége.
Az összehasonlító teológia segédtudománya természetesen lehet a pszichoanalízis, de nem lehet a jelenséget egyetlen szemszögből vizsgálni, lépten-nyomon Freudra és Jungra hivatkozva. Ez a megközelítés kb. olyan, mintha Picasso műveit írnánk le a geometria eszközeivel.
Emellett a könyv nyelvezete borzasztó. Campbell tudálékoskodó, csapongó, és ömlengő. Úgy látszik, maga sem döntötte el, hogy szépirodalmat akar-e írni, vagy tanulmányt. Ráadásul több tárgyi tévedés is előfordul a szövegben. Ilyen pl. amikor megemlíti, hogy a muszlimok naponta háromszor imádkoznak, holott már az elsős gimnazista történelem tananyagban is benne van a napi ötszöri ima. Aztán Csipkerózsika valamiért Csipkerózsa néven kerül elő – ki tudja miért, de roppant zavaró. Azt meg, hogy Dante Isteni színjátéka hogy kerül a példák közé, még nem sikerült megfejtenem, mert tudtommal Dante irodalmár volt, és nem egyházi személy – még ha vallásos ihletettségű művet is írt. Napóleon és Nagy Károly feltűnése ezek után annyira már meg sem lepett. A fülszöveg egyébként minden idők egyik legnevetségesebbike az oktalan Csillagok háborúja utalgatás miatt.
Összességében ez egy megtévesztő, rosszul megírt mű. Ha valaki kíváncsi a sámánizmusra, vagy az ősi rítusokra, annak ajánlom Piers Vitebsky „A Sámán” című kötetét, vagy Joan Halifaxtól a „Sámánhangok”-at.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Odett>!

… a társadalom lelkében és testében keletkezett törést nem orvosolhatja a visszatérés a régi szép időkhöz (archaizmus) vagy bármilyen program, amely garantálja a tökéletes jövőt (futurizmus), de még a legrealisztikusabb, pragmatista törekvés sem, amely megpróbálja kitartó munkával újra összeforrasztani a széthulló darabokat. Csak a születés győzheti le a halált – nem a régi újjászületése, hanem valami egészen más és új. Kell lennie a társadalom lelkében és testében egy folyamatos „állandóan visszatérő születésnek” (palingenezis) – ha hosszú távon szeretnénk túlélni –, ami ellenpontozza a soha véget nem érő pusztulási folyamatot. Mert ha nem vagyunk képesek megújulni, akkor saját győzelmeinkből kovácsol erőt a Gonosz: saját erényeinkből születik meg a végzetünk. A béke csalóka ábránd, a háború is ábránd, a változás is ábránd; az állandóság is az. Amikor elérkezik a nap, a halál győzelmet arat felettünk, semmi mást nem tehetünk, mint hagyjuk magunkat keresztre feszíteni – és feltámadni; teljesen darabokra hullani – és aztán újjászületni.

27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: futurizmus
2 hozzászólás
Odett>!

A mitológia és a rítus legfőbb szerepe mindig is az volt, hogy olyan szimbólumokat szolgáltasson, amelyek előrehajtják az emberi lelket, ellenpontozva azokat az állandó fantáziákat, amelyek éppen ellenkezőleg: igyekeznek azt gúzsba kötni.

22. oldal

daniagi>!

(…) a kalandot nem lehet egyedül megkockáztatni; minden idők hősei megjárták már ezt az utat előttünk; a labirintust feltérképezték; elég a hős ösvényén haladva a fonalat követnünk. És ahol rettenetes borzalmat vártunk, ott találjuk meg végül Istent; ahol el akartunk valakit pusztítani, ott saját halálunkat fogjuk okozni; ahol kifelé indultunk az úton, ott fogunk megérkezni lényünk legbelső magjához; ahol magányra számítottunk, ott az egész világgal találkozunk.

34-35. oldal

pontosvesszőparipa_Niki>!

Fixálódunk gyermekkorunk ki nem élt, infantilis fantáziáihoz, és ezáltal képtelenek vagyunk átélni a felnőtté válás szükségszerű beavatási rítusát. Az Amerikai Egyesült Államokban ráadásul még a megfordult értékrend is jellemző: a cél nem az, hogy tisztességben megöregedjünk, hanem hogy fiatalok maradjunk; nem az, hogy felnőtté érjünk, és elszakadjunk az Anyától, hanem hogy az ölében maradjunk. Így aztán férjek, meglett férfiak, akik szüleik akarata szerint ügyvédek, kereskedők vagy tudósok lettek, saját kamaszkoruk oltárán áldoznak, miközben feleségeik tizennégy év házasság és két szép, felnevelt gyermek után is a szerelmet keresik – a szerelmet, amely kizárólag kentaurok, szilének, szatírok és más kéjvágyó, rémálombeli lények formájában érkezik el hozzájuk, mint a második fent idézett álomban, vagy pedig az üzekedés istennőjének népszerű, szirupos templomaiban, valamelyik ügyeletes mozihősnek álcázva.

22. oldal

Enikő_Rácz>!

A szándékos befelé fordulás valójában a teremtő géniusz egyik klasszikus eszköze, és lehet tudatosan is használni. A pszichikai energiákat egyre nagyobb mélységekbe hajtja,és mozgásba hozza a tudatalattiban rekedt gyermeki és archetípusos képeket. Természetesen az eredmény könnyen lehet a tudatos én többé-kevésbé teljes széthullása (neurózis, pszichózis: a megbénult Daphné állapota); másrészt viszont, ha a személyiség képes befogadni és integrálni ezeket az új erőket, akkor az öntudatra ébredés és mesteri kontroll szinte emberfeletti élményét fogja megtapasztalni.

75. oldal

daniagi>!

A hős útja mindenütt jelenlévő mítoszának éppen az a lényege, hogy minden ember számára felmutat egy általános érvényű formulát, bármilyen szinten álljon is az életben. Ezért átfogó és a legszélesebb körben értelmezhető a mítosz. Az egyénnek csak meg kell találnia saját helyét ennek az általános emberi formulának a viszonyrendszerében, és ráhagyatkozni, hogy az megmutassa a kiutat saját korlátai közül. Kik és hol laknak saját démonai? Akik valójában saját emberi mivoltának megoldatlan rejtélyei. Milyen ideák vezérlik? Ezek árulkodnak arról, hogyan viszonyul az élethez.

129. oldal

pontosvesszőparipa_Niki >!

A „Paradicsom Fala”, amely Istent eltakarja az emberi tekintet elől, Nicolaus Cusanus értelmezésében a „véletlenszerű ellentétek” építménye, amelynek kapuit „a legmagasabb racionális szellem őrzi, aki addig megtagadja a belépést, amíg le nem győzik.”

98.-99. oldal

Glosep>!

A teremtés paradoxona, az öröklétből az időbe vetett formák létrejötte az atya belső titkai. Ezt soha nem lehet igazából megmagyarázni. Ezért minden teológiai rendszerben van egy köldökpont, egy Akhilleusz-sarok, amelyet az életadó anya megérintett, ahol a tökéletes tudás lehetősége csorbát szenved. A hős problémája éppen az, hogy ezt a pontot megtalálja magán (és ezzel együtt a saját világán), hogy legyőzze és megsemmisítse korlátozott létezésének ezt a legfőbb pontját.
Az apjával szembesülő hős problémája az, hogy félelme legyőzésével képes-e annyira megnyitni a lelkét, hogy végül megértse és elfogadja, hogyan tölti meg teljes értelemmel ennek a hatalmas és igazságtalan univerzumnak az őrült tragédiáit a Létezés magasztossága.

156. oldal

Szabó_Elvira I>!

Mi több, a kalandot nem lehet egyedül megkockáztatni; minden idők hősei megjárták már ezt az utat előttünk; a labirintust feltérképezték; elég a hős ösvényén haladva a fonalat követnünk. És ahol rettenetes borzalmat vártunk, ott találjuk meg végül Istent; ahol el akartunk valakit pusztítani, ott saját halálunkat fogjuk okozni; ahol kifelé indultunk az úton, ott fogunk megérkezni lényünk legbelső magjához; ahol magányra számítottunk, ott az egész világgal találkozunk.

34–35. oldal

Khimaira>!

Az istennő az élet tüzétől vörös; a Föld, a naprendszer, a távolba vesző űr galaxisai mind az ő méhében duzzadnak. Mert ő a világ teremtő asszonya, az örök anya és az örök szűz. Magába foglalja mindazt, ami a világot befogadja, táplálja azt, ami a világot táplálja, életet ad mindennek, ami él.
De egyúttal ő a halála mindennek, ami halandó. A létezés egész körforgása az ő uralma alatt áll, a születéstől a kamaszkoron és a felnőtté váláson át az öregségig, és onnan a sírig. Ő az anyaméh és a sír: az anyakoca, amelyik megeszi a saját fiait. Így egyesíti magában a „jót” és a „rosszat”, az emlékeinkben élő anya két arcát, nemcsak személyes, hanem univerzális szinten is. A hívőnek mindkettőn egyforma odaadással kell meditálnia. Ezen a gyakorlaton keresztül tisztul meg a szelleme az infantilis, helytelen szentimentalizmustól és nehezteléstől, elméje pedig megnyílik a kifürkészhetetlen létezés felé, ami elsősorban nem mint a gyermekkorban praktikusan megkülönböztetett „jó” és „rossz” létezik aszerint, hogy szerencse vagy balsors éri az embert, hanem mint a létezés természetének törvénye és megjelenési formája.

122-123. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Johann Jakob Bachofen: A mítosz és az ősi társadalom
Erich Neumann: A Nagy Anya
Hahn István: A világteremtés az iszlám legendáiban
Hubbes László Attila – Povedák István (szerk.): Már a múlt sem a régi…
Mircea Eliade: Misztikus születések
Umberto Eco: A Foucault-inga
Umberto Eco: A rózsa neve
Christoph Markschies: A gnózis
Bolyki László: Kegyelem és kalmárszellem
Kerényi Károly: Hermész, a lélekvezető