Az ​ezerarcú hős 22 csillagozás

Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

„Csak ​akkor találjuk meg az élet kincseit, ha leereszkedünk a szakadék legmélyére. Ahol összerogysz, ott lapul a kincs. Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni.” – Joseph Campbell

Démonok, sámánok, harcosok, királyok, hősök és istenek – a mesék, mítoszok és legendák mélyén, álom és valóság határán örök küzdelemben néz szembe egymással a jó és a rossz, a fény és a sötétség, az élet és a halál. A mitikus történetek mindenkor és mindenütt ugyanazzal az átütő erővel, ősi képek, archetípusok és szimbólumok jelrendszerével közvetítik a kozmikus igazság összefüggéseit az esendő halandó számára. Joseph Campbell emberfeletti tudással összegzi a természetfeletti törvényeit: a világ maga a Történet, amelyben mindannyian akaratlanul a Hős Útját járjuk, vezérfonálként pedig szeretjük ezerszer is újra hallani a nagy mesét, átélni a hős kalandját, amint útra kel, küzd, meghal, feltámad és visszatér közénk, elhozva az élet vizét, fellebbentve a fátylat a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1949

>!
Édesvíz, Budapest, 2010
460 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635290741 · Fordította: Varjasi Farkas Csaba

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Arnold J. Toynbee


Kedvencelte 10

Most olvassa 16

Várólistára tette 109

Kívánságlistára tette 190

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

Lecter>!
Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

Ez a könyv nem kevesebbre vállalkozik, minthogy utána járjon minden mitológia alapjának: az egész emberiség közös pszichés örökségének. Miért vannak közös elemek a busmanok és az eszkimók meséiben, és miért függ össze ez a szomszédasszony álmaival? Az Út, amit bejárunk. Ez az, amit eddig csak Buddha járt végig a maga gyönyörűségében. Mai terminológiában: az út a létteljesség felé. Egy percig sem állítja, hogy van rá bevett mód. Épp ezért is fejti ki, hogy a hősök élete szimbolikus, és nem követendő példa ( ti. nem másolandó). A kettő közötti különbség nyilvánvaló. „Csináld ezt, és légy jó!” szemben az „ Ismerd meg, és légy Isten” paranccsal. Az elvakultan vallásosak kerüljék messziről, mert csak dührohamot kapnának tőle. Campbell zseniálisan kerüli az ítélkezést, az ő filozófiája az egy végcél és a hozzávezető kismillió út. A mai demisztifikált világunknak felvázol egy ötezer éves alternatívát, és közben rámutat rengeteg alapvető problémára, amire régieknek voltak elképesztően praktikus megoldásai. Ők akkor a sötétben éltek, mi most a világosság ( a tudás ) korát éljük. Mindkettőnek megvolt a maga ára. És hősökre van szükségünk, hogy megmutassák nekünk a bennünk lakozó személyes Istent majd a mögötte lévő közömbös, állandó pusztulásban és születésben lévő univerzumot. Hogy mennyire könnyű ez? Egy embernek már sikerült.

5 hozzászólás
Saba1>!
Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

Jelentem tisztelettel: A végére értem. Kellett hozzá vagy két év, mire ez sikerült, de győztem és bevégeztem. Mintha a Háború és Békének értem volna a végére, beleizzadtam, kifáradtam és most a győztesek néma mosolyával az arcomon jól esően pihegek. Természetesen George Lucas Star Wars univerzuma miatt kezdtem neki, mivel örök hivatkozási alap és amúgy is érdekel a mitológia lélektana. A könyvnek épp ezért nagy elvárásokkal álltam neki, és nem is csalódtam, körülbelül azt kaptam, amit vártam. Mélyenszántó, rendkívül alapos tudományos jellegű munka, talán a legalaposabb skálája a mitológiai összefüggéseknek. És épp ez volt benne a rákfene is, hogy olvasás közben nem tudtam elvonatkoztatni a könyv tudományos jellegétől. Mert hogy minden mondatot legalább kétszer kellett elolvasnom, leszopogatni róla a lényeget, mint csontról a húst, hogy aztán ízlelgessem, csócsálgassam és elemezzem magamban, amit mondani óhajtott vele a nagytiszteletű kutász. Nem volt egyszerű feladat, lassan haladtam vele, lehetetlen csak úgy átfutni rajta, mert mikor már lankadt a figyelmem, magamon éreztem Campbell professzor szigorú tekintetét, ahogy a katedráról rám tekint, és kérdőre von szemöldökének egyetlen felvonásával, hogy miért nem figyelek. Szó szerint temérdek mitológiai leírással áraszt el a könyvben, mintha csak védeni akarná önnön igazát, hogy ne lehessen fogást találni rajta, mert igenis, ha valaki hát ő tudja mit beszél, mert a világon először ő bíz pontosan utánajárt, és erre vonatkozóan mesék, mítoszok, nyúlfarknyi népek álmait citálja elő és önti garmadával az olvasóra. A baj az ezzel, hogy a könyv kissé mégis idejétmúlt, nálunk kis hazánkban hiánypótló a megjelenése, de ezt a könyvet 1949-ben írta, amin azért érdemes elgondolkodni. A megjelenés évében nem kétlem, hogy újszerű volt és egyben magával ragadó és varázslatos is, de olvasás közben azért mégis úgy éreztem magam, mintha egy 70 éves lekvárt nyalogatnék. Voltak benne forradalmi gondolatok, de azt hiszem már a maga idejében is kardot rántva kellett bizonyos téziseit megvédeni, és az igaz, hogy a 60-70 évekbeli ellenkultúra számára ez maga volt a spirituális kvinteszencia, A mágikus védizmus bibliája, mégis úgy éreztem, hogy ma már kevésbé érdekfeszítő a munka, amit az asztalra tett, mint a megjelenésekor. De az is igaz, hogy napjaink spirituális útkeresése is igencsak alábbhagyott, így ez a könyv is csupán lehúzandó strigulává degradálódott az évek folyamán.
Ugyanakkor kaptam válaszokat is a kérdéseimre, voltak igazi felfedezések és ujjongások is az összefüggések olvasatakor. Többet tudtam meg magamról és a környező világról, mint amikor a kezembe vettem és ezért viszont végtelenül hálás vagyok a professzor úrnak. Végszóként pár tanács: Csak elborult SW fanoknak, vigyetek magatokkal fénykardot is az utazáshoz és kössetek az asztal lábához egy cukorspárgát, hogy visszataláljatok az útvesztőből a mindennapokhoz.

1 hozzászólás
Kun_Gergely IP>!
Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

Monumentális mű!
Óriási területet (mítoszok, népmesék) kíván átfogóan ismertetni a hős útján keresztül, tárgyalja a megjelenő szimbólumokat, és mindezt összeveti az elméleti és alkalmazott pszichológia néhány aspektusával.
Elképesztően nagy munka lehetett megalkotni ezt a könyvet, ha csak a felhasznált forrásokat nézem, azokat végigolvasni is hosszú idő lehetett.
És, szerintem, pont a munumentalitásában van a gyengesége. Itt, minden egyes fejezet megérne egy-egy külön könyvet, mélyebben beleásva a témába, több mítoszt, népmesét boncolgatva, a témát jobban kifejtve, olvasmányosabban tálalva. Most nagyon sokszor éreztem, hogy nem teljes, valami hiányzik. Persze mindez nem bírálat, hiszen így is lenyűgözött az olvasmány.

Hirvathor>!
Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

Elképesztő hogy milyen aranyárakon tud forogni ez a könyv (bár nem véletletnül). Amit nem értek az az hogy miért nem adja ki újra a kiadó?


Népszerű idézetek

Odett P>!

… a társadalom lelkében és testében keletkezett törést nem orvosolhatja a visszatérés a régi szép időkhöz (archaizmus) vagy bármilyen program, amely garantálja a tökéletes jövőt (futurizmus), de még a legrealisztikusabb, pragmatista törekvés sem, amely megpróbálja kitartó munkával újra összeforrasztani a széthulló darabokat. Csak a születés győzheti le a halált – nem a régi újjászületése, hanem valami egészen más és új. Kell lennie a társadalom lelkében és testében egy folyamatos „állandóan visszatérő születésnek” (palingenezis) – ha hosszú távon szeretnénk túlélni –, ami ellenpontozza a soha véget nem érő pusztulási folyamatot. Mert ha nem vagyunk képesek megújulni, akkor saját győzelmeinkből kovácsol erőt a Gonosz: saját erényeinkből születik meg a végzetünk. A béke csalóka ábránd, a háború is ábránd, a változás is ábránd; az állandóság is az. Amikor elérkezik a nap, a halál győzelmet arat felettünk, semmi mást nem tehetünk, mint hagyjuk magunkat keresztre feszíteni – és feltámadni; teljesen darabokra hullani – és aztán újjászületni.

27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: archaizmus · Arnold J. Toynbee · futurizmus
2 hozzászólás
Odett P>!

A mitológia és a rítus legfőbb szerepe mindig is az volt, hogy olyan szimbólumokat szolgáltasson, amelyek előrehajtják az emberi lelket, ellenpontozva azokat az állandó fantáziákat, amelyek éppen ellenkezőleg: igyekeznek azt gúzsba kötni.

22. oldal

daniagi>!

[…] a kalandot nem lehet egyedül megkockáztatni; minden idők hősei megjárták már ezt az utat előttünk; a labirintust feltérképezték; elég a hős ösvényén haladva a fonalat követnünk. És ahol rettenetes borzalmat vártunk, ott találjuk meg végül Istent; ahol el akartunk valakit pusztítani, ott saját halálunkat fogjuk okozni; ahol kifelé indultunk az úton, ott fogunk megérkezni lényünk legbelső magjához; ahol magányra számítottunk, ott az egész világgal találkozunk.

34-35. oldal

pontosvesszőparipa_Niki P>!

Fixálódunk gyermekkorunk ki nem élt, infantilis fantáziáihoz, és ezáltal képtelenek vagyunk átélni a felnőtté válás szükségszerű beavatási rítusát. Az Amerikai Egyesült Államokban ráadásul még a megfordult értékrend is jellemző: a cél nem az, hogy tisztességben megöregedjünk, hanem hogy fiatalok maradjunk; nem az, hogy felnőtté érjünk, és elszakadjunk az Anyától, hanem hogy az ölében maradjunk. Így aztán férjek, meglett férfiak, akik szüleik akarata szerint ügyvédek, kereskedők vagy tudósok lettek, saját kamaszkoruk oltárán áldoznak, miközben feleségeik tizennégy év házasság és két szép, felnevelt gyermek után is a szerelmet keresik – a szerelmet, amely kizárólag kentaurok, szilének, szatírok és más kéjvágyó, rémálombeli lények formájában érkezik el hozzájuk, mint a második fent idézett álomban, vagy pedig az üzekedés istennőjének népszerű, szirupos templomaiban, valamelyik ügyeletes mozihősnek álcázva.

22. oldal

Enikő_Rácz>!

A szándékos befelé fordulás valójában a teremtő géniusz egyik klasszikus eszköze, és lehet tudatosan is használni. A pszichikai energiákat egyre nagyobb mélységekbe hajtja,és mozgásba hozza a tudatalattiban rekedt gyermeki és archetípusos képeket. Természetesen az eredmény könnyen lehet a tudatos én többé-kevésbé teljes széthullása (neurózis, pszichózis: a megbénult Daphné állapota); másrészt viszont, ha a személyiség képes befogadni és integrálni ezeket az új erőket, akkor az öntudatra ébredés és mesteri kontroll szinte emberfeletti élményét fogja megtapasztalni.

75. oldal

daniagi>!

A hős útja mindenütt jelenlévő mítoszának éppen az a lényege, hogy minden ember számára felmutat egy általános érvényű formulát, bármilyen szinten álljon is az életben. Ezért átfogó és a legszélesebb körben értelmezhető a mítosz. Az egyénnek csak meg kell találnia saját helyét ennek az általános emberi formulának a viszonyrendszerében, és ráhagyatkozni, hogy az megmutassa a kiutat saját korlátai közül. Kik és hol laknak saját démonai? Akik valójában saját emberi mivoltának megoldatlan rejtélyei. Milyen ideák vezérlik? Ezek árulkodnak arról, hogyan viszonyul az élethez.

129. oldal

pontosvesszőparipa_Niki P>!

A „Paradicsom Fala”, amely Istent eltakarja az emberi tekintet elől, Nicolaus Cusanus értelmezésében a „véletlenszerű ellentétek” építménye, amelynek kapuit „a legmagasabb racionális szellem őrzi, aki addig megtagadja a belépést, amíg le nem győzik.”

98.-99. oldal

Glosep>!

A teremtés paradoxona, az öröklétből az időbe vetett formák létrejötte az atya belső titkai. Ezt soha nem lehet igazából megmagyarázni. Ezért minden teológiai rendszerben van egy köldökpont, egy Akhilleusz-sarok, amelyet az életadó anya megérintett, ahol a tökéletes tudás lehetősége csorbát szenved. A hős problémája éppen az, hogy ezt a pontot megtalálja magán (és ezzel együtt a saját világán), hogy legyőzze és megsemmisítse korlátozott létezésének ezt a legfőbb pontját.
Az apjával szembesülő hős problémája az, hogy félelme legyőzésével képes-e annyira megnyitni a lelkét, hogy végül megértse és elfogadja, hogyan tölti meg teljes értelemmel ennek a hatalmas és igazságtalan univerzumnak az őrült tragédiáit a Létezés magasztossága.

156. oldal

Baranna>!

A totem-imádó, törzsi, faji és agresszíven térítő kultuszok csupán részleges megoldást jelentenek arra a pszichológiai problémára, hogy hogyan lehet a gyűlöletet szeretettel elnyomni; általuk a beavatás csak részleges. Az ego ugyanis nem szűnik meg; sőt, kifejezetten felerősödik; ahelyett, hogy csak magára gondolna, az egyén az egész saját közösségével azonosul. Mindeközben a világ többi része (vagyis az emberiség túlnyomó többsége) kívül reked az ő szimpátiáján és védelmi körén, mert azok az emberek nem tartoznak az ő istenének oltalma alá. […] Isten Városának törvényei csak az ő bennfentes csoportjára (törzsre, egyházra, nemzetre, társadalmi osztályra, miegyébre) vonatkoznak, míg ellenben szent háború tüzét zúdítja (tiszta lelkiismerettel és őszinte, hitbuzgó szolgálattal) bármilyen körülmetéletlen, barbár, pogány, „bennszülött” vagy idegen népekre, akik történetesen a szomszéd területet birtokolják.

166. oldal Édesvíz Kiadó, 2010

Khimaira>!

Az istennő az élet tüzétől vörös; a Föld, a naprendszer, a távolba vesző űr galaxisai mind az ő méhében duzzadnak. Mert ő a világ teremtő asszonya, az örök anya és az örök szűz. Magába foglalja mindazt, ami a világot befogadja, táplálja azt, ami a világot táplálja, életet ad mindennek, ami él.
De egyúttal ő a halála mindennek, ami halandó. A létezés egész körforgása az ő uralma alatt áll, a születéstől a kamaszkoron és a felnőtté váláson át az öregségig, és onnan a sírig. Ő az anyaméh és a sír: az anyakoca, amelyik megeszi a saját fiait. Így egyesíti magában a „jót” és a „rosszat”, az emlékeinkben élő anya két arcát, nemcsak személyes, hanem univerzális szinten is. A hívőnek mindkettőn egyforma odaadással kell meditálnia. Ezen a gyakorlaton keresztül tisztul meg a szelleme az infantilis, helytelen szentimentalizmustól és nehezteléstől, elméje pedig megnyílik a kifürkészhetetlen létezés felé, ami elsősorban nem mint a gyermekkorban praktikusan megkülönböztetett „jó” és „rossz” létezik aszerint, hogy szerencse vagy balsors éri az embert, hanem mint a létezés természetének törvénye és megjelenési formája.

122-123. oldal

2 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Johann Jakob Bachofen: A mítosz és az ősi társadalom
Erich Neumann: A Nagy Anya
Hahn István: A világteremtés az iszlám legendáiban
Hubbes László Attila – Povedák István (szerk.): Már a múlt sem a régi…
Mircea Eliade: Misztikus születések
Umberto Eco: A Foucault-inga
Umberto Eco: A rózsa neve
Christoph Markschies: A gnózis
Bolyki László: Kegyelem és kalmárszellem
Kerényi Károly: Hermész, a lélekvezető