!

Az ​ezerarcú hős 9 csillagozás

Joseph Campbell: Az ezerarcú hős
Book24 · 3.990 Ft –16% 3.352 Ft
Könyvtár

„Csak ​akkor találjuk meg az élet kincseit, ha leereszkedünk a szakadék legmélyére. Ahol összerogysz, ott lapul a kincs. Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni.” – Joseph Campbell

Démonok, sámánok, harcosok, királyok, hősök és istenek – a mesék, mítoszok és legendák mélyén, álom és valóság határán örök küzdelemben néz szembe egymással a jó és a rossz, a fény és a sötétség, az élet és a halál. A mitikus történetek mindenkor és mindenütt ugyanazzal az átütő erővel, ősi képek, archetípusok és szimbólumok jelrendszerével közvetítik a kozmikus igazság összefüggéseit az esendő halandó számára. Joseph Campbell emberfeletti tudással összegzi a természetfeletti törvényeit: a világ maga a Történet, amelyben mindannyian akaratlanul a Hős Útját járjuk, vezérfonálként pedig szeretjük ezerszer is újra hallani a nagy mesét, átélni a hős kalandját, amint útra kel, küzd, meghal, feltámad és visszatér közénk, elhozva az élet vizét, fellebbentve a fátylat a… (tovább)

Eredeti mű: Joseph Campbell: The Hero with a Thousand Faces

>!
Édesvíz, Budapest, 2010
460 oldal · ISBN: 9789635290741 · Fordította: Varjasi Farkas Csaba

Hirdetés

Kedvencelte 7

Most olvassa 7

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 45

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Lecter
Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

Ez a könyv nem kevesebbre vállalkozik, minthogy utána járjon minden mitológia alapjának: az egész emberiség közös pszichés örökségének. Miért vannak közös elemek a busmanok és az eszkimók meséiben, és miért függ össze ez a szomszédasszony álmaival? Az Út, amit bejárunk. Ez az, amit eddig csak Buddha járt végig a maga gyönyörűségében. Mai terminológiában: az út a létteljesség felé. Egy percig sem állítja, hogy van rá bevett mód. Épp ezért is fejti ki, hogy a hősök élete szimbolikus, és nem követendő példa ( ti. nem másolandó). A kettő közötti különbség nyilvánvaló. „Csináld ezt, és légy jó!” szemben az „ Ismerd meg, és légy Isten” paranccsal. Az elvakultan vallásosak kerüljék messziről, mert csak dührohamot kapnának tőle. Campbell zseniálisan kerüli az ítélkezést, az ő filozófiája az egy végcél és a hozzávezető kismillió út. A mai demisztifikált világunknak felvázol egy ötezer éves alternatívát, és közben rámutat rengeteg alapvető problémára, amire régieknek voltak elképesztően praktikus megoldásai. Ők akkor a sötétben éltek, mi most a világosság ( a tudás ) korát éljük. Mindkettőnek megvolt a maga ára. És hősökre van szükségünk, hogy megmutassák nekünk a bennünk lakozó személyes Istent majd a mögötte lévő közömbös, állandó pusztulásban és születésben lévő univerzumot. Hogy mennyire könnyű ez? Egy embernek már sikerült.

2 hozzászólás
>!
Bokros
Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

Mindenképpen el kell még egyszer olvasni. Nagyon jó, széles látókörű és egyszeri olvasásra befogadhatatlan teljes mélységében.


Népszerű idézetek

>!
daniagi

(…) a kalandot nem lehet egyedül megkockáztatni; minden idők hősei megjárták már ezt az utat előttünk; a labirintust feltérképezték; elég a hős ösvényén haladva a fonalat követnünk. És ahol rettenetes borzalmat vártunk, ott találjuk meg végül Istent; ahol el akartunk valakit pusztítani, ott saját halálunkat fogjuk okozni; ahol kifelé indultunk az úton, ott fogunk megérkezni lényünk legbelső magjához; ahol magányra számítottunk, ott az egész világgal találkozunk.

34-35. oldal

>!
Enikő_Rácz

A szándékos befelé fordulás valójában a teremtő géniusz egyik klasszikus eszköze, és lehet tudatosan is használni. A pszichikai energiákat egyre nagyobb mélységekbe hajtja,és mozgásba hozza a tudatalattiban rekedt gyermeki és archetípusos képeket. Természetesen az eredmény könnyen lehet a tudatos én többé-kevésbé teljes széthullása (neurózis, pszichózis: a megbénult Daphné állapota); másrészt viszont, ha a személyiség képes befogadni és integrálni ezeket az új erőket, akkor az öntudatra ébredés és mesteri kontroll szinte emberfeletti élményét fogja megtapasztalni.

75. oldal

>!
Victoria_Crane

Fixálódunk gyermekkorunk ki nem élt, infantilis fantáziáihoz, és ezáltal képtelenek vagyunk átélni a felnőtté válás szükségszerű beavatási rítusát. Az Amerikai Egyesült Államokban ráadásul még a megfordult értékrend is jellemző: a cél nem az, hogy tisztességben megöregedjünk, hanem hogy fiatalok maradjunk; nem az, hogy felnőtté érjünk, és elszakadjunk az Anyától, hanem hogy az ölében maradjunk. Így aztán férjek, meglett férfiak, akik szüleik akarata szerint ügyvédek, kereskedők vagy tudósok lettek, saját kamaszkoruk oltárán áldoznak, miközben feleségeik tizennégy év házasság és két szép, felnevelt gyermek után is a szerelmet keresik – a szerelmet, amely kizárólag kentaurok, szilének, szatírok és más kéjvágyó, rémálombeli lények formájában érkezik el hozzájuk, mint a második fent idézett álomban, vagy pedig az üzekedés istennőjének népszerű, szirupos templomaiban, valamelyik ügyeletes mozihősnek álcázva.

22. oldal

>!
daniagi

A hős útja mindenütt jelenlévő mítoszának éppen az a lényege, hogy minden ember számára felmutat egy általános érvényű formulát, bármilyen szinten álljon is az életben. Ezért átfogó és a legszélesebb körben értelmezhető a mítosz. Az egyénnek csak meg kell találnia saját helyét ennek az általános emberi formulának a viszonyrendszerében, és ráhagyatkozni, hogy az megmutassa a kiutat saját korlátai közül. Kik és hol laknak saját démonai? Akik valójában saját emberi mivoltának megoldatlan rejtélyei. Milyen ideák vezérlik? Ezek árulkodnak arról, hogyan viszonyul az élethez.

129. oldal

>!
Victoria_Crane

A „Paradicsom Fala”, amely Istent eltakarja az emberi tekintet elől, Nicolaus Cusanus értelmezésében a „véletlenszerű ellentétek” építménye, amelynek kapuit „a legmagasabb racionális szellem őrzi, aki addig megtagadja a belépést, amíg le nem győzik.”

98.-99. oldal

>!
daniagi

A hős elpusztult a modern emberben; de örök emberként – tökéletes, megfoghatatlan, egyetemes emberként – újjászületett. (…) szomorú feladata tehát az, hogy átalakulva visszatérjen közénk, és megtanítsa nekünk mindazt, amit a folyton megújuló életről megtudott.

30. oldal

>!
Khimaira

Az istennő az élet tüzétől vörös; a Föld, a naprendszer, a távolba vesző űr galaxisai mind az ő méhében duzzadnak. Mert ő a világ teremtő asszonya, az örök anya és az örök szűz. Magába foglalja mindazt, ami a világot befogadja, táplálja azt, ami a világot táplálja, életet ad mindennek, ami él.
De egyúttal ő a halála mindennek, ami halandó. A létezés egész körforgása az ő uralma alatt áll, a születéstől a kamaszkoron és a felnőtté váláson át az öregségig, és onnan a sírig. Ő az anyaméh és a sír: az anyakoca, amelyik megeszi a saját fiait. Így egyesíti magában a „jót” és a „rosszat”, az emlékeinkben élő anya két arcát, nemcsak személyes, hanem univerzális szinten is. A hívőnek mindkettőn egyforma odaadással kell meditálnia. Ezen a gyakorlaton keresztül tisztul meg a szelleme az infantilis, helytelen szentimentalizmustól és nehezteléstől, elméje pedig megnyílik a kifürkészhetetlen létezés felé, ami elsősorban nem mint a gyermekkorban praktikusan megkülönböztetett „jó” és „rossz” létezik aszerint, hogy szerencse vagy balsors éri az embert, hanem mint a létezés természetének törvénye és megjelenési formája.

122-123. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Andrew Scull: A hisztéria felkavaró története
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
Sz. A. Tokarev (szerk.): Mitológiai enciklopédia I-II.
Kevin Hearne: Hammered – Elkalapálva
Kresley Cole: Vámpírharc
Colleen Houck: A tigris utazása
Edith Hamilton: Görög és római mitológia
Anna Banks: Poszeidón
J. R. Ward: Éjsötét szerető
Roger Zelazny: A Fény Ura