Vakság 379 csillagozás

José Saramago: Vakság José Saramago: Vakság

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Különös ​kór terjed a városban: először egy autóját vezető férfi veszti el látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele; az autótolvaj, aki hazaviszi, a szemorvos, aki megvizsgálja, a prostituált, aki véletlenül mellette ül a rendelőben… Az elharapódzó járványt, úgy látszik, nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett egy ódon elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes fehér kór tovább szedi áldozatait.

A vesztegzár embertelen körülményei közé kényszerített férfiak és nők saját vakságuknak, az ismeretlen környezetnek, a hatóságok kapkodásának, de még inkább az egyre jobban elszabaduló indulatoknak, az éhségnek, a mocsoknak és a szexuális megaláztatásnak kiszolgáltatva lassan kivetkőznek emberi mivoltukból…

Az 1995-ben megjelent Vakság José Saramago egyik legmegrázóbb regénye: varázslatos erejű vízió arról, milyen mélyre süllyedhet az ember, ha egyszer csak szétfoszlik körülötte a civilizáció, s nyers ösztönök veszik át… (tovább)

Eredeti mű: José Saramago: Ensaio sobre a Cegueira

Eredeti megjelenés éve: 1995

>!
Európa, Budapest, 2014
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630797368 · Fordította: Pál Ferenc
>!
Európa, Budapest, 2011
384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630791953 · Fordította: Pál Ferenc
>!
Európa, Budapest, 2008
384 oldal · ISBN: 9789630784610 · Fordította: Pál Ferenc

1 további kiadás


Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

a fekete kötést viselő öregember · a pisztolyos vak · a sötét szemüveges lány · a vak férfi · az orvos · az orvos felesége


Kedvencelte 85

Most olvassa 33

Várólistára tette 262

Kívánságlistára tette 161

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
tgorsy
José Saramago: Vakság

Becsuktam a könyvet, kimentem a fürdőszobába, beálltam a zuhany alá és csak folyattam magamra a forró vizet. Közben mindenféle okosságok jutottak az eszembe. Már fájt a bőröm, de nem bírtam elzárni és kilépni a víz alól.
Azóta is csak nézek magam elé.
Ilyen dolgok cikáznak az agyamban: Enciklopédikus mű. A menny, a purgatórium és a pokol enciklopédiája.
Azt mondják, hogy Saramago ateista. Nem tudom. Már a második könyve, amelyben azt érzem, hogy egy mélységesen hívő- jóllehet hitét megszenvedő hívő- sorait olvasom.
A Bűn és bűnhődést tizennégy évesen olvastam először, majd életem során még tízszer. Ahhoz már túl öreg vagyok, hogy a Vakságot tizenegyszer elolvassam, de kellene.
Kb. egy hónapja volt benn a lejátszóban a Gépész. Többször nekifutottam, de pár perc után elzártam. Közben megnéztem egy sorozat két évadját (The affair), majd a könyv olvasása közben megnéztem.
Nem tudnám azt mondani, hogy bármi köze lenne egyiknek a másikhoz. Az egyik portugál a másik spanyol.
És mégis.
TÖREDÉK

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, –
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, –
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra –
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

1944. május 19.

De ehhez még hozzátenném ezt is:

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

>!
DaTa P
José Saramago: Vakság

Saramago-tól korábban csak a Káint olvastam, és azt meglehetősen szerettem. Annyira sötét történetet mesél ő ott el, mégis úgy meg van fűszerezve az egész írás könnyed humorral, hogy igazán élvezetes volt az elejétől a legvégéig. Akkor el is határoztam, nekem ettől az írótól még olvasni kell mást is.

Így jutottam el most a Vaksághoz. Mint kiderült, ebből készült film is 2008-ban, hát nekem az (is) teljesen kimaradt, szóval minden újdonságként hatott itt.

Ez a könyv rettenetes. Na nem az, ahogyan meg van írva, mert Saramago aztán tud írni, abba nehéz lenne belekötni. De maga a cselekmény. Ó te jó ég! Igazán vidám témákat érintek mostanság az olvasmányaimmal. Itt voltak minap Auschwitz gázkamrái Kertész elmesélésében, aztán az Őz Encsy Esztere a maga végletesen sérült lelkivilágával, Márai naplója a szétbombázott Budapestről, ahol az utolsó pillanatig is lőtték a zsidókat a Dunába és vitték el őket az ablaka alatt masírozva, és most jött a Vakság. Tudok élni, na!

A zombiapokalipszisről szóló filmek, sorozatok, könyvek (megint is) teljesen kimaradtak az életemből, de valahogy így tudnám elképzelni őket. Ilyenek lehetnek szerintem. És pont ez az, ami miatt fél csillagot le is vontam. Mert nekem túl sok volt a rettenet itt. Egyszerűen túl sok volt a spoiler, a… minden

Tudom, hogy Saramago társadalomkritikának szánta ezt az írást, és valószínűleg, hogy ekkorát üssön, kellett ez a fajta ábrázolás, de mégis ez már szinte fájt.

Egyébként azért is lehetett rám ilyen nagy hatással ez a könyv, mert bizony én nagyon félek a megvakulástól. Szinte bármi mást el tudok képzelni az életemben, na de azt, hogy egyszer kinyissam a szemem, és ne lássak többé, azt nem tudom, hogyan tudnám átvészelni, feldolgozni, megélni, túlélni. Bár lehet, tulajdonképpen igaza van Saramago-nak, mikor azt mondja, már most is vakok vagyunk, Vakok, akik látnak, Vakok, akik látnak és mégsem látnak. Látunk mi valóban vajon? Mindig látunk, és mindig jól? Jó könyv volt ez, nagyon.

>!
pwz ISP
José Saramago: Vakság

„Ha arra nem is vagyunk képesek, hogy teljességgel ember módjára éljünk, legalább tegyünk meg mindent, hogy ne éljünk állatok módjára, (…)”
/Vakság/

A legyek ura (1954 – brit)
Malevil (1972 – francia)
Vakság (1995 – portugál)
Az út (2006 – amerikai)

A fenti négy, különböző időszakban és országban keletkezett könyvben ezt az „állat az emberben” állítást járják körül az írók igen megrázó formában.
Golding „egy csapatnyi kamaszt kirak egy szigetre”, Malevil az atomháború miatt „egy kastély pincéjében ragadt embereket ereszt össze”, McCarthy „pusztasággá változtatja a földet, és túlélőket masíroztat rajta”, Saramago pedig ebben a könyvben „kikapcsolja az egész emberiségnél – egy időre – a látást”.
Minden író egy-egy emberi félelmet vált valóra művében és megnézi, hogyan vizsgázik az emberiség. Írótól – és korszaktól függően – más és más a befejezés, de egyöntetű az állítás: lehet, hogy civilizáltaknak tartjuk magunkat, de ha olyan helyzetbe kerülünk, viszonylag gyorsan kiderül, hogy ez csak máz, ami gyorsan lekopik, és aztán marad az állat, a farkastörvények, amit az adott körülmények között a többség inkább követendőnek tart.

És akkor jönnek a kivételek, mint itt, Saramagonál. Az első fehér vakságban szenvedők viszontagságait követjük nyomon. (Érdekes, hogy hasonló a formai megvalósítása, mint McCarthynál. Ott a központozás hiánya, itt az egymásba folyó, vég nélküli mondatok, ami visszaad valamit a vakok társalgásából, ahol csak a hangra és a tapintásra lehet támaszkodni)
A regény második részében, amikor kikerülnek a vesztegzárból, egy érdekes ellensúllyal kísérletezik az író. A kutya, az állat, ami a csábító szabad és zabolázatlan lét lehetősége ellenére az emberekhez csatlakozik, és csak néha „jön ki belőle az állat”, egyébként az emberek nevelése látszódik rajta. Állat, ami civilizáltan tud élni… Persze, a névtelen főhősök próbálnak az emberi normák között megmaradni és élni, de nem ők a többség, így számtalan, véres és halálos megaláztatást kénytelenek elviselni. Nem egy gyerekkönyv, az biztos.
Borzalmas és félelmetes képet fest rólunk ez a kitalált történet, de egyúttal nagyon hihetőt is. És ez itt a baj…
* * * * *
Kiegészítések a fent leírtakhoz 2016-ból A triffidek napja c. könyv kapcsán:
https://moly.hu/ertekelesek/2236283

>!
Európa, Budapest, 2011
384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630791953 · Fordította: Pál Ferenc
3 hozzászólás
>!
NannyOgg SP
José Saramago: Vakság

Lelki szemeitek előtt most lebegjen az a jelenet, amikor a Big Bang Theory*-ban Sheldon bajtársiasan feláldozza magát paintballozás közben azonképpen, hogy az ellenség sorai elé áll és elkiáltja magát: “A geológia nem igazi tudomány!” Megvan? Akkor megyek:

A Vakság félresiklott helyzetgyakorlat egy közepesen túlértékelt író tollából.

Saramago nekem a portugál Merle: brilliáns témái vannak, csak kár, hogy nem más írja meg őket. Ez a Vakságra halmozottan igaz. Adott egy hátborzongató elképzelés, ami a lehetőségek széles tárházát hordozza magában, és Saramago az első 2/3-ban csupán öncélúan tocsog benne, az utolsó 1/3-ban meg akkor hagyja faképnél, amikor érdekes kezd lenni.
Azt akarom, hogy ezt a témát Palahniuk írja meg.
Azt akarom, hogy ezt a témát Vonnegut írja meg.
Sőt, azt akarom, hogy ezt a témát Kilgore Trout írja meg!

spoiler

Amikor spoiler, nekem akkor kezdődött a könyv. Az utolsó harmad tartalmilag érdekesebb is, izgalmasabb is, kreatívabb is, mint az első kétharmad – csak hát akkor már késő, elfáradtam, ez a hajó már elúszott. Az igazán izgalmas résznél pedig – spoiler – vége a könyvnek. És hogy mindent összevetve mit akart az egésszel, mi a morális mondanivaló? Hogy az ember egy állat. Nem túl eredeti.

Saramago stílusát még mindig nem szeretem, de a tördelés hiányával szemben már immunizálódtam,** és csak a legsúlyosabb modorosságoknál akartam lekaparni az arcom. Pl. egy dolog baromira tetszett a legelejétől fogva: hogy senkinek nincs neve. Na, ez az elismerő rajongás pontosan addig tartott, amikor valamikor az ötvenedik oldal környékén az orvos felesége a számba rágja, hogy „itt mindenki vak, nem számítanak a nevek”. Egyrészt így Saramago semmit nem bíz rám, másrészt a regénybeli indoklás szimpla hülyeség, tekintve, hogy 240 ember van bizonytalan ideig összezárva, nyilván egyszerűbb nem bemutatkozni, nem? Meh. Azt be kell ismernem viszont, hogy ezekkel együtt sem lassú a könyv vagy vontatott, kifejezetten akartam olvasni valami furcsa, skizofrén módon, csak hát Saramago meg én, mi itt befejeztük. És továbbra is fenntartom, hogy egy bizonyos írásmód addig eredeti, amíg nincs minden egyes könyv ugyanabban a stílusban megírva. De Saramago a portugál Merle, mint mondtam, és Merle is a stílusán vérzik el, pedig a témái kidolgozása amúgy messze jobb, mint Saramagóé.

Szerintem a Vakság helyett olvassátok inkább A Legyek Urát.

*Ha csuklóból törik le a kezem, sem írom le azt, hogy “Agymenők”, fujj.
**Nagy szerepe volt ebben annak, hogy elképzeltem, Saramago külön megrendelésre készíttet billentyűzetet, ahol minden írásjel és Enter helyén vessző szerepel. Meg is photoshoppoltam karcban (https://moly.hu/karcok/973215), de csak én röhögök rajta, másnak nem esett le. :D (Természetesen nem a kép és/vagy a poén gyatra, hanem az emberek humorérzéke.)

>!
Európa, Budapest, 1998
384 oldal · keménytáblás · ISBN: 963076315X · Fordította: Pál Ferenc
7 hozzászólás
>!
SteelCurtain
José Saramago: Vakság

Újabb lehangoló helyzetjelentés az emberről, egy világméretű katasztrófa fókuszába helyezve. Nem meglepő, hogy Saramago is ugyanarra a következtetésre jut, mint számtalan neves és névtelen elődje; az emberről rekordidő alatt hámlik le minden civilizáció és humanizmus, amint felborul a megszokott rendje. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen az élet keletkezése óta oly sokáig voltunk állatok, s az örökkévalósággal mérve szinte csak másodpercekkel ezelőtt világosodott meg előttünk, hogy az agyunknak nemcsak ballaszt szerepe van a koponya egyensúlyi helyzetének biztosítása végett. Kötéltáncosok vagyunk az emberi lét térfelén, de bármikor átbillenhetünk az állati oldalra. Épp ezért nem kellene boldog-boldogtalannak folyton összevissza ráncigálni azt a kötelet.
Bár a szerző mindent elkövetett, hogy elriassza olvasóit, ezzel mégis kudarcot vallott. Túl jól ír Saramago ahhoz, hogy a figyelmet és türelmet fenemód próbára tevő forma, ez a kaktuszba oltott könyv alakú tárgy eltakarja a remek tartalmat. Remek, noha én nem voltam vele teljes mértékben elégedett. Úgy érzem, hogy nem használt ki minden lehetőséget, maradt még a történetben néhány kibontandó elem. És bár ez a lényeget nem befolyásolja, úgy érzem rájátszott a pesszimizmusra, szándékosan festette sötétebbre a vesztegzárat. Bármily csekély is a tudásunk, annyit azért már megtanultunk a különböző rejtélyes és pusztító kórokról, hogy izolálása egy fejlett társadalomban szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik. Ugyanakkor a kór legyűréséhez elengedhetetlen a betegek folyamatos és szisztematikus megfigyelése, ami gyakorlatilag teljesen mellőzve van Saramago regényében..
Nem volna helyes azonban ezekre a kis machinációkra összpontosítani, mert ezek csak a regény megfelelő közegének megteremtéséhez szolgáltak. A lényeg ennél sokkal mélyebben van. Nem könnyű kibányászni ebből az alig tördelt szövegből, mégis javaslom mindenkinek, hogy bátran ásson bele. Izzasztó munka lesz, de aki elég kitartó, aranyat fog lelni.

>!
mcgregor
José Saramago: Vakság

Az alapötlet jó, a kivitelezés sem rossz, mégis azt az érzést hagyja maga után, hogy mennyivel színvonalasabb lehetett volna ez a mű, mint amit sikerült végül kihozni belőle. Ezt a hiányérzetet részben az a saramagói prózastílus táplálja, amelynek szerintem az egyediség kergetése mellett nincs pozitív hozadéka, sőt: egyszerűen kevésbé élvezhetővé teszi a művet, mintha egy klasszikus elbeszélés mondatszövését választja hagyományos központozással és dialógusokkal. Értem én, hogy élőbeszédszerűvé akarja tenni az elbeszéléseit, egyfajta sajátos mesélői stílussal, de szerintem ez izzadtságszagú igyekezet, ami távolítja az olvasót és nemhogy elevennek hat, hanem épphogy idegennek. Állandóan kutatni kell, hogy most épp ki beszél, vagy éppen narrációt olvasunk-e. Tagolatlansága akadályozza a művészi hatás érvényesülését, összefolyó és monoton darálásnak hat, ráadásul a másik problémám, hogy éppen egy igen cizellált és intelligens ábrázolásmód, az írói mondanivaló magas szintű manifesztációja hiányzik ahhoz, hogy a történet valóban túl tudjon mutatni önmagán. A hosszúságával is volt gondom: voltak részek, amik megspórolhatóak lettek volna, mert semmivel nem vitték előre a cselekményt, de a karakterábrázolás szempontjából sem volt céljuk.
Stílusa allegorikus és van benne valami mélyen kafkai is, ahogy már az alaphelyzetben és a vakságnak a társadalomra tett hatásában is. Az egész művet egyfajta könyörtelen pesszimizmus hatja át, ami az arcunkba vágja, hogy mennyire állatias is az ember, amint nem szokványos helyzetekben találja magát, és nehéz ezzel vitatkozni, ha nem is lehetetlen.
Az említett negatívumok ellenére mégis összességében jelentős, elgondolkodtató és maga után markáns emlékeket hagyó mű, érdekes szimbólumrendszerrel, líraiba hajló nyelvezettel, ami a helyenként brutális események ábrázolásával párba állítva egészen szokatlan. A vakság mint erőteljes parabolikus esemény, a vakság össztársadalmi elterjedéséből fakadó dolgok praktikus ábrázolása, az emberi viszonyok részletgazdag és naturalista festése mind erősségei a műnek. Érdemes elolvasni, csak az fáj, hogy mennyivel ütősebb is lehetett volna.

>!
tmezo P
José Saramago: Vakság

Többszörösen nehéz ez a könyv. Egyrészt az írásmód miatt, másrészt a tartalma miatt. A tulajdonnevek, és különböző írásjelek hiánya miatt sokszor nehéz követni a sorokat, az eseményeket. Nem mindig tudni ki beszél, ki a mesélő, ki az elszenvedő alanya a történteknek, és maga a történet pedig nagyon könyörtelen. Egy olyan világban ahol mindenki vak, és egyre rosszabb körülmények uralkodnak, szépen kirajzolódik az emberi természet legrosszabb arca. Tanúságos történet. Jól látszik belőle, hogy a túlélésért cserébe mire képes az ember.

>!
Európa, Budapest, 2008
384 oldal · ISBN: 9789630784610 · Fordította: Pál Ferenc
>!
ggizi P
José Saramago: Vakság

Ez egy jó nagy pofon volt az Élettől: Térjél már észhez, Ember!

Akármennyire is igaznak és elgondolkodtatónak éreztem mindent, amivel itt találkoztam, rendesen megszenvedtem ezt az egybemosott, kérdőjelektől mentes, vesszőkben tobzódó szövegmasszát, amiben tálalva volt.

>!
Ardena P
José Saramago: Vakság

Imádtam, pedig nem hittem, hogy így lesz. Alig valami választja el attól, hogy kedvencnek is jelöljem, pedig rettenetes borzalmakkal teli, félelmetes könyv. Mégis annyira igaznak, emberinek éreztem, hogy semmi kétségem nem maradt afelől, hogy ha egy hasonló járvány kitörne, így viselkednénk. Mióta az eszemet tudom (haha), mindig is az egyik legkomolyabb félelmem volt a vakság, sokszor eltöprengtem rajta, hogy milyen lehet (fenyegettek vele, magamtól nem jutna eszembe ilyesmi, azt hiszem), és mindig arra jutottam, hogy nem tudnék úgy élni.. Most még biztosabb lettem ebben.
Azok az emberek viszont, akikről a könyv szól, vagyis rólunk, szerintem nem attól állatiasultak el (elnézést az állatoktól!), ami történt velük, hanem egyébként is bennük (bennünk) rejlik ez a fajta viselkedésforma, ami miatt akár szégyent is érezhetünk azért, hogy ebbe a fajba tartozunk.. A legrosszabb helyzetekben sem azt nézzük, hogyan tartsunk össze, segítsünk másokon, hanem hogyan használjuk ki, zsákmányoljuk ki a gyengébbeket..
Zseniális írás szerintem, örülök, hogy kezembe akadt, biztos, hogy még jó sokáig bennem lesz, és emlékezni fogok rá. A végén ugyan volt egy kisebb „ellaposodás”, de összességében komoly hatással volt rám.

>!
Blissenobiarella
José Saramago: Vakság

Megrázó, felzaklató, olykor gyomorforgató és egyszerűen zseniális írás.
Bár helytálló a disztópiaként való megjelölés, ne egy szokványos, kalandos történetre gondoljunk. Elég mély erkölcsi kérdéseket feszeget a mű, meglehetősen súlyos olvasmány.
Jó ideje nem akadt a kezembe olyan könyv, ami egyszerre lett volna ennyire izgalmas történet, ennyire elgondolkodtató és komoly mondanivalóval bíró darab.
Nem tudom kellőképp méltatni, beszéljen helyettem az, hogy bekerül a kedvenceim közé.

12 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Nona

Az biztos, hogy nem élni nehéz az emberekkel, hanem megérteni őket.

354. oldal, Európa, 2008.

>!
sztimi53 P

Miért vakultunk meg, Nem tudom, egy nap talán megtudjuk az okát, Elmondjam mire gondolok, Mondd, Arra gondolok, hogy nem is vakultunk meg, hogy vakok vagyunk, Vakok, akik látnak, Vakok, akik látnak, és mégsem látnak.

385. oldal, Európa, 2008.

>!
gb_

Már félig halottak vagyunk, mondta az orvos, Még félig élünk, válaszolt a felesége.

356. oldal, 2011.

>!
bagie P

Ha arra nem is vagyunk képesek, hogy teljességgel ember módjára éljünk, legalább tegyünk meg mindent, hogy ne éljünk állatok módjára, (…)

142. oldal

Kapcsolódó szócikkek: az orvos felesége
>!
metahari

Mindannyiunknak vannak gyönge pillanatai, még az a szerencse, hogy képesek vagyunk sírni, a sírás sokszor megváltásként hat ránk, van, amikor belehalnánk, ha nem sírhatnánk.

119. oldal

>!
ludovika

(…) ha minden cselekedetünknek valamennyi következményét előre láthatnánk, s komolyan elgondolkozhatnánk először a közvetlen, majd a valószínű, majd a lehetséges, majd az elképzelhető következményeken, soha többé el nem mozdulnánk onnan, ahová az első gondolat odaszegezett.

98. oldal

1 hozzászólás
>!
AeS

Ilyen anyagból, félig érdektelenségből, félig gonoszságból vagyunk összegyúrva.

45. oldal (Európa, 2011)

Kapcsolódó szócikkek: az orvos · érdektelenség · gonoszság
>!
Lunemorte MP

Ez kész őrület. Az bizony meglehet, mert egy elmegyógyintézetben vagyunk.

55. oldal

Kapcsolódó szócikkek: az orvos · az orvos felesége · elmegyógyintézet
>!
metahari

Én vagyok a hibás, zokogta, és így is volt, ezt nem lehetett tagadni, de az is biztos, és talán ez a vigasztalására szolgál, hogy ha minden cselekedetünknek valamennyi következményét előre láthatnánk, és komolyan elgondolkozhatnánk először a közvetlen, majd a valószínű, majd a lehetséges, majd az elképzelhető következményeken, soha többé el nem mozdulnánk onnan, ahová az első gondolat odaszegezett. Bár föltételezhetjük, hogy szavaink és tetteink jó és rossz következményei eléggé egyformán és kiegyensúlyozottan oszlanak meg a jövőben elkövetkező napok között, beleértve azokat a végtelen napokat is, amelyeken már nem leszünk itt, hogy bizonyosságot kapjunk minderről, hogy gratuláljunk magunknak, vagy hogy bocsánatért esedezzünk, különben is, ez már némelyek szerint a halhatatlanság, amelyről annyit beszélnek.

98. oldal

Kapcsolódó szócikkek: a sötét szemüveges lány
3 hozzászólás
>!
Lunemorte MP

Szörnyű volna egy csak vakokból álló világ.

70. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Moskát Anita: Bábel fiai
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Lorraine Heath: Vak végzet
Vlagyimir Galaktyionovics Korolenko: A vak muzsikus
Bauer Barbara: Vakrepülés
Angela Holy: Érzéki ecset
Robert Merle: Védett férfiak
Peter Heller: Kutya csillagkép
Philip Roth: Nemezis
Guillermo del Toro – Chuck Hogan: A kór