Kicsi ​emlékek 27 csillagozás

José Saramago: Kicsi emlékek

Rendhagyó ​Saramago-könyvet tart a kezében az olvasó: nem regény, nem fikció, hanem könnyedén folyó, mesélő kedvvel írt emlékirat. Az író a gyermekkorából hozza felszínre emlékeit. Ennek az izgalmas időszaknak a megidézésével egy letűnt világ képeit tárja elénk, belekóstolunk a portugál falusi élet ízeibe, hangulatába, értékeibe, de megismerjük szegénységének, elmaradottságának természetét is. És persze elkalauzol bennünket a húszas-harmincas évek Lisszabonjába – emlékezésének másik színterére.
Mint minden tisztességes emlékirat, ez sem mellőzheti az első szexuális-szerelmi élmények, régi nagy és beteljesületlen álmok elbeszélését, az iskolai emlékeket. Éppúgy hangsúlyt kapnak az első nagy társadalmi összeütközések – a „gazdagok” világával való sokféle találkozás, vagy a Salazar-rezsim cenzúrája… Vázlatosan felsejlik a család krónikája is. A töredékekből kirajzolódik egy tehetséges gyerek arcképe azokban az években, amikor figyelme kinyílik a világra.
Egy nagy író… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Palatinus, Budapest, 2008
172 oldal · ISBN: 9789632740133 · Fordította: Lukács Laura

Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

Tejo


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

medizonka>!
José Saramago: Kicsi emlékek

A Kicsi emlékek nem a megszokott Saramago-regény, hanem valami teljesen más. Az író az emlékezés láncára fűzi gyerek- és kamaszkora élményeit, melyeket a kis portugál faluban és Lisszabonban átélt. Zseniális és magával ragadó, érdemes megismerni Saramago ezen oldalát is. A kedves, szinte már idilli kisregény a világról fokozatosan kialakuló vélemény ,mely őszinte,megható,könnyen azonosulhatunk vele.Úgy érezzük ez akkor bárkivel megtörténhetett volna… A szerző néha nagyon is belebonyolódik a költözések, utca nevek taglalásába mindazért, hogy dokumentálja párhuzamos sorsát egy baráti családdal és az íróval azonos címre való költözésükkel.Ettől eltekintve azonban egy egyedi stílusú, kifinomult ízlésről tanúskodó szerző művét kapjuk, aki minden kétséget kizáróan, nem véletlenül kapta meg a Nobel-díjat .Bárkinek ajánlom,aki egy kedves.őszinte könyvre vágyik. Érdekes kirándulás volt ez részemről a portugál irodalomba, Saramago életművével pedig továbbra is szeretnék ismerkedni.

danaida>!
José Saramago: Kicsi emlékek

Egyetlen szóban: Uramisten!! Két szóban: Ez mekkora!? Hátom szóban: Saramago-rajongóknak kötelező! Bővebben: Bánt is és haragszom is magamra, amiért évekig olvasatlanul hagytam a polcomon a Kicsi emlékeket. A nagy José a kis Joséról, Zezito-ról „mesél”, gyerekkori emlékeit idézi fel (70-80 év távlatából), hogy szilánkokból, apró darabkákból ízelítőt kapjunk a későbbi nagy író kora gyerekkori és iskolaéveiből. Ezeket a darabkákat Saramago nem kronologikusan, szerkesztve nyújtja át nekünk, hanem ahogy az emberi emlékezet működik: ide-oda ugrál az időben, néhol éles, máskor egészen homályos a kép. Azt tudtam, hogy nem volt könnyű gyerekkora José-nak, de erre nem számítottam, és voltak részek, amikor bizony nagyon összeszorult a szívem. és jobban érzem most Saramago hiányát, mint valaha"
A gyerekkori emlékek mellett a 20-as, 30-as évek Portugáliájáról, Lisszabonjáról és a portugál vidéki életről is kapunk egy kis ízelítőt, valamint José röviden utal egy-egy műve keletkezésének hátterére (vagy legalábbis egy pici részletére, hogy egy-egy regényt miért vagy miért úgy írta meg).
és ezennel elfogytak az olvasatlan Saramago-művek magyarul, így tényleg nincs más hátra, mint az „olvassunk Saramago-t portugálul” project

2 hozzászólás
mokka1>!
José Saramago: Kicsi emlékek

A Kicsi emlékek talán Saramago egyetlen olyan könyve, mely nélkülözi a tőle megszokott zseniális alapszituációkat – de itt erre egyáltalán nem volt szükség. Egy nagy karosszék és néhány zsámoly, melyen a kedves olvasó az író lábaihoz kuporodhat, és máris kezdődhet a mesélés, amikor is a szerző felfedi gyermekkorának eddig talán nem ismert részleteit. Ne mondja senki, hogy egy vidéki, nagyrészt írástudatlan családból származó gyerek nem válhat világhírű íróvá. Saramago bebizonyította, hogy lehetséges. Ebből a kiváló rövid kis írásból megismerhetjük az ehhez vezető út első lépéseit.

esztokam P>!
José Saramago: Kicsi emlékek

Olyan volt az egész, mintha Dumbledore Merengőjén keresztül néztük volna Saramago gyerekkori emlékeit. Olykor csapongtunk ide-oda, de annyira költői a prózája, hogy engem a legkevésbé sem zavar, ha nem lineárisak az események, pedig a legtöbbször nagyon háklis vagyok rá. Elfogult vagyok és nagyon szerettem.

Petra027>!
José Saramago: Kicsi emlékek

Saramago műveire kicsiny könyvtárunkban bukkantam rá és igen megörültem. Mivel még nem olvastam az írótól ezért úgy döntöttem, hogy előbb az életét ismerem meg egy kicsikét. Így esett erre a könyvre a választásom. Megtetszett a stílusa, mert jól „sztorizgatva” és intelligens a humora. Biztosan fogok még tőle olvasni (már csak azért is, mert egy könyve a polcomon csücsül).

kat_fromthemoon>!
José Saramago: Kicsi emlékek

Hát ezt most igazán nem tudom mire csillagozni. Belenyúltam, csak levettem a polcról, aztán olvasás közben jöttem rá, hogy egy általam eddig teljesen ismeretlen író életének darabkáit olvasom. Szóval, ha jobban megismerkedem vele, majd újrapróbálom… :)

utazó>!
José Saramago: Kicsi emlékek

A Vakság és a Halálszünet után felüdülés volt ez a kis visszaemlékezés, gyerekkori vallomások könyve. Az ilyen meséket szeretem. Mert igaz mese!
Egyszer megnézném azokat a portugál helyszíneket is, akkor biztos jobban beleélném magam .

Silla>!
José Saramago: Kicsi emlékek

Mint Saramago-rajongó, kötelezőnek éreztem kézbe venni. Rengeteg mindent meg lehet belőle tudni a szerzőről, a régi Portugáliáról, de valahogy nem érzem benne azt a csodás lendületet, mint Saramago regényeiben. Esős-havas, téli estékre való olvasmány.

geszti>!
José Saramago: Kicsi emlékek

Ez az első olvasmányom Saramagó-tól. De nem az utolsó. Kíváncsi vagyok milyen könyveket írt az az író, akinek ebben a könyvében a gyermekkori emlékei között kalandozhattam. Magával ragadó a stílusa, mely legtöbbször elvarázsolt, olykor viszont nem tudott lekötni, és elkalandozott a figyelmem. Azt hiszem a Vakság lesz a következő tőle.


Népszerű idézetek

Boglárka_Madar P>!

De ezen a mélabús órán mégis az a képe kísért leginkább, ahogy jön az esőben, konokul, hallgatagon, mint aki semmi által meg nem változtatható sorsot teljesít be. Hacsak nem a halál által. Ez az öregember, akit majdnem érintek a kezemmel, nem tudja, hogyan fog meghalni. Még nem tudja, hogy néhány nappal a halála előtt megérzi, eljött a vég, és elindul, végigjárja birtoka összes fáját, megöleli törzsüket, elbúcsúzik tőlük, barátságos árnyékuktól, gyümölcsüktől, melyből nem eszik már többet. Mert eljön a nagy árnyék, míg fel nem támasztja őt az emlékezet az elárasztott gyalogúton, vagy a homorú égbolt és a csillagok örök kérdő tekintete alatt. Milyen szót mond majd akkor?

148. oldal

Boglárka_Madar P>!

Te, nagymamám, a küszöbön ültél, ajtód a mérhetetlen, csillagos éjszakára nyílt, az égre, melyről semmit sem tudtál, és melyen nem fogsz már utazni sohasem, a mezők és árnyékba borult fák csöndjére, és azt mondtad kilencven éved derűs nyugalmával és soha el nem vesztett serdülőkor tüzével: „Olyan szép a világ, úgy sajnálom, hogy meg kell halni.”

148. oldal

danaida>!

Ősvers

Az emlékezet gubancos gomolyagából, matrózcsomók sötét közepéből kihúzok egy meglazult szálat. / Lassan kiszabadítom, nehogy szét találjon foszlani ujjaim között. / Hosszú, zöldeskék, moszatszagú fonál, meleg puhasága az élő iszapé. /
Egy folyó. / Zúdul alá vizes kezeimen. / Két nyitott tenyerem árkában áramlik mind a víz, s hirtelen nem tudom, belőlem fakad-e vagy felém igyekszik. / Húzom tovább, már nem csak az emléket, hanem a folyótestet magát. / Bőrömön csónakok közlekednek, s én vagyok minden csónak, és a föléjük boruló égbolt, és a magas nyárfák, melyek kényelmesen siklanak tova a szem ragyogó hártyáján. / Halak úsznak a véremben, s ingáznak két víz között, mint az emlékezet pontatlan hívószavai. / Érzem karjaim erejét és az őket meghosszabbító rudat. / A folyó s önmagam mélyére ér a rúd, mint lassú, határozott szívdobogás. / Most közelebb az ég, színe megváltozott. / Zöld az égbolt, és hangos, mert ágról ágra ébred a madárdal. / És amikor tágas térben időzik a hajó, csupasz testem csillog a nap alatt, a vízfelszínt meggyújtó nagyobb tündöklés közepette. / Ott olvadnak egyetlen igazsággá az emlékezet zavaros képei és a jövő hirtelen előbukkanó alakja. / Névtelen madár ereszkedik le, nem tudom, honnan, és a hajó szigorú orrára száll. / Mozdulatlanul várom, hogy kékben fürödjék mind a víz, s mondják meg az ágak közt fészkelő madarak, miért magasak a nyárfák, s miért susog rajtuk a sok levél. / Akkor aztán, emberi dimenzióba bújt hajó- és folyótest, megyek tovább az aranybarna állóvíz felé, melyet függőleges kardok vesznek körül. / Ott majd három tenyérnyi mélyre, a csupasz kőig ásva temetem el rudamat. / Nagy, ősi csönd támad, amikor a kezek kezekbe kapcsolódnak./ Utána mindent tudni fogok.

13-14. oldal

utazó>!

Vagy a folyó. Évek múlva a felnőtté lett kamasz felnőtt szavakkal verset ír majd a folyóról – e szerény, ma már szennyezett, büdös vízfolyásról –, amelyben fürdött, csónakázott.

12. oldal

utazó>!

…már útban hazafelé, s én, mintha zsinórhoz kötve az egész világoz húznám zihálva magam után a levegőben, hirtelen meghallottam, hogy nevetnek a hátam mögött.Hátranéztem, és láttam. Észre sem vettem, hogy leeresztett a léggömböm, már a földön húzom azt a piszkos, ráncos, formátlan valamit, míg a két férfi mögöttem csak nevet, s közben mutogatnak, rám, akinél nevetségesebb emberpéldány bizonyára nem létezik ebben a pillanatban.Még csak nem is sírtam. Eleresztettem a zsinórt, belekapaszkodtam anyám karjába, mint valami életmentő deszkaszálba, és mentem tovább.
Az a piszkos, ráncos, formátlan dolog valójában maga a világ volt.

86. oldal

esztokam P>!

Kívülről nem látszik, de hetven éve sántikál a lelkem.

26. oldal

Velvet_Teddy>!

Klasszikus idézetekkel alátámasztva sokan és komolyan vallják, hogy a táj lélekállapot, ami közönséges szavakba öntve azt akarná jelenteni, hogy egy táj szemlélése közben mindig attól függenek a benyomásaink, hogy a nyájas jókedvnek vagy a mogorva kedvetlenségnek, illetve a két véglet közötti változatoknak éppen milyen elegye hat kedélyünkre abban a szent pillanatban, amikor szemünk előtt van a táj.

17. oldal

Velvet_Teddy>!

Néha azt kérdezem magamtól, valóban magaménak mondhatok-e bizonyos emlékeket, s nem a másokéra emlékezem-e, nem voltam-e én magam csak tudattalan résztvevője némely epizódoknak, melyekről később, mások elmondásából szereztem tudomást, mert elmondták, akik jelen voltak, hacsak nem olyasmiről beszéltek, amit ők maguk is másoktól hallottak.

70. oldal

Velvet_Teddy>!

Azt hiszem, ha szigorúan, igazán szigorú értelemben vesszük, nem léteznek úgynevezett hamis emlékek, csak egyszerű bizalom kérdése, hogy hamisnak, vagy pedig biztosnak és valódinak tartjuk őket, és ez az a bizalom, amellyel minden helyzetben képesek vagyunk megilletni, és onnantól fogva bizonyosságnak nevezni az orvosolhatatlan homályosságot.

136. oldal

danaida>!

Ha dél felé indulunk, talán egy kilométernyit sem kell menni az utolsó házaktól addig, ahol az Almonda, így hívják ugyanis falum folyóját, találkozik a Tejóval, amelynek (vagy akinek, ha megengedtetik ez a kis szabadság) a régmúlt időkben a maga szerény kis víztömegével segített elönteni az árteret, valahányszor lezúdultak a felhőkből a viharos téli esők, és a folyó felső szakaszán a felduzzadt, csordulásig telt tározók kénytelenek voltak megszabadulni a temérdek felgyűlt víztől.

7. oldal (Palatinus, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: Tejo

Hasonló könyvek címkék alapján

José Luís Peixoto: Egyetlen pillantás nélkül
Fernando Pessoa (Bernardo Soares): A kétségek könyve
António Lobo Antunes: Az inkvizítor kézikönyve
Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora
Kis Péter Pál: Édesanyja szemefénye
Pomogáts Béla (szerk.): Déry Tibor
Hatvani Dániel: Tilalomfák árnyékában
Dora Duncker: George Sand
Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának
Asperján György: Vádak és gyónások