Minden ​egyes név 73 csillagozás

José Saramago: Minden egyes név

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

José ​úr segédfogalmazó a Népesség-nyilvántartó Hivatalban. Ötvenéves fejjel ennyire vitte – többre nem hivatott, többre nem is vágyik. Reggeltől estig fogadja az ügyfeleket, vezeti példás ügybuzgalommal élők és holtak nyilvántartási kartonjait. Szabadidejében pedig híres emberekről gyűjt és rendszerez minden elérhető újságcikket, fényképet, adatot. Magánszorgalomból az éjszakát is hivatalban tölti. Egyszer egy híres ember kartonját véletlenül hozzáfogja egy ismeretlen nő kartotéklapját, s akkor keríti csak igazán hatalmába furcsa szenvedélye. A nyomába ered ennek a köznapi sorsnak, megpróbálja feltérképezni, izgalmában lop, csal, hazudik, betör, elhanyagolja a munkáját, s az egyszerűnek látszó kutatásból kalandregénybe illő abszurd történet kerekedik. Számtalan stiláris telitalálat és humor színezi a néha hivatalnokosan barokkos, máskor puritán, de mindvégig lendületes s leginkább az élőbeszéd logikáját, lejtését, árnyalatait követő szöveget. A segédfogalmazó sivár élettörténete… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1997

>!
Európa, Budapest, 1999
292 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630765225 · Fordította: Pál Ferenc

Kedvencelte 29

Most olvassa 4

Várólistára tette 80

Kívánságlistára tette 71


Kiemelt értékelések

entropic P>!
José Saramago: Minden egyes név

Miután már hetek óta csak nyavalyogni tudtam, mert az utóbbi néhány könyv, amit olvastam, maximum elég jó volt, gondoltam, kell végre valami olyasmi, amitől vélhetően (megint) eldobom az agyam.

Úgyhogy jött ez, mert ez eddig még mindig jó volt, és amúgy is, már vagy öt éve nem olvastam újra. És igen, ettől már megint elaléltam. (A kedvencem Saramagótól, de ezt persze elég-tudatlanul mondom, mert csak 3-4-et olvastam tőle. Na mindegy.)

Szóval ez nekem tiszta élvezet. Teljesen beborít az oldalakon keresztül hömpölygő mondataival, az agyasságával, a humorával, a humanizmusával, a mindent-értésével.

José úr, a népesség-nyilvántartó hivatal kishivatalnoka híres emberek életrajzi adatait gyűjtögeti éjjelente lopva behatolva a hivatalba, ahol Minden Egyes Név megtalálható. Aztán amikor egyik éjjel véletlenül magával viszi egy (az) Ismeretlen Nő papírjait is, felmerül benne pár kérdés: miért más egy híres ember, mint az Ismeretlen Nő? És aztán: mitől lesz valaki pont az, aki? Mi köze a névnek az általa jelzett emberhez?
És még később: (Meg)ismerhetünk-e valakit? Mi az ismerés, megismerés, tudás?
És mit jelent az, amikor azt mondjuk, ismerünk valakit?
Tudjuk a nevét. Tudjuk, hogy mit csinál (dolgozik a N-NY hivatalban; vagy matekot tanít a gimiben). De tudjuk-e őt? (És tudhatjuk-e?)

Jó kis kérdések – és José úr a válaszok nyomába ered.

Úgyhogy ez egy filozofikus-metafizikai (metafizikus?) kalandregény-féle.

José úr régimódi detektívként próbál az Ismeretlen Nő nyomára bukkanni, de igazából nem is akarja megtalálni őt (nem őt akarja megtalálni) – azt hiszem, a kutatás ennél általánosabb. Nem egyetlen személyre korlátozódik, nem egyetlen névre, hanem Minden Egyes Névre, a Bárkire, a Mindenkire – az Ismeretlen Nő a Mindenki, az Akárki, aki – mint bárki – elég érdekes ahhoz, hogy valaki foglalkozzon vele, hogy valaki meg akarja ismerni, hogy valaki lássa őt.

Eléggé lehetetlen vállalkozás ez, és – mint kiderül – a megismerés és tudás főleg megegyezés kérdése. Úgyhogy amit végül José úr a kutatás végének nevez, az inkább csak az, amikor már nincs hova menni tovább – de az Ismeretlen továbbra is ismeretlen (csak a képzeletben létező) marad. (És ez nekem valamiért nagyon tetszik. Nincs többé unalom.)

Újra 2018.

Emlékszem, majdnem 20 évvel ezelőtt a gimis magyartanárom egyszer ebből diktált tollbamondást. Emlékszem, nem tudtam, hogy hova kell (kell-e) kötőjelet tenni abban, hogy „Népesség-nyilvántartó Hivatal”. Lehet, hogy innen eredeztethető felnőttkori szokásom, hogy szeretem random helyekre tenni a kötőjeleket, meg kötőjeleket tenni olyan helyekre is, ahova nem is kéne. Az viszont nem lehet, hanem biztos, hogy innen eredeztethető nem szűnő csodálatom e könyv iránt, mert ha nincs az a híres tollbamondás, talán sose olvastam volna ezt.
Megyek, megtárgyalom a mennyezettel.

5 hozzászólás
kaporszakall>!
José Saramago: Minden egyes név

…szóval jön ez a portugál fickó, hogyaszondja: 'írok nektek egy tintanyalóról, amolyan kafkásat, de mégse pont olyat, központozás az nem lesz, legfeljebb a nagybetűk jelzik majd a mondatok elejét, a szereplők neve nem érdekes, nem kapnak; minek az, csak összekevernétek őket; na jó legyen, a főhőst hívják mondjuk José úrnak, még ez is túl előkelő egy ilyen klimaxos-gátlásos paragrafusszopogató agglegénynek, a többiek csak funkcióval lesznek jelölve, a rideg hivatalvezető, a földszint jobb oldali öreg hölgy, a temetői birkapásztor, satöbbi: ez így tulajdonképpen pontosabb is; a tintanyaló lehetett volna akár Akakij Akakijevics is, de ezt egy kolléga már copyrigthtolta, ő az aki kibillen a napi rutinból, harci színeket fest magára és hadiösvényre lép. Eddig a bürokrácia bilincseibe verve poroszkált a poros polcok között, most ugyanezt teszi bilincsek nélkül – tök érdekes, mire ráviszi az embert a magány, homo ludens vagy mifene… Aztán tessék: rájön hogy semmire nem lehet rájönni, hiába töri magát – korunk Szókratésze… és amikor várja a bürökpoharat, egész mást kap, ebből is látható, nem kell előre beszarni, elméletileg az elmélet és a gyakorlat megegyezik, gyakorlatilag viszont nem, én meg jót röhögök rajtatok, kéne a megfejtés, mint valami Agatha Christie-ben, mi? de hát ez nem krimi, vagyis dehogynem – az egész élet az, csak a gyilkos füleli le a felügyelőt, aki jó esetben megússza könnyű sebesüléssel. Néha lesz egy-egy fejezet, hogy ne folyjon egybe a szöveg az agyatokban, még eldugítaná a tekervényeket, és valaki rámhúz egy kártérítési pert, hát kell ez nekem? már hetvenöt vagyok, de még nem szenilis, szóval ha nem tetszik, hagyjátok nyugodtan félbe – az eszkimók szervezete sem bírja a szeszt, a japánoké meg a tejet – ne engem hibáztassatok, ha hülyék vagytok hozzá, de magatokat se, mert nem is vagytok hülyék, csak hát van úgy hogy egy regény mondanivalója meg az olvasó elvárása két diszjunkt halmaz, és ilyenkor nincs mit tenni. Viszont az élet és a halál egybefolynak, még ha látszatra elvágólag különböznek is, node például mielőtt megfogantatok, már halottak voltatok? na ugye, ez nem is ilyen egyszerű, töprengjetek csak nyugodtan, én meg addig iszom egy pohárral…'

az olvasó meg töpreng: 'Már szamaragoltál együtt ezzel a Saramagóval Alentejo poros pusztáin és nem tett túl a mi népi íróinkon, meg olvastad a Káint és a Jézus Krisztus evangéliumát; egyik sem volt több rosszmájú ateista vitairatnál, már kezdtél letenni róla, erre itt van ez a regény, egész meghökkentő. Az agglegény odújáról Kafka minigarzonja jut eszedbe az Arany Utcácskában, igaz, annak nem volt hátsó bejárata a Hradzsinba…, meg ez az atmoszféra nem töményen kafkás, csak enyhe hígításban, ugyanakkor beugrik az is, vajon Presser összebeszélt-e Saramagóval, mert a 'Harmincéves vagyok' egyik dala rímel a regényre, ha nem is direktben*, persze idézhetnéd a Prédikátor Könyvét is, de minek, azt minden második regény kapcsán idézhetnénk, szóval vissza ehhez a könyvhöz, zavarba hoz, mert kifejezetten jó, csak annyira absztrakt, ami még kibírható, van benne vérkeringés, meg logika, és szurkolsz ennek a béna anorexiás pöcsnek, hogy sikerüljön neki… a francba, nem pont az jön ki, amit vártál, Don Quijote szalagról hallgatja Dulcineát, spoiler, mégis érzed: sokáig dolgozik benned ez a könyv, nem hagy nyugodni, lidérces álmaid nem lesznek tőle, de folyton visszatérsz rá gondolatban: mert legtöbbször te is kitaposott ösvényeken jársz, mint marhák az itatóra, aztán lám: ha valaki letér, mi lesz belőle? És mondogatod: mégiscsak jó volt adni az írónak egy újabb esélyt, az öreg csótány tényleg megérdemelte a Nobelt…'

* https://www.youtube.com/watch…

2 hozzászólás
Chöpp >!
José Saramago: Minden egyes név

Ő az első olvasásom Saramago-tól. Barátnőmtől kaptam abban a korszakomban, amikor még szinte azonnal elolvastam az ajándékba kapott könyveket – és nem is volt még annyira félelmetesen hosszú várólistám, mint mostanság (jó 10 éve).
Rögvest beleszerettem. Micsoda különleges hang! Milyen észvesztően jó történet. Azt hiszed, hétköznapi, aztán rájössz, hogy mágikus, varázslatos és egyedülálló világba csöppentél. Az sem érdekel, ha nem szimpatikus a főhős, ha nem értesz vele egyet, ha elvisz oda, ahová soha sem akarnál menni, mert ismerős valahonnan ez az álomfüstös, lázas bőrbizsergető zakatolás a szívedben, a homlokod mögött. Ez az én világom! Bárhol fölismerem. Ide szeretek visszatérni minden olvasással.

DaTa>!
José Saramago: Minden egyes név

A Káin és a Vakság lenyűgözött korábban az írótól, és ez a történet is jól indult. Egészen abszurd eseménysorozat ez itt, José úr, a Népesség-nyilvántartó szürke egere megszállottan kezd el kutatni egy ismeretlen nő után. Saramago nagyon tud írni, egészen ügyes mondatvezetés, remek szófordulatok, frappáns megoldások jellemzik, viszont a felétől kezdve körülbelül, mikor már rájöttem, nem fog ebből valami kerekebb egész kialakulni, marad minden ezen az abszurd katyvasz szinten, egyre jobban fárasztott és untatott. Ha a 292 oldalból húz vagy százat, simán egy 4-4,5 csillagot ér el nálam. Így alig hármat. Kár.

Puella>!
José Saramago: Minden egyes név

Nem bír minden egyes név egyforma jelentőséggel José úr életében, aki a Népesség-nyilvántartó Hivatal munkatársa. Vannak hírességek, ismert emberek, akik adatait hobbi szinten gyűjti és vannak az ismeretlenek, mint az a nő, akinek a kartonját véletlenül összefogta egy híres emberével, így találva célt és értelmet sivár életének. José úr, akinek az élete azelőtt sem lehetett fordulatokban bővelkedő – tekintve, hogy se kutyája se macskája, még egy nyugodt, saját otthont sem tudhat a magáénak, egzisztenciáról már ne is beszéljünk segédfogalmazóként, az emberi kapcsolatok pedig olykor egy-egy prostituáltra szűkülnek, már csak a szükségletek kielégítése végett, ami azért még volt José úrnak a történet jelene előtt – csinál magának még egy utolsó bulit, elkezd nyomozni a nő után, felrúgva szigorúan beszabályozott mindennapjait, nem mintha tudná élvezni?! de hát egyszer élünk, nem igaz?. Szorongó, aggodalmaskodó kis figura. Saramago meg olyan remekül pakolja egyik mondatot a másik után, ami csak úgy hömpölyög és sodor, hát jó kis könyvecske ez.

HA86>!
José Saramago: Minden egyes név

Ez egy nagyon érdekes regény arról, hogy miféle zegzugos, kalandos utak várhatnak az emberre, ha enged a szíve mélyén megszólaló hívó szónak és kilép a mindennapi taposómalomból.
José segédfogalmazó a Népesség-nyilvántartó Hivatalban, ahol minden egyes valaha élt és éppen élő emberről pontos nyilvántartást vezetnek. A segédfogalmazók, a hivatalnokok, a hivatalvezető-helyettesek és a hivatalvezető véget nem érő feladata, hogy új adatlapokat állítsanak elő az újonnan születettek számára, az élők lapjait pedig életeseményeik (házasság, válás, elhalálozás) függvényében módosítsák. Minden egyes ember élete egy-egy kartotéklappá egyszerűsödött: élők és holtak adatlapjait (többé-kevésbé) gondosan szétválogatva tárolják a roppant termek mélyén, ahová csak bokára kötözött fonallal szabad lemerészkedni, elkerülendő az olyasfajta értelmetlen halált, ami nemrégiben egy címerkutatót ért, aki elveszett valamelyik teremben és egy álló hétig nem találták.
Képletesen José-t is bekebelezte a hatalmas épület: a munkahelyi hierarchiában immáron huszonöt éve az egyik legutolsó láncszem, és mivel óraműpontossággal és megbízhatón végzi a munkáját, senkinek se tűnik fel a jelenléte. Alighanem észrevétlenül öregedne meg a hivatalban és kerülne a kartotéklapja az élők polcáról a halottakéra, ha egy szép napon nem döntene úgy: megkeresi azt a harminchat éves nőt, akinek kartotéklapját teljesen véletlenül összefogta más kartotéklapokkal. E titkos döntés eredménye, hogy a kollégái azt suttogják róla, a züllés útjára lépett, José viszont ötven éves fejjel végre megtapasztalja, milyen is valójában élni.
Hiába élezi ki szinte a végletekig Saramago José úr karakterét, kisszerű életét és lélekölő munkahelyének közönyét, szerintem minden egyes emberről szól ez a regény, aki nem járja – legalább néhanapján – a saját útját (is). :)

fukszia>!
José Saramago: Minden egyes név

Vakság – Megvilágosodás – Minden egyes név nálam a siker hármas. José úr személye kafkai világot idéz, a bürokrácia rögös útvesztőit, ahol segédfogalmazóként dolgozik, az élet és a halál jegyzője.
Egyesek szerint e regény több megközelítésben is értelmezhető:
– kalandregény, amelyben José úr, kalandos és mulatságos eseményeket átélve megváltozik;
– klasszikus detektívregény, amelyben ügyes megoldással egyetlen szereplő egyesíti magában a detektív és a bűnöző sajátosságait;
– lovagi szerelmes regény, amelyben a szerelmesek nem találkoznak egymással, és nem teljesedik be szerelmük;
filozófiai regény, amely az emberi létezésről szól a nevekből, az önazonosságból, a magányosságból, a másikról való gondolkodásból, az időből az élet céljából, az igazságból és a hazugságból kiindulva.

9 hozzászólás
Szultan_11>!
José Saramago: Minden egyes név

Ez egy különleges Kafka-átirat. Josef K – José úr. Maga a rettenetes népességnyilvántartó, mint az idegenség metaforája. És a Per és az Osztrák-Magyar Monarchia emlékezetébe épül bele az egyik legcsodálatosabb szerelmes regény. A „titokzatos ismeretlen” utáni kutatás, ami felfedi, hogy ennek a földi életnek alig van értelme.

Nekem nem a regény filozófiai vonulata tetszett leginkább, hanem az a ködös-érzelmes melankólia, ami belengi ennek a csodálatos regénynek szinte minden mondatát.

metahari P>!
José Saramago: Minden egyes név

nagyon nehezen szoktam meg a hömpölygő mondatait, de sikerült és azóta fan vagyok, nem is csoda, mert amely téma belekerül Saramago karmai közé, az addig nem mehet, míg be nem mutatkozik minden oldalról, habár Saramago aprólékosan körülményes és mindent megrágó filozófiája súlyos szósz tud lenni körítésképpen. Tertuliano Afonso meg alapvetően vicces ember, csak túl komolyan veszi magát. Amikorra belazul és szórakoztatna minket, vége a regénynek. Hé, José, hát ér ez??

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Leliana>!

Az emberek általában nem képesek arra, hogy igazságosak legyenek, még önmagukkal szemben sem, másokkal szemben pedig még kevésbé, […]

259. oldal

Juci P>!

Képzeljünk el egy vadászt, mondta magának, képzeljünk el egy vadászt, aki féltő gonddal előkészítette a felszerelését, a vadászpuskát, a tölténytáskát, az elemózsiás tarisznyát, a kulacsot, a hálót, amibe az elejtett állatokat gyűjti, a vadászcsizmát, képzeljük el őt, amint nekiindul a kutyákkal, elszántan, lelkesen, egy hosszú portyázásra felkészülve, ahogy ez gyakorló vadászokhoz illik, aztán amikor befordul az első sarkon, a háza mellett egy csapat halálra szánt fogoly vetődik elébe, amelyek ugyan fölrepülnek, de nem tágítanak onnan, akárhány puskalövéssel vágjanak is rendet a soraikban, a kutyák legnagyobb örömére és meglepetésére, akik még soha életükben nem láttak ilyen mennyiségben mannát hullani az égből. Mi érdekes volna a vadász számára egy ennyire könnyű vadászatban, amikor a foglyok szinte felkínálják magukat a puskának, kérdezte magában José úr, és megadta a mindenki számára nyilvánvaló választ, Semmi. Ugyanez történt velem is, tette hozzá, föltehetően van a fejemben és biztosan minden ember fejében is egy olyan önálló gondolat, amely más gondolatok együttműködése nélkül dönt, amelyet azóta ismerünk, amióta önmagunkat ismerjük, amellyel bizalmasan tegező viszonyban vagyunk, amely hagyja, hogy mi vezessük, és közben elvisz oda, ahová úgy hisszük, hogy tudatosan el akarunk menni, de amely végeredményben lehet, hogy más úton halad, másféle irányban, és nem a legközelebbi sarok felé, ahol a fogolycsapat vár ránk, anélkül, hogy tudná, de mi végül is tudjuk, hogy a találkozás igazi értelmét a keresés adja meg, és sokat kell ahhoz gyalogolni, hogy elérjük, ami egészen közel van.

69-70. oldal (kiemelés tőlem)

4 hozzászólás
metahari P>!

Hogy jövünk mi ahhoz, hogy a fejleményekről beszéljünk, amikor a fejlemények felénk haladó végtelen sorából mindig csak az elsőt láthatjuk. Ez azt jelenti, hogy még történhet valami, Nem valami, minden, Nem értem, Csak azért nem figyelünk föl arra, hogy ami velünk történik, mindig érintetlenül hagyja azt, ami még megtörténhet velünk, mert önmagunkba zárkózva élünk, Ez azt jelenti, hogy állandóan újrateremtődik az, ami megtörténhet velünk, Nem csak újrateremtődik, hanem meg is sokszorozódik, elég, ha két egymás után következő napot összehasonlítunk, Soha nem gondoltam volna, hogy ez így van, Olyan dolgok ezek, amelyeket csak a megkeseredett emberek ismernek.

entropic P>!

José úrból két nappal később pattant ki a döntés. Általában nem mondjuk azt, hogy valamiféle döntés kipattan belőlünk, az emberek féltve őrzik az egyéniségüket, még ha jellegtelen is, és az emberi tartásukat, bármilyen kevés is, ezért inkább azt tudatják velünk, hogy elgondolkodtak, mielőtt az utolsó lépést megtették volna, számot vetettek az előnyökkel és a hátrányokkal, mérlegelték az eshetőségeket és a választási lehetőségeket, és intenzív szellemi munka eredményeképpen végül döntöttek. Meg kell hogy mondjuk, a dolgok soha nem így történnek.

39. oldal

3 hozzászólás
Fatma>!

Kezet csókoltam neki, mint az első alkalommal, de akkor valami váratlan dolog történt, nem engedte el a kezem, és a szájához emelte. Nő ilyet még az életben nem csinált velem, úgy éreztem, mintha áramütés érte volna a lelkem […].

210. oldal

Fatma>!

Csak a halott istenek maradnak mindörökre istenek.

22. oldal

metahari P>!

Általában nem mondjuk azt, hogy valamiféle döntés kipattan belőlünk, az emberek féltve őrzik az egyéniségüket, még ha jellegtelen is, és az emberi tartásukat, bármilyen kevés is, ezért inkább azt tudatják velünk, hogy elgondolkodtak, mielőtt az utolsó lépést megtették volna, számot vetettek az előnyökkel és a hátrányokkal, mérlegelték az eshetőségeket és a választási lehetőségeket, és intenzív szellemi munka eredményeképpen végül döntöttek. Meg kell hogy mondjuk, a dolgok soha nem így történnek.

1 hozzászólás
almamag>!

Nehéz beszélgetés volt, amelyben lépten-nyomon kelepcék és csapóajtók nyíltak, elég lett volna a legkisebb figyelmetlenség, és mindent bevall, ha tudatával nem figyel feszülten arra, hogy több értelmük is lehet azoknak a szavaknak, amelyeket gondosan ejtett ki, leginkább azokat, amelyeknek látszólag csak egy értelmük volt, ezekre még inkább oda kell figyelni. A köznapi hiedelemmel ellentétben az értelem és a jelentés soha nem ugyanaz, a jelentés mindig jelen van, közvetlen, szó szerinti, világosan érthető, önmagába zárt, egyértelmű, hogy így mondjuk, míg az értelem soha nincs nyugalomban, pezseg a másodlagos, harmadlagos és negyedleges értelmektől, amelyek minden irányban kisugároznak, ágakra és ágacskákra oszlanak és bomlanak fel, amíg csak szem elől nem vesznek, a szavak értelme csillaghoz hasonlít, amely heves árapályokat, kozmikus szeleket, mágneses zavarokat, kétségbeesést kelt az űrben.

139-140. oldal

Kaia>!

…egyesek megszületnek, bekerülnek a lexikonokba, a történelemkönyvekbe, az életrajzokba, a katalógusokba, a kézikönyvekbe, az újságkivágásokból összeállított gyűjteményekbe, a többiek, rossz hasonlattal élve, olyanok, mint a felhő, amely nem hagyott nyomot maga után, ha esett is belőle, nem nedvesítette meg a földet.

36. oldal

Cheril>!

Szép számmal akadnak, akik azt állítják, hogy Isten, még mielőtt összegyúrta volna az agyagot, amelyből az emberpárt megalkotta, egy krétadarabbal fölrajzolta a férfit és a nőt az első éjszaka felületére, innen ered az az egyetlen bizonyosságunk is, hogy porból lettünk, porból vagyunk és porrá leszünk, és hogy egy ugyanolyan mélységes éjszakán enyészünk el.

98. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Cassandra Clare: Aranylánc
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Tiffany Reisz: A kastély
On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik
Andrus Kivirähk: Szépséges kék állat
Graeme Simsion: A Rosie projekt
Vi Keeland: Csak szex
Christopher Moore: Biff evangéliuma
Nick Hornby: Egy fiúról
Jan Šmíd: Életem ártatlan örömei